Én ebben az extrém lőtávnövelésben sem látok semilyen technológiai ugrás.Egész egyszerűen ha Pista nagyobbat rúg Gizi seggébe akkor Gizi messzebbre száll.
Az nem technológiai ugrás,hogy megnövelem a csőhosszt meg a töltényűrt a lövedéket meg lecsökkentem.Ne őrüljünk meg!A technológiai ugrás az az,hogy változatlan a lövedék a csőhossz és a töltényűr és így lövök messzebbre.
Vagy, ha egyátalán nincs se cső, se töltényűr, csak lövedék, de ugye ez az, ami nem megy.
A railgun olyan mint az elektromos autózás. Fajlagosan túl nagy méretek kellenek a kémiai megoldásokhoz képest és csak a nukleáris meghajtás jelentene érdemi teljesítményjavulást, változatlan méret és tömeg mellett - abszolút elméleti síkon.
Mert ahogy az atommeghajtású autó is túl sok "szükséges rosszat" azaz szigetelést és kiegészítő rendszerelemet igényel, ugyanúgy horrbilis méretűre és tömegűre kellene szerkeszteni a nukeláris hajítótöltetű "atomágyú" töltényűrét és csövét, ha jót akar az ember. (elég bizarr analógia, mert amíg az "atomautó" az atomerőművek erősen moderált, lassú láncreakcióját alkalmazza, a meseszerűen teoretikus nukleáris lövegnek a lehetetlen, korlátozott méretekben megvalósítandó, minatűr nukeláris robbanást kellene alkalmaznia. Ezt valahogy úgy lehetne megvalósítani, hogy egy horribilis méretű, belül vízzel feltöltött wolfram bélésű kamrában robbantanának fel egy miniatűr nukleáris hajítótöltetet és az így a magrésznél plazmává, illetve a hengerpalást közelében túlhevített gőzzé váló víz tömeg lökné ki a töltetet a csőből. A radioaktivitás miatt a löveget működtetők is megpusztulnának, így nem marad más, csak az űrbeli használat, amit viszont erősen kétségessé tesz a kezelhetetlen reakcióerő. Tehát ez egy hagymázas fantazmagória, nem más.
Szóval a kör bezárult, érdemi hatótávnövelést minimális méret és tömegnövekedés mellett csak a szilárd hajtóanyagú, kémiai hajítótöltetekkel és az őket érdemben kiszolgáló töltényűrrel és megfelelő kaliberhosszúságú lövegcsővel lehet továbbra is elérni.
Hasznos analógiaként lehetne venni a rakétatechnológiát, ahol az lehet, hogy a fajlagos impulzusa a folyékony hajtóanyagoknak a nagyobb, lásd folyékony hidrogén + folyékony oxigén, de a ténylegesen nagy fajlagos tolóereje a szilárd üzemanyagoknak van, még ha csak rövidebb ideig is dolgoznak és nagy nettó tömeget adnak ki. Még úgy is, hogy nem igényelnek járulékos külön rendszerelemeket, úgy mint szivattyú, tartály, vagy kiterjedt csővezeték hálózat.
Ráadásul, a csöves tüzérségnél pont, hogy nem hátrány a rövid elműködési idő, illetve az sem, hogy az elműködő hajítótöltet önmagában nehéz.
Hiába gondolkodtak korábban a folyékony hajtítótöltetű tüzérségi rendszereken, hiszen nem jobb a teljesítménye, cserébe jóval komplexebb, körülményesebb az egész.
A railgun - mint a villanyautó - lokálisan, úgymond egydimenziósan, nagyobb teljesítményű. A villanyautó is nagyobb teljesítményre képes, mert olyan a karakteriisztikája és csábító módon lehet nagy nettó teljesítményekkel dobálózni, amelyek ráadásul mindennél gyorsabban realizálódnak.
Csak épp az utántöltés és a rendszer tömege túl nagy.
Míg egy benzin, vagy dízelautó összméretéhez képest az adott hatótávot biztosító üzemanyag rendszer mérete egészen elenyésző, addig egy villanyautó energiatároló egysége az a kocsi méretének jelentékeny része, a tömege pedig akár a harmada is lehet.
A railgun elektromos rendszere magának az ágyúnak a sokszorosa, ráadásul igen lassú újratöltési idővel. Még akkor is, ha a lövésekhez szükséges elektromos energiát több, egymás után kisüthető, különálló kondenzátorban tárolják, melyeket külön akkumulátorokról töltik és csak ez utóbbiakat tölti a generátor, amit meg meghajt valami energiatermelő berendezés.
Ezzel szemben egy többtonnás löveg lőszerkészelete 50-100kg körüli, akár hajítótöltettel együtt is, míg a mérete miatt jelentékeny mennyiség készletezhető a rendszerhez, biztosítva a relatíve hosszú időn át fenntartható gyors és folyamatos tüzelést.
Amire külön célleküzési metódus lehet alapozni, lásd: MRSI feladat.