Magyar őstörténet és a sztyeppei civilizáció
- Téma indítója tong djagbu
- Indítva
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
-
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, és a kialakult helyzet kapcsán szeretnénk elkerülni a (többek között az ukrán topikban is tapasztalható) információs zajt, amit részben a hazai sajtóorgánumok hozzá nem értő cikkei által okozott visszhang gerjeszt. Mivel kizárható, hogy a hazai sajtó, vagy mainstream szakértők többletinformációval rendelkezzenek a fórumhoz képest a Wagner katonai magánvállalat oroszországi műveletével kapcsolatban, így kiegészítő szabály lép érvénybe a topik színvonalának megőrzése, javítása érdekében:
- a magyar orgánumok, közösségi média oldalak, egyéb felületek hírei és elemzései (beleértve az utóbbi időkben elhíresült szakértőket is) nem támogatottak, kérjük kerülésüket.
- a külföldi fősodratú elemzések, hírek közül az új információt nem hordozók szintén kerülendők
Ezen tartalmak az oldal tulajdonosának és moderátorainak belátása szerint egyéb szabálysértés hiányában is törölhetők, a törlés minden esetben (az erőforrások megőrzése érdekében) külön indoklás nélkül történik.
Preferáltak az elsődleges és másodlagos források, pl. a résztvevő felekhez köthető Telegram chat-ek, illetve az ezeket közvetlenül szemléző szakmai felületek, felhasználók.
A Magyarságkutató Intézet visszavág:
Itt van még egy érdekes írás, Solti Gábor a szerzője; Pilis Insula
910. évi hadjárat
910-ben a 17 éves ifjú Lajos király, elhatározta, hogy megpróbálja az összes német törzsi hercegség katonai erejét egyesíteni a magyarok ellen. A birodalmi tanács ezért harcba szólította az összes bajor, sváb, frank és szász katonaságot. Mivel alattvalói nem nagyon akartak kötélnek állni a harc érdekében, azért olyan törvényt vezetett be, hogy aki nem engedelmeskedik a bevonulási parancsnak, azt a helyszínen azonnal akasszák fel. A büntetéstől megrémülve, nem nagy lelkesedéssel, de mindenki eleget tett a hadba hívó parancsnak. A gyülekezést Augsburgnál, a Lech-mezőn akarták végrehajtani.
A 910-es esztendőt nyugodtan nevezhetjük a "kalandozó" harcok egyik legfényesebb fejezetének. A Duna mentén felvonuló nagy magyar sereg célja ezúttal a német birodalmi főerők legyőzése volt. A hadjáratot irányító magyar vezér stratégiai érzékét dícséri és talán a gyorsan mozgó lovas csapatok jó felderítő képességével magyarázható, hogy sikerült megakadályoznia a német erők teljes összevonását. A IV.Lajos király vezette német fősereget június 12-én a Lech-mezőn verték meg. Erről a csatáról érdemes bővebben idéznünk az egyik közeli kortárs szerző (Liudprand) leírásából:
Az Augsburgban tartózkodó német király előző nap kapta "a nem remélt, vagy inkább nem óhajtott hírt" a magyarok közeledéséről. A Lech folyó mentén elterülő síkságon táborozott a német sereg, melyet a hajnali órákban ért a meglepetésszerű magyar támadás: "többeket a nyíl előbb ébresztett fel, mint a kiáltozás". Ezt követően állt fel és indított támadást a német hadrend: "innét is , onnét is súlyos küzdelem kerekedik". A magyarok az ütközet folyamán a klasszikus nomád hadviselés ismert eljárását alkalmazták: "hátat fordítva, mintha megfutamodnának, serényen kilőtt nyilaikkal igen sokat leterítenek". Már lenyugodni készült a nap, amikor sor került a kitűnően kivitelezett hadicsel alkalmazására. A magyarok "minthogy nem ravaszság nélkül valók, szemtől-szembe cselt vetnek és futást színlelnek". Az egésznapos harcban elfáradt németek ekkor "erősebb lendülettel" üldözőbe vették őket. Ekkor a magyar "lesben állók minden oldalról előjönnek és megsemmisítik" a magukat győztesnek hívő németeket. A csatát követő üldözés során "még a lovak nyerítése és a kürtök harsogása is a futókat rémítette".
Tíz nappal a Lech-Felden aratott győzelem után mértek vereséget Frankföldön arra a német seregre, amelyiket Gebhard lotaringiai herceg vezetett. Az ütközetben kivívott magyar sikert jelzik a németek súlyos veszteségei, maga Gebhard herceg is elesett. Talán ekkor volt Németország helyzete a legnehezebb. Ha hihetünk Liudprand feljegyzésének, akkor "a nép itt jó néhány éven keresztül adófizetőjük lett". IV.Lajos német király "aranyért és évi adóért a magyaroktól békét vásárolt". Ettől kezdve - több-kevesebb sikerrel - egészen 955-ig ismétlődően igényelték a magyar fejedelmek a német királyok rendszeres évi adófizetését.
910-ben a 17 éves ifjú Lajos király, elhatározta, hogy megpróbálja az összes német törzsi hercegség katonai erejét egyesíteni a magyarok ellen. A birodalmi tanács ezért harcba szólította az összes bajor, sváb, frank és szász katonaságot. Mivel alattvalói nem nagyon akartak kötélnek állni a harc érdekében, azért olyan törvényt vezetett be, hogy aki nem engedelmeskedik a bevonulási parancsnak, azt a helyszínen azonnal akasszák fel. A büntetéstől megrémülve, nem nagy lelkesedéssel, de mindenki eleget tett a hadba hívó parancsnak. A gyülekezést Augsburgnál, a Lech-mezőn akarták végrehajtani.
A 910-es esztendőt nyugodtan nevezhetjük a "kalandozó" harcok egyik legfényesebb fejezetének. A Duna mentén felvonuló nagy magyar sereg célja ezúttal a német birodalmi főerők legyőzése volt. A hadjáratot irányító magyar vezér stratégiai érzékét dícséri és talán a gyorsan mozgó lovas csapatok jó felderítő képességével magyarázható, hogy sikerült megakadályoznia a német erők teljes összevonását. A IV.Lajos király vezette német fősereget június 12-én a Lech-mezőn verték meg. Erről a csatáról érdemes bővebben idéznünk az egyik közeli kortárs szerző (Liudprand) leírásából:
Az Augsburgban tartózkodó német király előző nap kapta "a nem remélt, vagy inkább nem óhajtott hírt" a magyarok közeledéséről. A Lech folyó mentén elterülő síkságon táborozott a német sereg, melyet a hajnali órákban ért a meglepetésszerű magyar támadás: "többeket a nyíl előbb ébresztett fel, mint a kiáltozás". Ezt követően állt fel és indított támadást a német hadrend: "innét is , onnét is súlyos küzdelem kerekedik". A magyarok az ütközet folyamán a klasszikus nomád hadviselés ismert eljárását alkalmazták: "hátat fordítva, mintha megfutamodnának, serényen kilőtt nyilaikkal igen sokat leterítenek". Már lenyugodni készült a nap, amikor sor került a kitűnően kivitelezett hadicsel alkalmazására. A magyarok "minthogy nem ravaszság nélkül valók, szemtől-szembe cselt vetnek és futást színlelnek". Az egésznapos harcban elfáradt németek ekkor "erősebb lendülettel" üldözőbe vették őket. Ekkor a magyar "lesben állók minden oldalról előjönnek és megsemmisítik" a magukat győztesnek hívő németeket. A csatát követő üldözés során "még a lovak nyerítése és a kürtök harsogása is a futókat rémítette".
