Tu-95 Bear (Tupoljev, Szovjetunió)
- Téma indítója GrGLy
- Indítva
T
Törölt tag
Guest
Bocs, de te keverted ide a Kunmadarasi parancsnokot, aki sohasem látott éles töltetet...
... amit félreértettem úgy, hogy azt próbálod sugalmazni, hogy nálunk nem is tároltak éles nuki töltet.
T
Törölt tag
Guest
Nekem ezek csak légi célok, amikkel akkor ismerkedtem meg, amikor a Nike/Bomarc rendszerekkel foglalkoztam...
... ismerem ezt a rajzot is, ami népszerű angol nyelvű ismeretterjesztő kiadványban jelent meg:
Próbáltam a fenti rajz marhaságaira rámutatni azzal, hogy az összes legyártott Tu-95 példányt sorozatszám szerint felsoroltam neked...
... hátha feltűnik hogy a fenti rajzon pár kockát csak az szájhagyomány miatt rajzoltak fel.
Az általam ismert sorozatszámok alapján a következő alaptípusokat gyártották: Tu-95, Tu-116, Tu-95M, Tu-95K, Tu-95KM, Tu-95RC
A fentiekből átépítettek jópár példányt: Tu-95-202, Tu-95LAL, Tu-95MR-2, Tu-95M-5, Tu-95K-22, Tu-95KM 105.11 típusra.
A Tu-95K-22 -ból meg gondolom készült a Tu-95MSz.
Ha ennél pontosabb listád (évszám, típus, szériaszám, alakulat, diszlokáció, átépítés) van az általad emlegetett Tu-95A/MA típusra, akkor oszd meg, hagy tanuljunk belőle.
T
Törölt tag
Guest
Ne keverjünk két típust, mer szegény Mjasziscsev évekig a Gulágról álmodott mire a 2M után a 3M megszületett...
A 2M tervezői számú, M-4 -es gyártmány, ami nyugaton Bison-A néven futott.
A 3M tervezői számú, M-6 -os gyártmány, ami nyugaton Bison-B néven futott.
Szerinted a 3M (Bison-B) meddig volt hadrendben a következő alakulatoknál?
201. nehéz bombázó hadosztály,
1096. nehézbombázó ezred 3M (Bison-B) bombázókkal, Engels
1230. nehézbombázó ezred 3M (Bison-B) bombázókkal, Engels
73. nehéz bombázó hadosztály,
40. nehézbombázó ezred 3M (Bison-B) bombázókkal, Ukrainka
79. nehézbombázó ezred 3M (Bison-B) bombázókkal, Ukrainka
Van ilyen.
A szovjeteknél a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos rendszabályok sokkal szigorúbbak voltak mint annál az USAF-nál, ahol évekig repültek éles nukleáris légibombákkal 20 órás bevetéseket 0-24-ben.
Ez a fajta szigor persze átöröklődött a Front Légierőre is a nevezett eszközök kezelésével kapcsolatban.
Nagyon sok Front Légierő pilóta dobott számos IAB-500-ast pályafutása során úgy, hogy éles RN-24-es vagy RN-28-as bombát az oktatótablón kívül még csak nem is látott.
A hatvanas évek közepéig voltak ugyan az egyes DA bombázóezredekhez közel letelepített spec tárolók, de ezekből csak egyetlen egyszer, a kubai rakétaválság idejére hoztak ki eszközöket, de nem világos, hogy mit. És ez az egész infó is csak egy forrásból ismert. Az egyetlen bombatípus, amiről tudni lehet, hogy egy-két példánynál több is volt belőle, az az RDSz-4 jelű eszköz, amiből egy forrás szerint 59 darab készült, viszont Il-28-asokhoz és a Tu-16-osokhoz.
A 60-as évek második felétől már csak szárnyas rakéták hordozására kialakított Tu-95-ösök álltak hadrendbe.
A szovjet Távolsági Légierő ugyanis kerülte a célok megközelítését, a légvédelem hatósugarán kívülről bevethető nukleáris fegyverekkel szerelte fel az inyerkontinentális gépeit.
Az USAF viszont mind a mai napig hadrendben tart ilyen hadászati nukleáris eszközt (B83), amivel a cél fölé be kell repülni.
