Tu-95 Bear (Tupoljev, Szovjetunió)

[Allesmor Obranna]

Érdekesség, hogy noha még a Nukleáris Feguvermúzeum is nyilvános lett az egykori Arzamasz-16 városában pár éve, még itt se látni egyetlen olyan eszközt, ami szériában gyártott stratégiai nukleáris bomba lenne.
A harcászati és haditengerészeti szabadesésű szerkezetek ismertek, de a stratégiaiakról még a gyártóüzem KB-11 esetében se tesznek említést.
Mivel 1962-ben csak kb hat felé típusból volt kb 10-15 stratégiai bombapéldány (egyedül az RDSz-4 esetében említenek meg egy 75, vagy 90 darabos sorozatot 1959-ig, de ez az Il-28-ashoz készült), sanszos, hogy Hruscsov - szemben az USAF-al - a hadászati légierő támadókapacitásával csak blöffölni tudott.
Az se ismert, hogy a rakétaválság idejére (ez volt az egyetlen alkalom!) hány gépet fegyvereztek fel. A konkrét felfegyverzés műveletére nincs visszaemlékezés (ez még nem jelent semmit). Az érintett személyzetek magukat a bombákat nem látták.
Később az "atombombázó" Tu-95A gépek a fent nevezett bombapéldányokat nukleáris teszteken oldották.

A SALT jellegű nemzetközi haderőkorlátozó megállapodásoknál a szovjet centralizáltan tárolt nukleáris eszközök és szállító platformjaik összepárosítása elég nehézkes.
Példának ott a VSz R-300 Scud rakéták, melyekhez a NATO folyamatosan számolt nukleáris fejrészekkel, de a gyakorlatban ez nem volt ennyire tiszta.

 

[molnibalage]

Érdekes vita, bár ennyi szövegből számomra nehezen kibogozható az igazság. Az orosz gépek típusjelzésnél nekem úgy tűnik, hogy Hpasp listája a pontosabb. Az viszont már tényleg érdekes kérdés, hogy miket dobott volna a DA a gaz impikre egyes időszakokban. Mintha a komcsik szája sokkal nagyobb lett volna a valós potenciálnál.

 

[Törölt tag 1945]

Érdekes vita, bár ennyi szövegből számomra nehezen kibogozható az igazság. Az orosz gépek típusjelzésnél nekem úgy tűnik, hogy Hpasp listája a pontosabb. Az viszont már tényleg érdekes kérdés, hogy miket dobott volna a DA a gaz impikre egyes időszakokban. Mintha a komcsik szája sokkal nagyobb lett volna a valós potenciálnál.

Jó lenne egy M-4, 3M szériaszámos listát is látni valaha.

 

[Törölt tag 1945]

Érdekes vita, bár ennyi szövegből számomra nehezen kibogozható az igazság. Az orosz gépek típusjelzésnél nekem úgy tűnik, hogy Hpasp listája a pontosabb. Az viszont már tényleg érdekes kérdés, hogy miket dobott volna a DA a gaz impikre egyes időszakokban. Mintha a komcsik szája sokkal nagyobb lett volna a valós potenciálnál.

Mindketten csak szovjet forrásból dolgozunk, és persze egyikünknél sincs a bölcsek köve.
Arra jók ezek a viták, hogy mindkét fél megossza a forrásait, és ezáltal a nő a közös ismeretek halmaza.

Pl, a fent említett AiV-2003/05 megvan nekem is, csak nem emlékeztem rá.

 

[Törölt tag 1945]

Mik azok?

Magyar viszonylatban a MiG-21bisz, MiG-23MF, és Szu-22M3 esetén konkrétan a nukleáris fegyverzetre, illetve a lokátorok megtévesztésére alkalmas lőszerekre és rakétákra gondolok.

 

[Flexus]

Köszönöm mindenkinek az eddigieket is. Ahogy talán említettem is, a kérdés nem kizárólag a Tu95-re vonatkozott, de olyan topik nincs, ahova normálisan befért volna.

Tehát, röviden összefoglalva: 50-es, kora 60-as évek: USA ellen nagy magaságban, északi sarkon keresztül, első szakaszban vadász kisérettel, a végső fázisban a nélkül. A későbbi időszakot most felejtsük el, mert valóban más fegyverzettel terveztek.

Mekkora lett volna az esélye annak, hogy el is jut valamennyi gép a célkörzetig és ott oldani is tud? Mi állt szemben ezzel a fenyegetéssel?

 

[Littlejohn]

Köszönöm mindenkinek az eddigieket is. Ahogy talán említettem is, a kérdés nem kizárólag a Tu95-re vonatkozott, de olyan topik nincs, ahova normálisan befért volna.