Tíz nappal a Lech-Felden aratott győzelem után mértek vereséget Frankföldön arra a német seregre, amelyiket Gebhard lotaringiai herceg vezetett. Az ütközetben kivívott magyar sikert jelzik a németek súlyos veszteségei, maga Gebhard herceg is elesett. Talán ekkor volt Németország helyzete a legnehezebb. Ha hihetünk Liudprand feljegyzésének, akkor "a nép itt jó néhány éven keresztül adófizetőjük lett". IV.Lajos német király "aranyért és évi adóért a magyaroktól békét vásárolt". Ettől kezdve - több-kevesebb sikerrel - egészen 955-ig ismétlődően igényelték a magyar fejedelmek a német királyok rendszeres évi adófizetését.
942. évi Hispániai hadjárat
A 942. év egy itáliai katonai akcióval kezdődött, de Hugó király "tíz mérő pénzt adva békét kötött a magyarokkal, és túszokat kapva tőlük, elküldte őket Itáliából, és vezetőt adván nekik, Hispániába küldte őket."
A magyar sereg 942. június 10-e táján tört be a Pireneusi-félszigetre, katalán területre. Vagyis június 10-e körül indultak el az északi határtól, s június
25-e körül értek el Barbastro városához. Adataink alapján arra lehet következtetni, hogy Al-Andalus felső végein, az arab határvidéken Lérida mellett más jelentősebb városok ostromlásával és kifosztásával is megpróbálkoztak a magyar hadak. Huesca és másik három város eredménytelen ostromával töltötték az időt a magyar sereg katonái. E városok megtámadására röviden Ibn Hajján is utal. A sorozatos kudarcok nyilván alaposan megtépázták a magyarok harci lelkesedését.
Rossz kedvük akkora volt, hogy – Liudprand tudósítása szerint – dühükben a Hugótól kapott kalauzukat a visszavonuláskor halálra korbácsolták.
Az utat társzekereik, váltólovaik és foglyaik kíséretében tették meg, hiszen érkezésükkor és visszavonulásukkor is zsákmányoltak, és foglyokat ejtettek. A latin nyelvű helyi források szerint útjuk során számos katalán helységet (falut, várost), kolostort, templomot és tanyát feldúltak és kiraboltak. Erre a zsákmányoló dúlásukra utal Ibn Hajján is: a magyarok támadása „Katalónia felől jött. Amerre csak elvonultak, mindenkit leigáztak.” Maqdisi arab szerző alábbi megjegyzéséből szintén ez derül ki. „A turkok [magyarok] egy lovaskülönítménye betört Andalúzia [a mór kalifátus] határvidékére, ott foglyokat ejtett, és elhajtotta a szabadon legelő jószágokat.”
A nagy hispániai magyar hadjárat kb. 942.június 10-e és július legvége között zajlott le, s a magyarok július–augusztus fordulóján a korábbi útvonalon érkeztek vissza a Hispánián túli, a Pireneusoktól északra elterülő – ugyancsak katalán – vidékre, ahol a rájuk támadó egyesült katalánokkal még ütközetet kellett vívniuk, amely a magyarok súlyos vereségével végződött. A vereség nagyságát igazolhatja az is, hogy eddig még egyetlen korabeli hispániai arab pénzérme sem került elő a Kárpát-medencében a 10. századi leletek között, azaz zsákmányukat is elveszítették.
A 942. év egy itáliai katonai akcióval kezdődött, de Hugó király "tíz mérő pénzt adva békét kötött a magyarokkal, és túszokat kapva tőlük, elküldte őket Itáliából, és vezetőt adván nekik, Hispániába küldte őket."
A magyar sereg 942. június 10-e táján tört be a Pireneusi-félszigetre, katalán területre. Vagyis június 10-e körül indultak el az északi határtól, s június
25-e körül értek el Barbastro városához. Adataink alapján arra lehet következtetni, hogy Al-Andalus felső végein, az arab határvidéken Lérida mellett más jelentősebb városok ostromlásával és kifosztásával is megpróbálkoztak a magyar hadak. Huesca és másik három város eredménytelen ostromával töltötték az időt a magyar sereg katonái. E városok megtámadására röviden Ibn Hajján is utal. A sorozatos kudarcok nyilván alaposan megtépázták a magyarok harci lelkesedését.
Rossz kedvük akkora volt, hogy – Liudprand tudósítása szerint – dühükben a Hugótól kapott kalauzukat a visszavonuláskor halálra korbácsolták.
Az utat társzekereik, váltólovaik és foglyaik kíséretében tették meg, hiszen érkezésükkor és visszavonulásukkor is zsákmányoltak, és foglyokat ejtettek. A latin nyelvű helyi források szerint útjuk során számos katalán helységet (falut, várost), kolostort, templomot és tanyát feldúltak és kiraboltak. Erre a zsákmányoló dúlásukra utal Ibn Hajján is: a magyarok támadása „Katalónia felől jött. Amerre csak elvonultak, mindenkit leigáztak.” Maqdisi arab szerző alábbi megjegyzéséből szintén ez derül ki. „A turkok [magyarok] egy lovaskülönítménye betört Andalúzia [a mór kalifátus] határvidékére, ott foglyokat ejtett, és elhajtotta a szabadon legelő jószágokat.”
A nagy hispániai magyar hadjárat kb. 942.június 10-e és július legvége között zajlott le, s a magyarok július–augusztus fordulóján a korábbi útvonalon érkeztek vissza a Hispánián túli, a Pireneusoktól északra elterülő – ugyancsak katalán – vidékre, ahol a rájuk támadó egyesült katalánokkal még ütközetet kellett vívniuk, amely a magyarok súlyos vereségével végződött. A vereség nagyságát igazolhatja az is, hogy eddig még egyetlen korabeli hispániai arab pénzérme sem került elő a Kárpát-medencében a 10. századi leletek között, azaz zsákmányukat is elveszítették.
