Dr. Gottfried szerint a "Frankfurti Iskola kiválóságai", köztük Eric Fromm, Theodor Adorno és William Reich elutasították "e megközelítés szűklátókörűségét", és ehelyett az antiszemitizmus és a fasizmus elképzelt "pszichológiai alapjaira" összpontosítottak, amelyek között feltételezett "szexuális elnyomás és szadomazochista abnormalitás" is szerepelt. (47) Ez az elemzés volt az, amely diadalmaskodott a háború utáni Nyugaton, és meghatározta azt az utat, ahogyan az antifasiszták gondoskodtak arról, hogy a fasizmus soha többé ne fordulhasson elő.
A háború utáni Németország volt az első kísérlet egy antifasiszta állam felépítésére. Három stratégiát alkalmazott:
A három stratégia a német nép kényszerű átnevelése, a fasizmusnak mint egyfajta patológiának a kezelése, amely hosszan tartó terápiás kezelést igényel, valamint a reakciós társadalmi rendben való élet katasztrofális következményeit hangsúlyozó pedagógiai (azaz vezeklő) történetírás előállítása és terjesztése volt. Az antifasiszták jellemzően e három megközelítés közül több mint egy alkalmazását részesítették előnyben. A gonoszt, amely ellen küzdeni kívánnak, olyannyira áthatónak tekintik, hogy az ellene való küzdelem minden rendelkezésre álló erőforrást igényelhet. Bármelyik módszert is alkalmazzák, a bűntudat és a bűnbánat szükséges velejárói annak a tudatformálásnak, amelyet az antifasiszták elő kívánnak mozdítani. (49)
Dr. Gottfried azt írja, hogy a háború utáni németek "kemény bánásmódot kaptak a hódítóktól", beleértve az élelmezési korlátozásokat, a százezreket fogolytáborokban, a masszív cenzúrát és Kelet-Németország Szovjetunió általi leigázását. Míg a Nyugat hagyta Nyugat-Németországot gazdaságilag talpra állni, hogy hozzájárulhasson a hidegháborúhoz, Dr. Gottfried szerint Willy Brandt szociáldemokrata kancellár (1969-1974) "átalakító személyiség" volt, aki "Németország Harmadik Birodalom alatti történelmének helyreállítását" újból prioritássá tette. A "hatvannyolcasok" - az újbaloldali diákforradalmárok, akik hatalmi pozíciókba kerültek - még inkább hangsúlyozták a nemzeti bűnbánat szükségességét, akár az önmegsemmisítésig is elmehetően.
Dr. Gottfried még azt is állítja, hogy néhányan azok közül, akik támogatták (és még mindig vágynak) a kelet-németországi kommunista diktatúrát, nem marxizmusból tették ezt, hanem azért, mert ez "megfelelő büntetés volt egy olyan nemzet számára, amelyről azt remélték, hogy végül eltűnik a harmadik világbeli bevándorlás és/vagy egy nemzetközi szervezetbe való beolvadás révén". (57) Azt írja, hogy a "posztmarxista" antifasiszták "kritikusak a hagyományos társadalmi viszonyokkal és kulturális értékekkel szemben, és közös nevezőre jutottak a marxista baloldallal, hogy véget vessenek az őket undorító világnak". (57)
Dr. Gottfried szerint az antifasizmusnak ez a formája nem német, hanem amerikai, vagy legalábbis "német zsidó marxisták amerikai száműzetésben". (47) Az antifasiszta rothadás itt kezdődött, vagy legalábbis Amerika biztonságos hely volt a rákos daganat számára. Az amerikaiak aztán ráerőltették Németországra, ahonnan az egész Nyugatra átterjedt.
Ez azért fontos, mert a nyugati antifasizmus nem volt azonos a szovjet kommunizmussal, és Dr. Gottfried megjegyzi, hogy "a marxizmus-leninizmus egyre kevésbé releváns a jelenlegi politikánk szempontjából". (4) Ez problémát jelent azok számára, akik szerint a Kritikai Fajelmélet hívei "kommunisták", akik vissza akarják állítani a Szovjetuniót. Dr. Gottfried azt írja, hogy az olyan kritikai teoretikusok, mint Herbert Marcuse szexuális és kulturális megszállottsága "tartós kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy a kritikai teoretikusok valaha is az ortodox marxista tanításokat képviselték-e, szemben a freudi hangvételű kultúrkritikával". (60) Azok a modern konzervatívok, akik a Critical Race Theory-t, a "Drag Queen Story Hour"-t vagy a modern antifa csoportokat a Szovjetunióval próbálják összekapcsolni, áltatják magukat. Amivel szembenézünk, az rosszabb:
Bizonyos tekintetben az interszekcionális baloldal és az általa képviselt antifasizmus sokkal radikálisabb, mint bármelyik marxista baloldal, amelyik megelőzte. A pusztán szocialista baloldallal ellentétben, amely a termelés uralkodó formájának megváltoztatására és a jövedelmek újraelosztására törekszik egy erős állam alatt, az újabb baloldal forradalomra törekszik. Soha nem engedheti meg, hogy a fasiszta előítéletek elleni keresztes hadjárat megálljon, nehogy ez a megtorpanás lehetővé tegye egy Hitler, Mussolini vagy Donald Trump számára, hogy visszafordítsa a korábbi reformokat. Erkölcstelen és a fasizmusnak ugyancsak meghívást jelent ebből az álláspontból, ha bármely jelenlegi pillanatot rögzítettként kezelünk, és többé már nem vagyunk kitéve a progresszív átalakulásnak. Trumpot az Egyesült Államokban és az AfD-t [Alternative for Deutschland] Németországban nem azért tekintették gonosznak, mert vissza akartak vinni minket valamilyen távoli múltba, hanem mert nem voltak hajlandók továbbvinni a kulturális forradalmat. (134)
Dr. Gottfried azt írja, hogy a háború utáni antifasizmus a "pszichológiai átkondicionálásról" szólt. (59) Ez fontos. Ha a fasizmus pszichológiai zavarból ered, és a "tekintélyelvű személyiség" terméke, akkor bárhol és bármikor előfordulhat. A második világháború ebben az értelemben soha nem ért véget. Winston Churchill, Charles de Gaulle és más szövetséges vezetők nem győzték le a fasizmust. Ők maguk is hordozhattak fasiszta tendenciákat, amennyiben hagyományos, hazafias és tekintélyelvű értékeket vallottak. Nem csoda, hogy Churchill talán az utolsó tiszteletre méltó éveit élvezi.
