Lengyel haderőfejlesztési program (2032) és hadiipar

Nem sok támogató komment érkezett. És mivel a lengyelek még nálunk is jobban szeretnék támogatni a hazai ipart és a fegyverkezést fenntartható lábakra állítani valahogy, ezen nem is nagyon csodálkozom.

Egy valamit nem értek. Minden lengyel cikk úgy fogalmaz, hogy ezek várhatóan használt tankok lesznek, amit alapos felújítással a legkorszerűbb szintre hoznak. Itt mindenki tényként kezeli, hogy Varsó nem kap uránt, hiszen az 5 szem országai sem kaptak. Hogyan veszik ki majd a szegényített uránötvözőket az alap kaszniból?
(Ha új építésűek lennének, akkor értelem szerűen export változat és ott szóban sem jött soha ilyen.)
Az alapverzióban nincs szegényített urán réteg, így nem kell belőle semmit kiszedni (a lengyelek sima M1A1-et kapnak, amit M1A2Sepv3 szintre fognak az amik felpimpelni). A kiegészítő urán réteget utólag kapta meg a jármű az (M1A1HA verzió), az M1A2 már gyárilag így lett szerelve, de ezeket a példányokat az amik nem adják el senkinek (pl. az ausztrálok sem kaphatták meg, még utólagos upgrade formájában sem).

Az még kérdéses, hogy más jellegű kiegészítő páncélzatot kértek-e rá a lengyelek. Ha használatba veszik őket, úgyis kiderül.
 
Lecserelik az armort, amiben az U lenne. Nem egybe van ontve az a hull, hanem retegelve, gondolom.

Na, ez jó kérdés, hogy hogyan van belerakva. Mert én mindig úgy értettem, hogy ez nem egybefüggő urán lap, hanem kívülre raknak mondjuk olyan páncéllemezt, amit exportra is vihetnének, nem tartalmaz uránt, utána a kum sugár elleni nem fémes réteget -kerámiát vagy mit tudom én- és ez alá betesznek egy még mindig tonnás lemezt, amiben amolyan ötvözőként van jelen a vas mellett egy kevés urán -és hogy ebből jön a szegényített urán elnevezés, mert mondjuk csak 10% az egész tömegből, ami lényegében bakfitty egészségügyi hatással lenne rád akkor is, ha szabad felületként mellette állnál- és utána még egy réteg a kum ellen, plusz még egy réteg hagyományos páncél lemez.

Viszont nagyon sokan meg velem ellentétben úgy képzelik el, hogy kiveszik a reaktor magból a sugárzó kazettát, abból levágnak egy jó nagy darab lapot, gyorsan bevágják két lemez közzé, mielőtt meghalnának a sugárzástól és behegesztik örök életre, hogy onnan ki ne jöjjön, mert Csernobil lesz.

Jó lenne tudni, hogy a kettő közül melyik az igaz? Ez azért érdekelne, mert ha megveszel egy AWI hegesztőgépet, gyárilag csomagolnak neked mellé egy anyagot, ami az első használat után radioaktívvá válik az ív fényében, ha addig nem volt az. Én egy valamennyivel drágább, de nem sugárzó ötvözet híve vagyok a tűnél, de nem azért, mert ne látnám, hogy makkegészséges az összes ember, aki ilyennel dolgozik. Egy személyes, szubjektív élmény miatt preferálom a drágábbat.

Tudom, hogy a két dolog teljesen más. Ott nem bili vasat, hanem egy majdnem 100% wolframot tartalmazó alkatrészbe kevernek nem uránt, hanem tóriumot. De részben aszem jobb is lesz a tartása, de ami ott sokkal fontosabb, hogy a sugárzó ötvöző megnöveli még a wolframnak is az olvadáspontját és az elektróda nem olvad el azonnal. (És hogy ez így meg is maradjon, folyamatosan vízzel és gázzal is hűtik, mert sokáig így sem bírná nélküle.)

Így már világos. Nem is tudtam, hogy voltak olyan amcsi tábornokok, akikben nem volt soha urán. Ezzel a rejtély számomra megoldódott.
 
