[HUN] Leopard 2

Micsoda? Ott van egy egész század kiképezni.
Az a baj, hogy katonaság gondolkodsz, én pedig stratégiai szemmel, ha benne vagyunk egy felújítási programban sajat illetve bw számára akkor előbb utóbb megjelennek a hazai beszállítók egyre több hozzáértő ember lesz. Ne csak 50 ember karbantartó rá gondolj akik majd ezt az egy nyamvadt zlj kiszolgálja. E mellett lenne ötletem, hogy lehetne a technikus, szakmunkás, mérnökok fizetését egy ilyen programmal felhozni, hogy könnyebb legyen a toborzás és a megtartása.
 
Igazából jelenleg tök felesleges is ezen agyalni! Még az a 44 db sem jött meg sőt 1,5-2 év! Majd ha már kiépült a megfelelő ellátó bázis, logisztika és ha már a fiúk ákmukból keltve is jól kenik neki, na majd akkor elgondolkozhatunk mi lesz tovább!
 
Láttam persze, de azért a 44 az tényleg nem sok! Én értem, hogy lerohadt szarokkal van tele a szomszédok kertje, de mennyiségben jóval több..
Már túllépett a haditechnika és a hadászat is azon,hogy sok lúd disznót győz. Ez a II.vh-ban működött, de ma már ott tartunk,hogy olyan óriási mennyiségi fölény kell a minőségi fölény kompenzálásához amit a környékünkön senki nem tud előállítani elavult eszközökből. Persze jöhet az érv,hogy oké de félig elavult eszközökkel ez a túlerő már megoldható, hisz a félig elavultból ugyan még mindíg kell a túlerő, de nem akkora mintha az elavult technikából. Ez igaz is, csak azt kell látni,hogy félig elavult eszközt nem éri meg venni, mert az olyan drága,hogy nem tud senki a környékünkön belőlük megfelelő túlerőt képezni. Nagyon egyszerűen fogalmazva senki nem képes annyi T-72B3M harckocsit rendszerbe állítani,hogy kompenzálni tudja a 44db Leopard 2A7 HU harckocsinkat.
Nagyon egyszerű a matek. Általános szabály az,hogy a támadó félnek háromszoros túlerőben kell minimum lennie azonos haditechnikai,kiképzési, logisztikai stb színvonal esetén. Tehát a minket megtámadni vágyó országnak minimum 132db Leopard 2A7 harckocsi kell a siker reményéhez. 132db azonos technológiai színvonalú harckocsi. Akkor mégis mennyi kéne a félig elavultból és mennyi az elavultból? Így tessék gondolkozni.
 
A szomszédok mennyiségi fölényét erős páncéltörő képességgel is lehet kompenzálni.
APS nincs a TR-85ösön és nem is lesz! :D
 
Ha ne adj isten a keleti szomszédék lengyel mintáta gyors abrems beszerzést csinálnak, lengyel barátainkhoz hasonló ütemben, akkor mit tudunk tenni?
10 év lenne mire megjönne hasonló mennyiségű, azonnal megrendelt leo a7hu.
Persze szövetségesek vagyunk, persze nem lehet háború...ect.
Nem volna célszerű kicsit túlbiztosítani magunkat +44 db leoval?
 
Nem értem,hogy ez miért lényeges. Az üzemeltetéshez kellő javítóbázis, szakember és szaktudás meg lesz így is.
Ha nekünk van külön saját nagyjavito bázisunk és sok szakemberunk, akkor a Bw itt is fog felújítani, ergo pénzt keres a saját javító bázisunk és rengeteg tapasztalatot tudást, ezt értsd meg. Az üzleti részt össze lehet kötni a katonai résszel. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt Marothek nem próbálják meg a Kmw vél.
 
Tán a Leopard 2 harckocsi tervezőjének/gyártójának nincs kapacitása arra,hogy harckocsit nagyjavítson és modernizáljon vagy mi a fene?
 
Krisz ha jól emlékszem írtad, hogy megnéz tétek a svájci leokát is. ezeket saját maguknak építettek ahogy írtátok. Ezekben a lőszer elhelyezési problémára talaltak megoldást?
Van reális esély a svájci leok megvételére?
A svájci Leoknál úgy általában, az az érdekes kérdés, hogy vajon C-típusú páncéllal szerelték-e őket. Tehát van-e bennük wolfram/titán. Ha nincs, akkor egy lyukas garast sem érnek. Abból kiindulva, hogy a németek a C páncélzatot valamikor 88 végén, 89 elején kezdték használni, a svájci Leók neve meg Pz87, arra következtetek, hogy nincs bennük. Tehát egy lyukas garast sem érnek, kb. olyanok mint a török Leok. Kiképző harckocsinak jók, mint az A4HU-k.
 
  • Tetszik
Reactions: Miskolci Ogre
Tán a Leopard 2 harckocsi tervezőjének/gyártójának nincs kapacitása arra,hogy harckocsit nagyjavítson és modernizáljon vagy mi a fene?
Van, csak ne feledd mennyibe kerül, szerinted a német hadiipar minek költözik ide? De hallgasd meg, hogy én ezt hogy csinálnám HR szempontjából. Egy külön nagyjavító bázis külön céggel és egy honvédségi javító bázis a honvédségen belül. A logisztika miatt közel lenne a két műhely. Az embereket úgy venném fel, hogy mindkét helyen be legyenek jelentve 6-6 órára mondjuk. (törvényileg lehetséges ez, hogy két munkahelyed legyen és mindkettőben be lehetsz jelentve! Rotációba dolgoztatnám a fiúkat és a bérük is rögtön versenyképes lenne. Mivel csúcs technikával dolgozhatnak lenne rá bőven jelentkező (lehetne válogatni) és rögtön lenne marha sok nagyon jó szaki a mérnöktől a szakmunkásig. Pár éven belül iszonyatos tapasztalatot szereznének. A közvetlen és azonnali katonai visszacsatolás miatt rengeteg módosítást, apró változtatásoktól a legnagyobbakig ki tudnának próbálni. Amikor meg helyzet lenne akkor is kétszer háromszor akkora háttér gárda állna rendelkezésre. Pont te hangsúlyozod itt nekünk, hogy a harcoló katona mellé 4* 5* annyi kiszolgáló személyzet kellene. Egyébként ezzel a módszerrel hoznám ide a grippen nagyjavítást is. Mindenki meg lenne elégedve az emberek (mert közel dupla bért kapnának) is a honvédség is mert sok jó és elégedett szakembere lenne ugyan akkora hr büdzsé mellett, és a kmw is jól járna mert úgy növelte a javító kapacitásait, hogy 3/4 béren ugyan olyan jó embereket kapott.
Ne feledjük ebben az esetben nem csak leo 2 ről beszélnénk, hanem az összes olyan gépről aminek az alapja a leo 2!