Mivel a nagy hatótávolságú támadó rakéták ballisztikus pályán mozgó rakéták,ezért az ellenük létrehozott rakéta elhárító rendszerek megnevezésében benne van, hogy Ballisztikus Rakéta Elhárító Rendszerek. A ballisztikus támadó rakéták legnagyobb sebessége mindig kisebb, mint az első kozmikus sebesség (7,91km/s), mivel vissza kell térniük a földre. Amennyiben egyenlő, akkor föld körüli orbitális pályára állnak és parancsra csökkentik a sebességüket akkor, amikor ballisztikus pályán pontosan a célba kell csapódniuk. Az orbitális rakéták ki lettek fejlesztve, de a veszélyességük miatt korlátozták a rendszerbe állításukat. A veszélyességük továbbra is fennáll.
A ballisztikus rakéta elhárító rendszerek fejlődése alapvetően három irányba valósul meg.
1. Az előrejelző és megsemmisítő rendszerek hatékonyságának (pontosság, érzékelési szint, stb.) növelése,
2. Az előrejelző és megsemmisítő rendszerek hatótávolságának növelése,
3. Az előrejelző és megsemmisítő rendszereknél alkalmazott eszközöknél más működési elven alapuló eszközök kifejlesztése.
A fejlődés következtében ezek a rendszerek alkalmassá váltak a ballisztikus és föld körüli, orbitális pályán mozgó rakéták (tárgyak) megsemmisítésére. Viszont a legfejlettebb támadó rakétáknak a fejrészei (MIRV, MARV) már korlátozottan képesek manőverezni, amelyek elfogása sokkal nehezebb feladat, ezért kell a támadó rakétákat még akkor megsemmisíteni, mielőtt a fejrészek szétválnának. A sok fejrész mellett rengeteg csali is van, ezért a jelenlegi elhárító rendszerek könnyen túlterhelhetők, főleg komoly szalvók esetében. Ezért is van az, hogy alapvetően Oo. és az USA tekintetében egymás ellen csak nagyon komoly korlátok mellett képesek ezek az elhárító rendszerek hatékonyan működni.
A fejlesztések a nagyon manőverező képes hiperszonikus rakéták (fejrészek) esetében teljesen más kihívások elé állítják az elhárító rendszereket, amelyeket a jelenleg alkalmazott, kifejezetten ballisztikus és föld körüli, orbitális pályán mozgó tárgyak ellen fejlesztettek ki. Ennek fényében látható, hogy a most rendszerben álló elhárító rendszerek csak nagyon korlátozottan képesek ezen nagyon manőverező képes hiperszonikus rakéták megsemmisítésére, a ballisztikus rakéták sebességéhez viszonyított sokkal kisebb sebességük ellenére. Magyarán, nem a sebesség a korlátozó tényező, hanem a manőverező képesség.
Összehasonlításul olyan ez, mint a bombázók vs. vadászrepülőgépek elleni tevékenység, amely főleg a kezdetekben, nagyon korlátozottá tette a levegő-levegő és föld-levegő rakéták hatékonyságát manőverezés alkalmával