Jól értem, hogy egyszer megnyerte az YF-22 az YF-23-mal szemben a tendert, aztán kitalálták, hogy nem is az kell és meg sem nézték, hogy az YF-23 (vagy amit ki lehet hozni belőle vagy más) alkalmasabb-e a célra?
A Northrop szerette volna, a McDonnell már a halálán volt. A McDonnel Douglas még indult a JSF-en, de ebből is kigolyózták, felvásárolta őket a Boeing.
Az YF-23-as félig. meddig jogosan maradt alul. Sok mindenben többet tudott, de az örök konzervatív USAF erősen viszolygott tőle. Azok a ragasztott hővédő csempék a fúvócsőben lehet jól állnak egy NASA Space Shuttle-nek, de nem egy sorozatban gyártott vadászgépnek, pedig fel sem merült, hogy gond lehet velük, mivel más technológiával készültek.
A különös aerodinamikájú gépnél a konzervatív látásmód furcsállta, hogy csak balansz pillangó vezérsík van, nem függőleges és vízszintes vezérsíkok, és minden kormányfelület összetett funkcióval bír (többek között azért is, mert a gépnek úgynevezett aeroelasztikus szárnya volt), így örültek neki, mikor kiderült, hogy az orsózó szögsebesség terén elmarad a gép a 22-estől. A Northrop/McDonnel duó jelezte, hogy képes kijavítani, de ez így már minusznak számíott.
A gép szárnyvégén az indukált ellenállás közel egy km-es kondenzcsíkokat eredményezett már enyhe állásszögű fordulóknál is, amire az USAF azt mondta, hogy ez így nem stealth, más kérdés, hogy ez ma teljesen elfogadott az F-35-ös családnál.
Abban viszont volt igazság, hogy a Lockheed/Boeing/GD trió gépe sokkal életrevalóbb volt, hiszen ők lőttek is a tesztfázis alatt, ami igazi vadászgép benyomását keltette.
Az áttervezés után az F-22 Raptor száos paramétere elérte, illetve meghaladta az YF-23-asét, ami gyorsabb gép volt, mint az YF-22-es.
Amiben az YF-23-as biztos nagyon komoly gépnek számított, az a gyorsulás és emelkedőképeség. Egyszer Paul Metz pilóta az YF120-assal szerelt példánnyal köteléket repült a teszt során kíséretet adó F-15-össel. Ez a példány volt a tender leggyorsabb gépe a négy közül. A második helyezett is YF-23-as volt, csak az YF119-essel szerelve. A harmadik volt az YF-22-es YF120-assal és végül a "leglassabb" az YF-22-es/YF119-es kombó. Ez lett a nyertes.
Szóval Paul Metz (felül, aki - a sors iróniája - a nyugdíjba vonult Dave Fergusson ((alul a képen))
személyes ajánlására a Raptor legelső berepülőpilótája lehetett)
géppárt repült egy behúzott futóju F-15-össel, úgy, hogy gépének kint volt a futója. A gázkart maximálig tolta előre, forszázst nem kapcsolt, de a gépe intenzíven gyorsulni kezdett, úgy, hogy az időközben már teljes utánégetéssel repülő Eagle nem tudott lépést tartani vele. És végig kint volt a futó.
Ugye felmerül a kérdés, hogy miféle ördögi mutatvány ez?
Érdekességképp egy Szu-27-es szerkezeti tömege 16.5 tonna, normál felszállótömege ennek is 23 tonna, két, fékpadon 12-12.5 tonnás tolóerejű hajtómű tolja és 62 négyzetméter a szárnyfelület.
Az YF-23-as szerekezeti tömege mindösszesen 13 tonna volt. Ez az a tömeg, ami fix. A normál felszállótömege 23 tonna, két közel 16 tonna tolóerejű hajtómű tolta, csak a szárnyak felülete 88 négyzetméter volt! A gép légellenállása lényegesen kedvezőbb volt, mint akár a Szu-27-esé, akár az F-15-ösé.
És akkor lassan be is fejezem ezt a topik-idegen történetírást, hiszen várhatóan a PAK-FA már 30-as hajtóművel szerelt példánya lesz valami olyasmire képes, mint anno amire az YF-23-as volt.