Tehát, röviden összefoglalva: 50-es, kora 60-as évek: USA ellen nagy magaságban, északi sarkon keresztül, első szakaszban vadász kisérettel, a végső fázisban a nélkül. A későbbi időszakot most felejtsük el, mert valóban más fegyverzettel terveztek.

Mekkora lett volna az esélye annak, hogy el is jut valamennyi gép a célkörzetig és ott oldani is tud? Mi állt szemben ezzel a fenyegetéssel?

Sok nem... hacsak.... indulok a kályhától. Az 40-es évek végén óriási haderő-csökkentés történt, aminek még Koreában is érezték a hatását. Az észak-amerikai (+kanadai) légierő erős volt, de a világ számos helyén (Európa, Korea, stb) dekoncentrált volt. Ha úgy nézzük, hogy egy északi behatolásra a III. vh. keretében, az európai hadműveletekkel párhuzamosan kerül sor, akkor óriási veszteségekkel úgy kísérő, mint bombázó oldalról egy-két bomba célba érhetett volna. Ugyanez igaz a nyugati bombázótámadásokra is. Kérdés, hogy az akkori SZU tömegtermelése vagy a nyugati technika érvényesült volna-e. Elmondhatjuk talán, hogy egyik fél se tudott volna meggyőző fölényt úgy kialakítani, hogy a többi fronton ne veszítsék el a légi fölényt/uralmat...

 

[Allesmor Obranna]

, első szakaszban vadász kisérettel, a végső fázisban a nélkül.

Ebben a vadászkiséretben nem vagyok távolról sem boztos. Se a Front Légierőnek, se a PVO-nak nem volt sok közös együttműködnivalója a Távolsági Légierővel.
Legalábbis kíséret nem nagyon.

 

[molnibalage]

Köszönöm mindenkinek az eddigieket is. Ahogy talán említettem is, a kérdés nem kizárólag a Tu95-re vonatkozott, de olyan topik nincs, ahova normálisan befért volna.

Tehát, röviden összefoglalva: 50-es, kora 60-as évek: USA ellen nagy magaságban, északi sarkon keresztül, első szakaszban vadász kisérettel, a végső fázisban a nélkül. A későbbi időszakot most felejtsük el, mert valóban más fegyverzettel terveztek.

Mekkora lett volna az esélye annak, hogy el is jut valamennyi gép a célkörzetig és ott oldani is tud? Mi állt szemben ezzel a fenyegetéssel?

Soha nem kísérték volna vadászok. Ameddig azok lába elért ott a közelben nem lett volna egy impi vadászgép sem.

 

[Törölt tag 1945]

Köszönöm mindenkinek az eddigieket is. Ahogy talán említettem is, a kérdés nem kizárólag a Tu95-re vonatkozott, de olyan topik nincs, ahova normálisan befért volna.

Tehát, röviden összefoglalva: 50-es, kora 60-as évek: USA ellen nagy magaságban, északi sarkon keresztül, első szakaszban vadász kisérettel, a végső fázisban a nélkül. A későbbi időszakot most felejtsük el, mert valóban más fegyverzettel terveztek.

Mekkora lett volna az esélye annak, hogy el is jut valamennyi gép a célkörzetig és ott oldani is tud? Mi állt szemben ezzel a fenyegetéssel?

Én csak CONUS légvédelem szempontból vizsgáltam a kérdést.
Remélem a HTÖ "Szovjet bombázó fenyegetés" mellékletét végig olvastad.

Én alapvetően amcsi Nike és BOMARC szempontból vizsgáltam a szovjet bombázó fenyegetést, fel sem merült bennem, hogy adott esetben ne lett volna mit a célterület fölé juttatni...

Sima II. világháborús bombázó stílusban képzelte el a támadást a 3M (Bison-B), és a Tu-95 (Bear-A) típus.

Ellenük bármely nyugati lérak (Nike Ajax, Nike Hercules) eredményes lehetett volna.

A Tu-95K (Bear-B/C) K-20M rakétáját a (Nike Ajax, Nike Hercules) hatásos megsemmisítési zónáján kívül lehetett indítani.

BOMARC-A/B ellen nem sok esélye volt a már a Tu-95K bombázóknak sem.

Szovjet ICBM-ek ellen senkinek sincs esélye a mai napig sem.

Nos a fenti alapismeretek után imhol az általam szerkesztett táblázat...

... amiben két dátumot emeltem ki mint lehetséges világvégét.

Ugye Sztálin Elvtárs 1954-re tűzte ki az amerikai kontinens felperzselését, ami technikai okok miatt elmaradt. (nem létezett szovjet interkontinentális hordozó eszköz)

1957-ben már 76db interkontinentális bombázó állt rendszerben, viszont a Nike Ajax légvédelmi rakéta rendszeresítés is a tetőpontján volt akkoriban.
Szerintem a védelem áttörésének esélye 1957-ben minimális volt.

