[HUN] Leopard 2

na ez is érdekes lesz, a cikk szerint a szomódi lőtér alkalmas a LEOknak. 1500x500 méter.... hááát...anno az évtizedel ezelőtt a csökkentett számú lövészet is gondokat okozott a zajhatás miatt, erre az volt a válasz:

Az MH ÖHP tájékoztatása a fentiek mellett a következıket tartalmazta: „Az átszervezések következtében 95 %-al kevesebb nagy őrmérető fegyverrel hajtanak végre éleslövészetet, így a szomódi lıteret is jelentısen kevesebb zajhatás terheli. A gyalogsági fegyverekben változások nem történtek, de az alkalmazott eszközök mennyisége itt is mintegy 50 %-al csökkent.”

most felpürgetik...
konfliktus garantálva: 17. A 2010. március 14-én kelt tájékoztató levélben az MH ÖHP külön kiemelte, hogy „ A dandár a szomódi lıtér mellett rendszeresen használja a várpalotai, újdörögdi és táborfalvai gyakorlótereket magába foglaló Központi Gyakorló és Lıtér létesítményeit”. Ennek ellenére azonban jelezte azt is, hogy „további kiképzési foglalkozások más helyszínre való áthelyezése a nehéz jármővek és fegyverek jelenleg szükségtelen szállításával járna, amely fokozott mértékő környezetkárosítást, illetve többletköltségeket eredményezne.”

27. A Felügyelıség egy zajvizsgálati jegyzıkönyvet (a továbbiakban: Jegyzıkönyv) készített el, amelyet valamennyi, az eljárásban érintett fél részére megküldött. A Jegyzıkönyv „A vizsgálat értékelése” c. része szerint a „a lıtér üzemelése csak a nagy kaliberő fegyverek (harckocsi ágyú) esetében ad kiugró hangnyomásszint értéket az M2 és M3-as mérési ponton. Tata-Agostyán újabb építéső ingatlanainál a megadott lövésszámokkal történı mőködtetése azonban már a PKM 7,62 mm-es géppuska, a BZR-80 PKT 7,62 mm-es géppuska, a BTR-80 KPVT 14,5 mm-es géppuska esetében is meghaladja az 50 dB-es értéket”.

http://jno.hu/hu/af/jno-37-2010_szomodi_loter.pdf
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
Korábban volt róla aggódás, hogy az utolsó négy A4-es 2021-re csúszik a COVID miatt.
A cikk szerint, ezt nem így van!

„Eddig nyolc Leopard érkezett meg Tatára, kettőt még novemberben várunk, kettő pedig december első hetében érkezik Ezekkel lesz teljes a »flotta«
Hát ez a cikk reszben elég informatív, de a Leopardok érkezése és a lizingsztori zavaros.

Az első hamar kiderül. Ha jön novemberben is felújított tank, akkor még idén befejeződhet a beszerzés.

A lízinges sztori meg csak zavarkeltésre jó.
 
na ez is érdekes lesz, a cikk szerint a szomódi lőtér alkalmas a LEOknak. 1500x500 méter.... hááát...anno az évtizedel ezelőtt a csökkentett számú lövészet is gondokat okozott a zajhatás miatt, erre az volt a válasz:

Az MH ÖHP tájékoztatása a fentiek mellett a következıket tartalmazta: „Az átszervezések következtében 95 %-al kevesebb nagy őrmérető fegyverrel hajtanak végre éleslövészetet, így a szomódi lıteret is jelentısen kevesebb zajhatás terheli. A gyalogsági fegyverekben változások nem történtek, de az alkalmazott eszközök mennyisége itt is mintegy 50 %-al csökkent.”

most felpürgetik...
konfliktus garantálva: 17. A 2010. március 14-én kelt tájékoztató levélben az MH ÖHP külön kiemelte, hogy „ A dandár a szomódi lıtér mellett rendszeresen használja a várpalotai, újdörögdi és táborfalvai gyakorlótereket magába foglaló Központi Gyakorló és Lıtér létesítményeit”. Ennek ellenére azonban jelezte azt is, hogy „további kiképzési foglalkozások más helyszínre való áthelyezése a nehéz jármővek és fegyverek jelenleg szükségtelen szállításával járna, amely fokozott mértékő környezetkárosítást, illetve többletköltségeket eredményezne.”

27. A Felügyelıség egy zajvizsgálati jegyzıkönyvet (a továbbiakban: Jegyzıkönyv) készített el, amelyet valamennyi, az eljárásban érintett fél részére megküldött. A Jegyzıkönyv „A vizsgálat értékelése” c. része szerint a „a lıtér üzemelése csak a nagy kaliberő fegyverek (harckocsi ágyú) esetében ad kiugró hangnyomásszint értéket az M2 és M3-as mérési ponton. Tata-Agostyán újabb építéső ingatlanainál a megadott lövésszámokkal történı mőködtetése azonban már a PKM 7,62 mm-es géppuska, a BZR-80 PKT 7,62 mm-es géppuska, a BTR-80 KPVT 14,5 mm-es géppuska esetében is meghaladja az 50 dB-es értéket”.

http://jno.hu/hu/af/jno-37-2010_szomodi_loter.pdf
Vérzik a szívem értük, ja nem.
 
