Az oroszoknál a kisebb, olcsóbb frontvadász a MiG iroda lobbiereje miatt jött létre. Kezdetben, az amerikai lépéseket látva a szovjetek csak egyféle, nagyméretű, újgenerációs gépet akartak, amely elképzeléshez a Szuhoj, a MiG és a Jakovlev tervezőiroda is egyaránt egy nagy és nehéz, nagy teljesítményű koncepciót nyújtott be.
Csak és kizárólag az F-14-es és az F-15-ös volt szem előtt, míg a Lightweight Fighter program (LFW) először nem érdekelte a szovjet vezetőket.
Később, a Jakovlevék kiszorítása után, mikor már látszott, hogy a Szuhoj elképzelése a nyerő, a MiG kényszerítette ki, hogy akkor osszák meg a programot és a Front Légierő számára a MiG építhesse meg a jövendő harcigép típust. Az YF-16/YF-17 versengésből az oroszok eleve a kéthajtóműves versenyzőre koncentráltak, pedig végül nem az nyert. Ennek kitűntetett figyelmnek a repbiztonságon túl az is oka volt, hogy a CAGI aerodinamikai kutatómunkáját elég volt csak skálázni egy kisebb és egy nagyobb koncepcióhoz, míg a korszerű, rendszeresíteni kívánt utánégetős, de már turbofan hajtóművektől kedvezőbb hatótávolságot vártak. A kettő együtt azt jelenthette, hogy a MiG jóval kisebb gépe is ugyanolyan hatékony lesz, mint a Szuhoj nagyobb, de drágább konstrukciója. Nyilván kisebb hatótávval és fegyverterheléssel, de jóval nagyobb számban rendszeresítve ez még pont jól illeszkedett az akkori Front Légierő harceljárásokba.
Az USAF ezzel szemben azonos hajtómű köré, de két totálisan eltérő kialakítású gépet kezdett rendszeresíteni.
A szovjetek meg közel azonos aerodinamikai kialakítás, közel azonos avionika és fegyverzet köré, de eltérő hajtóművekkel rendszeresített egy nagyobb és egy kisebb gépet.
Ez volt akkor.
Ma meg már más van. Oroszországnak elsősorban a hazai légterére kell méreteznie az igényeket, így nem véletlen, hogy a Szu-57-es esetében a leendő gépet a Szu-27-esnél minden aspektusból nagyobb teljesítményűre, de annál valamivel kisebb méretűre álmodták meg, mert az ötlet 2003-ban még az volt (nagyon helyesen), hogy egy ekkora védelmi költségvetésű, de ilyen nagy országnak egy ilyen köztes méretű, de hatalmas teljesítményű, nagy harcértékű, korszerű, ugyanakkor egyetlen frontvadász típusra kellene fókuszálnia. Ár-érték arányban a program céljai hasonlóak, mint az európai országok Eurofighter és Rafale programjai.
Azóta nagyon sok minden megváltozott. A Szu-35Sz a Szu-57-es program "biztonsági mentése", egy olyan párhuzamos program, amelybe a kockázatos technológiákat, kockázatmentes platformon lehet előrendszeresíteni. Még a Szu-57-es érkezése előtt.
Csakhogy a belviszályos orosz hadiipar többi résztvevője sem volt rest, így a félig-meddig önálló IRKUT például kikényszerítette az amúgy igen jó külföldi referenciákkal rendelkező Szu-30MKI/MKA/MKM program honosítását Szu-30SzM néven, a MiG pedig manufakturálisan, de életben tartotta a toldozott-foltozott egykori MiG-29M/K gépeket indiai MiG-29K/KUB és orosz KR/KUBR néven. Majd még behúzott egy tessék-lássék egyiptomi üzletet is. És most erre hivatkozva akarja a MiG-35-öst odahaza megvetetni az állammal. Csak mert a Szu-57-es csúszik.
Aminek meg pont nem kéne csúsznia.