100%-ig egyetértek vele..:
Vegyes érzésekkel olvasom ezeket a híreket.
Egyrészt ki ne örülne neki - nagy büszkeség lenne - ha feltámadna a hazai vasúti járműgyártás. Másrészt valahogy az embernek van egy olyan furcsa érzése, hogy erre nem sajnálja az állam a pénzt, miközben pedig látjuk a vasúthoz való hozzáállást? Miért? Mit nyerünk azzal, ha megveszünk egy működő céget? Mit veszünk át belőle? Ha maradna minden úgy, ahol van (gyártóbázis, menedzsment), akkor ez kizárólag egy befektetésként értékelendő, attól nem lesz magyar. Ha a menedzsmentet lefejezik, honnan fognak keríteni kompetens vezetőket, akik egy ilyen céget el tudnak vezetni? Vagy mindegy, mert jármű-jármű, jó lesz ide a kamionos meg a közgazdász hátterű bárki? Végülis a MÁV-nál ezt látjuk. Na ez az a hozzáállás, amivel biztosan ki lehet nyírni egy sikeres céget. Ha a gyártóbázist megpróbálnák hazahozni, akkor honnan lesz munkaerő? Szolnok is állandó kapacitáshiánnyal küzd. Illetve: mekkora ma egy járműgyártó hozzáadott értéke? Nyilván az egész jáműves know-how nagy értéket képvisel, de kevesen vannak, akik mindenből sajátot tesznek a járműveikbe. Még tán a Siemens sem. Attól pedig nagyon messze vagyunk, hogy jelentős hányadban magyar alkatrészekből építkezzünk. Ha a magyar beszállítók versenyképesek, akkor azok külföldre is el tudják adni az árujukat, ahhoz nem kell egy hazai gyártócég. Ha nem versenyképesek, akkor nem ettől lesznek azok, ha pedig politikai megrendelésre fognak bedolgozni, az hosszú távon egyik félnek sem tesz jót. De legyen, hozzuk haza, legyenek kompetens vezetők, legyen munkaerő is. Eljön 2034-2035 környéke. Kellene valamit újítani, mert a régi modellek kezdenek avulni, a konkurencia új, innovatív megoldásokkal jött elő. Mitől lesz versenyképes egy új jármű? Minimumként teljesíteni kell az egyre szigorodó vasúti szabványoknak való megfelelést. Ehhez fenn kell tartani egy nem kicsi, komolyan vehető szakembergárdát. Ilyen emberek nem teremnek az egyetemeken, 5-10 év betanulás kell hozzá minimum, tehát ennyivel előre kell gondolkodni, és nem két ember fizetéséről beszélünk. Aztán megtervezzük a járművet. Ki fogja megtervezni? Egy nagyrészt állami cégnél mekkora szabadságot fognak a tervezők kapni? Elmehetnek majd olyan irányokba, amerre még nem járt senki? Nem valószínű. Inkább majd koppintunk valamit, az kockázatmentes, és az állami tulajdonos - mivel nem ért hozzá - nem szokta szeretni a kockázatot. A tervezőknek mekkora tapasztalatuk lesz? Tán ez lesz az első vasúti jármű tervük? Mennyi mozdonyvezetővel, jegyvizsgálóval, karbantartóval, utassal fognak beszélni, hogy mire lenne igény? És nem csak itthon, hanem minimum Európát bejárva? Mennyi ötletet fognak ők maguk bedobni? A végén ott lesz egy jó nevű gyártó terméke és a mienk egymás mellett, melyikre lesz vevő? Azonos árcédula esetén nem kérdés, hogy nem rúghatunk labdába. Mivel nálunk még ekkorra sem lesz egy bejáratott, hatékonyan működő gyártóbázis, ugyanazt a minőséget is csak felárral fogjuk tudni előállítani. Erre a válasz a költségcsökkentés lesz, majd a koppintott terveinken beindul az optimalizálás. De a fődarabok beszállítóktól jönnek, azon nem lesz mit spórolni. Senki nem gyárt olcsó 240-es forgóvázat, olcsó vontatómotort, stb. Majd mint az építkezéseken, amikor a vége felé elfogy a pénz, a maradékon kell megfogni a különbözetet. Nem kell oda olyan vastag lemez, olyan drága festék, olyan strapabíró műanyag, olyan kényelmes ülések. Az eredmény pedig sajnos borítékolható: nem nyíló ajtók, nem működő mosdók, lehaló utastájékoztatás. Rosszabb esetben szerkezeti hibák, magas karbantartásigény, drága üzemeltetés. De még ha mindenből bele is tennénk a jót, a jármű tervezés arról szól, hogy ez az egész hogyan tud együttműködni, hogy az embernek nem a technikával kell foglalkoznia, hanem a feladatával. Nem szeretem az almás céget, de valahogy ők ezt el tudták hitetni, hogy az ő termékük ilyen. Ugyanezt mi meg tudjuk valósítani vasúti jármű fronton? Végeredményben oda jutunk, hogy az első néhány hazai tervezésű jármű biztosan bukta lesz. Úgy a 4.-6. típusra ki lehetne nőni ezeket a gyerekbetegségeket, és akkora talán lehetne egy, ami befut (ez leghamarabb kb. 20-25 év múlva lenne elérhető). Az is egyébként egy nagyon jó arány lenne, a nagy gyártóknál sem sikeres mindegyik széria. De vajon hajlandó lesz az állami tulajdonos befizetni ezt a tanulópénzt, vagy legkésőbb a 2. bukta után azt mondja, hogy vége? Emiatt pedig soha nem fog kitermelődni az a szakembergárda, akivel ezt meg lehetne csinálni. Be kell látni, amit 50-100 évig tart normális esetben felépíteni, azt nem lehet pár év alatt erőszakkal megtenni. Meg kellett volna becsülni azt, ami volt, mert sem a Ganz-MÁVAG, sem az Ikarus nem fog csettintésre vagy csak pénzből feltámadni. A pénz a mai világban a legkevesebb, az van a bankokból végtelen, HA az ember életképes dolgot tud összerakni. A humán tőke az, amit nem lehet egyik napról a másikra előteremteni. Akkor én azt mondom, inkább koncentráljunk arra, amire valós lehetőségünk van: dolgozzunk be a Simensnek, a Stadlernek, az Alstom-nak. Ha azokban a járművekben van bármi, ami magyar, amit itthon terveztünk, itthon gyártunk, de a nagy gyártó azt mondta, hogy ez a legjobb, engem az is büszkeséggel tölt el. Igazi büszkeséggel, mert nem egy államilag erőltetett döntés következménye hogy odakerült, hanem mert az a magyar termék TÉNYLEG JÓ.
Eredeti hsz:
Vegyes érzésekkel olvasom ezeket a híreket. Egyrészt ki ne örülne neki - nagy büszkeség lenne - ha feltámadna a hazai vasúti járműgyártás. Másrészt valahogy az embernek van egy olyan furcsa érzése, hogy erre nem sajnálja az állam a pénzt, miközben pedig látjuk a vasúthoz való hozzáállást...
forum.index.hu