De hiányoltam az ilyen térképeket. Egész más szellemben nevelkedett volna generációk sokasága, ha kap ilyet történelemórán a saját hazája és népe történelméből, nem a gótok és az ide irányuló római hadjáratok szintjén csak, amik tök idegenek mégha fontosak is.942. évi Hispániai hadjárat
A 942. év egy itáliai katonai akcióval kezdődött, de Hugó király "tíz mérő pénzt adva békét kötött a magyarokkal, és túszokat kapva tőlük, elküldte őket Itáliából, és vezetőt adván nekik, Hispániába küldte őket."
A magyar sereg 942. június 10-e táján tört be a Pireneusi-félszigetre, katalán területre. Vagyis június 10-e körül indultak el az északi határtól, s június
25-e körül értek el Barbastro városához. Adataink alapján arra lehet következtetni, hogy Al-Andalus felső végein, az arab határvidéken Lérida mellett más jelentősebb városok ostromlásával és kifosztásával is megpróbálkoztak a magyar hadak. Huesca és másik három város eredménytelen ostromával töltötték az időt a magyar sereg katonái. E városok megtámadására röviden Ibn Hajján is utal. A sorozatos kudarcok nyilván alaposan megtépázták a magyarok harci lelkesedését.
Rossz kedvük akkora volt, hogy – Liudprand tudósítása szerint – dühükben a Hugótól kapott kalauzukat a visszavonuláskor halálra korbácsolták.
Az utat társzekereik, váltólovaik és foglyaik kíséretében tették meg, hiszen érkezésükkor és visszavonulásukkor is zsákmányoltak, és foglyokat ejtettek. A latin nyelvű helyi források szerint útjuk során számos katalán helységet (falut, várost), kolostort, templomot és tanyát feldúltak és kiraboltak. Erre a zsákmányoló dúlásukra utal Ibn Hajján is: a magyarok támadása „Katalónia felől jött. Amerre csak elvonultak, mindenkit leigáztak.” Maqdisi arab szerző alábbi megjegyzéséből szintén ez derül ki. „A turkok [magyarok] egy lovaskülönítménye betört Andalúzia [a mór kalifátus] határvidékére, ott foglyokat ejtett, és elhajtotta a szabadon legelő jószágokat.”
A nagy hispániai magyar hadjárat kb. 942.június 10-e és július legvége között zajlott le, s a magyarok július–augusztus fordulóján a korábbi útvonalon érkeztek vissza a Hispánián túli, a Pireneusoktól északra elterülő – ugyancsak katalán – vidékre, ahol a rájuk támadó egyesült katalánokkal még ütközetet kellett vívniuk, amely a magyarok súlyos vereségével végződött. A vereség nagyságát igazolhatja az is, hogy eddig még egyetlen korabeli hispániai arab pénzérme sem került elő a Kárpát-medencében a 10. századi leletek között, azaz zsákmányukat is elveszítették.
Belső-Ázsia és a hunok (xiongnu) megjelenése
A hunok (xiongnu) és a Han-dinasztia: Modun shanyu és a heqin-egyezmény
A hunok (xiongnu) és Kína: a Hun Birodalom első válsága
Wang Mang interregnumától a Hun Birodalom bukásáig
915. évi hadjárat
A hadműveleti szünet minden bizonnyal belső átrendeződést, kisebb átmeneti válságot sejthetünk a magyar törzsszövetség vezetésén belül. Ugyanis a hadjáratok újraindulása után az addigiakhoz képest megváltozott stílust és új koncepciót tapasztalunk. 915-től kevesebb számú, de földrajzilag nagyobb távolságokat átfogó hadjáratokra került sor. Az előző évek (907-913) kizárólagos Németország elleni fellépését a bajorokkal kötött szövetség váltotta fel. Arnulf bajor herceg, miután időlegesen alulmaradt I.Konrád királlyal szemben a német koronáért vívott harcban, 914-ben kénytelen volt Magyarországra menekülni. Ekkor feltehetően dinasztikus kapcsolat jött létre az Árpádok és a Luitpoldingok (a bajor hercegi család) között. Önmagában ez is sokat mondó körülmény. A Kurszán vezért meggyilkoltató Luitpold fia Arnulf csak egy belső hatalmi átrendeződést követően számíthatott a magyar vezetés új tagjainak támogatására.
Rögtön egy jelentős akció indult I.Konrád német király helyzetének megingatására 915-ben. A vélhetően Duna-völgyben előrenyomuló had bajor és sváb területek pusztítása után a gazdag birodalmi apátság, Fulda hegyen épült monostrát ostromolta eredménytelenül. Az északnémet erők sikertelenül kísérelték meg a tovább vonuló magyar sereg feltartóztatását a szászországi Eresburgnál. Az itteni győzelmet követően került sor Corvey apátságának feldúlására, majd az Északi-tenger menti püspöki székhelyet - Brémát égették fel. Ez a hadjárat, melynek során a "kalandozó" vitézek végigdúlták szinte egész Németországot, bajor szövetségesüket Arnulfot segítette a német királyságért vívott harcban ellenfelével, a frank I.Konráddal szemben.
A hadműveleti szünet minden bizonnyal belső átrendeződést, kisebb átmeneti válságot sejthetünk a magyar törzsszövetség vezetésén belül. Ugyanis a hadjáratok újraindulása után az addigiakhoz képest megváltozott stílust és új koncepciót tapasztalunk. 915-től kevesebb számú, de földrajzilag nagyobb távolságokat átfogó hadjáratokra került sor. Az előző évek (907-913) kizárólagos Németország elleni fellépését a bajorokkal kötött szövetség váltotta fel. Arnulf bajor herceg, miután időlegesen alulmaradt I.Konrád királlyal szemben a német koronáért vívott harcban, 914-ben kénytelen volt Magyarországra menekülni. Ekkor feltehetően dinasztikus kapcsolat jött létre az Árpádok és a Luitpoldingok (a bajor hercegi család) között. Önmagában ez is sokat mondó körülmény. A Kurszán vezért meggyilkoltató Luitpold fia Arnulf csak egy belső hatalmi átrendeződést követően számíthatott a magyar vezetés új tagjainak támogatására.
Rögtön egy jelentős akció indult I.Konrád német király helyzetének megingatására 915-ben. A vélhetően Duna-völgyben előrenyomuló had bajor és sváb területek pusztítása után a gazdag birodalmi apátság, Fulda hegyen épült monostrát ostromolta eredménytelenül. Az északnémet erők sikertelenül kísérelték meg a tovább vonuló magyar sereg feltartóztatását a szászországi Eresburgnál. Az itteni győzelmet követően került sor Corvey apátságának feldúlására, majd az Északi-tenger menti püspöki székhelyet - Brémát égették fel. Ez a hadjárat, melynek során a "kalandozó" vitézek végigdúlták szinte egész Németországot, bajor szövetségesüket Arnulfot segítette a német királyságért vívott harcban ellenfelével, a frank I.Konráddal szemben.