  • Tetszik
Reactions: arcas
na ez is érdekes lesz, a cikk szerint a szomódi lőtér alkalmas a LEOknak. 1500x500 méter.... hááát...
Idézem:
"50. Tekintettel arra, hogy a lőtér 1957-óta található a kérdéses területen, mára a lőtér kijelölésével kapcsolatos eljárás törvényességi szempontú felülvizsgálatára lehetőség nincs."
Vérzik a szívem értük, ja nem.
Együttérzek,...Veled. :)
 
na fordítok magyarra: kilógott a sereg segge a gatyából, ezért egy finoman szólva a mérete miatt reális kiképzésre alkalmatlan lőtérre járt gyakorolni, mert közel van. Ez is így marad.
 
Te jártál már azon a lőtéren? (lőtéri lőszerek 2 km után önmegsemmisítenek amúgy szóval nagyobb nemigen kell)
HK század szintű lővészetet lehet rajta csinálni előre mozgásban.
 
Korábban volt róla aggódás, hogy az utolsó négy A4-es 2021-re csúszik a COVID miatt.
A cikk szerint, ezt nem így van!

„Eddig nyolc Leopard érkezett meg Tatára, kettőt még novemberben várunk, kettő pedig december első hetében érkezik Ezekkel lesz teljes a »flotta«

Nekem nem egyértelmű, hogy mikori ez a cikk, mikor beszélgettek a dandártábornok úrral.
Mai dátummal került ki a honvedelem.hu-ra, de lehet hogy ez a szeptemberi/októberi Magyar Honvéd újságban jelent meg eredetileg. Olvas itt valaki Magyar Honvéd újságot? Németh Szilárd bő két hete, október végén mondta hogy a többi 4 tavasszal érkezik. Eltelt két hét, rosszabb a vírushelyzet egész Európában és mégis jönnek a tankok? Meglepő lenne, de ha lehet és biztonságos, akkor hozzák csak őket, a helyük állítólag elkészült, van hol tárolni őket.
 
Csak hogy itt is meg legyen minden információ, amit más topikokban írtatok...

https://honvedelem.hu/hirek/a-nagym...31JThok0tbTFMXV3-fwKpXaMPzc63rn739AijfwWU6Qpk

A „nagymacskák” után „pápamobil” is érkezik Tatára
Beszélgetés Lőrincz Gábor dandártábornokkal, az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnokával

@Pogány kollégának szeretettel ;)

"Eddig nyolc Leopard érkezett meg Tatára, kettőt még novemberben várunk, kettő pedig december első hetében érkezik. Ezekkel lesz teljes a flotta."

Végre az a vita is eldőlt, hogy az A4-esek milyen konstrukcióban vannak itt: csak lizingeljük jelenleg, de a szakma szeretné, ha az A7 érkezés után is itt maradnának.

Kár, hogy lemaradtál az összes Maróth interjúról. Mivel ezt minden alkalommal elmondja. Mármint, hogy lízing, és a végén maradnak. :rolleyes:

Először is, miért nem szólnak Lőrincznek, hogy csálé a szemüvege?
Másodszor, úgy tűnik, hogy vagy mindenki félrebeszél, vagy folyamatosan változik a kotta.
Harmadszor pedig, rövidesen nekikezdenek a kupola felújításának.

Ez az interjú végre tartalmazott információt.

Az hagyjan, de legalább a sajtofotok alkalmaval cserelje le, mert - gondolom - fenyre sotetedo es ritka ostoban nez ki vele, mintha folyamatosan fekete napszemüvegben fotozkodna szándékosan (ennyire nem nézem hulyenek, feltelezem, hogy a lencse ilyen.)

Amugy meg van ot evuk eldonteni, szerintem meg nyitott kerdes, mi lesz a kohoszokevenyeinkkel.

Valahol ez kicsit olyan, mintha nekünk szóló válaszok lettek volna a bolygatott kérdések miatt. Infrastruktúra terén, az elcsesződött ütemezés terén. Na meg a T-72 terén. :) Szerintem ott a megfelelő helyeken végigmentek a sok oldalnyi T-72 vitánkon és belátták, bár persze ezt önállóan is tudniuk kell, hogy kellenek ezek a vasak, a kidobásuk eszetlen lenne. Nagyon sajnálom kedves olvasztók, hogy pillanatnyilag szomorúak vagytok ettől. :D :D :D

Remélem megtalálják a lehetőséget a rendes alkatrészellátásra és nagyon szépen rendbeteszik a gépeket. A többi terület amit érintett az interjú szintén dícséretesen hangzik. Remélem, hogy szépen haladni is fog eszerint, hogy mire megjönnek az igazi nagyvasak, minden gyönyörűen a helyén legyen. A 10 állásos műhely elég komoly lépés lesz.