1965-ben már elég Tu-95K K-20M hordozó állt rendszerbe ahhoz hogy áttörje az USA Nike légvédelmét, de addigra már a BOMARC-B messze az USA partjaitól megsemmisíthette volna a támadókat.

1965 után már tetszőleges időpontban az ICBM-ek felhasználásával a SzU tetszőleges pillanatban megsemmisíthette volna az USA-t.
Ez a mai napig is így van, ezért 1965 után már csak bohóckodás amit a légvédelem a interkontinentális stratégiai bombázókkal tenni készül.

 

[Törölt tag 1945]

Én csak CONUS légvédelem szempontból vizsgáltam a kérdést.
Remélem a HTÖ "Szovjet bombázó fenyegetés" mellékletét végig olvastad.

Én alapvetően amcsi Nike és BOMARC szempontból vizsgáltam a szovjet bombázó fenyegetést, fel sem merült bennem, hogy adott esetben ne lett volna mit a célterület fölé juttatni...

Sima II. világháborús bombázó stílusban képzelte el a támadást a 3M (Bison-B), és a Tu-95 (Bear-A) típus.

Ellenük bármely nyugati lérak (Nike Ajax, Nike Hercules) eredményes lehetett volna.

A Tu-95K (Bear-B/C) K-20M rakétáját a (Nike Ajax, Nike Hercules) hatásos megsemmisítési zónáján kívül lehetett indítani.

BOMARC-A/B ellen nem sok esélye volt a már a Tu-95K bombázóknak sem.

Szovjet ICBM-ek ellen senkinek sincs esélye a mai napig sem.

Nos a fenti alapismeretek után imhol az általam szerkesztett táblázat...

... amiben két dátumot emeltem ki mint lehetséges világvégét.

Ugye Sztálin Elvtárs 1954-re tűzte ki az amerikai kontinens felperzselését, ami technikai okok miatt elmaradt. (nem létezett szovjet interkontinentális hordozó eszköz)

1957-ben már 76db interkontinentális bombázó állt rendszerben, viszont a Nike Ajax légvédelmi rakéta rendszeresítés is a tetőpontján volt akkoriban.
Szerintem a védelem áttörésének esélye 1957-ben minimális volt.

1965-ben már elég Tu-95K K-20M hordozó állt rendszerbe ahhoz hogy áttörje az USA Nike légvédelmét, de addigra már a BOMARC-B messze az USA partjaitól megsemmisíthette volna a támadókat.

1965 után már tetszőleges időpontban az ICBM-ek felhasználásával a SzU tetszőleges pillanatban megsemmisíthette volna az USA-t.
Ez a mai napig is így van, ezért 1965 után már csak bohóckodás amit a légvédelem a interkontinentális stratégiai bombázókkal tenni készül.

Az USA fel is ismerte, hogy a szovjet ICBM-ek ellen nincs védelem, így 1965 után le is építette honi légvédelmét...
... ami 2001 09 11-én vissza is ütött...

... azóta legalább Washington DC-t egy Norvég légvédelmi komplexum védi.

 

[molnibalage]

Az USA fel is ismerte, hogy a szovjet ICBM-ek ellen nincs védelem, így 1965 után le is építette honi légvédelmét...
... ami 2001 09 11-én vissza is ütött...
... azóta legalább Washington DC-t egy Norvég légvédelmi komplexum védi.

Akkor sem segített volna, ha van SAM. Ki adott volna tűzparancsot?

Ez a mai napig is így van, ezért 1965 után már csak bohóckodás amit a légvédelem a interkontinentális stratégiai bombázókkal tenni készül.

Ennek fényében elég érdekes az, hogy az oroszok mai napig hidegháborús stílusban pakolgatják körbe városaik és stratégiai potenciáljuk egy részét Sz-300/400-gyel és majd Sz-350-nel. Meg a MiG-31 is köszöni szépen, repül még. Kicsit sokat költenek erre a bohóckodásra.

Ha valaki nagyon megerőlteti fantáziáját és nem nuki tömeges CM csapásmérést vizionál az orosz ipari és haditengerészeti potenciál ellen kb. akkor van értelme ezeknek, de ha ezt sem, akkor hát hogyismondjam...

Mondjuk a Moszkva körüli ABM rendszer értelmét sem értettem igazán soha. A válaszcsapáshoz szükséges időablakot kitolhatja, de ameddig több támadó rakéta van, mint védekező addig úgysem lehet megvédeni még Moszkvát sem. Az meg biztos vigasztal mindenkit, hogy ha mondjuk mégis, akkor Moszkva áll, csak az ország többi nagyvárosa atomsivatag.

 

[Allesmor Obranna]

Én alapvetően amcsi Nike és BOMARC szempontból vizsgáltam a szovjet bombázó fenyegetést, fel sem merült bennem, hogy adott esetben ne lett volna mit a célterület fölé juttatni...

