Magyarország ipara

A bmw az uzketbol vagy csak kesobb kezd vele a projektbe amikor mar az autopiac ujra stabil
Az épülő debreceni BMW-gyár igazgatója szerint olyan körülmények várják őket Magyarországon, mint sehol máshol, a német lap szerzője pedig megjegyzi, a magyar kormány úgy csábítja el a befektetőket, ahogyan arra Európában senki sem képes.


 
Csak a rövid táv.
Eleve szinte semmi kiadás. Jóval nagyobb beruházás érkezik mint a magyar állami támogatás. Ami állami támogatás nélkül nem hinném Nem véletlen, hogy a BMW-ért is rengeteg ország versenyzett
Csak nehogy bmw tenyleg ugy dontson a hogy az auto ipar stagnalasa miatt a legdragabb es legmodernebb gyarto egyeguk epiteset at utemezzek picit eleg egy ev csuszas es mar megerezzuk :D
Rovid-közép táv.
Már a beruházást övező adóbevételek visszahozzák a zsét az államnak és még egy kavics sem gördült le a szalagon.
Aztán ha beindul már húzza az ország gazdaságát, a térség meg kilő. Nemcsak a gyár, beszállítók, de a szolgáltatószektor és az önkori, megye adóbevételei az állami bevételek mellett.
A teljeset nem mindig hozza vissza de ebben igazad van.
Ezt a vendégmunkás bullshittet hagyjuk. Eleve a térségben arányaiban nálunk nagyon alacsony a számuk. A cseheknél négyszer, ötször annyi dolgozik mint nálunk, majd 1 millió.
Másrészt az Autóban a legtöbb vendégmunkás a német...a Mercinél is magyarok melóznak és valszeg így lesz a BMW-nél is. Xal ez inkább mindenxarista propi, hogy kerrssük ebben is a rosszat.
Az lehet keves a mendek munkas nalunk deahogy no a kivandorlas ez emelkedni fog itt is potolni kell a kivandolro korombelieket ugye.
Ezek lófasz pénzt sem hoznak. Ezek a multik a legnagyobb adózók.
Kkv szektor most gyengegelkedik es ezt erezzuk is szoval faszsag amit most mondtal a ketto kez a kezben jar ha egyik le terdel viszi a masikat magaval.
Nem a GDP növekedés a cél.
De, kurvara az a cel…
 
Ezt a vendégmunkás bullshittet hagyjuk. Eleve a térségben arányaiban nálunk nagyon alacsony a számuk. A cseheknél négyszer, ötször annyi dolgozik mint nálunk, majd 1 millió.
Másrészt az Autóban a legtöbb vendégmunkás a német...a Mercinél is magyarok melóznak és valszeg így lesz a BMW-nél is. Xal ez inkább mindenxarista propi, hogy kerrssük ebben is a rosszat.
Az ország No. 2 városában ha kimész az utcára, vagy bemész egy bevásárlóközpontba, nagyon meglepődnél, hogy mennyi nem fehér emberrel találkoznál (az egyre több dzsippolínó felül...). És ők nem kizárólag egyetemisták, mint 5 évvel ezelőtt...
 
És a szomszédban egy újjáépítendő ország... ;)
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
Dehogy fejlettebbek. A román egy teljesen elavult szerkezetű gazdaság, ráadásul kulfoldre adosodtak el. A szlovak meg gyakorlatilag egy autogyarto uzem, ha beall az autopiac, azonnal beall a szlovak gazdaság is.
Hát nem tudom akik az utóbbi időkben átjárnak, átjartak Romániába pl üzem fejlesztésre...telepítésre azok kicsit másképp látják...pl az új Nokian gumigyártó üzemet vagy a Dacia üzem fejlesztését vagy egyéb üzemek fejlesztését... látva
Igaz hogy hátrány pl a humán erőforrás minősége de ezt ellensúlyozza az új gyártasi folyamatok, technológiák.
 
Egy probléma van vele a piacon a minőségi követelmények magasabbak mint idehaza "kéz-kezes" alapon és minőség/árversenyben kell részben helytállni.
 
Ezt így pacekba?? Lépj ki a buborékból!!
Teams állásinterjún volt (ak) a kollégák...jövő héten mennek megnézni hogy miről is lenne szó élőben. Lehet másképp látják majd a romi gyárat... hátteret.
A legnagyobb gáz idehaza hogy a kormány dícső mellbe veregető jelentései ellenére nincs a gazdaságban kutatás/fejlesztés/kreativitás/versenyképesség....hozzá adott érték évek óta egy helyben áll.... Csak GDP fényesítés van.... lehet hogy az utóbbi időben más szelek fújhatnak... sajnos a számok/mutatók javításához betett az európai autóipar hanyatlása illetve a felelőtlen minden egyre lapra tesznek fel szemlélet. Valamint a társadalmi/oktatási rendszer "őskorban" leragadása illetve szétcsúszása.
Összegezve dicső gazdaságunk a multikon kezdve a kkv szektorig gázban van.. sajnos várhatóan évekig nem lesz fény az alagút végén.
 
Szerintem ezzel az a legfőbb probléma hogy elszívja a forrásokat (munkaerő, pénz stb.) a hazai kis/közép vállalatok elől.

Hogy a forrásokat elszívja, azzal egyetértek. Viszont a multik nélkül a jellemzően fillérbaszó magyar vállalkozások valószínüleg még annyi bért sem fizetnének, mint napjainkba,
 
Ahová magyar tualjdonú céget tutira nem fognak hívni, mert annyira jóban van velük a kormányunk...
A pénz beszél, a kutya ugat...
A multicégek világában nem számít a tulajdonosi háttér nemzetisége...lehet, hogy emögött is az oroszok meg a kínaiak vannak... :oops:
Én azért örülök ennek a hírnek.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7