[HUN] Saab JAS-39EBS-HU Gripen

Szerintetek milyen fegyverzettel lehetne megteremteni a Gripenjeink SEAD képességét?
Mivel amerikai fegyvereket nem szeretik mifelénk és az integrálás is bonyolultabb, HARM és AARGM nem tűnik reális opciónak...
Talán siklóbombák (SDB) amik szóba jöhetnek bár azok elég lassúak és kell nekik céladat.
Talán a Rampage jöhet még szóba, mert
  • hatótávolsága több mint 150 km,
  • kevesebb mint 5 perc alatt célba ér - ennyi idő alatt nem megy arrébb a légvédelem,
  • közel függőlegesen 350 – 550m/sec (1-1,6 Mach) sebességgel vágódik a célba vagy robban fel a föld felett, ez nehezíti a védekezést ellene
  • egy Gripen akár négyet is vihet magával: a nem szárnyvégi külső tartókra is mehet egy-egy akár (580 kg/rakéta).
  • Ha megvalósul a PULS rakéták gyártása nálunk, akkor magunknak is tudnánk gyártani. (az EXTRA rakéta és RAMPAGE lényegében ugyanaz a rakéta)
  • Már ki lett próbálva: az izraeli légierő 2019-ben egy S-300-as rendszert intézett el vele Szíriában, illetve Hezbollah állásait is lőtték vele
Hátránya, hogy
  • GPS koordinátára megy, nincs passzív radar érzékelője mint a HARM-nak.
  • SIGINT/ELINT konténerrel tudna önállóan tevékenykedni vagy kívülről kaphat cél adatokat (pl. MALE dróntól)
  • kisebb ballisztikus rakétáról lévén szó nem lelőhetetlen, szóval legalább párban vagy még nagyobb mennyiségben érdemes indtani egy célra. Ukrán repülők is párban küldik a HARM-ot szóval ez nem tűnik rendkívülinek.
Ha pedig nagyon szeretnénk hazai hadipart saját fejlesztésekkel, akkor lehetne fejleszteni egy passzív radarérzékelős SEAD verziót a RAMPAGE-ből. Valami ilyesmi lehet az ajánlat az ELBIT-nek: a X évig csak nálunk gyártják, gyártatják ezt a verziót, kapunk az eladásokból részesedést, akkor beszállunk a fejlesztésbe és rendelünk belőle X darabot. Ez azért lehet jó, mert jelenleg a HARM és AARGM-en kívül nincs más ARM rakéta a "nyugati világban", de azon kívül se sok. Szóval a RAMPAGE kapna a végfázisban egy passzív radar érzékelő rávezető képességet, akkor létrejönne egy ITAR-free ARM rakéta, amit az orosz-kínai irányt leszámítva bárhová el lehetne adni - nekik amúgy is van saját ARM-jük.
Az ARM változat a földi indítású EXTRA-rakéta estében is hasznos lehet: PULS indítóknak elég lenne csak nagyjából tudni hol van egy légvédelmi állás, a leszálló ágban a rakéta megkeresi magának a célt.
 
  • Tetszik
Reactions: efott1974

Az irányított sugárzású radarok korában egy felülről, ballisztikus pályán érkező rakéta passzív érzékelője nem tudom mennyire hatékony...
 
  • Tetszik
Reactions: Aladeen
A közös NATO beszerzések mennyiségeiből lehet következtetni, hogy elég kevés került beszerzésre lézer-bombákból - sajnos.
A közös beszerzések előtt is rendeltünk már bombákat...
Az amcsik szinte mindig publikálják ki mit vesz tőlük és önálló beszerzésünk nem volt ezekből, csak NATO-val közösen.
De volt. Mégsem tudunk róla semmit. Lehet hogy nem is onnan vettük?

Csak érdekességként: az Iris-T rendelésünk majd a Gripen éves lízingköltségben fog megjelenni. (ha nem értettem félre valamit).
 
A közös beszerzések előtt is rendeltünk már bombákat...

De volt. Mégsem tudunk róla semmit. Lehet hogy nem is onnan vettük?
Azt nem hiszem hogy mástól vettük, de ha jövőben nem akarnak amerikai bombákat, akkor az izraelieknek meg van ugyanez "lemásolva":

Lézeres iránytó készletek:
Harcirészek, szabad esésű bombák:
A Girpen komplett fegyverzete megoldható "Amerika mentesen" ha a döntéshozók ragaszkodnak ehhez.

Csak érdekességként: az Iris-T rendelésünk majd a Gripen éves lízingköltségben fog megjelenni. (ha nem értettem félre valamit).
Ez elég furcsa lenne ha SAAB-on keresztül vettük volna a rakétákat...elvileg leszerződtünk 13,6 millió EUR-ra a Diehllel...
 
Azt nem hiszem hogy mástól vettük, de ha jövőben nem akarnak amerikai bombákat, akkor az izraelieknek meg van ugyanez "lemásolva":
Svéd készletből gondoltam. Az AIM-9-eseket is onnan veszik az éleslövészetekhez.
Az elég furcsa lenne ha SAAB-on keresztül vettük volna a rakétákat...elvileg leszerződtünk 13,6 millió EUR-ra a Diehllel...
Ezért csodálkoztam rá én is... lehet hogy az "integrálás költségére" gondolt, csak rosszul fejezte ki magát / félreértettem.
 
