Eszement hülyeségeket beszélsz! A középkorban nem egyszerűen nemezetiségek szerint tagozódtunk, hanem a nemzetiség maga faji kérdés volt!
Már Szent István korában egyértelmű volt, hogy létezik magyar nemzet, méghozzá származás alapján (Gens Hungarorum) egy szigorú etnikai fogalomként, amihez akkor még asszimilálódni lehetett a magyar szokások elfogadásával. Kálmán idején a muzulmánok erőszakos integrációja mutatta, hogy mit értettek beolvadáson/beolvasztáson (a böszörményeknek kötelező volt disznóhúst enniük, lányaikat csak keresztényekhez adhatták feleségül, stb.). A XII. századi Anonymus úgy ábrázolja az idegen népek viszonyát a magyarsághoz, hogy a magyar nemzetnek meghódolásuk az ide befogadásuk feltétele volt, míg egyenlőségre a magyarokkal való keveredés révén tettek szert. Kézai idejére pedig a nemzeti öntudat faji öntudattá fejlődött:
"Centum enim et octo generationes pura tenet Hungaria, et non plures alie autem, si que ipsi sunt coniuncte, advene sünt ultra ex captivis oriundi. Quoniam ex Hunor et Magor in palude Meotida centum et octo progenies absque omni missitalia fuere generate."
Korunkban ilyen szellemiséget egyedül Izrael állam bevándorlási törvénye képvisel, ezt Európában egyszerűen nácizmusnak nevezzük (persze valójában a nácizmusnak ez a szellemisége egy indogermán judaizmus volt szellemtörténetileg). Nem csoda, hogy a XIII-XIV. század a faji konflikutusok évszázada is Magyarországon, amikor véres összecsapások zajlanak a városi polgárság kebelében például a német és magyar fajúak között. Budán csak az lehetett magyar vagy német tanácstag, akinek mind a négy nagyszülője tiszta vérű magyar vagy német volt. Így álltak szembe egymással a tiszta fajú nemzetek (pura Hungaria).
Ezt a fajta identitáspolitikát majd csak a reformáció protestáns vallási őrülete fogja gyengíteni, hogy aztán helyet adjon az ellenreformáció szabad szellemében egy később liberálisnak is nevezhető nemzetfogalom lehetőségének is, ahol a hovatartozás önkéntes megvallás, betérés, visszatérés lehetősége.