A szovjeteknél a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos rendszabályok sokkal szigorúbbak voltak mint annál az USAF-nál, ahol évekig repültek éles nukleáris légibombákkal 20 órás bevetéseket 0-24-ben.
Ez a fajta szigor persze átöröklődött a Front Légierőre is a nevezett eszközök kezelésével kapcsolatban.
Nagyon sok Front Légierő pilóta dobott számos IAB-500-ast pályafutása során úgy, hogy éles RN-24-es vagy RN-28-as bombát az oktatótablón kívül még csak nem is látott.
A hatvanas évek közepéig voltak ugyan az egyes DA bombázóezredekhez közel letelepített spec tárolók, de ezekből csak egyetlen egyszer, a kubai rakétaválság idejére hoztak ki eszközöket, de nem világos, hogy mit. És ez az egész infó is csak egy forrásból ismert. Az egyetlen bombatípus, amiről tudni lehet, hogy egy-két példánynál több is volt belőle, az az RDSz-4 jelű eszköz, amiből egy forrás szerint 59 darab készült, viszont Il-28-asokhoz és a Tu-16-osokhoz.
A 60-as évek második felétől már csak szárnyas rakéták hordozására kialakított Tu-95-ösök álltak hadrendbe.
A szovjet Távolsági Légierő ugyanis kerülte a célok megközelítését, a légvédelem hatósugarán kívülről bevethető nukleáris fegyverekkel szerelte fel az inyerkontinentális gépeit.
Az USAF viszont mind a mai napig hadrendben tart ilyen hadászati nukleáris eszközt (B83), amivel a cél fölé be kell repülni.
Ne keverjünk két típust, mer szegény Mjasziscsev évekig a Gulágról álmodott mire a 2M után a 3M megszületett...
A 2M tervezői számú, M-4 -es gyártmány, ami nyugaton Bison-A néven futott.
A 3M tervezői számú, M-6 -os gyártmány, ami nyugaton Bison-B néven futott.
Szerinted a 3M (Bison-B) meddig volt hadrendben a következő alakulatoknál?
201. nehéz bombázó hadosztály,
1096. nehézbombázó ezred 3M (Bison-B) bombázókkal, Engels
1230. nehézbombázó ezred 3M (Bison-B) bombázókkal, Engels
73. nehéz bombázó hadosztály,
40. nehézbombázó ezred 3M (Bison-B) bombázókkal, Ukrainka
79. nehézbombázó ezred 3M (Bison-B) bombázókkal, Ukrainka
1994-ig volt hadrendben, vagyis ekkor repültek velük utoljára, Engelsz-en. Itt van az utolsó leszállás videója:
De már a 60-as évek eleje-közepén át lettek alakítva tankernak.
Készültek még kilenc darabos példányszámban rakétahordozó (Kh-10) is, a Mjasziscsev 3MD.
A 3M és az M4 között főleg a hajtómű a különbség, Mikulin RD-3M, vagy AM-3M, illetve Dobrinyin VD-7.
T
Törölt tag
Guest
M4 (Bison-A) és 3M (Bison-B) között némileg több a különbség...
Mjasziscsev több módon is megpróbálta maximalizálni az M-4 Bison hatótávolságát.
A legerősebb rendelkezésre álló hajtóművet használva (Mikulin AM-3, 78kN fékpadi tolóerő, 3.1t tömeg, 5.38x1.5m) a gép 2500 méter hosszú kifutópályáról képes volt felszállni 184 tonnás maximális felszálló tömeggel.
A hajtóműveket a szárnyba, a törzshöz közel a szárnyba építve a hajtómű gondolák tömege megspórolható volt.
A tandem elrendezésű futóművel a hagyományos elrendezéshez képest kisebb hasmagasságot és kb. 5 tonnával kisebb tömeget értek el.
A 95T, új típusú alumínium ötvözet 1,5-szer erősebb volt, ami szintén jelentős tömegcsökkentést tett lehetővé.
A gép maximális túlterhelését mindössze 2G-re korlátozták, a függőlegesen nagyobb rugalmas kitéréssel bíró szárny alkalmazásával a gép üres tömege végül 80 tonnára adódott.
