Az acélt nem csak az olcsóbbság miatt használták a 23-asban? A variaszárny miatt mindenképp acél "centroplán" kellett volna?
Ha nem variaszárnyú lett volna, akkor használtak volna titánötvözetet?
Nem így értettem. Azt írtam, hogy ha feltételezzük, hogy elhagyják a variaszárnyat, akkor nem kellett volna a rozsdamentes acél törzsközéprész.
De ez nem jelenti azt, hogy variaszárnyas gépen csak rozsdamentes acélból lehet törzsközéprészt csinálni, lásd F-14, vagy akár a hatalmas Tu-160-as, amelyeknél titánból készült ez a blokk. Annyiba is kerül, főleg az utóbbinál.
Az én felvetésemben a titán amolyan non-plus ultra volt, azaz, feltételezzük, hogy elhagyjuk a variaszárnyat (tömegcsökkenés) ÉS ráadásul titánt alkalmazunk (ha már lúd, legyen kövér...azaz itt most inkább légies), ahol csak lehet.
Drága, de igen könnyű lesz így a gép. Kiváló példa a jókora F-15A, ami a maga idejében az egyik legnagyobb méretű sorozatgyártású nehéz harcászati vadászrepülőgép volt, 56 nm-es szárnyfelülettel, de csak 12+ tonna szerkezeti tömeggel. A MiG-23MF-nél jóval nagyobb F-15A csak kevesebb, mint két tonnával volt nehezebb!
Persze, a rozsdamentes acél nem csak olcsóbb, de jóval egyszerűbben megmunkálható és az ilyen anyagból készült elemek üzemtana is egyszerűbb. A titánt hegeszteni, forgácsolni, fúrni, szegecselni kínszenvedés, időigényes és nagyon sok járulékos költsége van, jóval nagyobb selejt-rizikó mellett. Ennek nyilván ára van.
A rozsdamentes acél önmagában nagyon tartós és erős gépeket eredményezhet, mint pl a MiG-25, de az ár a hatalmas tömeg. El kell dönteni, hogy akarunk-e manőverezni, túlterhelni a gépet rendszeresen, vagy nem.
Ha nem, akkor lehet nehéz a gép.
Merthogy ironikus módon a MiG-23-as családnál ez a nagyon egyszerű, nagyon jó, nagyon masszív, de nagyon nehéz rozsdamentes acél centroplán és törzsközéprész volt a legkevésbé tartós elem. Az egész gép legerősebb pontja volt a leggyengébb is. Az összes 23-as sárkány itt kezdett el repedni, az ML család talán kicsit kevésbé. Ez utóbbinak talán az lehetett az oka, hogy a gép könnyebb lett, a 4. sz. tüzelőanyag tartály elhagyásával a könnyebb törzshátsórész se tekerte meg úgy a törzsközéprészt a nagy túlterheléseknél, mint az M/MF verzióknál.
Az ML... családnál a szárny bekötését is erősítették, illetve a nagyobb állásszögek miatt a gép kisebb sebességen és így kisebb túlterhelésekkel is jobban tudott manőverezni. Ez utóbbi főleg az MLD-re igaz.
Azzal, hogy a gép könnyebb lett és a hajtómű fajlagos fogyasztása is javult, illetve az erősebb maximál rezsim is elég volt oda, ahová az M/MF-nél már utánégetést kellett kapcsolni, ezáltal "spórolósabb" lett az újabb verzió, a gép sárkánya is kisebb terhelésnek lett kitéve.
Tehát összegezve, sok-sok nüansznyi finomhangolással, javított gyártástechnológiával nagyot tudtak javítani a 23-as amúgy elég szerény élettartamán.
Mert hiába volt a mi MiG-23MF-ünk a rozsdamentes acél sárkány miatt amúgy brutálisan erős gép újkorában, ha egyszer nagyon hamar elfáradt az egész flottánk.
Igazából az 1997 márciusi kivonásukkor a gépek majdnem mindegyike kikoppantotta az összesen 1700 üzemóráját, amiben mindnek megvolt egy bolgár (a 11-esnél belorusz) nagyjavítás is, de már repedeztek a törzsközéprész elemei.
És egy olyan madárról beszélünk, ami újkorában akár a 11...(kicsit több) g-t is kibírta (01-es), igaz, kicsit eltekeredve, de üzemképes maradt lényegében majdnem a kivonásig.