926. évi frankföldi-lotharingiai és sváb-burgundiai hadjárat
A 925-ös esztendő további lényeges fordulatot eredményezett Itáliában. A meggyilkolt Berengár egykori hívei Hugó alsó-burgundiai királyt hívták be II.Rudolf felső-burgundiai király olaszországi hatalmának megdöntésére. Rudolf viszont Burckhard sváb herceghez fordult segítségért. Burckhard sereggel vonult Hugó ellen Észak-Itáliába. Eközben Hugó felvette a kapcsolatot a magyar vezetőkkel és Sváb-föld hátba támadására kérte őket. A magyar hadjáratokat tervező vezetők ekkor újra nagyszabású vállakozásra szánták el magukat. A nyugatra induló had tavasszal özönlötte el a sváb hercegség területét. Többek között megszállták Sankt Gallen bencés monostorát.
Ennek köszönhetjük azt a színes tudósítást amely egy Heribald nevű barát elbeszélése alapján - a szemtanú hitelességével - leírja a magyar vitézek viselkedését. A magyar csapatok 100 fős egységekben portyáztak. A tüzekből és az égő falvak füstjéből tájékozódtak. A kolostort elfoglaló csapatnál tolmácsok is voltak. A félkegyelműnek tartott Heribald frátert ők faggatták a kincstár holléte felől. Ezután a borospincét keresték fel, de az ott talált hordókat nem verték csapra, mivel "a szekereiken már bőviben voltak az ilyen zsákmánynak". A Sankt Gallent megszálló csapat minden irányba őröket és felderítőket küldött ki (érdekes dolog, hogy a magyarok foglyai között volt egy magyarul tudó klerikus is!). A kolostor udvarán tanyázó tisztek "bőségesen lakomáznak". Nem sajnálták az ételt a fogoly Heribaldtól sem, aki "úgy belakott, hogy...soha jobban". "Bort... annyit ivott mindenki...amennyi neki jólesett. Miután pedig a bortól nekihevültek, mindnyájan elkezdtek rettenetesen kiáltozni isteneikhez" - nyilván nótáztak jókedvükben. Az a fogoly pap, aki "jól tudta a nyelvüket"(!) "velük kiabált, ahogy csak tudott", borközi álapotban még egy egyházi énekre (a "Szentelj meg minket" kezdetű antifónára) is rágyújtott. A kiküldött előőrsök kürttel jelezték, hogy tovább kell vonulni Konstanz irányába. "A falu néhány házát felgyújtják, hogy láthassanak -mert az éjszaka már közel volt- de a monostort végül is meghagyták". A kolostorba visszatérő bencés szerzetesek megcsodálták a "boroshordókat, amelyeket a szerfölött inni szerető ellenség elkerült". Kiderül az elbeszélésből, hogy egy beteg magyar vitéz a Sankt Gallen-iek fogságába esett, ezt a magyar nyelven beszélő klerikus (akit a továbbvonuló kalandozók otthagytak) gyógyította meg. Ez az ember később megkeresztelkedett, megnősült és fiai is születtek. Összességében így emlékezett vissza őseinkre Heribald barát: "nem emlékszem, hogy valaha is vidámabb embereket láttam volna a mi kolostorunkban". Értesülünk még az elbeszélésből, hogy Konstanznak csak a külső falait égették fel, a belvárost és a szigeten fekvő Reichenau kolostorát nem tudták elődeink elfoglalni. De talán nem is nagyon erőltették ezt, hiszen további messzetekintő céljaik voltak.
A magyar sereg ezután a Rajnán Elzászban átkelve II.Rudolf felső-burgundiai királyságát támadta meg, annak egyik püspöki székhelyét, Besancont égették fel. Raoul francia király jónak látta előlük a Loire mögé visszavonulni. A 923 óta fogságban tartott III.Károly híveinek megsegítésére először az ellenpárt birtokainak dúlására Lotaringiánba nyomult a sereg, ahol Metz környékét dúlták. Észak-Franciaországban Reims vidékén, az Ardennekben pedig Voncq környékén (nem messze Egyszerű Károly fogvatartási helyétől Péronne-tól) pusztítottak. Egészen az Atlanti-óceánig hatoltak előre ezután a "kalandozók". Raoul francia király csak azt követően mert újra Észak-Franciaországba visszatérni, hogy értesült a hazafelé tartó magyarok Rajnán történt újbóli átkeléséről. Miután 926 végén meghalt Vilmos auvergne-i gróf, a Karoling-ház érdekeinek utolsó erőteljes képviselője, a magyarok segítségét addig kérő párt megszűnt létezni. Ugyan a különböző trónváltozásokat követően újra és újra megjelentek magyar hadak még francia földön, de ennek ottani valós belpolitikai jelentősége már nem volt.
A 925-ös esztendő további lényeges fordulatot eredményezett Itáliában. A meggyilkolt Berengár egykori hívei Hugó alsó-burgundiai királyt hívták be II.Rudolf felső-burgundiai király olaszországi hatalmának megdöntésére. Rudolf viszont Burckhard sváb herceghez fordult segítségért. Burckhard sereggel vonult Hugó ellen Észak-Itáliába. Eközben Hugó felvette a kapcsolatot a magyar vezetőkkel és Sváb-föld hátba támadására kérte őket. A magyar hadjáratokat tervező vezetők ekkor újra nagyszabású vállakozásra szánták el magukat. A nyugatra induló had tavasszal özönlötte el a sváb hercegség területét. Többek között megszállták Sankt Gallen bencés monostorát.