A repülési tesztekkel párhuzamosan az M-4 1954-ben a május 1-i légi parádén is részt vett, a sorozat gyártás ekkor indult be, 1956-ig 31 darab gépet adtak át.
A tesztek és szolgálatba állítás után nyilvánvalóvá vált, hogy az M-4 Bison abban a formában nem felelt meg az elvárásoknak, a gép maximális hatótávolsága egy hidrogén bombával sem haladja meg a 9 500 km-et, ezért az oda-vissza út nem volt lehetséges a Szovjetunióból az USA-ba. A gyártási üteme a gépnek a következő volt:
1954 – 2 db
1955 – 9 db
1956 – 20 db
Mjasziscsev tehát visszatért a tervező asztalhoz, de addig is az összes M-4 Bison-A változatot átalakították légi utántöltő géppé, hogy legalább valami hasznukat vegyék, így a Tu-95 gépek hatósugara még jobban kitolhatóvá vált.
T
Törölt tag
Guest
Eközben Mjasziscsev második próbálkozása a léc átugrására már sikerrel járt.
Az új VD-7 hajtóművekkel (115 kN fékpadi tolóerő a régi 78 kN-hoz képest) lehetővé tette a felszálló tömeg 203 tonnára történő növelését a korábbi 184 tonnával szemben. A hajtóművek ráadásul könnyebbek voltak kb. 700 kg-mal hajtóműveként.
Ezzel és a futóművek kisebbre cserélésével összesen 6,5 tonnával csökkent a gép üres tömege.
A nagyobb felszálló tömeggel, a megnövelt méretű szárnyakban több üzemanyaggal és az alacsonyabb fajlagos fogyasztású hajtóműve a Bison immáron képessé vált elérni az eredetileg elvárt 12 000 kilométeres hatótávolságot, az oda-vissza út tehát immáron lehetségessé vált.
A 3M* változatú (Bison B) gépek gyártása következők szerint alakult:
1956 – 15 db
1957 – 26 db
1958 – 15 db
1959 – 20 db
1960 – 9 db
A legyártott 85 darab gép négy darab bombázó ezredhez került:
1069. nehézbombázó ezred, 201. nehézbombázó hadosztály Engels támaszpont (Szaratov)
1230. nehézbombázó ezred, 201. nehézbombázó hadosztály Engels támaszpont (Szaratov)
40. nehézbombázó ezred, 73. nehézbombázó hadosztály Ukrainka (Amur Oblast)
79. nehézbombázó ezred, 73. nehézbombázó hadosztály Ukrainka (Amur Oblast)
*A típus jelzések körül van egy kis kavarodás.
gyártmány név – tervezői név – nyugati típusjelzés
M-4 – 2M – Bison-A
M-6 – 3M – Bison-B
Tu-20 – design 95 – Bear
Ahogy a tervezés és gyártás párhuzamosan történt a katonaság használta a gyártmány megjelölést is, ahogy a dokumentációban szerepelt.
Az új VD-7 hajtóművekkel (115 kN fékpadi tolóerő a régi 78 kN-hoz képest) lehetővé tette a felszálló tömeg 203 tonnára történő növelését a korábbi 184 tonnával szemben. A hajtóművek ráadásul könnyebbek voltak kb. 700 kg-mal hajtóműveként.
Ezzel és a futóművek kisebbre cserélésével összesen 6,5 tonnával csökkent a gép üres tömege.
A nagyobb felszálló tömeggel, a megnövelt méretű szárnyakban több üzemanyaggal és az alacsonyabb fajlagos fogyasztású hajtóműve a Bison immáron képessé vált elérni az eredetileg elvárt 12 000 kilométeres hatótávolságot, az oda-vissza út tehát immáron lehetségessé vált.
