Sokkal több infóra nem számítanék később sem. A szándékosan visszafogott tájékoztatás a hm kommunikáció része. (Engem ez nem zavar úgy mint itt másokat, sőt.)
Olyan nincs, hogy minden rendben van. Mindig van valami, mindig beüt a szar. Az a különbség ahogyan kezeljük az ilyen helyzeteket. Nekem ezek a Maróthék nem tűnnek sem sumákolósnak sem pedig kétbalkezesnek. Ha valamit elnéztem akkor azt írd meg, de szerintem tudják majd kezelni a felmerülő problémákat. (Persze biztos lesz majd alkalom a kárörvendésre is, de azt inkább passzolom.)
Nem olvastam a topikban semmilyen hurráoptimista butaságot, de banyek, ti elveszitek az ember életkedvét is. Ismered azokat az elcseszett katonákat, akiknek - hogyan is fogalmazzam meg finoman - már nagyon nem kellene a rendszerben lennie. Nem biztos, hogy tudom miért lettek olyanok amilyenek, de láthatóan ti sem vagytok immunisak ellene... Ahogy telnek az évek szépen lassan haladtok előre ezen az úton.
Most röhöghettek rajtam az altisztjeiddel kávézás közben, de hidd el, hogyha ennek sem tudtok örülni, akkor nem velem van a baj. Ennél nagyobb hírrel talán már nem is fogsz találkozni a katonai karriered során. Ja, és a kávézást hagyjátok a fenébe, mert egyrészt semmi szükségetek rá, másrészt meg tönkreteszi a fogatokat.