Az is tény, hogy ebben az időben Nyugat-Európa jelentős része német megszállás alatt állt. Konkrétan csak az angliai partraszállás maradt el, a szövetségesek nem kis megkönnyebbülésére - ennek katonai-politikai okait most ne részletezzük, a tény, hogy egy megszállt Európa, egy megszállástól rettegő Anglia és a velük szövetséges USA segítette meg a Szovjetúniót, hogy túlélje a német támadás első rohamát. Azt szerintem felmérték, hogy ha még a szovjet erőforrások (nyersanyag, stb.) is német kézre kerülnek, akkor sokkal tovább tart - ha egyáltalán sikerül - Nyugat-európa megszabadítása a III. Birodalom uralma alól. Saját jól felfogott érdekük volt a segítségnyújtás, és ezzel a német erők zömének a keleti fronton tartása.
A folyamatos támogatás is a saját erők minél kisebb igénybevételéről szóltak, és az tudható, hogy a németek is a keleti irányba védekeztek sokkal vehemensebben.
Akkkora humán erőforrása nem volt a nyugati hatalmaknak, és azok a veszteségekkel nem törődő harceljárások sem voltak alkalmazhatók, amik a szovjet előrenyomulás tempóját lehetővé tették.
Az más kérdés, hogy térségünkre sem olyan szemmel néztek, amiért érdemes Sztálin hatalmasra duzzasztott haderejével szembenézni éles konfliktus során. Amíg Bécs volt a Habsburg birodalom központja, megérte a magyar területekért a birodalmi sereggel hadba szállni a szultáni hadakkal, mert egy-kettőre a főváros falai alá ért a sereggel. Ahogy a hatalmi központok kikerültek a térségből ( párizs környéki békék), már nem érte meg. A sok kis szemétdombon kukorékoló kakas (v.ö.: kisantant és kis hazánk) meg csábító célpont lett a szovjet hatalom számára, és amikor elég erős lett hozzá, hogy kiterjessze rájuk a befolyását, meg is tette. A háborús erőfeszítés a terület németektől való megtisztítására pedig legalizálta a hódítást.