Ennek köszönhetjük azt a színes tudósítást amely egy Heribald nevű barát elbeszélése alapján - a szemtanú hitelességével - leírja a magyar vitézek viselkedését. A magyar csapatok 100 fős egységekben portyáztak. A tüzekből és az égő falvak füstjéből tájékozódtak. A kolostort elfoglaló csapatnál tolmácsok is voltak. A félkegyelműnek tartott Heribald frátert ők faggatták a kincstár holléte felől. Ezután a borospincét keresték fel, de az ott talált hordókat nem verték csapra, mivel "a szekereiken már bőviben voltak az ilyen zsákmánynak". A Sankt Gallent megszálló csapat minden irányba őröket és felderítőket küldött ki (érdekes dolog, hogy a magyarok foglyai között volt egy magyarul tudó klerikus is!). A kolostor udvarán tanyázó tisztek "bőségesen lakomáznak". Nem sajnálták az ételt a fogoly Heribaldtól sem, aki "úgy belakott, hogy...soha jobban". "Bort... annyit ivott mindenki...amennyi neki jólesett. Miután pedig a bortól nekihevültek, mindnyájan elkezdtek rettenetesen kiáltozni isteneikhez" - nyilván nótáztak jókedvükben. Az a fogoly pap, aki "jól tudta a nyelvüket"(!) "velük kiabált, ahogy csak tudott", borközi álapotban még egy egyházi énekre (a "Szentelj meg minket" kezdetű antifónára) is rágyújtott. A kiküldött előőrsök kürttel jelezték, hogy tovább kell vonulni Konstanz irányába. "A falu néhány házát felgyújtják, hogy láthassanak -mert az éjszaka már közel volt- de a monostort végül is meghagyták". A kolostorba visszatérő bencés szerzetesek megcsodálták a "boroshordókat, amelyeket a szerfölött inni szerető ellenség elkerült". Kiderül az elbeszélésből, hogy egy beteg magyar vitéz a Sankt Gallen-iek fogságába esett, ezt a magyar nyelven beszélő klerikus (akit a továbbvonuló kalandozók otthagytak) gyógyította meg. Ez az ember később megkeresztelkedett, megnősült és fiai is születtek. Összességében így emlékezett vissza őseinkre Heribald barát: "nem emlékszem, hogy valaha is vidámabb embereket láttam volna a mi kolostorunkban". Értesülünk még az elbeszélésből, hogy Konstanznak csak a külső falait égették fel, a belvárost és a szigeten fekvő Reichenau kolostorát nem tudták elődeink elfoglalni. De talán nem is nagyon erőltették ezt, hiszen további messzetekintő céljaik voltak.
A magyar sereg ezután a Rajnán Elzászban átkelve II.Rudolf felső-burgundiai királyságát támadta meg, annak egyik püspöki székhelyét, Besancont égették fel. Raoul francia király jónak látta előlük a Loire mögé visszavonulni. A 923 óta fogságban tartott III.Károly híveinek megsegítésére először az ellenpárt birtokainak dúlására Lotaringiánba nyomult a sereg, ahol Metz környékét dúlták. Észak-Franciaországban Reims vidékén, az Ardennekben pedig Voncq környékén (nem messze Egyszerű Károly fogvatartási helyétől Péronne-tól) pusztítottak. Egészen az Atlanti-óceánig hatoltak előre ezután a "kalandozók". Raoul francia király csak azt követően mert újra Észak-Franciaországba visszatérni, hogy értesült a hazafelé tartó magyarok Rajnán történt újbóli átkeléséről. Miután 926 végén meghalt Vilmos auvergne-i gróf, a Karoling-ház érdekeinek utolsó erőteljes képviselője, a magyarok segítségét addig kérő párt megszűnt létezni. Ugyan a különböző trónváltozásokat követően újra és újra megjelentek magyar hadak még francia földön, de ennek ottani valós belpolitikai jelentősége már nem volt.
akkor sem fogom soha se megérteni hogy miért kellett azokat a kibaszott Hobbitos 2 méteres baszott szarvakat oda biggyeszteni a rohamozó lovak fejére.A Magyarságkutató Intézet visszavág:
más egy japán szarvas agancska és egy kőszáli kecske szarva. Kihívták maguk ellen a sorsot.
Igen, esetleg pár fekete bőrű harcos kellett volna, az most a divat.
W
Wilson
Guest
Szánalmas az egész, idióta módon még megpróbálja védeni a védhetetlent, az az animációs film a pozsonyi csatáról, egy összecsapott, botrányos minőségű fércmunka volt, amiben annyi igényesség volt (minden szempontból) mint sebzett kafferbivalyban a jóindulat.A Magyarságkutató Intézet visszavág:
Igen kb akkora csalódás volt mint az új vuk rajzfilm ... 
ha nem nagyobb
ha nem nagyobb
927. évi hadjárat
A magyar sereg svábföldi akciója alatt Itáliában eldőlt a trónért folyó küzdelem Hugó javára, aki Novaránál legyőzte az ellenfelét támogató Burckhard sváb herceget, majd Páviában legitim királlyá koronázták. Hosszú uralkodása alatt gyakran kérte magyar szövetségesei segítségét. Erre első ízben 927-ben került sor, amikor X.János pápa kísérletet tett a Rómát ellenőrző főnemesi párt hatalmának megdöntésére. A pápa Rómából kiszorult öccse, Péter gróf Orte nevű kisvárosban épített várat, majd innen kérte a magyarok beavatkozását. Az Itáliába érkező had végigdúlva Toscanát (a pápaellenes Guido őrgróf birtokait), bekísérte Péter grófot Rómába, anélkül, hogy különösebb ellenállásba ütköztek volna. Ezután a bizánci ellenőrzés alá tartozó Apuliába nyomultak őseink, ahol Tarantó és Oria városokat foglalták és pusztították el.
A magyar sereg svábföldi akciója alatt Itáliában eldőlt a trónért folyó küzdelem Hugó javára, aki Novaránál legyőzte az ellenfelét támogató Burckhard sváb herceget, majd Páviában legitim királlyá koronázták. Hosszú uralkodása alatt gyakran kérte magyar szövetségesei segítségét. Erre első ízben 927-ben került sor, amikor X.János pápa kísérletet tett a Rómát ellenőrző főnemesi párt hatalmának megdöntésére. A pápa Rómából kiszorult öccse, Péter gróf Orte nevű kisvárosban épített várat, majd innen kérte a magyarok beavatkozását. Az Itáliába érkező had végigdúlva Toscanát (a pápaellenes Guido őrgróf birtokait), bekísérte Péter grófot Rómába, anélkül, hogy különösebb ellenállásba ütköztek volna. Ezután a bizánci ellenőrzés alá tartozó Apuliába nyomultak őseink, ahol Tarantó és Oria városokat foglalták és pusztították el.
934. évi hadjáratok
A merseburgi vereség, a honfoglalást követő évtizedek töretlen sikersorozatának végét jelentette. Nagy jelentőségűnek azért tarthatjuk, mert Észak-Németországot végleg kivonta a magyar fejedelmek ellenőrzése alól. Madarász Henrik, majd fia Ottó megteremtették az egységes és erős Németország alapjait.
