[HUN] Leopard 2

KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY

Szent Kristóf, a harckocsizó katonák védőszentjének napja alkalmából az MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsizászlóalj katonái 2020. július 23-án főpróbát tart, 2020. július 24-én pedig sor kerül az első négy Leopard 2A4HU harckocsi átadási ünnepségére egyben a harckocsizók napja rendezvényre. A rendezvényeknek a tatai Klapka György Laktanya ad otthont.

Ezzel összefüggésben a dandár állománya nagy hanghatással járó feladatokat hajt végre az alábbi időpontokban:

- július 22-én (szerdán) 12 és 16 óra között,
- július 23-án (csütörtökön) 8 és 12 óra között, valamint
- július 24-én (pénteken) 8 és 12 óra között.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.
A lakosság megértését és türelmét köszönjük!
 
Magyar földön a Leopardok!
200721_hegyeshalom-tata_leo2a4_erk_6.jpg
 
Ez attól is függ, hogy hogy adják ki a számok. Mert, ha 0,5 M/db áron hozzájutunk az A4-hez, és újjáépítik nekünk 4-5M-ért, akkor az szerintem rendben van. 2M felett már nagyon necces, de inkább nem...

Hát szerintem 0,5 M/db áron kis túlzással csak a szíriai strandpapucsos minőségellenőrök által TOW-l bevizsgált török A4-t kapnánk.:-)
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
  • Tetszik
Reactions: alfa74
Vigyorognak, mint a jóllakott napközisek.
Mondjuk van okuk rá! Ez fogukra való falatt lesz... ;)
Irigykedek is picit. Csak az érzésre. Szerintem úgy várták mint a kisgyerekek a karácsonyt!

Még én is büszke vagyok, mit érezhetnek ök?:rolleyes:

Láttál te már pilótát, mikor először megy oda az új típusához?
Életed szerelméhez az oltárhoz nem mész oda akkora mosollyal :D
 
Én úgy tudom a spanyolok még nem döntötték el mit akarnak kezdeni az A4-l.
Sokmindent szerintem nem. Állítólag elég rossz állapotban vannak. 2015-ben ránéztek arabok (Bahrain) de otthagyták. Mindenesetre átépítésre pont jók lehetnek elvileg 2015-ben 53db volt letárolva Zaragozában.
Alapvetően nem igazán buknának nagyot a spanyolok sem, mert valami 16,4M EUR-ért vették, azt is részletre. 108db-ot!
Szóval igazság szerint az A4-nek szerintem valahol 1M alatt kell legyen az értéke, pláne, ha esetleg rosszabb állapotban is vannak.
 
Csak az asszony meg ne tudja... :)

Azt hiszem ez a kép kifejezi azt, amire gondolok:

[url=https://ibb.co/NZDtzC9][/URL]

Nem tudom mihez hasonlítani, de minden jármű, ami hozzá tartozik ilyen érzést vált ki egy férfiból. Legyen az a kocsid, tank, repülő, bármi... Azt a lelkesedést, amiért annyian itt lógunk - az a gyerekkori rajongás kifejlett állapota. Ezért csinálod, ezért szeretsz bemenni, ezért nem utálod, ha reggel csörög az órád. Mikor a pénz másodlagossá válik.
Fura, de tényleg a szerelem a jó szó rá.
Valahogy akkor érzed magad teljesebbnek, mikor beleülsz, a gép pedig életre kel alattad. Mintha a hiányzó részed, a nem létező lehetőségeid anyagi formát öltenének. A sebessége, az a félemetes erő, ami egy modern eszközben van. Van ebben valami mámorító :D

Szerintem nem is teljes szívvel pilóta az sem, aki úgy el tud menni egy repülőgép mellet, hogy nem simítja meg az orrát. Ez amolyan jellemhiba...
 
No igyen meg nagyon gyorsan jon a gondolat hogy ezekkel is odabasznank barkinek de majd az a7 ekkel... Azert az utolso a4 es szallitmany erkezesekor legkessobb azert igazan beranthatnanak par napra... :p csak ugy latogatoba :D /igen ez celzas hatha eljut valakihez es kiadja a parancsot./ :D ui. Jobblenne minel hamarabb hogy friss porteka oromet lassam :)
 
Azt hiszem ez a kép kifejezi azt, amire gondolok:

Nem tudom mihez hasonlítani, de minden jármű, ami hozzá tartozik ilyen érzést vált ki egy férfiból. Legyen az a kocsid, tank, repülő, bármi... Azt a lelkesedést, amiért annyian itt lógunk - az a gyerekkori rajongás kifejlett állapota. Ezért csinálod, ezért szeretsz bemenni, ezért nem utálod, ha reggel csörög az órád. Mikor a pénz másodlagossá válik.
Fura, de tényleg a szerelem a jó szó rá.
Valahogy akkor érzed magad teljesebbnek, mikor beleülsz, a gép pedig életre kel alattad. Mintha a hiányzó részed, a nem létező lehetőségeid anyagi formát öltenének. A sebessége, az a félemetes erő, ami egy modern eszközben van. Van ebben valami mámorító :D

Szerintem nem is teljes szívvel pilóta az sem, aki úgy el tud menni egy repülőgép mellet, hogy nem simítja meg az orrát. Ez amolyan jellemhiba...
Szépen megfogalmaztad!
 
42+12=54 azaz 44 + 10 tehát egy dandár és egy század. ;)
Háát én a spanyol A4-eket már nem igazán erőltetném, tankként, de műszaki járműből is sok kell, és arra bőven jók lehetnek. (Már ha ez bárkiben is felmerült a MH-n belül, és tényleg nincsennek szarrá rozsdálva)
Az IFV zászlóaljak mellé még legalább kétszer annyira (kb. 8-10db) szükség is lenne, mint amennyit a hk. zászlóalj mellé rendeltünk.
/Az FFG a mai napig kínálja a Leo1 platformot ilyen célra./
Ugyan ez vonatkozik a hídvetőkre is (A Leguan az KMW).
De pl. vezető iskolatanknak (ne kérjétek, hogy németül leírjam! :rolleyes:) is hasznos tudna lenni. Ugye mi csak 1 db-ot rendeltünk abból.
Arról nem beszélve, hogy a Leo 2 platformos műszaki járművek méretük miatt hatékonyabbak lehetnek, mint az IFV alapúak. Nagyobb daru/kanál tehető rájuk, de az erejük miatt is hatékonyabbak a földmunkánál. Nem mindegy, hogy egy 1500 lóerős 60t-s gép tolja a földet, vagy ennek a 2/3-ada.