- A "legeltetéssel" nemigen hiszem, mivel jó pár nagyobb folyót átkellene úsztatni az állatokkal, sok lenne az elhullás, nem érné meg. Ám van megoldása a folyamatnak. Hajóút! ( Nóé bárkálya). Tereld fel az állatokat -mondá isten- mert jön a vízözön. Azaz viszik a tengeren az állatokat hajóval.
Az hogy ez bennmaradt a vallási tudatban az egy dolog, mivel szerintem rendszeres volt az állatok hajón szállíttatása. Mint látható a térképen a Krím félsziget akkor is fontos szerepet játszott. Víz- élelem vétel esetleg, kb. félút.
- Azt a mai napig nem értem miért kellene átvinni a jószágokat a Kaukázus lábaihoz? Ugyan az a szélességi fokon van a tenger mind két oldala.
Azt hogy É => D-i irányba terelgették télire azt értem s logikus is, ám a Ny -K-i irányt nem értem.
- Én nem csak legeltetés céljára való szállításra gondolok, hanem eladás vagy árucsere véget is szállíthatták hajóval a jószágokat.
- Látható Isztambul nagy piac vagy a régi Bizáncnak fizetségnek. Lehet látni a régi falvéseteken a jószágok vitelét.
Nem kell Ádámig és Éváig visszamenni:
"Mint a balták, úgy Dobrudzsa mocsaras vidéke is ősidőktől fogva legelő. A Balkán hegység
nomád törökjei a jürükök, a bolgárországi havasi oláh juhászok, az erdélyi mokányok
egyformán ide jártak juhnyájaikat teleltetni. A tél itt enyhe, a hideg időszak legfeljebb 5-6 hétig
tart. Még a közelmultban is egy millió juh telelt itt. A juhászok teleltetésre is vállaltak idegen
juhokat. De szarvasmarha is sok telelt itt a határtalannak látszó rétségeken. A rét avar füve,
sása oly buja volt, hogy a jószág alig látszott ki belőle, meg ugyan nem hízott rajta, de éhen
sem veszett. A juhnyáj 5 hónapot töltött itt; tavaszi ellés után megvárták míg a bárányok
megerősödtek, aztán a juhútakon elindultak nyaralni a havasok felé. Ez a vándorlás már
évszázadok óta meg volt szervezve, az útirányokat, a tartózkodás idejét alig módosíthatta
valamely váratlan körülmény. A mi fogaras-, szeben-, alsófehérmegyei oláh juhászaink,
különösen a mokányok, évről-évre megtették ezt a sétát. Nyáron a Déli-Kárpátok oldalain
hízlalták kövérre nyájaikat, ősszel a fölösleget pénzzé téve a tenyésztésre meghagyott juhokkal
újra megindultak Dobrudzsába. Azonban mokányjainknak ez az ősi, talán több évezredes
életmódja
1884-ben kiheverhetetlen csapást szenvedett, mert kormányunk állategészségügyi
okokból a határt elzárta s csak korlátolt számban engedett jószágot bejönni Romániából.
Ennek aztán az lett a következménye, hogy mokányjaink egy része künn rekedt nyájával
együtt, más része meg felhagyott a világjárással s megelégedett Erdély havasaival. A
Dobrudzsában maradt mokányok egy része letelepedett s félig juhász, félig földműves életet
élve ott lakik ma is.
Sokan azonban nem akartak szakítani ősi életmódjukkal s nyájaikkal a
Kaukázusba mentek nyaralni. Az út ugyan jóval hosszabb és fáradságosabb, de a legelők
olcsóbbak s a nyaralás kifizeti magát. Most a világháború kitörése alkalmával sok erdélyi
mokány gazdát is ott ért a hadüzenet s nyájaikat, mely összes vagyonuk volt, elveszítették,
mivel magyar állampolgárok voltak."
Györffy István írásai a Balkánról és Törökországról.