Azonban a magyarok nem tekintették súlyos kudarcnak a merseburgi vereséget, hiszen 934-ben is két irányban indítottak hadjáratot. A nyugat-európai akcióról csak annyi ismerettel rendelkezünk, hogy egészen Metzig nyomultak előre csapataink. (Annales Mettenses brevissimi)
Részletesebb híradás maradt ránk a dél felé folytatott hadakozásról, mivel erről bizánci és arab kútfő is beszámol. A görög forrás szerint 934 "április havában történt a rómaiak(bizánciak) ellen a türkök(magyarok) első hadjárata, akik a fővárosig(Konstantinápolyig) száguldván minden thrák lelket zsákmányul ejtettek. Elküldetett tehát Theopánész patrikiosz..., hogy egyezséget kössön velük. Theopánész csodálatos módon és okosan járt el velük szemben, amit csak akart, keresztülvitte, és részükről okosságáért és leleményességéért sok dicséretben és csodálatban részesült. Románosz császár pedig tanúbizonyságot tett nagylelkűségéről és emberszeretetéről is, amennyiben nem kímélt semmi pénzt a foglyok kiszabadításáért". Semmi kétség tehát, hogy a bizánci uralkodó pénzen szerzett időleges nyugalmat a magyaroktól.
Erről a hadjáratról egy részletes arab forrás(Maszúdi) is szintén megemlékezik. Innen tudjuk, hogy a hadjáratban a magyarok a besenyőkkel együtt vettek részt, és előbb W.l.n.d.r városa(dunai bolgárok) ellen vonultak fel "mintegy 60 ezer lovassal... ezt a sereget nagyobb toborzás és csapatösszevonás nélkül állították ki, egyébként 100 ezer lett volna a számuk." E támadás hírére a bizánci császár "12 ezer kereszténnyé lett mohamedán lovast küldött ellenük, akik arab módra, lándzsával voltak felfegyverezve, 50 ezer bizáncival együtt. Nyolc nap alatt érték el W.l.n.d.r városát. Tábort ütöttek mögötte, majd felvonultak az ellenséggel szemben. A türkök(magyarok és besenyők) előzőleg már nagy tömeget megöltek W.l.n.d.r népéből, a város lakói azonban falaik védelmében kitartottak egészen addig, amíg oda nem érkeztek a segédcsapatok". Az első napi csata eredményeképpen a kereszténnyé lett mohamedánok és bizánciak "kerültek előnyösebb helyzetbe, minthogy kétszer annyian voltak, mint a türkök".
Másnap a besenyő király vette át a türk sereg vezetését. "Mikor megvirradt, a besenyő király sok lovasosztagot rendelt a jobb szárny mellé, mindegyik osztag ezer lovast számlált, ugyanígy a balszárny mellé is. Mikor azután felsorakoztak a csatasorok, a jobb szárny lovasosztagai a bizánciak derékhadára törtek és nyílzáport zúdítottak rá, miközben átmentek a bal szárnyra. A bal szárny lovasosztagai is felvonultak és nyílzáport zúdítottak a bizánciak derékhadára, miközben odáig jutottak, ahonnan a jobb szárny lovasosztagai kiindultak. A nyilazás így állandóan folyt, a lovasosztagok pedig forogtak, mint a malomkerék. Maga a türk jobb szárny, középhad és bal szárny azonban nem mozdult. A lovasosztagok tovább folytatták akciójukat ezres csoportokban. Azok akik a türkök jobb szárnya mellett voltak, elkezdték nyilazni a bizánciak bal szárnyát, majd a bizánciak jobb szárnya felé törekedve, állandó nyilazás közben a bizánci derékhadig is eljutottak. Azok a lovasosztagok pedig, amelyek a türkök bal szárnya mellől indultak ki, a bizánci jobb szárnyat nyilazva haladtak a bizánci bal szárny felé, miközben a derékhadig is eljutottak. A lovasosztagok a bizánci derékhadnál találkoztak és a leírt módon váltogatták egymást.
Mikor pedig....a bizánciak látták, hogy miként bomlanak fel soraik s hogy hogyan tér rájuk vissza állandóan a nyílzápor, rendezetlen soraikkal támadásba mentek át, s az addig mozdulatlanul álló türk fősereget rohanták meg. A (türk) lovasság utat is nyitott nekik. Utána azonban egyetlen hatalmas nyílzáporral borították el őket. Ez a nyílzápor lett az oka a bizánciak megfutamodásának. A türkök ugyanis a nyílzápor után rendezett sorokban végrehajtott támadásukkal megszerezték a győzelmet. Az ő soraik ugyanis rendezett állapotban maradtak és nem bomlottak fel. A lovasosztagok jobbról és balról száguldoztak. Előkerültek a kardok is. Elsötétült a láthatár és sűrűn hangzott a lovasok kiáltása. A bizánciak és a kereszténnyé lett mohamedánok közül mintegy 60 ezren estek el , úgyhogy a türkök az ő holttesteiken át hágtak fel a város falára. A város elesett, s a kard nem nyugodott benne napokig, népét fogságba vitték." A Dunai Bolgárországban megvívott csata jól szemlélteti a besenyőkkel szövetkezett magyarok Bölcs Leó által leírt és más ütközetekből is jól ismert hadi taktikáját. Az itt olvasható sereg létszámok mindenesetre erősen túlzóak, a mértékadó becslések két harmincezres sereg összecsapását feltételezik.
A győztes csata után a türkök Konstantinápoly felé vonultak. A bizánci császárváros "falai alá érve 40 napig táboroztak ott. Közben a nőket és a gyermekeket eladták szövetből készült ruhákért, valamint brokát- és selyemruhákért. A férfiak között azonban nagy öldöklést vittek végbe, és egyet sem hagytak élve közölük, bár néha leöldösték az asszonyokat és a gyermekeket is. Ezután kiterjesztették portyáikat ezen a vidéken". Vagyis a merseburgi fiaskóval keletkezett csorbát sikerült fényesen kiköszörülni. A győzelem azt jelentette, hogy a bizánciakon kívül a velük akkor szövetséges bolgárok is a magyarok adóztató fennhatósága alá kerültek. Joggal írta a bizánci ügyekben tájékozott Liudprand a magyarokról: "a bolgárok és a görögök népét adófizetőjükké tették".
A merseburgi vereség, a honfoglalást követő évtizedek töretlen sikersorozatának végét jelentette. Nagy jelentőségűnek azért tarthatjuk, mert Észak-Németországot végleg kivonta a magyar fejedelmek ellenőrzése alól. Madarász Henrik, majd fia Ottó megteremtették az egységes és erős Németország alapjait.
