[HUN] KF41 Lynx / Hiúz

Na jó, de ezt eddig hivatalosan mi itt, nem tudtuk. A logika nálam azt diktálná, hogy az ottani 1. Lövész zlj kapja meg először. Mi ebben a ráció hogy Hódmező ? Ahol nincsenek harckocsik, nincs tüzérség. Tatán ott a harckocsi, a PZH, aztán a lövészek majd BTR-ben mennek velük a harcba ? Hódmezőn meg ott lesz a Lynx, azok meg magukba, minden egyéb nehéz vas nélkül ? Ez így nekem kacifántos. :)
hány zászlóalj jön is ki összesen a 218 ból?
 
Az egyik honvéd azt mondta, hogy 4 Hiúz mellé jár majd 4 támogató Gidrán, és hogy ezek nem Tatára mennek majd. Illetve az egyik katona szerint 209 db (vissza is kérdeztem) érkezik majd belőlük.
Metiszeket nem kukázzák, tovább használják őket.
 
akkor 9 db milyen konfig lesz? mentő?
 
Hát azt hiszem kijelenthetjük, hogy pirosbetűs ünnepet ülhetünk. Tegnap volt is ereszdelahajamat a Petőfi laktanyában, akkora tömeg volt benn a gyaktéren amikor eljöttem mellette :) A következő ilyen ünnepünk az új Leo megérkezése lesz... lehet fogadásokat kötni, addigra hány hiúzunk lesz.
 
4. De először Tatát szereltem volna fel mindennel, ha már azt kezdtük el az elején.
szerintem! tesztelik század szinten hódmezőn (mégis ők a lövészek) aztán, ha minden fasza megvan a tapasztalat üzemeltetés, karbantartás, stb ott lesz a páncélgránátos kiképző mint tatán a páncélos. És akkor mehet tatára és debrecenbe is a 1-1 zlj nyi.;)
 
Bel fórumtárs alapos munkát végzett, erről is van fotója :)

img_6206.jpg
70km/h ! Navégre! :)
 
szerintem! tesztelik század szinten hódmezőn (mégis ők a lövészek) aztán, ha minden fasza megvan a tapasztalat üzemeltetés, karbantartás, stb ott lesz a páncélgránátos kiképző mint tatán a páncélos. És akkor mehet tatára és debrecenbe is a 1-1 zlj nyi.;)

Meglátjuk, mi nem tudjuk még. Krisss tudja, de nem biztos hogy elmondhatja mi lesz a felállás.
 
hány zászlóalj jön is ki összesen a 218 ból?
Nem tudom én értettem e félre de mintha az egyik katona azt mondta, hogy összesen végül 209 db lesz... :(
Csináltam én is képeket, de itt már úgy látom minden szögből is le lett fotózva, ráadásul szépen!
Amúgy rákérdeztem a csőszájfék dologra, kettő is van hozzá, de mivel elég "érzékeny" ilyenkor csak a "standard" van fenn, a tekercses az csak akkor ha ki is akarnak lőni programozhatót, szóval kímélve van...
Böhöm nagy dög lett! Kecskeméten ugye a makett volt, az sem volt kicsi de ez brutális, minden szempontból! :D Mondhatnám úgy is, hogy dögös, sexy! :rolleyes:
Amúgy a Gidránok hátulja ki volt ugye nyitva, de pl fotózni azt sem lehetett, rám is szóltak, addig fel sem tűnt a cetli, hogy tilos fényképezni.
Megkérdeztem nem e lehetne bekukkantani a Hiúzba hátsó ajtón keresztül, mondtak majd kb egy év múlva...
Ingyen osztogatták a sátornál a Honvéd ,meg a Haditechnika magazinokat. Volt szimulátor is, meg lövöldöztek a gyerkőcök légpuskával, a fegyvereket meg 5 méterre a sátortól nézegették szabadon(skorpiót nézegette valaki, eléggé furcsán néztem ez most le akar lépni vele vagy mi?)
Sokat én sem voltam, két lányom vittem cápa nézegetőbe alibiből, szóval fel óra alatt le is léptem :D
Ja a két marha nagy antenna mindegyiken lesz, azt hittem először valami parancsnoki verziót láthatunk :rolleyes:
 
Az egyik honvéd azt mondta, hogy 4 Hiúz mellé jár majd 4 támogató Gidrán, és hogy ezek nem Tatára mennek majd. Illetve az egyik katona szerint 209 db (vissza is kérdeztem) érkezik majd belőlük.
Metiszeket nem kukázzák, tovább használják őket.
Micsoda? Hogy akarsz egy lófasz páncélzatú és fegyverzetű kerekes MRAP-el támogatni egy 50tonnás IFV-t aminek van egy 30mm-es gépágyúja és ATGM-je?
 
Szia,

Igen, mert a Gidranba be lehet ulni, a Lynxbe meg nem.
Nyilvan 8 eves kor alatt, ez fontosabb, mint hogy vilagszinvonalu vilagujdonsag. :)
Hát ja...egyszer statikus Mi-24 mellett álltam mint "válaszolóember",mikor jött egy busznyi kisiskolás. Na mondom ezek most meglepnek...a francokat! Leszarták a TEC HNIKÁT (a kis k*cs*g*k) és húztak a tűzoltóautóhoz! :eek::mad::D:D