A 3M* változatú (Bison B) gépek gyártása következők szerint alakult:
1956 – 15 db
1957 – 26 db
1958 – 15 db
1959 – 20 db
1960 – 9 db
A legyártott 85 darab gép négy darab bombázó ezredhez került:
1069. nehézbombázó ezred, 201. nehézbombázó hadosztály Engels támaszpont (Szaratov)
1230. nehézbombázó ezred, 201. nehézbombázó hadosztály Engels támaszpont (Szaratov)
40. nehézbombázó ezred, 73. nehézbombázó hadosztály Ukrainka (Amur Oblast)
79. nehézbombázó ezred, 73. nehézbombázó hadosztály Ukrainka (Amur Oblast)
*A típus jelzések körül van egy kis kavarodás.
gyártmány név – tervezői név – nyugati típusjelzés
M-4 – 2M – Bison-A
M-6 – 3M – Bison-B
Tu-20 – design 95 – Bear
Ahogy a tervezés és gyártás párhuzamosan történt a katonaság használta a gyártmány megjelölést is, ahogy a dokumentációban szerepelt.
Annyi korrekció, hogy a Mikulin RD-3-nak volt kb 75kN fékpadi tolóereje a kezdeti időkben. A Mikulin RD-3M-nek, ami új jelöléssel az AM-3 lett, 85kN, illetve 91-93kN fékpadi tolóereje lett.
A Mjasziscsev 3M család Dobrinyin VD-7-ese viszon 105kN tolóerővel bírt, illetve a megépült (átépítéssel) két VM-T Atlant kapott négy-négy VD-7M hajtóművet 135kN tolóerővel.
A Mjasziscsev 3MSz és 3MN gépekből is tankert csináltak, 3MSz-2 és 3MN-2 jelöléssel.
A Mjasziscsev 3M család Dobrinyin VD-7-ese viszon 105kN tolóerővel bírt, illetve a megépült (átépítéssel) két VM-T Atlant kapott négy-négy VD-7M hajtóművet 135kN tolóerővel.
A Mjasziscsev 3MSz és 3MN gépekből is tankert csináltak, 3MSz-2 és 3MN-2 jelöléssel.
T
Törölt tag
Guest
Ismét megismételném, hogy a 3M Bison-B (nem keverendő az M-4 Bison-A típussal ami tényleg utántöltésre lett átépítve, elégtelen hatótávolsága miatt) .
Sajnos a SALT tárgyalások dokumentációja csak papír alapon van meg (bocs a fotó minőségéért), de itt bizony a 3M (Bison-B) csak 1986-ban lépett ki a csapásmérő szolgálatból...
Sajnos a SALT tárgyalások dokumentációja csak papír alapon van meg (bocs a fotó minőségéért), de itt bizony a 3M (Bison-B) csak 1986-ban lépett ki a csapásmérő szolgálatból...
Ebben csak az az érdekes, hogy míg az M-4 konverziót 1963-tól kezdték, addig a 3M tanker konverzió a 70-es, 80-as évek között zajlott. De ekkorra már a 3M család fegyverzete is a Kh-10 volt, illetve voltak próbálkozások a KSzR-5-tel, ami a Tu-16-os fegyverzete volt. Továbbá hagyományos töltetű bombák álltak rendelkezésre.
T
Törölt tag
Guest
Mondom +1x, az APA féle fél-információk helyett (mint a Tu-95A/MA) ossz meg gyártási szériaszámokat, melyik mikor lett arra átépítve?
T
Törölt tag
Guest
1, Vajh miért szerepelne a 3M típus az egyezményben, ha szerinted már 71-ben utántöltővé alakították őket (nem alakították őket, csak kevered az M-4 -el), hiszen több Tu-95MSz állhatott volna rendszerbe helyettük.
2, Strategic Weapons sorok Tu-95/3M szerint bizony gravitációs ejtésű hidrogén bomba számok láthatóak az egyezményben. (90-ben kivonva az utolsó)
3, Korábban hivatkoztál a Tu-95A/MA típusra, ami sem az én széria szám felsorolásomban nem szerepel, sem a hivatalos SALT egyezmény mellékletében.
Ha ismerteted mikor gyártották a Tu-95A/MA típust, és mely széria számok alatt akkor könnyebben hinnék az APA-ban is.
(meg jelenthetné a SALT szovjet megszegését is
)
2, Strategic Weapons sorok Tu-95/3M szerint bizony gravitációs ejtésű hidrogén bomba számok láthatóak az egyezményben. (90-ben kivonva az utolsó)
3, Korábban hivatkoztál a Tu-95A/MA típusra, ami sem az én széria szám felsorolásomban nem szerepel, sem a hivatalos SALT egyezmény mellékletében.