Azonban a magyarok nem tekintették súlyos kudarcnak a merseburgi vereséget, hiszen 934-ben is két irányban indítottak hadjáratot. A nyugat-európai akcióról csak annyi ismerettel rendelkezünk, hogy egészen Metzig nyomultak előre csapataink. (Annales Mettenses brevissimi)
Részletesebb híradás maradt ránk a dél felé folytatott hadakozásról, mivel erről bizánci és arab kútfő is beszámol. A görög forrás szerint 934 "április havában történt a rómaiak(bizánciak) ellen a türkök(magyarok) első hadjárata, akik a fővárosig(Konstantinápolyig) száguldván minden thrák lelket zsákmányul ejtettek. Elküldetett tehát Theopánész patrikiosz..., hogy egyezséget kössön velük. Theopánész csodálatos módon és okosan járt el velük szemben, amit csak akart, keresztülvitte, és részükről okosságáért és leleményességéért sok dicséretben és csodálatban részesült. Románosz császár pedig tanúbizonyságot tett nagylelkűségéről és emberszeretetéről is, amennyiben nem kímélt semmi pénzt a foglyok kiszabadításáért". Semmi kétség tehát, hogy a bizánci uralkodó pénzen szerzett időleges nyugalmat a magyaroktól.
Erről a hadjáratról egy részletes arab forrás(Maszúdi) is szintén megemlékezik. Innen tudjuk, hogy a hadjáratban a magyarok a besenyőkkel együtt vettek részt, és előbb W.l.n.d.r városa(dunai bolgárok) ellen vonultak fel "mintegy 60 ezer lovassal... ezt a sereget nagyobb toborzás és csapatösszevonás nélkül állították ki, egyébként 100 ezer lett volna a számuk." E támadás hírére a bizánci császár "12 ezer kereszténnyé lett mohamedán lovast küldött ellenük, akik arab módra, lándzsával voltak felfegyverezve, 50 ezer bizáncival együtt. Nyolc nap alatt érték el W.l.n.d.r városát. Tábort ütöttek mögötte, majd felvonultak az ellenséggel szemben. A türkök(magyarok és besenyők) előzőleg már nagy tömeget megöltek W.l.n.d.r népéből, a város lakói azonban falaik védelmében kitartottak egészen addig, amíg oda nem érkeztek a segédcsapatok". Az első napi csata eredményeképpen a kereszténnyé lett mohamedánok és bizánciak "kerültek előnyösebb helyzetbe, minthogy kétszer annyian voltak, mint a türkök".
Másnap a besenyő király vette át a türk sereg vezetését. "Mikor megvirradt, a besenyő király sok lovasosztagot rendelt a jobb szárny mellé, mindegyik osztag ezer lovast számlált, ugyanígy a balszárny mellé is. Mikor azután felsorakoztak a csatasorok, a jobb szárny lovasosztagai a bizánciak derékhadára törtek és nyílzáport zúdítottak rá, miközben átmentek a bal szárnyra. A bal szárny lovasosztagai is felvonultak és nyílzáport zúdítottak a bizánciak derékhadára, miközben odáig jutottak, ahonnan a jobb szárny lovasosztagai kiindultak. A nyilazás így állandóan folyt, a lovasosztagok pedig forogtak, mint a malomkerék. Maga a türk jobb szárny, középhad és bal szárny azonban nem mozdult. A lovasosztagok tovább folytatták akciójukat ezres csoportokban. Azok akik a türkök jobb szárnya mellett voltak, elkezdték nyilazni a bizánciak bal szárnyát, majd a bizánciak jobb szárnya felé törekedve, állandó nyilazás közben a bizánci derékhadig is eljutottak. Azok a lovasosztagok pedig, amelyek a türkök bal szárnya mellől indultak ki, a bizánci jobb szárnyat nyilazva haladtak a bizánci bal szárny felé, miközben a derékhadig is eljutottak. A lovasosztagok a bizánci derékhadnál találkoztak és a leírt módon váltogatták egymást.
Mikor pedig....a bizánciak látták, hogy miként bomlanak fel soraik s hogy hogyan tér rájuk vissza állandóan a nyílzápor, rendezetlen soraikkal támadásba mentek át, s az addig mozdulatlanul álló türk fősereget rohanták meg. A (türk) lovasság utat is nyitott nekik. Utána azonban egyetlen hatalmas nyílzáporral borították el őket. Ez a nyílzápor lett az oka a bizánciak megfutamodásának. A türkök ugyanis a nyílzápor után rendezett sorokban végrehajtott támadásukkal megszerezték a győzelmet. Az ő soraik ugyanis rendezett állapotban maradtak és nem bomlottak fel. A lovasosztagok jobbról és balról száguldoztak. Előkerültek a kardok is. Elsötétült a láthatár és sűrűn hangzott a lovasok kiáltása. A bizánciak és a kereszténnyé lett mohamedánok közül mintegy 60 ezren estek el , úgyhogy a türkök az ő holttesteiken át hágtak fel a város falára. A város elesett, s a kard nem nyugodott benne napokig, népét fogságba vitték." A Dunai Bolgárországban megvívott csata jól szemlélteti a besenyőkkel szövetkezett magyarok Bölcs Leó által leírt és más ütközetekből is jól ismert hadi taktikáját. Az itt olvasható sereg létszámok mindenesetre erősen túlzóak, a mértékadó becslések két harmincezres sereg összecsapását feltételezik.
A győztes csata után a türkök Konstantinápoly felé vonultak. A bizánci császárváros "falai alá érve 40 napig táboroztak ott. Közben a nőket és a gyermekeket eladták szövetből készült ruhákért, valamint brokát- és selyemruhákért. A férfiak között azonban nagy öldöklést vittek végbe, és egyet sem hagytak élve közölük, bár néha leöldösték az asszonyokat és a gyermekeket is. Ezután kiterjesztették portyáikat ezen a vidéken". Vagyis a merseburgi fiaskóval keletkezett csorbát sikerült fényesen kiköszörülni. A győzelem azt jelentette, hogy a bizánciakon kívül a velük akkor szövetséges bolgárok is a magyarok adóztató fennhatósága alá kerültek. Joggal írta a bizánci ügyekben tájékozott Liudprand a magyarokról: "a bolgárok és a görögök népét adófizetőjükké tették".
Hát nem valami fényes történelem.934. évi hadjáratok
A merseburgi vereség, a honfoglalást követő évtizedek töretlen sikersorozatának végét jelentette. Nagy jelentőségűnek azért tarthatjuk, mert Észak-Németországot végleg kivonta a magyar fejedelmek ellenőrzése alól. Madarász Henrik, majd fia Ottó megteremtették az egységes és erős Németország alapjait.