Erdekes hogy a hirekben nem nagyon szerepel az "uran" szo. Nyilvan a lengyelek azt akarjak elhitetni a neppel hogy a leheto legeslegjobb tankjuk lesz. Angolszaszoknak meg nem erdekuk feketen feheren leirni hogy megfejtek a lengyeleket.
 
Na, ez jó kérdés, hogy hogyan van belerakva. Mert én mindig úgy értettem, hogy ez nem egybefüggő urán lap, hanem kívülre raknak mondjuk olyan páncéllemezt, amit exportra is vihetnének, nem tartalmaz uránt, utána a kum sugár elleni nem fémes réteget -kerámiát vagy mit tudom én- és ez alá betesznek egy még mindig tonnás lemezt, amiben amolyan ötvözőként van jelen a vas mellett egy kevés urán -és hogy ebből jön a szegényített urán elnevezés, mert mondjuk csak 10% az egész tömegből, ami lényegében bakfitty egészségügyi hatással lenne rád akkor is, ha szabad felületként mellette állnál- és utána még egy réteg a kum ellen, plusz még egy réteg hagyományos páncél lemez.

Viszont nagyon sokan meg velem ellentétben úgy képzelik el, hogy kiveszik a reaktor magból a sugárzó kazettát, abból levágnak egy jó nagy darab lapot, gyorsan bevágják két lemez közzé, mielőtt meghalnának a sugárzástól és behegesztik örök életre, hogy onnan ki ne jöjjön, mert Csernobil lesz.

Jó lenne tudni, hogy a kettő közül melyik az igaz? Ez azért érdekelne, mert ha megveszel egy AWI hegesztőgépet, gyárilag csomagolnak neked mellé egy anyagot, ami az első használat után radioaktívvá válik az ív fényében, ha addig nem volt az. Én egy valamennyivel drágább, de nem sugárzó ötvözet híve vagyok a tűnél, de nem azért, mert ne látnám, hogy makkegészséges az összes ember, aki ilyennel dolgozik. Egy személyes, szubjektív élmény miatt preferálom a drágábbat.

Tudom, hogy a két dolog teljesen más. Ott nem bili vasat, hanem egy majdnem 100% wolframot tartalmazó alkatrészbe kevernek nem uránt, hanem tóriumot. De részben aszem jobb is lesz a tartása, de ami ott sokkal fontosabb, hogy a sugárzó ötvöző megnöveli még a wolframnak is az olvadáspontját és az elektróda nem olvad el azonnal. (És hogy ez így meg is maradjon, folyamatosan vízzel és gázzal is hűtik, mert sokáig így sem bírná nélküle.)

Így már világos. Nem is tudtam, hogy voltak olyan amcsi tábornokok, akikben nem volt soha urán. Ezzel a rejtély számomra megoldódott.
A zömített urán a hasadóanyaggyártás mellékterméke. Nem attól szegényített, hogy kevesebbet tesznek belőle valami egyéb anyag közé. :D Vannak az uránnak stabil és instabil változatai. Az instabil az, amire hajtanak. Az uránt gáz formába konvertálják, így juttatják a centrifugákba, amikről mindig olvashatsz, hogy Iránban megerőszakolják az izraeliek és a centrifugákban a minimálisan, de eltérő tömegük miatt különválnak a sugrázó és nem sugárzó urán atomok. Atomipari szempontból a stabil atomok kuka, Az csak nehéz holt fém, a hadiipar meg mióta ezt felfedezte magának, azóta viszonylag olcsó kincs, mert úgyis le kell gyártani a fűtő vagy fegyverminőségű hasadóanyag mellé. Szóval ezért szegényített, mert a hasadóképes elemek(igaz, azóta a stabilt is tudták már hasítani) ki vannak vonva belőle. A maradék nehézfém pedig mechanikailag formálva kerül a harcjármű páncélzatába, vagy lőszerbe.
 
Fegyverkezési ügynökség: "megreformáljuk a katonai felszerelések beszerzésének rendszerét a belső szabályozások változásaira támaszkodva, és elsősorban az eljárások javítására, rövidítésére és egyszerűsítésére, valamint a feladatok konszolidálására összpontosítunk"

Kellene az a szkeptikus szmájli.
 
