Szpecnaz

A különleges alakulataiknál (itt azokról van szó kizárólagosan) nincsenek sorállományúak, soha nem is voltak. Ha jól emlékszem, nemrég vezették be, hogy jelentkezhetnek szerződésesek is min. 5 év katonai múlttal.
 
Moszkvában a gáz ölte meg a túszokat az is csak azért mert a mentősöknek nem mondták el,hogy milyen gázt használtak és azok nem tudtak megfelelően ellátni.Beszlanban pedig nem a SZPECNAZ hatolt be legelőször hanem a helyieknek gurult el a gyógyszerük...
 
dudi

Én nem nagyon tudom, hogy mi egy ilyen akció pontos menete, de feltételezem, hogy a moszkvai balhénál a Specnaz (vagyis a parancsnokai) koordinálta a konkrét műveletet, tehát az, hogy basztak ellenanyagot vinni-adni a túszoknak, illetve nem tájékoztatták a kórházakat sem és a kihozott eszméletlen embereket is olyan pozíciókban helyezték a földre, hogy jópáran szépen megfulladtak, nekem azt sugallja, hogy kvázi leszarták a túszokat, csak az volt a fontos, hogy az összes terroristát kivégezhessék.
 
  • Tetszik
Reactions: bel
wolfram

Igen ebben egyet értek veled csak nem mind1,hogy mi is történt valójában.
 
Missziózás helyett nemhogy Ivánékhoz küldenénk kiképzésre honvédeinket abból a pénzből. Lemorzsolódna 90% de maradna 3-400 ilyen katonánk.

Az átlag katonának nem kell tudnia azt, amit a különleges műveletekre kiképzetteknek. Nincs is rá szükség hogy tudják, persze ez nem azt jelenti hogy ne legyen jó erőnlétük és ne legyen jól képzettek saját szakterületükön. Ami az oroszokkal kapcsolatosakat illeti. nem a videókból indulnák ki, az átlag orosz katonát illetően. Két hadgyakorlaton vettem részt oroszokkal, nem győztek meg. Sem a harcászati tudásuk, sem a fizikai teherbírásuk. Nem tudom milyen képzést kaptak, de az biztos hogy nagyon alultápláltak voltak mind. Az akkori szovjet haderőben ez nem volt szokatlan. Motivációjuk sem volt, erre emlékszem. itt voltak és kész. Örültek egy konzerv paradicsomos húsgombócnak, amiért akartak adni köles kását, meg olajos halat, de nem kellett nekünk. Természetesen ez rég volt, tehát lehet ma nem mérvadó. Ami a szíházi túszejtők elleni bevetést illeti, több film is készült, dokumentumban. Szerintem az akció nem volt rossz. Viszont az egész nagyon oroszos volt. Semmi gondosság, precizitás az egészet illetően. Csupán a katonai résszel törődtek. Így halhatott meg annyi túsz. Nem tudták hova vigyék a kimentetteket, nem mondták meg a civil egészségügyi szerveknek milyen gázt használtak. Ebből kifolyólag nem tudták milyen ellenanyagot adjanak be, ha jól tudom. Stb...
 
Fehérorosz KGB - Alpha:
http://www.youtube.com/watch?v=zMf14NQF-1I

Ez akkor gondolom Specnaz.
 
A fentihez: a systema egy kevert,"szerkesztett" harcművészeti rendszer, amelybe a szambóból IS emeltek át elemeket. NEM ua.
 
6:45-nél nem reális, szerintem szarrálőtték volna a házban az arcokat. Max megmondják, hogy öngyilkos lett, és hogy biztos legyen magába engedett 32 golyót :D
 
Cél a voros barett megszerzése.....
http://tvzvezda.ru/news/vstrane_i_mire/content/201310141752-u20g.htm
 
Az orosz honvédelmi minisztérium 318 darab 9mm Glock-17(4.generácios) pisztoly beszerzését tervezi kb. 2 millio USD értékben a GRU egyik speciális alakulata számára.
 
Bármelyik fegyverbolt polcáról levéve kevesebb, mint egytizedéért megkaphatják. Most vagy 200,000 az a kétmillió, vagy 3180 az a 318 darab, de az 5-600 dolláros darabár mellett nem látom miért fizernének 6000+ dollárt darabonként. És mért nem vesznek Glock-18 -at? Szinte ugyanaz a kettő, egyforma méret, egyforma súly, egyforma ár, csak plusz egy pöcökkel, ami a bulifaktort megemeli.
 
Én az első leszállított Glock-ot azon próbálnám ki, aki jóváhagyta ezt a beszerzést ilyen áron. Akkor talán értenének a szóbol a többiek is.
 
Nem csak pisztolyt vesznek a haderők hanem hozzá mindent(kiképzési anyagot,pótalkatrész,fegyvermestereknek kiképzést,szerszámokat a javításhoz stb...)!Nem úgy kell elképzelni mintha otthonra vennél magadnak egyet.
 
Nem csak pisztolyt vesznek a haderők hanem hozzá mindent(kiképzési anyagot,pótalkatrész,fegyvermestereknek kiképzést,szerszámokat a javításhoz stb...)!Nem úgy kell elképzelni mintha otthonra vennél magadnak egyet.

Kizárólag a 318 db pisztolyt megvétele egy 150-200,000 dolláros üzlet attól függően, hogy mennyit cigánykodsz az eladóval. A kiképzési anyagban meg a kiképzésben nem tudom mire gondolsz, de nem hiszem, hogy egy 8 órás gyorstalpalónál több kell egy Glock használatának, szétszedésének, összerakásának és karbantartásának elsajátításához. Főleg nem egy szpecnaz tagnak. Pótalkatrész max 1-5 tartalék tár kellhet, egyéb pót- meg cserealkatrészek meg szerszámok a javtáshoz nem kellenek, mivel a Glock az egyik legmegbízhatóbb ha nem a legmegbízhatóbb fegyvereket gyártja. Lámpát, lézert meg ilyen-olyan bizbaszokat még lehet rá tenni, de összesen max még egyszer rá tudod költeni a fegyver árát, de még az is tulzás. Szóval aki ezt aláírta, abba a legelső Glock-17 teljesen töltött tárát bele kellene ereszteni, hogy tanuljon belőle a sok korrupt geci.
 
joker

El vagy tévedve!A Glock-hoz is kell egy csomó pótalkatrész.Amúgy egy fegyvermester kiképzése egy típusra nem 8 óra...