Egy kicsit beledumálok ha nem gond. Igen, észrevettem már, hogy igencsak kedveled a német technikát ( a II.világháborúsat én is
)
de azért kicsit árnyalnám a képet.
Rögtön az elején kijelentem: A Leopard-2 egy remek konstrukció (persze nem hibátlan), tényleg a világ egyik legjobbja volt akkor és most is, úgyhogy ebbe nem mennék bele.
A Leopard-1-et viszont egy téves eszme áldozatának tartom. Hiába a jó tűzerő és mozgékonyság, a páncélzat teljes hiánya súlyos probléma volt. Ez nem lett volna probléma, ha lényegében páncélvadászként tekintettek volna rá. De nem az volt, hanem közepes harckocsi. Ez pedig azzal jár, hogy a legkülönfélébb feladatokban kell helytállni. Ebbe a támadás is beletartozik. (egy háborúban nem leheg CSAK védekezni) Erre pedig a páncélzat hiánya miatt teljesen alkalmatlan volt a Leopard-1. Akkoriban ugye voltak még páncéltörő ágyúk is...
Egy kis összehasonlítás. Leopard-1 vs T-54/55/62 vs M60A1. Mozgékonyság terén természetesen a Leopard a legjobb, bár nehéz terepen a szovjet típusok túltesznek rajta. Az M60 kb. egyenlő a szovjetekkel.
A T-62 lőutasításában felhívják a figyelmet, hogy a Leopard rendkívül mozgékony, de a stabilizátor hiánya miatt meg kell állnia tüzeléshez.
A páncélzatot és a tűzerőt érdemes együtt vizsgálni.
A Leopard igen rosszul jön ki ebből a szempontból. Még a T-55 ósdi, II.Vh-t idéző páncélgránátjai is akár 2500m távolságból is át tudták törni a Leopard tornyát. Egy ilyen páncélgránát gyakorlatilag darabokra tépte volna a német típust. (érdemes megnézni mit művelt ez a jóval erősebben páncélozott, és strukturálisan sokkal masszívabb T-55-el!)
Az M60A1 rögtön egy jókora előnnyel indul, a T-55 szemből csak a kumulatív gránátot tudta volna használni ellene. A 70-es évek végén kapott először nyíllövedéket, ami a testet áttörhette (a tornyot nem). A T-62 már sokkal jobb eséllyel indult az amerikai típus ellen, de szemből a torony továbbra is probléma.
Lássuk fordítva. Mire is volt képes a Leopard és az M60A1 a szovjetek ellen? Szemből, a DM13 és az M392 APDS űrméret alatti lövedékek a T-55 tornyának csak 40%-nyi felületét tudták átütni 2000m távolságból. A fennmaradó 60%-ot már csak 800 méterig.
A test homlokpáncélja 1800m-ig volt sebezhető. A T-62 esetén ennél is rosszabb a helyzet, a torony teljes felülete áttörhetetlen 800m felett. (ezeket német lőtéri tesztek igazolják!)
Az M60A1 itt is előnyre tesz szert, mert az amerikaiak 1973-ban rendszeresítik az M728-at, ennek már semmi gondot nem okoz még a T-62 páncélzata sem. A németek 1978-ig kénytelenek szenvedni a primitív DM13-al.
A fejlesztésekről:
Stabilizátor: 1971-72-ben kapta meg a Leopard és az M60A1 is. A T-55 és a T-62 a gyártás megindulásakor is rendelkezett vele. Ráadásul a Cadillac-gage stabilizátor semmivel nem volt jobb mint az SzTP-2 és a 2E15 Meteor.
Ez a Leopard és az M60A1 számára is komoly hátrány mozgó harc esetén. (ismét hangsúlyoznám, egy háborúban nem lehet CSAK védekezni!). Mozgásból stabilizátor nélkül ráadásul a célfelderítési képesség is erősen lecsökken.
Éjszakai harc: Mindegyik típus sokáig aktív infrát használt. Kismértékben a szovjeteknek volt itt előnye, ugyanis a parancsnok és az irányzó is rendelkezett éjjellátóval. A Leopardban csak a parancsnok, az M60A1-ben csak az irányzó. Az M60A1 1977-ben kapott passzív irányzóműszert, a Leopard 1980-ban.
Páncélzat: A Leopard esetén több fejlesztés is volt, de ezek mindegyike csak egyetlen dolgot tudott elérni: A T-55 primitív páncélgránátjainak a hatásosságát 1000m-re csökkentette. A probléma ezzel csak az, hogy ekkorra (70-es évek közepe) a T-55 már az APDS-t is APFSDS-re cserélte.
Tűzvezetés: A Leo-1A4 tagadhatatlan előnye, hogy kapott egy rendkívül komoly tűzvezetőrendszert. (1974) Csakhogy ebből az alváltozatból alig 250db épült. Ez semmi. És gyanítom, hogy megbízhatósági problémái lehettek, ugyanis semmiféle fejlesztést nem hajtottak végre rajtuk, és ezeket vonták ki először. A többi ~2200 Leopard még 1986-ban is az akkor már teljesen elavult optikai távmérőt használta. 1975-től a T-55 és a T-62 is előnyben volt velük szemben a lézertávmérő miatt. 1978-tól az M60A3 is.
És még egy kis adalék, ami garantálom nem fog tetszeni: A Leopard-1 a szovjet típusokhoz hasonlóan szűk és zsúfolt. Nem kényelmetlen, de nem is az ergonómia csúcsa. Stefan Kotsch szerint semmivel nem jobb a T-72-nél e téren. (ő mindkét típuson szolgált). Az M60A1 ezzel szemben tágas, és meglehetősen kényelmes.
Mindent összevetve, én a 60-as években az M60A1-et és a T-62-t tartom a legjobbnak, jelentéktelen amerikai előnnyel. A Leopard a hibás világnézet (nulla páncélzat) miatt, a Chieftain meg a teljes megbízhatatlanság miatt nem volt hozzájuk mérhető.