Szu-27 / Szu-30 / Szu-33 / Szu-35 Flanker (Szuhoj)

A cikk 2018-ban jelent meg ugyan, de 2018-ról nem ír. Volt már róla írva a HTKA-ban, hogy 1300 pilóta hiányzik, de arról is volt írva, hogy ez a Szergyukov féle reformok-(leépítések ) következménye. Évente mindössze 30 végzős pilóta hagyta el a Krasznodari Repülési főiskolát. 2017-ben 60. De 2018-ban már 600 szakember (pilóta + müszakis) fejezte be 5 éves tanulmányait. Sojgu VM való kinevezése után(2013) már sokkal több osztályt nyitottak és az eredménye már 2018-ban megvolt.
A képzés 5 éves , a szakok: vadászpilóta, frontbombázó-csatarepülőgép pilóta, katonai-szállítógép pilóta, távolsági légierő pilóta, haditengerészeti pilóta

Az elkövetkezendő években kb 1500 új végzős pilótával (köztük női pilótákkal)bővől az orosz VKSZ.
Nagyon is szól 2018ról. Pl. hogy az orosz állításokkal szemben a repülők mindössze 30%a teljesített bármilyen értékelhető feladatot Szíriában.
És a 600ból mennyi volt a pilóta? saccra 80.
Azt, hogy ezt ki csinálta, nem szól a cikk. Ennek ellenére én meg tudom mondani. Se Szergyukov, se Sojgu, hanem a pénz. Főleg meg annak hiánya. Kis pénz, kis foci.
 
  • Tetszik
Reactions: Bleroka

Az elkövetkező hány évben? Hol az évekre lebontott létszám, a nyugdíjazásokt és a pályaelhagyókat is figyelembe véve? És a képzési szint? Nem annyi első osztályú pilótának kellene lenni, ahány gép van?
Én is szeretem a propaganda szövegeket, és jól is szórakozom rajtuk, de ezek csak elrejtik a siralmas összképet.
 
Ezt mondjuk egy olyan ország tükrében, mint India, nemigazán értem. Ezek szerint az AIM-9X és 120 megbukott, hogy Európában kijeflesztették az Asraamot és Meteort?
.
Ez a hasonlat nem jo. India a Szu-30 gepekkel csomagban megvette az R-77-et, csak az nem valt be. Persze most jöhet a szokasos "csodafegyver" kommunikacio, hogy okee, okeee, az XY verzio tenyleg leszerepelt harcban, de semmi baj, mert maris itt az uj XYM valtozat, na ettöl most minden mas lesz, tiszta lappal indulunk. Ez tart is az elsö eles inditasig, de azutan megint semmi baj, mert maris itt az uj....
 
Nagyon is szól 2018ról. Pl. hogy az orosz állításokkal szemben a repülők mindössze 30%a teljesített bármilyen értékelhető feladatot Szíriában.
És a 600ból mennyi volt a pilóta? saccra 80.
Azt, hogy ezt ki csinálta, nem szól a cikk. Ennek ellenére én meg tudom mondani. Se Szergyukov, se Sojgu, hanem a pénz. Főleg meg annak hiánya. Kis pénz, kis foci.

Látom nem marad meg benned semmilyen korábbi információ, mindig ismételni kell már töbször leírt dolgokat Pénz volt akkoriban, csak a civil miniszter koncepciója szerint mindent leépítettek. A Szíriában tevékenykedő gépekkel kapcsolatban is nagyon pontatlan a cikk amit linkeltél.
 
Az elkövetkező hány évben? Hol az évekre lebontott létszám, a nyugdíjazásokt és a pályaelhagyókat is figyelembe véve? És a képzési szint? Nem annyi első osztályú pilótának kellene lenni, ahány gép van?
Én is szeretem a propaganda szövegeket, és jól is szórakozom rajtuk, de ezek csak elrejtik a siralmas összképet.

Ideális esetben 100 vadászbombázóra (multirole) 130-140 kiképzett pilóta szükséges,hogy mindegyik gép bevethetó legyen.
 
Adott idöszakban hany uzemkepes gep allomasozott Sziriaban, abbol adodik, hogy ezekkel hany pilota es mennyit repulhetett kb.
 