Ha ismerteted mikor gyártották a Tu-95A/MA típust, és mely széria számok alatt akkor könnyebben hinnék az APA-ban is.
(meg jelenthetné a SALT szovjet megszegését is
)Itt van egy 1976-os film ahol egy M4 légiutántöltő épp utántölt egy 3M (még bombázó feladatkörű) gépet (megkülönböztethetők a vízszintes vezérsík V-beállításáról is, ami utána bombázó feladatot hajt végre:
http://vfk1.narod.ru/M-4.htm
Az M-4 fő fegyvere a hatvanas évek elejére a termonukleáris bomba - „37-es gyártmány”, amelynek kapacitása 3 Mt TNT egyenértékű. Ezen felül a típushoz elvben rendszerben volt: RDSz-1, RDSz-1I, RDSz-1M, RDSz-3, RDSz-4, RDSz-5 és RDSz-5I 20-60 kt teljesítményű légibomba. Igaz, csak az RDSz-4 bombákból állt rendelkezésre tucatnyi, a többiből egydarabos illetve 5 darabos "szériák" készültek.
Az Engelsz-től az M-4 csak a USA - kanadai határ közepét és Kanadában északra fekvő célokat fedheti le. Annak érdekében, hogy elérjék az „imperializmus erődjének” területét - az Egyesült Államokat, szükségessé vált a határ közelében lévő repülőterek korszerűsítése, elsősorban Siauliai (Balti) és Ukrainka (Szerisevo-4, Távol-Kelet). Innen egy nagy háború elején tervezték a bevetéseket csak. A fő cél a nagy katonai és ipari létesítmények voltak. Az USA-ban stratégiai légibázisok tucatjai a Kanadával való határ közelében helyezkedtek el: Lorin (Man State), Griffis (New York), Grand Forks (Észak-Dakota), Fairchild (Washington) és sok más. A legfontosabb ipari létesítmények - erőművek, mérnöki, kohászati és vegyipari vállalatok, bányák - is megtalálhatók.
1955 végétől kezdve kezdtek dolgozni a harci eljárással, ami során kiderült, hogy finoman szólva sem egyszerű kérdés. A fő feladat a lokátorral való bombázás volt, és az első próbálkozások a BPM-4 radar alkalmazásakor nagyon gyakran nem sikerültek. Az optikai irányzású bombázás pontossága a Tu-4-hez képest többször is rosszabbra sikeredett, és a harci képzés értékelésének rendszere ezt nem vette figyelembe. Bár a teljes pontosság elégséges ahhoz, hogy elpusztítsa a nagy kiterjedésű objektumokat, például gyárat vagy kikötőt, és jó időben még egy nagy épületet is. A helyzet még rosszabb volt a mozgó haditengerészeti célpontok esetében, amelyekre nemcsak atomi, hanem nagy robbanásveszélyes, valamint 3000-9000 kg kaliberű páncéltörő bombákat terveztek (Monyinoban egymás mellet kiállítva a FAB-9000-es romboló és péncéltörő válozata is). A torpedók használatát csak elméletileg tanulmányozták. De a nukleáris aknák, amelyeket fontos fegyvernek tartottak, hagyományosan nagy figyelmet kaptak. Azt tervezték, hogy a háború alatt, közvetlenül a kezdete előtt, és még a békeidőben is használni fogják.
A "rangsorban" a 3M repülőgépek a bombázóváltozatban a Tu-95-nél nagyobb teljesítményűnek bizonyultak, és mindaddig, amíg a rakéta felfüggesztőkkel üzembe nem helyezték őket, azokat a hosszú távú repülés fő támadóerejének erejének tekintették. Eközben az 1950-es évek közepén kezdődött általános nemzetközi feszültséget fokozatosan felváltotta a hidegháború új "rohama". Kubában megjelentek a szovjet ballisztikus rakéták, amelyek élesen súlyosbították az amerikaiakkal való kapcsolatokat és 1962 őszén a hírhedt karibi válsághoz vezettek.