Az nem csoda, hogy benned nem merült ez fel, ahogy bennem se. Csak veled elvitatkozgatva addig túrtam a forrásaimat a válasz után, hogy hajlok rá, miközben a hadászati rakétások számára 1955 és kb 62 között jutott legalább a redszerbe állított rakétákkal megegyező mennyiségű nukleáris robbanófej, a Távolsági Légierő számára ebben az időszakban sanszosan annyi légibombát gyártott le a KB-11, ami alig volt több, mint ami a tesztekhez el is fogyott.
Zavaros a kép. Az RDSz-4 esetében ismert 75, vagy 95 darabos mennyiség. Ez a Front légierő Il-28-asaihoz került.
Az RDSz-27/37 bombák a Tu-16-osokhoz.
És ezekből se volt sok.
Az RDSz-6Sz jöhetett szóba, de ez bár nagyméretű volt ( a Tu-16-osba már nem, csak a Tu-95-ösbe és a 3M-be fért be) hatóerőben 1Mt alatti.
És ebből se gyártottak sokat.

Külön zavaró, hogy az RDSz- jelölés nem igazi fegyver, hanem kísérleti eszköz jelölése volt. Hajlok rá, hogy a rakétaválság idején (mint ismert, az egyetlen alkalom, mikor teljes riadókészültségbe emelték a szovjet stratégiai atom ütőerőt. Az egyetlen alkalom, mikor éles nukleáris bombafegyverzet került a hadászati nehézbombázóikra) azt tudták csak függeszteni, amilyük hirtelen volt.
És ez nem volt sok.
Gyanítom, hogy Hruscsov visszakozásában ez is közrejátszhatott.

Mind a mai napig különösen feltűnő, hogy mennyire fehér folt a konkrét szovjet nukleáris bombázóképesség.
Szemben az USAF hasonló eszközeivel, szovjet oldalon csak a harcászati nukleáris légibomba típusokból ismert kettő, illetve a Szarov-i nukleáris fegyvermúzeum megnyitása óta plusz egy harmadik is.
Ezen felül csak a teszt bombatestek másolatai vannak ott, köztük a híres Cár-bomba is. Az összes forrásban csak ezek a teszt töltetek jelölései köszönnek vissza.
De mind a mai napig ismeretlenek a 12 és 20Mt-ás tesztjeiknél használt konstrukciók. Se típus, se projektjelölés. Annyit tudni, hogy ezeknél is egy Tu-95A "szériagép" dolgozott.
Ismeretlenek továbbá a Szu-24-esek TN-1000 és TN-2000 bombái is.
Jellemző, hogy a KB-11 egyik vándorkiállításán az RN-24-est (224N) csak mint "Atomfegyver 1971" jelölték. Tehát még azt is, aminkek a típusa ismert. Még most is nagyon tetten érhető a ködösítés, csak nem értem az okát.
Nem világos, hogy a kelet-európai nukleáris bombatárolókban mit és mennyit tároltak.
De legalább kikövetkeztethető a típus és sejthető, hogy az adott tárolóban rendelkezésre álló helynek megfelelő.

Ezzel szemben a fokozatosan elértéktelenedő Tu-95/A/M/MA és 3M kontingens nukleáris bombafegyverzetéről semmi nincs.

 

[enzo]

Ennek fényében elég érdekes az, hogy az oroszok mai napig hidegháborús stílusban pakolgatják körbe városaik és stratégiai potenciáljuk egy részét Sz-300/400-gyel és majd Sz-350-nel. Meg a MiG-31 is köszöni szépen, repül még. Kicsit sokat költenek erre a bohóckodásra.

Ha valaki nagyon megerőlteti fantáziáját és nem nuki tömeges CM csapásmérést vizionál az orosz ipari és haditengerészeti potenciál ellen kb. akkor van értelme ezeknek, de ha ezt sem, akkor hát hogyismondjam...

Mondjuk a Moszkva körüli ABM rendszer értelmét sem értettem igazán soha. A válaszcsapáshoz szükséges időablakot kitolhatja, de ameddig több támadó rakéta van, mint védekező addig úgysem lehet megvédeni még Moszkvát sem. Az meg biztos vigasztal mindenkit, hogy ha mondjuk mégis, akkor Moszkva áll, csak az ország többi nagyvárosa atomsivatag.