  • Tetszik
Reactions: gacsat
Előre lelövöm a poént:

07408d4992d5t.jpg

03fb6517d8c0.jpg
 
.
Ez a hasonlat nem jo. India a Szu-30 gepekkel csomagban megvette az R-77-et, csak az nem valt be. Persze most jöhet a szokasos "csodafegyver" kommunikacio, hogy okee, okeee, az XY verzio tenyleg leszerepelt harcban, de semmi baj, mert maris itt az uj XYM valtozat, na ettöl most minden mas lesz, tiszta lappal indulunk. Ez tart is az elsö eles inditasig, de azutan megint semmi baj, mert maris itt az uj....
India simán megtehetné, hogy vesz az új R-77-1-ből, ami már az orosz légierőben is tömegesen elterjedt, ahelyett, hogy költséges és kétséges kimenetelű saját fejlesztést folytat. Ezért írtam, hogy náluk ez inkább nagyhatalmi függetlenségre törekvés.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and gacsat
.
Ez a hasonlat nem jo. India a Szu-30 gepekkel csomagban megvette az R-77-et, csak az nem valt be. Persze most jöhet a szokasos "csodafegyver" kommunikacio, hogy okee, okeee, az XY verzio tenyleg leszerepelt harcban, de semmi baj, mert maris itt az uj XYM valtozat, na ettöl most minden mas lesz, tiszta lappal indulunk. Ez tart is az elsö eles inditasig, de azutan megint semmi baj, mert maris itt az uj....

RVV-AE-t vette meg India, amiben külföldi elektronika van. RVV-AE a szovjet R-77 továbbfejlesztett változata (francia, indiai, izraeli elektronikával)
 
Ideális esetben 100 vadászbombázóra (multirole) 130-140 kiképzett pilóta szükséges,hogy mindegyik gép bevethetó legyen.
Hát ja. Az ideális mégis az lenne, ha minden gépre jutna egy fullos pilóta. Aki nyugodtan alszik egy Csendes-óceán fölötti légi tankolásokkal teli éjszakai gyakorlat előtt.
 
Látom nem marad meg benned semmilyen korábbi információ, mindig ismételni kell már töbször leírt dolgokat Pénz volt akkoriban, csak a civil miniszter koncepciója szerint mindent leépítettek. A Szíriában tevékenykedő gépekkel kapcsolatban is nagyon pontatlan a cikk amit linkeltél.
Ja. Azt a pénzt okosabban használták fel.
 
Hogy mi érdekes a képen?
Hogy újra van Szu-35-ös a Ruszkije Vityazi színeiben, de remélhetőelg ezúttal már tartós lesz a használat.
Mert volt korábban is terv a régi Szu-35-ös alkalmazására, de az akkor elbukott, mert nem volt megfelelő választás:

su72m%20(257).jpg

Most viszont a Szu-35Sz-t kapják meg a Vitézek, a már meglévő Szu-30SzM-ek mellé.
 
Az elkövetkező hány évben? Hol az évekre lebontott létszám, a nyugdíjazásokt és a pályaelhagyókat is figyelembe véve? És a képzési szint? Nem annyi első osztályú pilótának kellene lenni, ahány gép van?
Én is szeretem a propaganda szövegeket, és jól is szórakozom rajtuk, de ezek csak elrejtik a siralmas összképet.

Amíg erről valaki hiteles adatot hoz, addig meghoznád, hogy a US Marinestől ki fog nyugdíjba vonulni a következő 5 évben?
 
RVV-AE-t vette meg India, amiben külföldi elektronika van. RVV-AE a szovjet R-77 továbbfejlesztett változata (francia, indiai, izraeli elektronikával)
.
Biztosan...? Szerintem a francia, izraeli elektronika a Szu-30MKI-ben van, nem a raketaban, az RVV-AE az exportverziot jelöli csak, de szerintem ugyanugy orosz/ukran elemekböl allt. Az indiai R-77-ben is az AGAT altal gyartott radar volt, söt eredetileg a sajat Astra raketajukba is ezt a fejet terveztek hasznalni, de azutan a rossz tapasztalatok miatt azt az AGAT-os radart abbol is dobtak.
Es az R-73-at is dobni latszanak az Tejas projektböl.
 
Orosz elektronikát is külföldi részegységekből rakják össze (orosz mikroelektronika iparág nem nagyon létezik) így a rakétákba is kerül . Nem dobják ki az orosz rakétákat , sőt mint nyáron kiderült 1000 darab orosz levegő-levegő rakétát rendeltek. R-73, R-27, RVV-AE

"India signs USD700 million deal with Russia for 1,000 additional air-to-air missiles"