Olvasva pár nyelvészeti (finnugor kontra Obrusánszky, Ucsiraltu) könyvet, az a markáns véleményem alakult ki, h a verejtékes mívek MTA szerzők tollából bizony nem mások, mint dilettánsok küzdelme a megrendelők kegyeiért.
Tudományos szempontból a legfinomabb jelzőm a rekurzív (nullhipotézis-hipotézis, majd a nullhipotézist tényként kezelve igazolja a hipotézist !!! WTF?!). Az is felettébb érdekes, h hangtani/hangzó változásokat csak ott fogad el, ahol az a tézisét erősíti (nahát?!). Minden más esetben ezzel döngöli földbe az ellenpólus érvét (pl.: Obrusánszky; Bicsi-gecsi, Bics(ka), Bicsit/Pecsét, stb.).
Az a gőg ráadásul (sokszor a becsületsértés határán gúnyolódva), ahogy viseltetnek, megdöbbentő, tekintve, h a meglévő nyelvet vetik össze meglévő nyelvekkel (variábilitásról, nyelvfejlődésről, változékonyságról nemigen olvasni). Kicsit olyan ez, mint ha azt mondom Internet, azt megértik a finnek (meg mindenki más), tehát "bizonyítja" a "rokonságot.
Viszont itt is igaz, ami logikus, az valószínűleg közelebb visz az igazsághoz. Az meg egyszerű: több száz éves magyar szöveg ma is értelmezhető (alacsony változékonyság), új szavak képzése továbbra is szógyökös, logikus szókapcsolatok-bokrok (ko/kő, kop, kopás, kova, kovács, stb.), fogalomleíró szavak (felhő). Koherens, egész a nyelvünk, bár tudom...minden szláv átvétel (a poén a Grád kifejezés...pl. a Belgrád...ami viszont mongolul települést jelent
. Erre iszom is egy pohár bort (ami csak a mi nyelvünkön hangzik így, pedig az MTA szerint a szőlőművelést is a szlávoktól tanultuk...mindegy hány oltókést találnak sztyeppei sírokban)