Azonban a magyarok nem tekintették súlyos kudarcnak a merseburgi vereséget, hiszen 934-ben is két irányban indítottak hadjáratot. A nyugat-európai akcióról csak annyi ismerettel rendelkezünk, hogy egészen Metzig nyomultak előre csapataink. (Annales Mettenses brevissimi)
Részletesebb híradás maradt ránk a dél felé folytatott hadakozásról, mivel erről bizánci és arab kútfő is beszámol. A görög forrás szerint 934 "április havában történt a rómaiak(bizánciak) ellen a türkök(magyarok) első hadjárata, akik a fővárosig(Konstantinápolyig) száguldván minden thrák lelket zsákmányul ejtettek. Elküldetett tehát Theopánész patrikiosz..., hogy egyezséget kössön velük. Theopánész csodálatos módon és okosan járt el velük szemben, amit csak akart, keresztülvitte, és részükről okosságáért és leleményességéért sok dicséretben és csodálatban részesült. Románosz császár pedig tanúbizonyságot tett nagylelkűségéről és emberszeretetéről is, amennyiben nem kímélt semmi pénzt a foglyok kiszabadításáért". Semmi kétség tehát, hogy a bizánci uralkodó pénzen szerzett időleges nyugalmat a magyaroktól.
Erről a hadjáratról egy részletes arab forrás(Maszúdi) is szintén megemlékezik. Innen tudjuk, hogy a hadjáratban a magyarok a besenyőkkel együtt vettek részt, és előbb W.l.n.d.r városa(dunai bolgárok) ellen vonultak fel "mintegy 60 ezer lovassal... ezt a sereget nagyobb toborzás és csapatösszevonás nélkül állították ki, egyébként 100 ezer lett volna a számuk." E támadás hírére a bizánci császár "12 ezer kereszténnyé lett mohamedán lovast küldött ellenük, akik arab módra, lándzsával voltak felfegyverezve, 50 ezer bizáncival együtt. Nyolc nap alatt érték el W.l.n.d.r városát. Tábort ütöttek mögötte, majd felvonultak az ellenséggel szemben. A türkök(magyarok és besenyők) előzőleg már nagy tömeget megöltek W.l.n.d.r népéből, a város lakói azonban falaik védelmében kitartottak egészen addig, amíg oda nem érkeztek a segédcsapatok". Az első napi csata eredményeképpen a kereszténnyé lett mohamedánok és bizánciak "kerültek előnyösebb helyzetbe, minthogy kétszer annyian voltak, mint a türkök".
Másnap a besenyő király vette át a türk sereg vezetését. "Mikor megvirradt, a besenyő király sok lovasosztagot rendelt a jobb szárny mellé, mindegyik osztag ezer lovast számlált, ugyanígy a balszárny mellé is. Mikor azután felsorakoztak a csatasorok, a jobb szárny lovasosztagai a bizánciak derékhadára törtek és nyílzáport zúdítottak rá, miközben átmentek a bal szárnyra. A bal szárny lovasosztagai is felvonultak és nyílzáport zúdítottak a bizánciak derékhadára, miközben odáig jutottak, ahonnan a jobb szárny lovasosztagai kiindultak. A nyilazás így állandóan folyt, a lovasosztagok pedig forogtak, mint a malomkerék. Maga a türk jobb szárny, középhad és bal szárny azonban nem mozdult. A lovasosztagok tovább folytatták akciójukat ezres csoportokban. Azok akik a türkök jobb szárnya mellett voltak, elkezdték nyilazni a bizánciak bal szárnyát, majd a bizánciak jobb szárnya felé törekedve, állandó nyilazás közben a bizánci derékhadig is eljutottak. Azok a lovasosztagok pedig, amelyek a türkök bal szárnya mellől indultak ki, a bizánci jobb szárnyat nyilazva haladtak a bizánci bal szárny felé, miközben a derékhadig is eljutottak. A lovasosztagok a bizánci derékhadnál találkoztak és a leírt módon váltogatták egymást.
Mikor pedig....a bizánciak látták, hogy miként bomlanak fel soraik s hogy hogyan tér rájuk vissza állandóan a nyílzápor, rendezetlen soraikkal támadásba mentek át, s az addig mozdulatlanul álló türk fősereget rohanták meg. A (türk) lovasság utat is nyitott nekik. Utána azonban egyetlen hatalmas nyílzáporral borították el őket. Ez a nyílzápor lett az oka a bizánciak megfutamodásának. A türkök ugyanis a nyílzápor után rendezett sorokban végrehajtott támadásukkal megszerezték a győzelmet. Az ő soraik ugyanis rendezett állapotban maradtak és nem bomlottak fel. A lovasosztagok jobbról és balról száguldoztak. Előkerültek a kardok is. Elsötétült a láthatár és sűrűn hangzott a lovasok kiáltása. A bizánciak és a kereszténnyé lett mohamedánok közül mintegy 60 ezren estek el , úgyhogy a türkök az ő holttesteiken át hágtak fel a város falára. A város elesett, s a kard nem nyugodott benne napokig, népét fogságba vitték." A Dunai Bolgárországban megvívott csata jól szemlélteti a besenyőkkel szövetkezett magyarok Bölcs Leó által leírt és más ütközetekből is jól ismert hadi taktikáját. Az itt olvasható sereg létszámok mindenesetre erősen túlzóak, a mértékadó becslések két harmincezres sereg összecsapását feltételezik.
A győztes csata után a türkök Konstantinápoly felé vonultak. A bizánci császárváros "falai alá érve 40 napig táboroztak ott. Közben a nőket és a gyermekeket eladták szövetből készült ruhákért, valamint brokát- és selyemruhákért. A férfiak között azonban nagy öldöklést vittek végbe, és egyet sem hagytak élve közölük, bár néha leöldösték az asszonyokat és a gyermekeket is. Ezután kiterjesztették portyáikat ezen a vidéken". Vagyis a merseburgi fiaskóval keletkezett csorbát sikerült fényesen kiköszörülni. A győzelem azt jelentette, hogy a bizánciakon kívül a velük akkor szövetséges bolgárok is a magyarok adóztató fennhatósága alá kerültek. Joggal írta a bizánci ügyekben tájékozott Liudprand a magyarokról: "a bolgárok és a görögök népét adófizetőjükké tették".
W
Wilson
Guest
Mindent az adott kornak megfelelően kell megítélni,a keresztény nyugat sem volt semmiben sem különb nálunk.
A korszak egyik legnagyobb és legerősebb birodalmát legyőzni és adófizető szövetségessé tenni neked nem elég fényes?
Igen kb akkora csalódás volt mint az új vuk rajzfilm ...
Egyszerűen le kéne szedni és megcsinálni, rendesen !
Ami elkészült, egy hiba: Előfordul.
Nem kijavítani: az egy nagy hiba, ne történjen meg ! ! !
.
Én nem is értem, miért készítettek egy új animációs filmet a pozsonyi csatáról, hiszen ugyanez a gárda már készített egy, a történelmi hűségnek sokkal inkább megfelelő animációt a pozsonyi csatáról fél évtizede.Egyszerűen le kéne szedni és megcsinálni, rendesen !
Ami elkészült, egy hiba: Előfordul.
Nem kijavítani: az egy nagy hiba, ne történjen meg ! ! !
.
A tavaly megjelent film, csak aláássa a MKI hitelességét.