A Szovjetunió fegyveres erők parancsnoksága sietve csoportosította erőiket. A 201. TBAD gépeit áthelyezték Sjauljai városba. Az Amerikával való atomkonfliktus egész történetében az első és utóbbi alkalommal a szovjet stratégiai bombázók olyan magas szintű készenléti harcot hajtottak végre: a repülőgépek teljesen betöltöttek és felszereltek voltak, a termonukleáris fegyvert felfüggesztették, a bombateret lezárták, a a legénység teljes zárlat alatt volt.
Ezeknek az eseményeknek a többsége még mindig a "titkos" minősítés alatt van, de a veteránok történetéből van némi infó. Minden egyes ezredben két hadnagynak kellett működnie közvetlenül az államok felett. A repülőgépek egy részét sietve átalakították légiutántöltőkre, amelyek az M-4-2-vel együtt tankolják a csapásmérésre kijelölt gépeket. A stratégiai bombázók áthaladása az észak-európai és alaszkai NATO-bázisok közelében a frontvonalú repüléshez, igényelte a Tu-16-at mint zavarókat. A számítások szerint ez elég volt ahhoz, hogy blokkolja az ellenség légvédelmi rendszereket. Kanada és az Egyesült Államok területén azonban a „stratégiaiaknak” függetlenül kell cselekedniük, anélkül, hogy a meglepetési faktorra támaszkodnának.
A repülőgépek személyzete maguk se látták a bombákat, lezárt bombakamrák miatt.
Az 1970-es évek végén azonban a 3M és a Tu-95 bombázó fegyverek módosítása merült fel. Az védelmi minisztérium számára kifejlesztettek egy koncepciót, amely 28 darab FAB-500M54 (terhelés 13280 kg) vagy 52 darab FAB-250M54 (12640 kg) felfüggesztését biztosítja. V. V. Resetnyikov tábornok, a Távolsági Légierő főparancsnokának emlékezetei szerint ezeket a repülőgépeket 1979 tavaszán használták fel Afganisztánban, elsősorban Heratban, ahol a felkelés kezdődött, és számos szovjet tanácsadó meghalt. A herati felkelést azonban gyorsan szétzavarták az afgán kormányerők, és a szovjet kontingens év végi bevezetése után a nehéz bombázók használatának kérdése egy ideig nem merült fel. A Távolsági Légierőnek azonban a nyolcvanas években már tényleg az afgán célokra kellett dolgoznia, de ezt a szerepet a Tu-16 és a Tu-22M2/M3 vette át a gyakorlatban.
Összesen 85 gépet gyártottak (beleértve az M-4-et). 45 M-6 bombázó lett átalakítva légiutántöltővé (3MN-2) a 3M és a Tu-95 stratégiai bombázók tankolására. 1975 elején a kérdés az volt, hogy a 3M bombázógépeket légiutántöltőkké alakítják át a Tu-22M szuperszonikus bombázóinak tankolására. Az Il-78 utántöltők azonban célszerűbbnek bizonyultak. 1986 októbere óta 45 3M repülőgép szolgált a szovjet DA-nál. Ezek közül a bombázó és a felderítő - 15 példány. A 3MSz-2 és 3MN-2 tanker változataiból ekkor 30 repülőgépet használnak. A többi repülőgépet leszerelték, szétszedték. 1989-ben a legtöbb 3M bombázó repülőgépet feldarabolták.
Itt van egy jó hosszú anyag a Mjasziscsev M-4/3M bombázóiról (még póttartályos koncepció is van!):
http://www.tinlib.ru/transport_i_aviacija/aviacija_i_vremja_2003_05/p3.php
http://vfk1.narod.ru/M-4.htm
Az M-4 fő fegyvere a hatvanas évek elejére a termonukleáris bomba - „37-es gyártmány”, amelynek kapacitása 3 Mt TNT egyenértékű. Ezen felül a típushoz elvben rendszerben volt: RDSz-1, RDSz-1I, RDSz-1M, RDSz-3, RDSz-4, RDSz-5 és RDSz-5I 20-60 kt teljesítményű légibomba. Igaz, csak az RDSz-4 bombákból állt rendelkezésre tucatnyi, a többiből egydarabos illetve 5 darabos "szériák" készültek.