  • Tetszik
Reactions: Bálint
A zömített urán a hasadóanyaggyártás mellékterméke. Nem attól szegényített, hogy kevesebbet tesznek belőle valami egyéb anyag közé. :D Vannak az uránnak stabil és instabil változatai. Az instabil az, amire hajtanak. Az uránt gáz formába konvertálják, így juttatják a centrifugákba, amikről mindig olvashatsz, hogy Iránban megerőszakolják az izraeliek és a centrifugákban a minimálisan, de eltérő tömegük miatt különválnak a sugrázó és nem sugárzó urán atomok. Atomipari szempontból a stabil atomok kuka, Az csak nehéz holt fém, a hadiipar meg mióta ezt felfedezte magának, azóta viszonylag olcsó kincs, mert úgyis le kell gyártani a fűtő vagy fegyverminőségű hasadóanyag mellé. Szóval ezért szegényített, mert a hasadóképes elemek(igaz, azóta a stabilt is tudták már hasítani) ki vannak vonva belőle. A maradék nehézfém pedig mechanikailag formálva kerül a harcjármű páncélzatába, vagy lőszerbe.

Annyi kiegészítéssel, hogy a "hasznos" U235-től minél jobban mentesített, szegényített U238 izotóp sem stabil, az uránnak egyáltalán nincs stabil izotópja. Csak jóval nagyobb a felezési ideje=a sugárzása gyakorlatilag elhanyagolható az U238-nak (de ettől függetlenül az urán erősen mérgező hatású, ha a szervezetbe jut).
 
Nem veri mindenben.Van,amiben az Abrams a jobb-és éles hadi helyzetben bizonyitottan.
Nagyon leszóljátok az Abramsot,miközben egyenlőre az élesben bizonyitott,mig a Leo élesben leszerepelt.
Que paso? Kb senkinek nincs 2A7-kezdetu gepe, mirol is beszelunk...?

Hát ez úgy lenne korrekt ha a 30 éves hozzányúlatlan Abrams-et küldenéd ahogy a Törökök a leóikat Kornet-E ellen....

Na jah, de csakis torok legenyseggel. :D
 
Lecserelik az armort, amiben az U lenne. Nem egybe van ontve az a hull, hanem retegelve, gondolom.
Valaki korábban tett már a fórumra képet sérült tornyú M1-ről. Jól látszott rajta, hogy amit látunk a totonyból, az csak egy borító lemez. Alatta pedig kb. 5 cm vastag, ferdén elhelyezett lemezek vannak, néhány centis légrésekkel. Kb. 5-8 réteg. A kép alapján azt gondolom, hogy a sérült lemezek simán cserélhetők.
 
Az még kérdéses, hogy más jellegű kiegészítő páncélzatot kértek-e rá a lengyelek. Ha használatba veszik őket, úgyis kiderül.
Ez viszont egy nagyon jó kérdés, annak tükrében, hogy a SEP v3. harckészen közel 74 tonna és urán nélkül se lesz jelentősen könnyebb (ha feltételezzük, hogy a DU-n kívül nem tér el másban a belpiacos v3-tól, tehát megkapja a hosszabb torony frontot stb.). Mekkora lehet a TUSK II tömege? A Trophy kit cakli-pakli 2,5 tonnát ad hozzá, így nagyon gyorsan ott lehetünk a 80 tonnánál.

Az biztos, hogy logisztikai szempontból lesz bőven új kihívás a lengyeleknek. Fognak ők még sírni a koreai után. :)
 
Annyi kiegészítéssel, hogy a "hasznos" U235-től minél jobban mentesített, szegényített U238 izotóp sem stabil, az uránnak egyáltalán nincs stabil izotópja. Csak jóval nagyobb a felezési ideje=a sugárzása gyakorlatilag elhanyagolható az U238-nak (de ettől függetlenül az urán erősen mérgező hatású, ha a szervezetbe jut).
Ezért volt gond az A-10 lövedékeivel Szerbiában.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
A lengyel Huta Stalowa Wola megállapodást írt alá a Rheinmetall Waffe Munition GmbH német konszernnel az L44 ágyú elemeinek, köztük a 120 mm-es csövek licenc gyártásáról. Ilyen ágyúkat használnak a lengyel Leopard 2A4 / 2A5 / 2PL tankokban...

