az AGS lőszere azért lett drága, mert egy 32 darabosra tervezett hajóosztály helyett, egy 3 darabos lőszere lett.
És itt van a kutya elásva.
Egy lőszer, tehát fogyóeszköz ára azért magas, mert egy hajóosztályból 32 darab helyett csak három egység épült meg.
Elképesztő aránytalanság.
Már máskor is írtam, hogy az alrendszereknek nem kellene izoláltnak lenniük és függeniük az egyedi platformoktól.
Főleg nem azoknak, amelyeket minden másnál nagyobb frekvenciával kell cserélni újra és újra. Ahogy az alkatrészekre, sőt, komplett alrendszerekre is igaz, hogy legyenek minél szélesebb körben alkalmazva, úgy igaz ez (hatványozottan!) a fegyverrendszerekre is, különösen a lőszerekre, rakétákra.
Ha egy rakéta például egyetlen harcászati vadászrepülőgép típuson, mint platformon van csak alkalmazásban (lásd, régi szovjet típusok) az fajlagosan nagyon drága.
Hiába mondhatjuk rá, hogy “de legalább egy végletekig kihegyezett, platform-optimalizált célhardver”.
Ez mindig is így volt, ma meg méginkább igaz.
Namost, ez sokkal extrémebb, ha egy hajóosztály költségvetésére szabunk egy egyedi fegyverrendszert.
Mert teljesen mindegy, hogy mekkora a bekerülési, vagy üzembentartási költségekhez képest a teoretikus pusztítóerő, és az általa okozott kár várható nagysága, ha az egész rendszert csak egy olyan flottán akarták alkalmazni, amelynek az egytizede épül meg.
Ami így használhatatlan.
Szemléletes példa: Az F-22-esből kb a negyede épült végül meg, jó drága is lett a platform, de ez a gép is az USAF már rendszeresített fegyverzetével operál.
Így a gépet üzemeltetni ugyan lehet, hogy drága, sőt, továbbmegyek, még akár problémás is, de a harcértéke fegyverzeti oldalról legalább biztosítva van.
Ezzel szemben a Zumwalt ultradrága lett, mert csak az egytizede épült meg(!) és a fegyverzete is egyedi.
Egész egyszerűen nem éri meg lőni vele.
A Zumwalt a projekt- és rendszermenedzsment csődjének tankönyvbe illő iskolapéldája.
De valakik mégis jól jártak vele.