Az Engelsz-től az M-4 csak a USA - kanadai határ közepét és Kanadában északra fekvő célokat fedheti le. Annak érdekében, hogy elérjék az „imperializmus erődjének” területét - az Egyesült Államokat, szükségessé vált a határ közelében lévő repülőterek korszerűsítése, elsősorban Siauliai (Balti) és Ukrainka (Szerisevo-4, Távol-Kelet). Innen egy nagy háború elején tervezték a bevetéseket csak. A fő cél a nagy katonai és ipari létesítmények voltak. Az USA-ban stratégiai légibázisok tucatjai a Kanadával való határ közelében helyezkedtek el: Lorin (Man State), Griffis (New York), Grand Forks (Észak-Dakota), Fairchild (Washington) és sok más. A legfontosabb ipari létesítmények - erőművek, mérnöki, kohászati és vegyipari vállalatok, bányák - is megtalálhatók.
1955 végétől kezdve kezdtek dolgozni a harci eljárással, ami során kiderült, hogy finoman szólva sem egyszerű kérdés. A fő feladat a lokátorral való bombázás volt, és az első próbálkozások a BPM-4 radar alkalmazásakor nagyon gyakran nem sikerültek. Az optikai irányzású bombázás pontossága a Tu-4-hez képest többször is rosszabbra sikeredett, és a harci képzés értékelésének rendszere ezt nem vette figyelembe. Bár a teljes pontosság elégséges ahhoz, hogy elpusztítsa a nagy kiterjedésű objektumokat, például gyárat vagy kikötőt, és jó időben még egy nagy épületet is. A helyzet még rosszabb volt a mozgó haditengerészeti célpontok esetében, amelyekre nemcsak atomi, hanem nagy robbanásveszélyes, valamint 3000-9000 kg kaliberű páncéltörő bombákat terveztek (Monyinoban egymás mellet kiállítva a FAB-9000-es romboló és péncéltörő válozata is). A torpedók használatát csak elméletileg tanulmányozták. De a nukleáris aknák, amelyeket fontos fegyvernek tartottak, hagyományosan nagy figyelmet kaptak. Azt tervezték, hogy a háború alatt, közvetlenül a kezdete előtt, és még a békeidőben is használni fogják.
A "rangsorban" a 3M repülőgépek a bombázóváltozatban a Tu-95-nél nagyobb teljesítményűnek bizonyultak, és mindaddig, amíg a rakéta felfüggesztőkkel üzembe nem helyezték őket, azokat a hosszú távú repülés fő támadóerejének erejének tekintették. Eközben az 1950-es évek közepén kezdődött általános nemzetközi feszültséget fokozatosan felváltotta a hidegháború új "rohama". Kubában megjelentek a szovjet ballisztikus rakéták, amelyek élesen súlyosbították az amerikaiakkal való kapcsolatokat és 1962 őszén a hírhedt karibi válsághoz vezettek.
A Szovjetunió fegyveres erők parancsnoksága sietve csoportosította erőiket. A 201. TBAD gépeit áthelyezték Sjauljai városba. Az Amerikával való atomkonfliktus egész történetében az első és utóbbi alkalommal a szovjet stratégiai bombázók olyan magas szintű készenléti harcot hajtottak végre: a repülőgépek teljesen betöltöttek és felszereltek voltak, a termonukleáris fegyvert felfüggesztették, a bombateret lezárták, a a legénység teljes zárlat alatt volt.
Ezeknek az eseményeknek a többsége még mindig a "titkos" minősítés alatt van, de a veteránok történetéből van némi infó. Minden egyes ezredben két hadnagynak kellett működnie közvetlenül az államok felett. A repülőgépek egy részét sietve átalakították légiutántöltőkre, amelyek az M-4-2-vel együtt tankolják a csapásmérésre kijelölt gépeket. A stratégiai bombázók áthaladása az észak-európai és alaszkai NATO-bázisok közelében a frontvonalú repüléshez, igényelte a Tu-16-at mint zavarókat. A számítások szerint ez elég volt ahhoz, hogy blokkolja az ellenség légvédelmi rendszereket. Kanada és az Egyesült Államok területén azonban a „stratégiaiaknak” függetlenül kell cselekedniük, anélkül, hogy a meglepetési faktorra támaszkodnának.
A repülőgépek személyzete maguk se látták a bombákat, lezárt bombakamrák miatt.
