A hidegháború vége előtt a US NAVY két jelentős eszközt is rendszeresített.
Az első a modernizált 688-as tengeralattjáró, ami 23 példányban készült el.
688i Improved Los Angeles Class
1988-ban állt rendszerbe, elérte a 35 csomó kitűzött sebességet, és ezáltal kétségessé tette a rendszerben álló УСЭТ-80 eredményességét, ráadásul annak végletekig kifacsart elektromos meghajtásától már nem volt várható további képesség növekedés, így ez az előny hosszú távúnak ígérkezett.
Az amcsik ismételten átvettek egy zajcsökkentő Britt technikát, (az első a gépészet leszigetelése volt) ami öt évvel korábban lett a Royal NAVY-nél bevezetve. Ez pedig a hajó testének külső leszigetelése volt.
Ennek igazi előnye az aktív szonároknál mutatkozik meg, ott akár 20dB-el is csökkentheti a visszavert jel erősségét, de a 688i zaja a szigetelés alkalmazásával mintegy 5dB-el, 120dB-re csökkent.
1990-ben, a hidegháború végére pedig elkészült az Alfa megsemmisítését lehetővé tévő torpedó is.
A sors gonosz fintora, hogy még abban az évben egy kivételével az összes Alfát kivonták a szovjet szolgálatból...
Mk.48 Mod.5 ADCAP (ADvanced CAPabilities - fejlett képességek)
A fejlett képesség a 63 csomó sebességét takarja, amivel egy 42 csomóval haladó célt is nagy valószínűséggel le lehet küzdeni. (csak már nem létezik ilyen cél)
Az összes többi paramétere megegyezik az Mk.48 Mod.4-el.
A fenti sebesség növekedést jelentős modernizálással érték el.
A korábban alkalmazott giroszkópokat és inerciális rendszer helyett digitális gyorsulásmérőket alkalmaztak, illetve a vezérlő rendszert mikroprocesszorokkal miniatürizálták, és az így felszabadult helyre még-több üzemanyag került. A kétütemű hathengeres motor nem változott, mindössze az OTTO-II üzemanyag átfolyási sebességét növelték meg jelentősen.