Hát ja, jó kérdés, de a szovjet időktől kezdve nagy súlyt fektettek a légvédelemre, nyilván paranoiából is (Sztálin volt, aki annak idején elrendelte Moszkva légvédelmi bázisokkal való körülvételét - az Sz-25 Berkut olyan drága is lett, hogy sehol máshol nem telepítették). Az U-2 lelövés pedig nyilván óriási presztízst adott a légvédelmi rakétás fegyvernemnek, attól kezdve bizonyára még nagyobb prioritást élvezett. És feltehetően a szovjet/orosz katonai-ipari komplexumra is jellemző az önjáróság, még inkább, mint az amerikaira. A beszerzések fő mozgatórugója a tervezőirodák és a gyártó üzemek fennmaradása volt (és az igazgatóik politikai befolyása), nem a racionalitás.
Moszkva esetében pedig nyilván csak az volt a cél, hogy a fejesek lehetőleg el tudjanak iszkolni a metro2-n keresztül majd helikopterrel és repülővel a Jamantau-hegyi szuperbunkerig (jó, azt már csak a SZU bukása után fejezték be, akkor valami hasonló túlélőbunkerig)., ha utána elpusztul Moszkva, az már "nem számít". A szovjet és ma az orosz vezetés fő félelme mindig is az volt, hogy egy meglepetésszerű csapással elintézi őket a technikai fölényben lévő "fő ellenfél". Persze mivel mindenki a saját gondolkodását vetíti ki másokra, nem meglepő, hogy ők maguk az esetleges háborút azonnali tömeges atomcsapással képzelték el nyolcvanas évekig legalábbis.
Viktor Szuvorov lehet hogy nem teljesen megbízható, de mindenesetre ő írta valahol, hogy a szovjeteket mennyire meglepte, hogy az amerikaiak nem Washingtont hanem egy észak-dakotai Minuteman-bázist választottak védendő célpontként, és ünnepeltek, hogy a "hülye amerikaiak" eszerint mégsem azonnali, elsőkénti tömeges atomtámadásban gondolkodnak.

 

[Törölt tag 1945]

Akkor sem segített volna, ha van SAM. Ki adott volna tűzparancsot?

Nem a tűzparancs hiányzott, hanem a városokat védő készenlétben lévő komplexumok.
Egy eltérített gépet végül is utolértek a vadászok, és azt tán le is lőtték.

 

[Törölt tag 1945]

Az nem csoda, hogy benned nem merült ez fel, ahogy bennem se. Csak veled elvitatkozgatva addig túrtam a forrásaimat a válasz után, hogy hajlok rá, miközben a hadászati rakétások számára 1955 és kb 62 között jutott legalább a redszerbe állított rakétákkal megegyező mennyiségű nukleáris robbanófej, a Távolsági Légierő számára ebben az időszakban sanszosan annyi légibombát gyártott le a KB-11, ami alig volt több, mint ami a tesztekhez el is fogyott.
Zavaros a kép. Az RDSz-4 esetében ismert 75, vagy 95 darabos mennyiség. Ez a Front légierő Il-28-asaihoz került.
Az RDSz-27/37 bombák a Tu-16-osokhoz.
És ezekből se volt sok.
Az RDSz-6Sz jöhetett szóba, de ez bár nagyméretű volt ( a Tu-16-osba már nem, csak a Tu-95-ösbe és a 3M-be fért be) hatóerőben 1Mt alatti.
És ebből se gyártottak sokat.

Külön zavaró, hogy az RDSz- jelölés nem igazi fegyver, hanem kísérleti eszköz jelölése volt. Hajlok rá, hogy a rakétaválság idején (mint ismert, az egyetlen alkalom, mikor teljes riadókészültségbe emelték a szovjet stratégiai atom ütőerőt. Az egyetlen alkalom, mikor éles nukleáris bombafegyverzet került a hadászati nehézbombázóikra) azt tudták csak függeszteni, amilyük hirtelen volt.
És ez nem volt sok.
Gyanítom, hogy Hruscsov visszakozásában ez is közrejátszhatott.

Mind a mai napig különösen feltűnő, hogy mennyire fehér folt a konkrét szovjet nukleáris bombázóképesség.
Szemben az USAF hasonló eszközeivel, szovjet oldalon csak a harcászati nukleáris légibomba típusokból ismert kettő, illetve a Szarov-i nukleáris fegyvermúzeum megnyitása óta plusz egy harmadik is.
Ezen felül csak a teszt bombatestek másolatai vannak ott, köztük a híres Cár-bomba is. Az összes forrásban csak ezek a teszt töltetek jelölései köszönnek vissza.
De mind a mai napig ismeretlenek a 12 és 20Mt-ás tesztjeiknél használt konstrukciók. Se típus, se projektjelölés. Annyit tudni, hogy ezeknél is egy Tu-95A "szériagép" dolgozott.
Ismeretlenek továbbá a Szu-24-esek TN-1000 és TN-2000 bombái is.
Jellemző, hogy a KB-11 egyik vándorkiállításán az RN-24-est (224N) csak mint "Atomfegyver 1971" jelölték. Tehát még azt is, aminkek a típusa ismert. Még most is nagyon tetten érhető a ködösítés, csak nem értem az okát.
Nem világos, hogy a kelet-európai nukleáris bombatárolókban mit és mennyit tároltak.
De legalább kikövetkeztethető a típus és sejthető, hogy az adott tárolóban rendelkezésre álló helynek megfelelő.

