.
A masik, amin gondolkodtam, hogyha a gep uresen is szinte a seggen ul, megtankolva plane, akkor hol voit ennek a gerpnek a CG-je? Kb 600 kilo eltuntetese biztos erezhetö hatasu.
Es amugy a szarnyallas modositasokkal mennyit valtozik a CG helye es ez a vezethetöseget hogy befolyasolta?
.
.
Egy Boeing-737-en, nyilvan variaszarny nelkul:
Nézd meg, hogy mekkora a mozgó félszárnyak tömege és ehhez vedd a rajtuk ébredő felhajtóerő nyomáseloszlását. Ehhez vedd a trimm automatikus változását, ami leköveti a szárny aktuális helyzetét. Ha nem így lett volna, akkor vezethetetlen lett volna a gép. Amiben a pilótának oda kellett figyelnie, az jóformán minden variaszárnyas gépre igaz, azaz nyitott szárnyállásnál, leszálló fékszárny helyzetnél húzni kell a botot, mivel ilyenkor a szétterpesztett szárnyon ébredő felhajtóerő nyomásközéppontja és a gép tömegközéppontja közel egy tengelyre esik, ami körül a fékszárny ellenállásának forgatónyomatéka orra akarja nyomni a gépet. Ezért leszálláskor, besiklásnál, szemben a fix szárnyú típusokkal itt húzni kell rendesen a botot.
És ebbe ugye az az érdekes, hogy ez még csak a besiklás, nem a kilebegtetés. Cserébe viszont sokkal laposabb a siklópálya, de ez meg a nagyobb oldalviszonyból ered.
Viszont a 23-asnál a legnagyobb dinamikus állásszöget a legnagyobb nyilazási szögön, a 72 fokos állásnál lehetett húzni.
(Ami valójában 74.5 fok volt, csak valamiért a visszajelző műszer a prototípus szárnyhelyzeteit mutatja. 16-45-72, de ez az összes szériagépen a valóságban 20 - 45 - 74.5 volt)
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a MiG-23ML nem 600 kg-al volt csupán könyebb az MF-nél, hanem további kb 400kg-ot az orrból is "eltüntettek". Kb 1 tonnával volt könnyebb az ML és kb 1200kg-al az MLD.
A köztes, 45 fokos "műrepülő" szárnyhelyzet egy kompromisszum a gépben, mert itt a statikus, tartós állásszög nagyobb, mint 16 fokon, de az oldalviszony nagyobb, mint 72 fokon, így a minimum sebesség kisebb lehet, a géppel szűkebben lehet fordulózni. És ebben a szárnyhelyzetben is átléphető a hangsebesség, amíg a 16 fokos helyzet maximuma 0.8 Mach volt.
(Igazából ez az, ami miatt úgy gondolom, hogy Soproni Károly nem "lányos zavarában" kezdte 16-ról 45-re nyilazni a szárnyat, hanem mint nagy tapasztalatú berepülő, tudatosan próbálhatta menteni a felszálláskor elrontott, a tengelyhez képest túl közelre, túl alacsonyra sikeredett fordulóját. Vagyis - bár a terv szerint az első manőverelemet szinte végig 16 fokon kellett volna végrehajtania és csak a pályatengellyel párhuzamos egyenes gyorsítószakaszon kellett volna nyilaznia - ő úgy akart beférni a manőverbe, hogy fejben felmérve a dolgot előbb elkezdte a 45 fokra nyilazást, mivel ez nagyobb sebességgel ugyan, de nagyobb húzható állásszöget adott a gépnek. Csak sajnos úgy fest, ez se adta ki elég szűkre a manővert, ő meg túlhúzhatta a gépet és az átesett).
Ami az MLD-t illeti, itt jött be a negyedik, a 36 fokos szárnyhelyzet. Ez igazából minden 23-ason manuálisan beállítható, de csak az MLD-n meglévő négy másik faktor miatt lett külön választható. Ugyanis az MLD mégkönyebb, a belépőél ívelése az állászög függvényében automatikus, az állásszöghatároló rendszer kifinomuktabb és többet enged, illetve megjelent a szárnytöveken az extra farkasfog, továbbá a Pitot-csöveken az örvénygenerátor. Emiatt a 36 fokos szárnyállásnál ugyanaz a rádiuszú forduló a 45 fokoshoz képest 800km/h helyett már 600-650km/h-val is végrehajtható lett. Csökkent a manőverek közbeni túlterhelés, de pl a leborítás minimális magassága is.
Nyilván, a kisebb sebesség előnye egyben a hátránya is, mert csökken az a manővervégi maradó mozgási energia, ami a következő manőver beviteli energiája kellene, hogy legyen. Ezt a hátrányt a 29-esnél pl a hatalmas tolóerőfelesleggel kompenzálták a tervezők. Az MLD-nél nyilván csak szélsőségesen kifogyasztott helyzetben, kistömegű rakéta fegyverzet esetén lehet valami hasonlót előidézni.
Merthogy a MiG-23-as típuscsalád igazi előnye nem a 450km/h alatti szűk, folyamatos, de csak 4.5 - 6.5 g körüli manőverezés, hanem a 650km/h feletti repülési harcfeladatok végrehajtása, amit az MLD próbált meg kicsit lefelé kiterjeszteni a maga 27 - 30 fokos állásszögeivel.
Ami még a 36 fokos új szárnyhelyzetet illeti. Érdekes adalék, hogy a két cseh MiG-23ML bemutatópilóta közül Jozef Miler a bemutatókon a 33 fokos helyzetet preferálta, ezt maga választotta ki, mert az ML-en ilyen helyzet - a többi 23-ashoz hasonlóan - nem volt. Ezzel elérte, hogy a manővereinek maximális túlterhelése megállt 6 - 6.5 g-ben. Vállalva, hogy a gép ilyen nyilazásnál kisebb lesz a max állásszög, továbbá annak közelében instabilabban viselkedik. Váltótársa/partnere Jan Rehák viszont a "tankönyvi" 45 fokon műrepült, annak megfelelően 8g értékekkel.
Oka volt tehát, hogy az MLD a 36 fokos szárnyhelyzetet csak a komplex módosításokkal együtt kapta meg.
Az egyiptomiak teljesen ki voltak akadva rá.
Az egyiptomiak tapasztalata a MiG-23-assal itt most nem releváns, mert amikkel ők repültek, az nem MiG-23-as volt, hanem csak egy annak látszó kezdetleges valami.