[Kantin] Magyarország

Status
Not open for further replies.
Tehát végre 50+ év után végre épül új híd? Whoa, leborulok a fejlődés mértéke előtt... A Dunaújvárosik kifelejtettem, a baj csak annyi vele, amit emel írt.

A vita lényegét meg kurvára nem érinti. Egy kura centet sem adnék állam pénzből stadionra, amíg csak egy lerobbant út van. A stadion luxus, a közlekedés nem lehet az...

Na látod, addig nem épült stadion, mégsem volt pénz hídra. Most híd is épül és stadion is. Mondom én, hogy az nem úgy van, ahogy te elgondolod, hogy ha nem költenek stadionra, akkor automatikusan épülni fog egyéb, hasznosabb dolog.

Szerintem a legtöbbször nem azért nem épül valami a településeken, mert nincs rá pénz, hanem azért mert egyszerűen az adott településen senki sem foglalkozik vele. Ahhoz, hogy felújítsanak egy iskolát, kórházat, tornatermet építsenek, stb. az adott település vezetése kellene írjon egy pályázatot. De ha erre is lusták, az az ő bajuk és nem az a település a hibás ezért, amelyik még a stadiont is felújítja.
 
Kellett volna valami ami csökkenti? Egy felnőtt ember, pláne ha családja van, alapból tart otthon lázcsillapítót, gyulladáscsökkentőt, és fájdalomcsillapítót.
Volt. Ennél sokkal komolyabb kellett volna.

Egyébként pedig, a rendes ember tart otthon pálinkát is.
Rühellem a pálinkát, whiskey iszom.

Torokgyulladásra forró fürdő 2 feles pálesz, egy kanál méz, és nem kell dokihoz járnod.
Azért vannak olyan dolgok, ahol a népi gyógyászat ezközei csődöt mondanak.
 
<blockquote rel="molnibalage">Tehát végre 50+ év után végre épül új híd? Whoa, leborulok a fejlődés mértéke előtt... A Dunaújvárosik kifelejtettem, a baj csak annyi vele, amit emel írt.

A vita lényegét meg kurvára nem érinti. Egy kura centet sem adnék állam pénzből stadionra, amíg csak egy lerobbant út van. A stadion luxus, a közlekedés nem lehet az...

Na látod, addig nem épült stadion, mégsem volt pénz hídra. Most híd is épül és stadion is. Mondom én, hogy az nem úgy van, ahogy te elgondolod, hogy ha nem költenek stadionra, akkor automatikusan épülni fog egyéb, hasznosabb dolog.

Szerintem a legtöbbször nem azért nem épül valami a településeken, mert nincs rá pénz, hanem azért mert egyszerűen az adott településen senki sem foglalkozik vele. Ahhoz, hogy felújítsanak egy iskolát, kórházat, tornatermet építsenek, stb. az adott település vezetése kellene írjon egy pályázatot. De ha erre is lusták, az az ő bajuk és nem az a település a hibás ezért, amelyik még a stadiont is felújítja.</blockquote>

Ezt jól látod.

Tudok olyan települést, ahol kb 10 km útszakasz teljes újraburkolásához adtak volna pénzt, valami 4 millióval kellett volna beszállni -amit még kb a lakosságtól is össze lehetett volna tarhálni, ha nincs. Csak fel kellett volna menni aláírni, de a polgármester mondta, hogy ebből neki mi jut? -mondták: semmi; azóta is rossz az út. Másik falu polgármestere meg addig járt utána, meg a médiába, még meg nem csinálták. Ennyi a különbség.
 