Ezzel szemben a fokozatosan elértéktelenedő Tu-95/A/M/MA és 3M kontingens nukleáris bombafegyverzetéről semmi nincs.

Jó téma, a taktikai fegyverek jobban ismertek, vigyük át ezt ide.

 

[emel]

Akkor sem segített volna, ha van SAM. Ki adott volna tűzparancsot?



Ennek fényében elég érdekes az, hogy az oroszok mai napig hidegháborús stílusban pakolgatják körbe városaik és stratégiai potenciáljuk egy részét Sz-300/400-gyel és majd Sz-350-nel. Meg a MiG-31 is köszöni szépen, repül még. Kicsit sokat költenek erre a bohóckodásra.

Ha valaki nagyon megerőlteti fantáziáját és nem nuki tömeges CM csapásmérést vizionál az orosz ipari és haditengerészeti potenciál ellen kb. akkor van értelme ezeknek, de ha ezt sem, akkor hát hogyismondjam...

Mondjuk a Moszkva körüli ABM rendszer értelmét sem értettem igazán soha. A válaszcsapáshoz szükséges időablakot kitolhatja, de ameddig több támadó rakéta van, mint védekező addig úgysem lehet megvédeni még Moszkvát sem. Az meg biztos vigasztal mindenkit, hogy ha mondjuk mégis, akkor Moszkva áll, csak az ország többi nagyvárosa atomsivatag.

Ha jól megnézed az USA légitámaszpontok elhelyezését Oo. körül, akkor kiderül hogy akár még a harcászati légierő egyes gépeivel is, de a hadászatiakkal mindenképpen, nagyságrenddel több atomfegyver-hordozó gépük érné el Iván célpontjait, mint fordítva. Ennek fényében mitől meglepő a légvédelem fejlesztése?

 

[misinator]

Az nem csoda, hogy benned nem merült ez fel, ahogy bennem se. Csak veled elvitatkozgatva addig túrtam a forrásaimat a válasz után, hogy hajlok rá, miközben a hadászati rakétások számára 1955 és kb 62 között jutott legalább a redszerbe állított rakétákkal megegyező mennyiségű nukleáris robbanófej, a Távolsági Légierő számára ebben az időszakban sanszosan annyi légibombát gyártott le a KB-11, ami alig volt több, mint ami a tesztekhez el is fogyott.
Zavaros a kép. Az RDSz-4 esetében ismert 75, vagy 95 darabos mennyiség. Ez a Front légierő Il-28-asaihoz került.
Az RDSz-27/37 bombák a Tu-16-osokhoz.
És ezekből se volt sok.
Az RDSz-6Sz jöhetett szóba, de ez bár nagyméretű volt ( a Tu-16-osba már nem, csak a Tu-95-ösbe és a 3M-be fért be) hatóerőben 1Mt alatti.
És ebből se gyártottak sokat.

Külön zavaró, hogy az RDSz- jelölés nem igazi fegyver, hanem kísérleti eszköz jelölése volt. Hajlok rá, hogy a rakétaválság idején (mint ismert, az egyetlen alkalom, mikor teljes riadókészültségbe emelték a szovjet stratégiai atom ütőerőt. Az egyetlen alkalom, mikor éles nukleáris bombafegyverzet került a hadászati nehézbombázóikra) azt tudták csak függeszteni, amilyük hirtelen volt.
És ez nem volt sok.
Gyanítom, hogy Hruscsov visszakozásában ez is közrejátszhatott.

Mind a mai napig különösen feltűnő, hogy mennyire fehér folt a konkrét szovjet nukleáris bombázóképesség.
Szemben az USAF hasonló eszközeivel, szovjet oldalon csak a harcászati nukleáris légibomba típusokból ismert kettő, illetve a Szarov-i nukleáris fegyvermúzeum megnyitása óta plusz egy harmadik is.
Ezen felül csak a teszt bombatestek másolatai vannak ott, köztük a híres Cár-bomba is. Az összes forrásban csak ezek a teszt töltetek jelölései köszönnek vissza.
De mind a mai napig ismeretlenek a 12 és 20Mt-ás tesztjeiknél használt konstrukciók. Se típus, se projektjelölés. Annyit tudni, hogy ezeknél is egy Tu-95A "szériagép" dolgozott.
Ismeretlenek továbbá a Szu-24-esek TN-1000 és TN-2000 bombái is.
Jellemző, hogy a KB-11 egyik vándorkiállításán az RN-24-est (224N) csak mint "Atomfegyver 1971" jelölték. Tehát még azt is, aminkek a típusa ismert. Még most is nagyon tetten érhető a ködösítés, csak nem értem az okát.
Nem világos, hogy a kelet-európai nukleáris bombatárolókban mit és mennyit tároltak.
De legalább kikövetkeztethető a típus és sejthető, hogy az adott tárolóban rendelkezésre álló helynek megfelelő.