Az Abrams-nek nem ugyanilyen agyúja van mint a Leopardoknak? Akkor a lengyelek fogják gyártani a 250 Abrams-hoz is?
Csövet milyen gyakran kell cserélni? 250 és 1500 lövés között sok mindent olvastam már.
 
Na, ez jó kérdés, hogy hogyan van belerakva. Mert én mindig úgy értettem, hogy ez nem egybefüggő urán lap, hanem kívülre raknak mondjuk olyan páncéllemezt, amit exportra is vihetnének, nem tartalmaz uránt, utána a kum sugár elleni nem fémes réteget -kerámiát vagy mit tudom én- és ez alá betesznek egy még mindig tonnás lemezt, amiben amolyan ötvözőként van jelen a vas mellett egy kevés urán -és hogy ebből jön a szegényített urán elnevezés, mert mondjuk csak 10% az egész tömegből, ami lényegében bakfitty egészségügyi hatással lenne rád akkor is, ha szabad felületként mellette állnál- és utána még egy réteg a kum ellen, plusz még egy réteg hagyományos páncél lemez.

Viszont nagyon sokan meg velem ellentétben úgy képzelik el, hogy kiveszik a reaktor magból a sugárzó kazettát, abból levágnak egy jó nagy darab lapot, gyorsan bevágják két lemez közzé, mielőtt meghalnának a sugárzástól és behegesztik örök életre, hogy onnan ki ne jöjjön, mert Csernobil lesz.

Jó lenne tudni, hogy a kettő közül melyik az igaz? Ez azért érdekelne, mert ha megveszel egy AWI hegesztőgépet, gyárilag csomagolnak neked mellé egy anyagot, ami az első használat után radioaktívvá válik az ív fényében, ha addig nem volt az. Én egy valamennyivel drágább, de nem sugárzó ötvözet híve vagyok a tűnél, de nem azért, mert ne látnám, hogy makkegészséges az összes ember, aki ilyennel dolgozik. Egy személyes, szubjektív élmény miatt preferálom a drágábbat.

Tudom, hogy a két dolog teljesen más. Ott nem bili vasat, hanem egy majdnem 100% wolframot tartalmazó alkatrészbe kevernek nem uránt, hanem tóriumot. De részben aszem jobb is lesz a tartása, de ami ott sokkal fontosabb, hogy a sugárzó ötvöző megnöveli még a wolframnak is az olvadáspontját és az elektróda nem olvad el azonnal. (És hogy ez így meg is maradjon, folyamatosan vízzel és gázzal is hűtik, mert sokáig így sem bírná nélküle.)

Így már világos. Nem is tudtam, hogy voltak olyan amcsi tábornokok, akikben nem volt soha urán. Ezzel a rejtély számomra megoldódott.
Elméletileg nem urán lap van beepítve, hanem urán ötvözet. Tehat nem fogták magukat és kivettek egy acéllapot ami helyett beraktak egy uránt. A szegényített urán pedig ugy jön, hogy U238-at használnak nem pedig U235-öt.

Az Abrams páncélja pedig úgy néz ki, hogy amit kivül látsz az egy túlméretes "doboz" ami után légrés van és a kompozit páncél kazettái csak ezutá következnek.

Mintha egy marha nagy kötény volna:

e2994b49d0b60e35bad77813944a5f77.jpg
 
A lengyel Huta Stalowa Wola megállapodást írt alá a Rheinmetall Waffe Munition GmbH német konszernnel az L44 ágyú elemeinek, köztük a 120 mm-es csövek licenc gyártásáról. Ilyen ágyúkat használnak a lengyel Leopard 2A4 / 2A5 / 2PL tankokban...

A németek 20 évre jegelték a lengyel harckocsik tűzerejének hátrányát még a mai állapothoz képest is, nemhogy akkor amikor majd jön a 140-es löveg.
Na ezért nem akarnak a németekkel közözösködni, azok csak másodvonalas technikát adnak el nekik.