"Döbbenten, dermedt lélekkel figyeltem, ahogy ma a szerencsétlen magyar nép szinte egy emberként térdelt le a diktátor lába elé. Mert bizony ezt tették, amikor a ma esti, pitiáner és érdemtelen foci győzelmet éltették. Hitetlenkedve figyeltem, ahogy eddig általam értelmes embernek, karakán, kritikus demokratának tartott egyének is extázisban ünnepelték ezt a szar magyar focit. Azt az átkozott magyar focit, amely az orbáni diktatúra egyik legfőbb jelképévé vált...."
http://alfahir.hu/daniel_peter_megszolalt_a_nep_leterdelt_orban_ele_mert_unnepli_ezt_a_szar_magyar_focit
 
T. blitzkrieg! Javaslom, nézz szét Felcsút környékén! A környező települések hiába pályáznak, nem kapnak pénzt. Felcsút meg akkor is kap, ha nem pályázik!
Általánosságban: A fityiszes település mindig kap pénzt, a többi csak elvétve. Ennyi!
Ha 1 alig használt út mellett fityiszes borászat van, azt felújítják. Ám a forgalmas, de a kátyúk miatt szinte járhatatlan utakra nincs pénz!

Stadionok eddig is voltak, igaz, azok közül csak 1-2 volt alkalmas nemzetközi /pl. kupa/ mérkőzések rendezésére. Annyi elég volt, és nem is kellett /de MA SEM KELL TÖBB/. Előbb tegyék rendbe és építsenek új kórházakat, iskolákat és utakat - de ne csak fityiszes településeken. Utána már lehet más értelmes dologra is költeni, de nem 1 felcsúti idióta lázálmaira!
 
<blockquote rel="molnibalage">Tehát végre 50+ év után végre épül új híd? Whoa, leborulok a fejlődés mértéke előtt... A Dunaújvárosik kifelejtettem, a baj csak annyi vele, amit emel írt.

A vita lényegét meg kurvára nem érinti. Egy kura centet sem adnék állam pénzből stadionra, amíg csak egy lerobbant út van. A stadion luxus, a közlekedés nem lehet az...

Tudod mit, én meg egy nyamvadt forintot nem adnék cigányfelzárkóztatásra, se segíjre, se semmire. Tudod, abból hány hidat lehetne építeni? :)
</blockquote>

:))
 
formosa

<i>" 1 felcsúti idióta lázálmaira!" "A fityiszes település"</i>

Én nem tudom, hogy neked fel tűnt-e, de ide (HTKA) nagy átlagban nem 80- IQ-s emberek írogatnak. Ennek megfelelően az ilyen megfogalmazásra sem vevő szerintem senki, ez nem a Proli.hu.

<i>"Annyi elég volt, és nem is kellett /de MA SEM KELL TÖBB/. "</i>

Javaslom az olyan szavak használatát, mint a :
Szerintem
Véleményem szerint
Én úgy gondolom
Az a meglátásom... Stb...
Ezt csak azért mondom mert szemmel láthatólag nincs a zsebedben a bölcsek köve és próféta sem vagy, így az ilyen "Isteni" kinyilatkoztatások stílusában előadott mondandók inkább komolytalanok, mint ütősek a véleményem szerint.

Hozzá tenném az nem baj, hogy van saját véleményed és, hogy azt megosztod velünk, de egy komoly ember, komoly stílusban ír megfontolt mondanivalóval.
Ha ezeket a tanácsokat megfogadod akkor kevésbé néznek majd bohócnak az internetes közösségekben.
 
T. blitzkrieg! Javaslom, nézz szét Felcsút környékén! A környező települések hiába pályáznak, nem kapnak pénzt. Felcsút meg akkor is kap, ha nem pályázik!
Általánosságban: A fityiszes település mindig kap pénzt, a többi csak elvétve. Ennyi!
Ha 1 alig használt út mellett fityiszes borászat van, azt felújítják. Ám a forgalmas, de a kátyúk miatt szinte járhatatlan utakra nincs pénz!

Stadionok eddig is voltak, igaz, azok közül csak 1-2 volt alkalmas nemzetközi /pl. kupa/ mérkőzések rendezésére. Annyi elég volt, és nem is kellett /de MA SEM KELL TÖBB/. Előbb tegyék rendbe és építsenek új kórházakat, iskolákat és utakat - de ne csak fityiszes településeken. Utána már lehet más értelmes dologra is költeni, de nem 1 felcsúti idióta lázálmaira!

