Nagyon remenykedsz abban a kf51 beszerzesben, hany darabot remelsz?
Paul Walf, a Rheinmetall Hungary Zrt. vezérigazgatója felidézte, hogy a német védelmi ipari vállalat 2020-ban kezdte meg zöldmezős beruházását Zalaegerszegen. A most bejelentett beruházás mintegy 50 százalékkal növeli a gyár fejlesztési, mérnöki és tesztelési kapacitását.
A zalaegerszegi gyár a jövőben magyar részvétellel fejleszti majd a Lynx páncélozott jármű új változatait, a helyi mérnökcsapat pedig részt vesz a Panther KF51 harckocsi fejlesztésében is.
Paul Walf kifejtette, hogy az új központ szakértői szorosan együttműködnek majd német kollégáikkal a tankok fejlesztésében.
A vezérigazgató a Hungary Todaynek kiemelte a Rheinmetall gyár és hét magyar egyetem közötti partnerségeket, a legszorosabb együttműködés a győri Széchenyi István Egyetemmel és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) valósul meg.
Kérdésünkre válaszolva a vezérigazgató rámutatott, hogy a Rheinmetall magyar fióktelepe 2029-ig tervezi leszállítani a Magyar Honvédség által megrendelt 218 gyalogos harcjárműből a 172-t.