Oroszország azért is probléma, mert az oroszok a második világháborút a "Nagy Honvédő Háborúnak" tekintik, nem pedig a rasszizmus feletti győzelemnek egy olyan háborúban, amelynek minden emberi elmében folytatódnia kell. A felszínen abszurdnak tűnik, hogy az ukrajnai háborúban mindkét fél azt állítja, hogy a "fasizmus" és a "nácizmus" ellen harcol. Ennek azonban van értelme, mert mindkét fél másként látja a "fasizmust". Oroszország számára a fasizmus a hazát fenyegető veszélyt jelentett, amelyet hazafias szolgálattal sikerült legyőzni. A Nyugat számára az orosz típusú nacionalizmus a fasizmus lényege. (137)
Dr. Gottfried azt írja, hogy az antifasizmus "német mintája" nagyrészt sikeres volt. A szégyen és az öngyűlölet tanítása nem vezet visszahatáshoz. A legtöbb ember elhiszi, amit tanítanak neki, és talán még tovább is viszi. A második világháború a távoli emlékezetbe vonul, de a németek "egyre közvetlenebbül mozdultak el az antifasizmus mint állami ideológia felé". "Egy volt külügyminiszter és erőszakos szocialista forradalmár, Josef Fischer megjegyzése, miszerint Auschwitz a Német Szövetségi Köztársaság alapító mítosza, a német egyesülés óta nem kevésbé, hanem inkább igaz lett" - írja Dr. Gottfried. (54)
Ezt a "sikert" látva a nyugati vezetők most úgy gondolják, hogy a német átnevelés "modell más nyugati társadalmak újjáépítéséhez". (58) Nehéz ezzel nem egyetérteni, amikor éppen tavaly a Washington Post közölt egy cikket, amelyben amellett érvelt, hogy Amerikát úgy kell kezelni, mint egy meghódított nemzetet. Amit Amerika Németországra kényszerített, azt most magára Amerikára is ráerőltetik, egy teljesen negatív nemzeti identitással, amelyet felülről lefelé erőltetnek. "[A] média, a kulturális ipar, a közigazgatás és az államilag irányított oktatás mind-mind kulcsszerepet játszik" - írja Dr. Gottfried. (58) Hozzátenném, hogy ez a hatalmas és véget nem érő átnevelési, dekonstrukciós, felügyeleti és cenzori erőfeszítés az elit érdekeit is szolgálja azáltal, hogy több finanszírozást és állást igazol az "antirasszista" pedagógusoknak, a nem kormányzati szervezeteknek, az őrszemeknek, a biztonsági ügynökségeknek és másoknak, akiknek az a feladatuk, hogy a véleményt ellenőrizze.
Bár Dr. Gottfried főleg az akadémiai és újságírói szféráról ír, érvelését a popkultúrában is sok bizonyíték támasztja alá. A televízió, a filmek és a videojátékok 2016 óta hódolnak az Egyesült Államok "náci" hatalomátvételének témájának. Néha az amerikaiak együttműködnek a németekkel, máskor maga Amerika egyfajta utódállam vagy Negyedik Birodalom. A The Boys, A férfi a magas kastélyban, az Iron Sky, a Wolfenstein-folytatások, a For All Mankind, a Hunters és számtalan más produkció azt üzeni az amerikaiaknak, hogy a nácik mindenhol ott lehetnek, akár most is. A 2020-ban David Weil így magyarázta a Hunters-t: "A sorozat célja sok szempontból egy allegorikus mese, hogy párhuzamot vonjon a 30-as és 40-es évek Európája és a 70-es évek Amerikája között, és különösen napjainkban a rasszizmus, az antiszemitizmus és az idegengyűlölet között, amilyet évtizedek óta nem láttunk. . . Ez a műsor valójában egy kérdés. Azt kérdezi, hogy 'Mit csinálsz?'". A Huntersben, mondanom sem kell, az önbíráskodók hősiesen gyilkolják a nácikat.
m.nemzetisport.hu
www.origo.hu
Természetesen a vonzódás a nemi és ürítő szervekhez és azok termékeihez mániákusan kultúrának nevezve nem jellemzi a kiválasztottság első osztályú genetikáját. 
pestisracok.hu