Ezzel szemben a fokozatosan elértéktelenedő Tu-95/A/M/MA és 3M kontingens nukleáris bombafegyverzetéről semmi nincs.

Nekem mindig is az volt a sejtésem - amióta kiderült pl. a Spektrum Tv '90-es évekbeli ismeretterjesztő filmjeiből -, hogy mennyire blöff volt eleinte a szovjet hadászati bombázók és az ICBM-ek száma,s amit az amerikai felderítése nagyjából tudott, de nem kötötte még az elnök orrára se - hogy a szovjetek az érdemi silós ICBM mennyiség előtt a megúszásra játszottak; s bejött nekik!
(A rendelkezésre álló tölteteikről mostanáig ugye nem is beszéltünk!!!)
Nézzük csak az elejéről - pontos dátumok és konkrét darabszámok nélkül!
Az első működőképes szovjet nukleáris bombáig az USA pár darab atombombával is simán megadásra tudta volna kényszeríteni a szovjet vezetést - már mai maradt volna belőle, ha a Kreml nem értesül időben (felhős idő..éjszaka...) a bombázók Moszkváig jutásáig. Szerintem bőven lett volna esélyük.
Onnan jött a jenki besápadás, pedig még mindig messze előnyben voltak; az ő bombázóik indulhattak volna Nyugat-Európából bárhonnan.
A szovjet Tu-4-es bombázóknak honnan kellett volna indulni, hogy elérjék mondjuk Washingtont s még haza is jussanak?
Szerintem a jenkik kihagyták a ziccert.
Amikor a szovjetek bemutatták az első hadászati bombázóikat - amik ugye ( talán olvasmányos emlékeim szerint?) köröztek Moszkva felett és benyelték a nyugati attasék, hogy nemcsak az a mondjuk három van a Tupoljevekből, amit először láttak, - az a következő blöff volt. S ha A.O-nak van igaza - miért ne lehetne, akkor pár darab nagyvárosok felett elsüthető tölteten kívül semmijük nem volt (mondjuk az is valami) legalább '57-ig.
Kérdés, hogy ezek közül is eljuthatott volna e a célig legalább egy? Hááát...
Blöff. (Quoting Matolcsy)
Ha eszembe jutnak azok az amerikai propaganda és oktató kisfilmek, amiken bemutatják, hogy pl. a gyerekek hogy bújjanak a pad alá, amikor animálva azt ábrázolják, hogy a szovjet hadászati bombázók befeketítik az eget, mint a varjak...
Mondom én, hogy bejött a blöff.
Aztán jöttek az első műhold felvételek, amiből kiderült, hogy vagy az Ural-hegységbe vannak elbújtatva (he-he), vagy az előző oldalakon felsoroltakon kívül biza' nincs belőlük annyi se, hogy egy sugárútra árnyékot vessenek. Persze ez nem vigasztalta volna azt a derék amcsi polgárt, aki csak egyet is megpillanthatott volna - életében először és utoljára.
Itt már blöffölni sem kellett a bombázókkal, s mégis elég volt.
Igaz '57-ben jött az R-7 ICBM, ami vagy egy váratlan csapásra vagy csak egy tessék-lássék viszont csapásra lett volna jó úgy '62-ig(?), amikor
- ha a Szovjetunió körül ólálkodó amcsi bombázók meg nem semmisítették volna addig az álcázhatatlan felhőkarcolóként kiemelkedő indítókat, amikről majd egy napos indítási procedúra után kb. úgy a fele jutott volna el úgy a cél környékéig.
Tehát megint csak blöfföltek és bejött.
Addig, amíg nem volt érdemi mennyiségű, silókból indítható ICBM-ük rászerelt töltetekkel indulásra készen, addig csak azért úszták meg, mert szerencsére nem volt olyan amerikai politikus, aki bevállalta volna, hogy nagyjából max. New York meg Washington Hirosima, meg Nagaszaki sorsára jut.

Most - ha már a mennyiségi és minőségi különbséget vesszük - az amcsikkal ugyanezt műveli Észak-Korea, leszámítva azt, hogy ugye nem is biztos, hogy a nuki tölteteiktől kéne a leginkább félni, hanem a vegyi és biológiai fegyvereitől.

Legalábbis én így látom.

 

[gacsat]

Ha jól megnézed az USA légitámaszpontok elhelyezését Oo. körül, akkor kiderül hogy akár még a harcászati légierő egyes gépeivel is, de a hadászatiakkal mindenképpen, nagyságrenddel több atomfegyver-hordozó gépük érné el Iván célpontjait, mint fordítva. Ennek fényében mitől meglepő a légvédelem fejlesztése?