Szerintetek milyen fegyverzettel lehetne megteremteni a Gripenjeink SEAD képességét?
Mivel amerikai fegyvereket nem szeretik mifelénk és az integrálás is bonyolultabb, HARM és AARGM nem tűnik reális opciónak...
Talán siklóbombák (SDB) amik szóba jöhetnek bár azok elég lassúak és kell nekik céladat.
Talán a Rampage jöhet még szóba, mert
  • hatótávolsága több mint 150 km,
  • kevesebb mint 5 perc alatt célba ér - ennyi idő alatt nem megy arrébb a légvédelem,
  • közel függőlegesen 350 – 550m/sec (1-1,6 Mach) sebességgel vágódik a célba vagy robban fel a föld felett, ez nehezíti a védekezést ellene
  • egy Gripen akár négyet is vihet magával: a nem szárnyvégi külső tartókra is mehet egy-egy akár (580 kg/rakéta).
  • Ha megvalósul a PULS rakéták gyártása nálunk, akkor magunknak is tudnánk gyártani. (az EXTRA rakéta és RAMPAGE lényegében ugyanaz a rakéta)
  • Már ki lett próbálva: az izraeli légierő 2019-ben egy S-300-as rendszert intézett el vele Szíriában, illetve Hezbollah állásait is lőtték vele
Hátránya, hogy
  • GPS koordinátára megy, nincs passzív radar érzékelője mint a HARM-nak.
  • SIGINT/ELINT konténerrel tudna önállóan tevékenykedni vagy kívülről kaphat cél adatokat (pl. MALE dróntól)
  • kisebb ballisztikus rakétáról lévén szó nem lelőhetetlen, szóval legalább párban vagy még nagyobb mennyiségben érdemes indtani egy célra. Ukrán repülők is párban küldik a HARM-ot szóval ez nem tűnik rendkívülinek.
Ha pedig nagyon szeretnénk hazai hadipart saját fejlesztésekkel, akkor lehetne fejleszteni egy passzív radarérzékelős SEAD verziót a RAMPAGE-ből. Valami ilyesmi lehet az ajánlat az ELBIT-nek: a X évig csak nálunk gyártják, gyártatják ezt a verziót, kapunk az eladásokból részesedést, akkor beszállunk a fejlesztésbe és rendelünk belőle X darabot. Ez azért lehet jó, mert jelenleg a HARM és AARGM-en kívül nincs más ARM rakéta a "nyugati világban", de azon kívül se sok. Szóval a RAMPAGE kapna a végfázisban egy passzív radar érzékelő rávezető képességet, akkor létrejönne egy ITAR-free ARM rakéta, amit az orosz-kínai irányt leszámítva bárhová el lehetne adni - nekik amúgy is van saját ARM-jük.
Az ARM változat a földi indítású EXTRA-rakéta estében is hasznos lehet: PULS indítóknak elég lenne csak nagyjából tudni hol van egy légvédelmi állás, a leszálló ágban a rakéta megkeresi magának a célt.
A britek SEAD tevékenységre az F-35A/Brimstone kombót válaszották egy korábbi ha jól emlékszem AFM cikk szerint..
 
A Brimstone mondjuk nem repül messzire, de F-35-össel talán elég közel lehet kerülni. A SPEAR-3 változatban már kis sugárhajtómű van - az már 130 km-et is tud...

Nekünk siklóbombák illetve a RAMPAGE lenne jó légvédelem ellen szerintem. Jó lenne ha jutna végre pénz legalább SDB-re...
 
Hogy állunk már a beigért légiharc rakéták (Iris-T, Meteor) beszerzésével, beérkezésével, használatba vételével. Bocs a nem szakszerű kifejezésekért.
Ez a két rakètatípus a kategóriájukon belül dobogós , de valszeg TOP 2-es , vhogy mégsem jelentik be őket , más azt nem hiszem hogy nem látják hogy nincsen szinte semmi földi célpontokat támadó fegyver a gripenekhez , a 2.1 idén esedékes , lehet hogy megvárják a 2.2-t , ami jövőre!Itt nehéz a piackutatásra fogni hogy miért nincsenek bejelentve!
 
A Brimstone mondjuk nem repül messzire, de F-35-össel talán elég közel lehet kerülni. A SPEAR-3 változatban már kis sugárhajtómű van - az már 130 km-et is tud...

Nekünk siklóbombák illetve a RAMPAGE lenne jó légvédelem ellen szerintem. Jó lenne ha jutna végre pénz legalább SDB-re...
Éppenséggel a Brimstonet nehezzebb lelőni,mint egy SDBt.Ha van ABM képes légvédelmi rendszere az ellennek,akkor ez a Rampagera is érvényes.
 
Elírtam, bár annyira nem mert most akarnak venni újabb villámokat, és rájöttek, hogy a Marine változat mellet a RAF tényleges szárazföldit is akar.. De az F-35/Brimstone kombo azt tényleg olvastam valamelyik nyugati magazinban..
Folyik a Brimstone integrálása,ahogy a Meteoré is az F35re.
main-qimg-b4d9feb1e4746f1a683adc5942914399-lq

IAF meg minden zsidó fegyverzetet integrált az Adirjaikra.Derby AAM-ket is.(ezért ragaszkodtak a saját forráskódhoz,hogy azt integrálhassanak hozzá,amit csak akarnak,önállóan)