Felcsútról úgy ír a teljes magyar média, mintha minden pénz oda menne el. A tegnap már leírtam (forrásokkal alátámasztottam), hogy hány milliárd forinttal több pénzt kaptak az idén 2015-höz képest az általad említett iskolák, kórházak, stb. 2017-ben pedig több mint 1000 milliárd forinttal <b>több</b> pénz jut nekik, mint idén. A stadionokra 44 milliárdot költenek. Ez azt jelenti, hogy ezek is épülnek és nagyságrendekkel több, mint stadion. Csakhát azt nem reklámozza az ellenzék. Egyébként elég gáz, ha már csak ilyenekbe tudnak belekötni, hogy miért épül stadion, meg vasút, meg atomerőmű, stb.
 
Egyébként mondja már meg valaki, hogy hány stadiont építenek/építettek, mert én úgy tudom, hogy leginkább csak felújjítják az ősrégi kommunista érában épülteket.
 
Ezt most találtam. Érdemes elolvasni, elég sok hiedelmet eloszlat:

<i>A stadionépítés – az érem másik oldala:

Nyilván a többség megkérdőjelezi a kormány stadionépítési programjának ésszerűségét, ugyanakkor találni tények mentén sorolható érveket is mellette. Íme hét, címszavakban:

1. A sport, mint önálló nemzetgazdasági ágazat a rendszerváltás óta nettó befizetője a költségvetésnek. Értsd: több bevétele volt eddig évente az államkasszának, mint kiadása.

2. Ehhez képest a sport, ezen belül a labdarúgás infrastruktúrájára a rendszerváltás óta egyetlen kormány sem költött – ezért maradhatott nettó befizető. A sportcélú ingatlanok többsége az 50-es éveket idézi. Mindezen felül eközben megszűnt, átalakult több, mint ezer sportcélú ingatlan, amelyek privatizációs bevétele szintén a mindenkori államkasszát gyarapította.

3. A fejlett országokban a GDP 1.5-2 százalékát költik sportcélra. Magyarországon ez a rendszerváltás óta 0,4-0,5 százalék.

4. Akárcsak számos más országban, a magyar kormány állami nagyberuházásokkal próbálja élénkíteni a gazdaságot. A stadionrekonstrukciós-program is ennek a része. Az építőiparban több ezer embernek ad munkát, nem beszélve a visszafolyó áfa bevételekről. Az 1-3 pontok elfogadása esetén a kormány nem csinál mást, mint 23 év adósságának egy részét próbálja rendezni az ágazat, az abban érdekelt állampolgárok felé.

5. A legnagyobb beruházások az un. multifunkcionális stadionok lesznek – Fradi, Debrecen, Puskás Stadion. Itt nem csak labdát kergetnek majd. A Fradi pályán esküvőtől kezdve a koncerteken át sok más rendezvénnyel számolnak, akárcsak Debrecenben.

6. A látványos stadionépítés csak a kirakat. A háttérben a stadionrekonstrukciós-program szerves részét képezi az állam által szintén támogatott MLSZ Országos Pályaépítő Programja, ahol <b>2013 végéig közel 200, többségében iskolai műfüves sportpályát adnak át országszerte</b>.

7. Az iskolai, és egyéb e program keretében épülő sportpályák a gyermekek sportolását szolgálják, amely már az oktatás és egészségügy kérdését is érinti. Ugyan ezek sem máról holnapra beérő, eredményt felmutató befektetések, de 15-50 év távlatából egészen biztosan kimutatható lesz a program a társadalom közegészségügyi állapotára mért hatása.</i>

24.hu/belfold/2013/11/28/stadionepitesi-laz-atlagosan-2700-fo-jar-ki-a-magyar-meccsekre/
 
Egyébként mondja már meg valaki, hogy hány stadiont építenek/építettek, mert én úgy tudom, hogy leginkább csak felújjítják az ősrégi kommunista érában épülteket.
Az FTC stadinont porig rombolták, a Puskást dettó. A Hungárián az MTK (?) stadiont is a földdel tették egyenlővé. A debreceni stadion is zsír új...