A pápamobil vajon saját lesz, vagy csak bérelt? Bár ez talán annyira nem számít, de az alvázzal akármi lehetne ha esetleg már nem kell ebben a formában. Mindenestre ezzel is egy korábbi nyitott kérdés lett kipipálva. A szimulátorok is ki lesznek piálva. :)

Ez most egy megnyugtató interjú volt nehéz dd tekintetében, hogy minden rendben van. Remélem, hogy visszaállt a maradék a4 beérkezése az eredeti ütemre eszerint, nem csak mellébeszélés van.

A pápamobil saját lesz. Benne volt az eredeti rendelésnél felsorolt járművek között.

Ráadásul folyamatosan szükség van rá...

Az se lenne baj, ha már a nyáron megjött volna. o_O Mondjuk elsőnek.

Hát mivel itthon nemigen folyik kiképzés csak ausztriában egyelőre nem késett el.

Mintha itthon kezdődött volna a vezetők felkészítése. Harckocsival, terepen.
https://honvedelem.hu/hirek/terepen-a-leopardok.html?type=gallery
5f6a3915134a0925401698.jpg

5f6a39186f520380275881.jpg

Olyan, mintha mennének vele...:)
Tetszik ez a kép.

Ők már mind voltak kint egy kört.

Ahhoz képest a mostani interjúban még csak feltételes módban nyilatkoznak, hogy szeretnék, ha maradna... Ez így most úgy tűnik, hogy nem eldöntött még

Mivel Maroth azt mondta, hogy szerzodes szerint, igy eldontott.

https://honvedelem.hu/hirek/a-nagym...SwsBwhFVeBVgFqv-EO9hJ7DKNEFEnYuk5Lk1lDT21Y1I8

Beszélgetés Lőrincz Gábor dandártábornokkal, az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnokával

Az kelleni fog végig.

Dehogy van. Nincs elég újonc.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
Te jártál már azon a lőtéren? (lőtéri lőszerek 2 km után önmegsemmisítenek amúgy szóval nagyobb nemigen kell)
HK század szintű lővészetet lehet rajta csinálni előre mozgásban.

az aztán a taktikai képzés többit hol fogják?
talán nyolc éve(?) éleslövészet abból állt, hogy beálltak a beásott rönkökkel kirakott lőállásba,és lőttel fix célpontra a hegyoldalban. Hófehér sziluett, nem igazán találták el... (udvarias vagyok) Aztán .ill 2x2 gurult előre lassan, egyes sebességfokozatban, és lőttek egyet-kettőt a páhrhuzamosított géppuskával, időnént löveggel, egyenletese sebességgel keresztbe mozgatottt célanyagra. MEGÁLLÁSBÓL.
 
A központi gyak és lőtéren ami a bonyolultabb lőfeladatokra van kitalálva és minden évben kb 4 hónapot dekkol kint az egész banda?
 
  • Tetszik
Reactions: endre
na ez is érdekes lesz, a cikk szerint a szomódi lőtér alkalmas a LEOknak. 1500x500 méter.... hááát...anno az évtizedel ezelőtt a csökkentett számú lövészet is gondokat okozott a zajhatás miatt, erre az volt a válasz:

Az MH ÖHP tájékoztatása a fentiek mellett a következıket tartalmazta: „Az átszervezések következtében 95 %-al kevesebb nagy őrmérető fegyverrel hajtanak végre éleslövészetet, így a szomódi lıteret is jelentısen kevesebb zajhatás terheli. A gyalogsági fegyverekben változások nem történtek, de az alkalmazott eszközök mennyisége itt is mintegy 50 %-al csökkent.”

most felpürgetik...
konfliktus garantálva: 17. A 2010. március 14-én kelt tájékoztató levélben az MH ÖHP külön kiemelte, hogy „ A dandár a szomódi lıtér mellett rendszeresen használja a várpalotai, újdörögdi és táborfalvai gyakorlótereket magába foglaló Központi Gyakorló és Lıtér létesítményeit”. Ennek ellenére azonban jelezte azt is, hogy „további kiképzési foglalkozások más helyszínre való áthelyezése a nehéz jármővek és fegyverek jelenleg szükségtelen szállításával járna, amely fokozott mértékő környezetkárosítást, illetve többletköltségeket eredményezne.”

27. A Felügyelıség egy zajvizsgálati jegyzıkönyvet (a továbbiakban: Jegyzıkönyv) készített el, amelyet valamennyi, az eljárásban érintett fél részére megküldött. A Jegyzıkönyv „A vizsgálat értékelése” c. része szerint a „a lıtér üzemelése csak a nagy kaliberő fegyverek (harckocsi ágyú) esetében ad kiugró hangnyomásszint értéket az M2 és M3-as mérési ponton. Tata-Agostyán újabb építéső ingatlanainál a megadott lövésszámokkal történı mőködtetése azonban már a PKM 7,62 mm-es géppuska, a BZR-80 PKT 7,62 mm-es géppuska, a BTR-80 KPVT 14,5 mm-es géppuska esetében is meghaladja az 50 dB-es értéket”.

http://jno.hu/hu/af/jno-37-2010_szomodi_loter.pdf

Megvették olcsón az ingatlant most meg sír a szájuk a sógorkomajóbarátoknak....