A harcászati légierőnek is a SzU és Kína volt az elsődleges célpontja. Atomfegyverekkel.
https://www.google.com/url?sa=t&rct...p-athenaeum/&usg=AOvVaw0Db9qtXCy_8rNewxOOhFzY

 

[gacsat]

Nekem mindig is az volt a sejtésem - amióta kiderült pl. a Spektrum Tv '90-es évekbeli ismeretterjesztő filmjeiből -, hogy mennyire blöff volt eleinte a szovjet hadászati bombázók és az ICBM-ek száma,s amit az amerikai felderítése nagyjából tudott, de nem kötötte még az elnök orrára se - hogy a szovjetek az érdemi silós ICBM mennyiség előtt a megúszásra játszottak; s bejött nekik!
(A rendelkezésre álló tölteteikről mostanáig ugye nem is beszéltünk!!!)
Nézzük csak az elejéről - pontos dátumok és konkrét darabszámok nélkül!
Az első működőképes szovjet nukleáris bombáig az USA pár darab atombombával is simán megadásra tudta volna kényszeríteni a szovjet vezetést - már mai maradt volna belőle, ha a Kreml nem értesül időben (felhős idő..éjszaka...) a bombázók Moszkváig jutásáig. Szerintem bőven lett volna esélyük.
Onnan jött a jenki besápadás, pedig még mindig messze előnyben voltak; az ő bombázóik indulhattak volna Nyugat-Európából bárhonnan.
A szovjet Tu-4-es bombázóknak honnan kellett volna indulni, hogy elérjék mondjuk Washingtont s még haza is jussanak?
Szerintem a jenkik kihagyták a ziccert.
Amikor a szovjetek bemutatták az első hadászati bombázóikat - amik ugye ( talán olvasmányos emlékeim szerint?) köröztek Moszkva felett és benyelték a nyugati attasék, hogy nemcsak az a mondjuk három van a Tupoljevekből, amit először láttak, - az a következő blöff volt. S ha A.O-nak van igaza - miért ne lehetne, akkor pár darab nagyvárosok felett elsüthető tölteten kívül semmijük nem volt (mondjuk az is valami) legalább '57-ig.
Kérdés, hogy ezek közül is eljuthatott volna e a célig legalább egy? Hááát...
Blöff. (Quoting Matolcsy)
Ha eszembe jutnak azok az amerikai propaganda és oktató kisfilmek, amiken bemutatják, hogy pl. a gyerekek hogy bújjanak a pad alá, amikor animálva azt ábrázolják, hogy a szovjet hadászati bombázók befeketítik az eget, mint a varjak...
Mondom én, hogy bejött a blöff.
Aztán jöttek az első műhold felvételek, amiből kiderült, hogy vagy az Ural-hegységbe vannak elbújtatva (he-he), vagy az előző oldalakon felsoroltakon kívül biza' nincs belőlük annyi se, hogy egy sugárútra árnyékot vessenek. Persze ez nem vigasztalta volna azt a derék amcsi polgárt, aki csak egyet is megpillanthatott volna - életében először és utoljára.
Itt már blöffölni sem kellett a bombázókkal, s mégis elég volt.
Igaz '57-ben jött az R-7 ICBM, ami vagy egy váratlan csapásra vagy csak egy tessék-lássék viszont csapásra lett volna jó úgy '62-ig(?), amikor
- ha a Szovjetunió körül ólálkodó amcsi bombázók meg nem semmisítették volna addig az álcázhatatlan felhőkarcolóként kiemelkedő indítókat, amikről majd egy napos indítási procedúra után kb. úgy a fele jutott volna el úgy a cél környékéig.
Tehát megint csak blöfföltek és bejött.
Addig, amíg nem volt érdemi mennyiségű, silókból indítható ICBM-ük rászerelt töltetekkel indulásra készen, addig csak azért úszták meg, mert szerencsére nem volt olyan amerikai politikus, aki bevállalta volna, hogy nagyjából max. New York meg Washington Hirosima, meg Nagaszaki sorsára jut.

Most - ha már a mennyiségi és minőségi különbséget vesszük - az amcsikkal ugyanezt műveli Észak-Korea, leszámítva azt, hogy ugye nem is biztos, hogy a nuki tölteteiktől kéne a leginkább félni, hanem a vegyi és biológiai fegyvereitől.

Legalábbis én így látom.

Az oroszok, és az amerikaiak is az atomtámadást nem kötelékben képzelték el. 1-1 repülő minden célra. A Tu-4eseket meg nem várták vissza. A későbbieket se nagyon.
Atombomba ügyben meg a bizonyíték hiánya, az nem a hiány bizonyítéka.
A Tu-4esnek 1 éles bevetése lett volna, a Corvin-köz lebombázása, de azt is lefújták menet közben.