Nemét pilóta vöröscsillagos orosz géppel Lengyelországban.
A pilóta sajnos meghalt.
Azt hiszem ez ide illik. Veres Zoli visszaemlékezése egy emlékezetes Jak-52 dugózásról:
"A történet több éve mesélődött, de tanulságait tekintve örökzöldnek nevezhető, úgy hiszem. Vészhelyzetet előbb-utóbb mindenki átél, aki repül, közülük a szerencsések azok , akiknek módjukban áll elmesélni, mint Veres Zoltánnak.
–
Egy An–2-es balesetedről már hallottam, volt más is, amit megúsztál?
– Következő megijedésem a
Jak-52-sel zajlott, amely repülőt én soha nem szerettem. Szabó Csaba barátomnak úgy kellett beleimádkoznia. Másnak nem is sikerült. Elcsípett a reptéren, megfűzött, hogy csináljunk pár figurát. A hajózónaplómban lévő hatvan-egynéhány típus között ma sem szerepel ez a gép, mint ahogy a Wilga sem. Ami levett gázzal esik és nem siklik, az nekem legalábbis furcsa. Mindig a pillanatnyi hülye ötlet hozza az eseményt, mondtam is:
– Á, Csaba, ezt nem kéne!
Az egész gép nyúlós volt. Kivárta a mozdulatokat, a kormányai nem voltak effektívek. Alapvető hülyeséget is elkövettünk: Csaba 110 kiló volt és hátul ült, én a Woody Allen-szerű alkatommal elöl. Utólag az orosz (amerikai vonalon hozzám érkezett) leírásokból tudtam meg, hogy ez a gép rettentően érzékeny a súlypontra, az orosz ember régen tudta, hogy a nehezebb pilóta nem ülhet a hátsó ülésbe. Mi pont ezt tettük.
Ráálltam a laposdugó-dologra, gondoltam, egy-két pördületet csinálunk, aztán annyi. De a rossz érzés bennem volt.
– Emelkedjünk magasra – mondtam Csabának. 2200 méterig hajtottam fel őt a levegőégbe, életemben nem voltam ilyen magasan műrepüléshez. Eddig a legvakmerőbb dolgot is ki mertem próbálni 1500 méterről. Amikor felértünk, egy 90 fokra ledőlt legyezőből elhúztam, csináltuk a lapos dugót. Másfél pördület után megfogtam. Kész. Nem jó érzés volt. Mondhatni, nyunyákos. Csaba szólt:
– Most én is megpróbálnám! – Ugyanígy fel, csináltuk ketten, gyönyörűen pörögni kezdett, egy pördület után vennénk ki, de csak annyit értem el, hogy átment félig normál dugóba. A súlypont igen be lehetett rezelve, mert mélyen hátul rejtőzködött. A kormányok, ahogy a könyvben írva van, lifegtek, leárnyékolódtak, hatástalanok voltak. Jöttek a variációk: gázzal, gáz nélkül, csűrővel, csűrő nélkül, majréval, majré nélkül, közben pedig gyártottuk a malacfarkat lefelé.
A biai légtérben pörögtünk egyelőre békésen, semmiféle izgalom nem mutatkozott a fedélzeten, bár a kormányok továbbra is laffogtak. Közben jöttek a gázfröccsök. Eric Müller összes ötletét bevetettük; ő megírta, hogy kell lapos dugóból kijönni, de úgy látszott, a Jak–52-es esetében ez még lektorálásra vár. A franc se akart lapos lektor lenni!
