Kiberhadviselés

Felgyorsítaná az amerikai védelmi minisztérium a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásait, de úgy tűnik, hogy a civil beszállítók aggályaival nem számolt megfelelően. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy folytatódhat a Project Maven, miközben már készül a mesterséges intelligencia ellen küzdő mesterséges intelligencia is.

Forrás: https://jogalappal.hu/mesterseges-intelligencia-az-amerikai-hadseregben/
 
  • Tetszik
Reactions: wolfram
Van annak valami alapja, hogy radarokat tönkre lehet tenni a radar által vett vírusokkal?
 
A Parlament kedden 586 szavazattal, 44 ellenszavazat és 36 tartózkodás mellett elfogadta az Unió kiberbiztonsági jogszabályát. A jogszabály létrehozza az Unió első kiberbiztonsági tanúsítási rendszerét, amelynek célja, hogy az Unió területén forgalmazott termékek, folyamatok és szolgáltatások megfeleljenek az uniós kiberbiztonsági normáknak.

A Parlament emellett állásfoglalásban szólítja fel az Uniót, hogy adjon közös választ az európai technológiai iparágban egyre növekvő súllyal jelen lévő Kína jelentette komoly biztonsági veszélyre. A képviselők mély aggodalmukat fejezték ki azon hírek miatt, amelyek szerint a kínai 5G berendezések rejtett hozzáférést biztosítanak a kínai gyártók és hatóságok számára az uniós magánjellegű és személyes adatokhoz és távközléshez. A Bizottságnak fel kellene hatalmazni az Unió kiberbiztonsági ügynökségét, az ENISÁt egy tanúsítási rendszer kidolgozására, amely biztosítaná, hogy a kiépített 5G hálózatok a legmagasabb biztonsági követelményeknek is megfeleljenek, vélik a képviselők.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
Reactions: hendrick
https://index.hu/gazdasag/2019/04/1...nologialopas_amerikai_cegek_profit_penzehseg/

Ez azért nagyon súlyos. Valószínűleg Németországban is így ment/megy az ügymenet. A kedvencem, amikor a munkahelyi what's up fiókok vannak, vagy amikor a kedves kínai "partner" elōbb kéri, hogy telepíts fel egy "biztonsági autentikációt" a gépedre, hogy a tűzfala elfogadjon...

Valahogy ilyenkor ösztönösen mindig egy reverse tcp payload-ra gondolok, de biztos csak velem van a baj, hogy ilyen jut eszembe
 
  • Tetszik
Reactions: FilcTroll
Van annak valami alapja, hogy radarokat tönkre lehet tenni a radar által vett vírusokkal?

Persze! Hogyne! Megy a levegőben a demokratikus (mindenkit fertőző) madár influenza vírus....Megy, mendegél... Találkozik a Nagy Radarral... Megsütlek! - Így a radar....Khmmm. hapci... én meg már rajtad is túl vagyok.. - így a vírus...
A vérző radarok vagy ebolásak, vagy bent maradt a személyzet.
A néha kihagyó radarok Alzheimer-kórosak...
:) :) :) :) :)
 
  • Tetszik
Reactions: zeal
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Amerika az utolsó évben egyre intenzívebben és igen agresszív módon támadta Oroszország energetikai rendszerét.

https://iz.ru/889390/2019-06-15/smi...RrxWsh3wQR1nmsvvEhAIUb0CdpYQMDmf-oqDkIQz8wr6g

Mindig ezek az orosz források!!!
Ja hogy lehozta a New York Times is???
De hát az is a putyini propagandagépezet szócsöve:

https://www.theverge.com/2019/6/15/...-electrical-grid-cyberattack-deterrent-report

https://www.nytimes.com/2019/06/15/us/politics/trump-cyber-russia-grid.html

Na szóval kérem szépen, hogy is van az hogy mindig az oroszok állnak a kibertámadások mögött és csak ők tennének ilyen aljas támadást mások ellen???

Amúgy Venezuela megvan ugye?
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
Sztem érdekes és ellentmondásos Trump intézkedése, miszerint az amerikai kiberparancsnokság külön elnöki jóváhagyás nélkül is végrehajthat támadó műveleteket, miközben a NATO a tagországokat érő kibertámadásokat háborús cselekményként értelmezi. Szóval akkor most hivatalosan is háborúban állunk a fél világgal, csak nem beszélnek róla egyik oldalon sem? (Az apropó a 444 mai cikke a szokásos keretezésben: https://444.hu/2019/06/18/a-jovo-kiberhaboruiban-egymasra-fogjak-oltogatni-a-lampat-a-nagyhatalmak)

Más: gondolom, ez mótvá, de hátha vki nem ismeri: https://cybermap.kaspersky.com/. Van egy csomó hasonló, nagyon érdekesek a statisztikák is.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7