Az 50 mrd nem kórházakoz képesti métce. A teljes magyar felsőoktatásra költenek évente cirka 100 mrd-t. Ahhoz képest az 50 mrd stadiontra ugye belátod, hogy milyen eszméletlen pénz kibaszva az ablakon? Az egyetemek az ország jövjét kéne hogy biztosítsák, tudod a szürkeállomány... A stadionok meg ezt hol segítik?
 
Molni nem pontos a szám amit a felsőoktatásra írtál!
http://eduline.hu/felsooktatas/2014/10/30/2015_koltsegvetes_egyetemek_foiskolak_R99MJ3
<i>"Az egyetemek és főiskolák a csaknem 283 milliárd forintos bevétel mellett 143 milliárd forintos támogatással is gazdálkodhatnak jövőre. "</i>
Ez több, mint 400 milliárd forint!
+ külön vannak K+F projektek állami+magán pénzzel.
 
az egyetemek a nyugati nagy cegek jovojet biztositjak

Zárassuk be őket és pödrött bajszú/gatyás paraszt képzőket nyitunk helyettük százával. Dögöljenek csak éhen a rohadék nagy nyugati cégek. Úgy kell nekik, minek jönnek ide????
 
Molni jó, hogy itt vagy. Tegnap írtad, hogy kerékpározol. Hány km kerékpárutat is építettek? Pedig kerékpározni sem szokott az egész ország. És az is nagyon költséges mulatság ám. Állítólag kevesebbet fog kórházra költeni (nem tudom mennyire igaz, elég sok baleset van), viszont lehet, hogy többet fog nyugdíjra. Plusz nem lesz annyi bevétele az üzemanyagokból, a BKV-nak kevesebb utasa lesz, kevesebb járműadó, a kerékpárutakat karban kell tartani. Bevétel pedig szinte semmi nincs belőle (a már említett állítólagos EÜ spórolást), hisz a kerékpározás után szinte semmiféle adót nem fizetnek. Ami kis bevétel van az a kerékpáros üzletek befizetései és esetleg ha megbüntetik a szabálytalankodó kerékpárosokat.

Stadionokról: fent már bemásoltam, hogy 1990 óta az államnak mindig több bevétele volt a sportból, mint amennyit költött rá. Akkor miért olyan nagy baj, ha felújjít néhány ősrégi stadiont (és még épít is néhányat) ezáltal megmarad (talán még nő is) a bevételi forrása?
Ez is egy befektetés. Az idén kiadás van vele, utána évtizedekig szinte hozzá sem kell nyúlni és bevételt hoz.
 
ismerek par olyat aki, az altala nem tul sokra tartott minimalberesek adojabol osztja az eszt. a turbomagyarozas amugy komoly seggfajast jelez.
 
Stadionokról: fent már bemásoltam, hogy 1990 óta az államnak mindig több bevétele volt a sportból, mint amennyit költött rá.

Na, azért itt kíváncsi lennék a részletekre...
Mennyi bevétele származik az országnak a sportból?
A kiadás oldalon mi van benne? A TAO is?
Nem ugyanarról van itt is szó, mint a foglalkoztatottság folyamatos és nagy mértékű növekedéséről (pontosabban ennek a statisztikai bűvészkedéssel történő kimutatásáról...)?
 
Fip7-nek: Sajnos a stadionépítést támogató hozzászólások inkább a 80-as IQ-t valószínűsítik.
Így igazad van, ők se így, sem úgy és semmilyen stílusban nem fogják belátni a kórházak, az iskolák és az utak fonttosságát.

Az egyedüli remény, hogy ma már a kormánypárti szavazók többsége elutasítja a stadionépítést. Igaz, 80-asnál magasabb IQ-val könnyen cáfolható "a stadionépítő érem másik oldala".
 
Status
Not open for further replies.