„Sok lovat és barmot a Duna partjára vittek és őrizetükre három nap senkit sem hagyának, úgy hogy ezek a barmok őrök nélkül látszának járkálni, mert a tatárok közül senki azon a tájon nem mutatkozott. Akkor a magyarok azt hivén, hogy a tatárok visszavonultak, nyomban átkeltek és az összes barmokat átvitték a tulsó partra. Ezt látván a tatárok, megbizonyosodtak róla, hogy a jégen lóháton bátran átkelhetnek. Ez meg is történt és egy rohamra annyian átkelének, hogy a Duna tulsó partján a föld színét egészen elboríták.”
Észre kellett volna venni, hogyha itt lenn évről-évre pusztító árvizek vannak, akkor ott fönn rengeteg erdőt kivágtak és ha ránézünk a térképre -márpedig ránézünk,
mert van- hogy mennyit és hol, akkor látni fogjuk, amit az
értékes fák termőhelyeinek térképéből amúgy is sejtettünk: bizony komoly erdészeti infrastruktúra kellett kiépüljün a rablógazdálkodás ilyen léptékének fedezésére. És ha konkrétan tudjuk -mert látjuk őket Kárpátalján széltében-hosszában-, hogy az ukrán hadseregtől -ki tudja milyen úton- vásárolt katonai
URAL és
KRAZ teherautókon zajlik a fa szállítása a Kárpátok magashegységi területeiről a fafeldolgozó telepekre, akkor tudunk mindent arról a brutális katonaföldrajzi változásról, ami az elmúlt tíz évben bekövetkezett.
Persze lehet a valósággal köszönőviszonyban se lévő sztereotípiák mentén okoskodni, de attól még létezik a valóság, mi több, változik is. Az ukrán rablógazdálkodás keretei között drasztikus gyorsasággal időnként!