Két dolgot nem mertem csinálni: a futót és a fékszárnyat kinyitni. Volt még hely rengeteg, bár főleg horizontálisan, gondoltam, ráérek ezt elcseszni később. Tudtam, hogy a futó hátrafele jön ki, ezzel a súlypont rossz – azaz még rosszabb – irányba tolódik. Csabán elcsodálkoztam – azóta is nagyra becsülöm –, mert hang nélkül várt, átadta nekem a vezetést. 1200-on aztán mindketten elértük az ingerküszöböt. Jöttek a verziók: ki kéne ugrani. De akkor oda a repülő! A következő perverz ötletem: ki kéne Csabát léptetni. Akkor legalább a súlypont előrejön (ha már Fruttival nem lehet előrecsalogatni); addigra már biztos voltam benne, hogy ez a probléma. Pörögtünk. Nem akarom a privát üzemeltetőket bántani, de eszembe villant, vajon ezek az ülőernyők mikor voltak utoljára áthajtva... tán még az orosz ember szellentése is bennük rekedt öt évre visszamenőleg... Csaba kiveti magát, lezúg, fenekén az Ultra Pampers csomaggal, én meg leszállok, mint hős aviatikus, aztán a hangár sarkában felhúzhatom magam egy ejtőernyős kötélre... Ez sem jó. Akkor maradunk. Viszont kell már valami eksön (action), eltelt a szórakozási idő, túlmentünk a DH-n (elhatározási magasság). Szinte egyszerre javasoltuk, Csaba kösse ki magát és másszon előre, amennyire tud. Meg is történt, a nyakamba lihegett, akkor már körülbelül a harmincadik dugót tekertük. Érzem ám a kormányon, hogy mintha sűrűsödne a levegő. Mellesleg igazi nyár volt, olyan jó dunszt idő, de a kormány mégis egyre jobban fogott.
–
Az életed nem pörgött le előtted a dugókkal együtt?
– Nagyon szégyellem a mai napig, de elmondom, mi játszódott le bennem. Miközben vártam, hogy mi lesz már az életem lepörgésével, helyette az jött be az elsődleges csatornámon, hogy fékszárny kéne, futó is kéne, talán csűrni és gázt adni; a kettes csatornán pedig – akár a vitorlázó pilótáknál terepkiválasztáskor –: ott jön egy földút, jó. Oda fogunk becsapódni, nem jó. Milyen minőségű a földút? Pocsék. Szegény Kovács Pali bácsi a hatóságtól hogy tud majd bejönni a Mazdájával? Hogy fog majd káromkodni, hogy még a Veres is ilyen helyre tudja csak odaverni magát, és ráadásul ledugózik egy Jakkal! A legjobban az dühített, hogy elvesztem a bizalmát. Ez a méreg úgy felpumpált, hogy 400 méteren jött a „last action”, egy utolsó, nagy nyomás. A gép megállt.
Egy kövér gázzal emelkedtünk napirányba, mint Pokriskin. Egyperces néma magassággyűjtés következett. Hengerfej- és olajhőmérséklet, benzinnyomás, vérnyomás, minden rendben, volt idő átnézni. Mintegy a vasárnap déli szieszta csöndjét megtörve valaki csendesen megszólalt:
– Nem kéne műrepülni egy kicsit?...
–
Ki volt az?!
– Istenbizony, nem tudom. Egyszerűen nem akartunk így leszállni. Előbb még lecsaptunk néhány békés orsót, gyógybukfencet, viszonylag kormányfogós figurát, ahol végig vezethető a repülő, meg még három iskolakört a nagy ijedségre, aztán szálltunk csak le. Sietve átmentünk a Landolóba, és egy üveg pezsgőt gyorsan megittunk.
– T
e sosem iszol...
– Vannak kivételek.
–
Tanulság? Mi az, amit legközelebb nem így csinálnál?
– Egyértelmű: nem ülök többet Jak–52-esbe. Nem is ültem azóta. De ezt a mezei utálat teszi velem, nem pedig a félsz. A hivatalos verzió: a gép műszaki állapotát mindig lelkiismeretesen ellenőrizni kell, még akkor is, ha csak úgy meghívnak egy felszállásra.
–
Nem kellene a rossz érzéseidre is jobban hallgatni?
– Most jön a nem hivatalos verzió: igen, az ember hallgasson a megérzéseire még akkor is, ha egy nagyon jó barátnak kell nemet mondani."[/QUOTE]
