Nahát! Öregszem!
Kezdem egy kis nosztalgiázással:
Ugye 1990-ben már a budapesti MH Irinyi János Gépkocsiszinben töltöttem a másod és szerencsére csonka harmadidőmet.
Az évek koptatják és torzítják az emlékezést, de én úgy emlékszem, hogy a laktanya
másik IK 250-esének - amiről írni akarok - más volt a belső elrendezése, mint annak, amelyikről három hónapja olvastam - nem szégyellem; belefacsarodó szívvel:
www.vezess.hu
Viszont határozottan emlékeztem a sarkakra kitett megkülönböztető kéklámpákra!
Szóval a
másikat F. Zoltán katonatársunk vezette, s délutánonként lementünk vele a telephelyre, amikor nekiállt kiglancolni a következő fuvarra, s valamicskét segítettünk neki - no meg hallgattuk a HIFI-t, mert
az az akkori fülünknek valami fantasztikusan szólt!
Amikor néha úgy alakult, hogy a kimenő kezdetének időpontjára esett a kiállása, akkor a kapun kívül gyorsan felszálltunk:
Find local businesses, view maps and get driving directions in Google Maps.
www.google.hu
...s élveztük ahogy Zoli úgy cikázik végtelen könnyedséggel, eleganciával és biztonsággal az M3-as bevezetőn, a Népköztársaság útján, meg egyáltalán bárhol, mintha valami motorral suhanna a többnyire rozzant KGST autók között. S nyilván a drámai forgóvillogókat nem használva - hogy mehetett akkor azokkal!?
...aztán történt, hogy vett egy farmotoros 100-as Skodát, s egyik délután azzal vitt be a városba...
Feszült arccal, a külső kanyarodó sávból kezdve a belsőben fejezve be, s fordítva, egyenes úton is szédelegve a sávhatárokon.
Alig vártuk, hogy kiszálljunk az Oktogonnál.
Aztán másnap délután együtt mentünk le az imádott
buszához, kinyitotta az ajtót, beült a kormány mögé, megfogta a kormányt, belenézett a tükrökbe, s elégedetten konstatálta:
-
Na! Ez az én méretem!
... most pénteken nekem is vezetnem kellett a munkahelyen - nem kicsit durvul a járvány - így más jószág nem lévén a főnökömnek dedikált e-Golfot kaptam meg.
Vezettem már vagy egy éve egyszer-kétszer, meg néha odébb állok vele, de ennyi. Attól azért egész más dolog egész nap sürgölődni vele.
Szóval beülsz és csipog. Mindig. Mindenért. Pin-kódot kér (6 karakter). Övet kér (telephely...).
Villog, kijelez. Mindenért. Csipogva az utastól is övet kér, ablakmosót kér. Guminyomás ellenőrzést kér. Felfújod, még mindig kér.
Nagy nehezen kiütöd a z érintőképernyőn tapicskolva, röpke három vagy négy koppintással a menüben.
Kiszállsz, beszállsz,elindulsz. Csipog: Pin-kód. Öv. Kiszállsz, beszállsz,elindulsz. Csipog. Pin-kód: Öv.
Kiszállsz, beszállsz,elindulsz. Csipog: Pin-kód. Öv. Kiszállsz, beszállsz,elindulsz. Csipog. Pin-kód: Öv.
Övet magad mögött bekötöd (még mindig telephely), a PIn-kódért csipog, úgyhogy kilövöd a rádiót, mert megőrjít, már csak csipog...
Ki kell menned a városba. Kiszállsz (a havas eső szakad) , övet kikapcsolod, beszállsz, bekötöd, a kódot is elfogadja harmadszorra (nem mindegy a gyorsaság, a ritmus). Hurrá!
Bazgurálód a "váltókart", hogy éppen vitorlázzon vagy fékezés nélkül rekupáljon. Nem vagy hozzászokva.
Délben szólnak, hogy megjavítva a vész-vésztartalék 500000 kilométeres Renault Trafic. Mehetsz érte.
"Megkímélt, tip-top". Kárpitok lógnak, az ablakemelő holtjátéka két centi. Ülés szétülve, háttámla függőlegesben beszorulva, magasságállító fent beakadva. Kézifék az egekben fog. Kuplung betonkemény, fent fog és érzéketlen. A váltókar babfőzelékben, de legalább szorul is. A motor késve reagál, de utána felpörög az egekbe, de legalább olyan lassan pörög le, mint a kétütemű Wartburg motorja. Egy élmény vezetni.
Zörög,kopog - valószínűleg halott az egyik motortartóbak.
A fékmunkahengerbe valószínűleg radírgumi van beledarálva, olyan szenzitív.
Tényleg megjavítva - a kormányszervo, most már olyan finom, mint anno a Nysa kormánya...
Beindítottam a hideg motort ( hiányos fogaskoszorú miatt harmadszorra kapta el) Aztán megtettem vele pár métert, semmi hibajelzés, semmi csipogás; beugrottak a régi bevésődések:
UAZ–469B, Nysa 521M (mikrobusz), Barkas, Robur, Ford Transit Mk3 szívódé...
Na! Ez az ami otthonosan ismerős!
Ui: Valójában természetesen már nem; eleget szenvedtem ezekkel a katonai, kórházi romokkal 30 év alatt, a térdem is megfájdul, a csípőm is megfájdul, stb. Sok volt. Elég lett.
Csodás dolog a kulturált, kifinomult működés. De nekem ne csipogjon, ne villogjon, ne a menü feneketlen aljában kelljen kutakodni.
Akkor már inkább egy fapados, manuális tekerentyűs kisautó.
Na ezért öregszem.
) gyártottak, csak nekem túl fantáziátlanok, vonalasak, lehangolóak voltak. Ez a hervasztó vonal pedig végig, akkurátosan kitartott, s kitart az én szememben ma is. S innentől nem érdekelt, hogy az Alfa 33 egy KGST minőségű vacak, pláne a Golf kettőhöz képest, ha a Golfból ásítva szálltál ki, az 1.5-ös Alfából meg betépve vigyorogva!