Az 1970-es évek végén azonban a 3M és a Tu-95 bombázó fegyverek módosítása merült fel. Az védelmi minisztérium számára kifejlesztettek egy koncepciót, amely 28 darab FAB-500M54 (terhelés 13280 kg) vagy 52 darab FAB-250M54 (12640 kg) felfüggesztését biztosítja. V. V. Resetnyikov tábornok, a Távolsági Légierő főparancsnokának emlékezetei szerint ezeket a repülőgépeket 1979 tavaszán használták fel Afganisztánban, elsősorban Heratban, ahol a felkelés kezdődött, és számos szovjet tanácsadó meghalt. A herati felkelést azonban gyorsan szétzavarták az afgán kormányerők, és a szovjet kontingens év végi bevezetése után a nehéz bombázók használatának kérdése egy ideig nem merült fel. A Távolsági Légierőnek azonban a nyolcvanas években már tényleg az afgán célokra kellett dolgoznia, de ezt a szerepet a Tu-16 és a Tu-22M2/M3 vette át a gyakorlatban.
Összesen 85 gépet gyártottak (beleértve az M-4-et). 45 M-6 bombázó lett átalakítva légiutántöltővé (3MN-2) a 3M és a Tu-95 stratégiai bombázók tankolására. 1975 elején a kérdés az volt, hogy a 3M bombázógépeket légiutántöltőkké alakítják át a Tu-22M szuperszonikus bombázóinak tankolására. Az Il-78 utántöltők azonban célszerűbbnek bizonyultak. 1986 októbere óta 45 3M repülőgép szolgált a szovjet DA-nál. Ezek közül a bombázó és a felderítő - 15 példány. A 3MSz-2 és 3MN-2 tanker változataiból ekkor 30 repülőgépet használnak. A többi repülőgépet leszerelték, szétszedték. 1989-ben a legtöbb 3M bombázó repülőgépet feldarabolták.
Itt van egy jó hosszú anyag a Mjasziscsev M-4/3M bombázóiról (még póttartályos koncepció is van!):
http://www.tinlib.ru/transport_i_aviacija/aviacija_i_vremja_2003_05/p3.php
Az igazi Tu-95 rajongók számára a legyártott példányok felsorolása...
... jó böngészést.
Ebben hol vannak a Tu-95MSz gépek? Azokat 1981-tők kezdték Taganrogban és 1983-tól Kujbisevben gyártani.
1, Vajh miért szerepelne a 3M típus az egyezményben, ha szerinted már 71-ben utántöltővé alakították őket (nem alakították őket, csak kevered az M-4 -el), hiszen több Tu-95MSz állhatott volna rendszerbe helyettük.
2, Strategic Weapons sorok Tu-95/3M szerint bizony gravitációs ejtésű hidrogén bomba számok láthatóak az egyezményben. (90-ben kivonva az utolsó)
3, Korábban hivatkoztál a Tu-95A/MA típusra, ami sem az én széria szám felsorolásomban nem szerepel, sem a hivatalos SALT egyezmény mellékletében.
Ha ismerteted mikor gyártották a Tu-95A/MA típust, és mely széria számok alatt akkor könnyebben hinnék az APA-ban is.
(meg jelenthetné a SALT szovjet megszegését is
A Tu-95MSz 1979-es projekt, 1971-ben még nem volt.
Azért a SALT egyezményből típus alváltozatokat meghatározni olyan, mint autóskártyából motorkarakterisztikát extrapolálni.
Arról az egyezményről beszélünk, ahol a szovjetek többek között elsütötték a Tu-22M trükköt.
A Tu-95-ösök 1965 után már semmiféle valódi nukleáris bombázófeladattal nem rendelkeztek.
Egyszerűen a Távolsági Légierő nukleráis szabadesésű légibombákat már nem tervezett alkalmazni ezzel a típussal. Mi több, a 3M-el se.
Az, hogy névleg létezett a Tu-95/Tu-95M esetében a "különleges bombafegyverzet", illetve a "2000 és 4000 kg -os kaliberű spec légibomba", nem jelenti azt, hogy ez egy olyan gyakolrlati képesség volt, mint a B-52-esen a B53-as szabadesésű légibomba megléte. Egyszerűen semmiféle típus, vagy konkrét darabszám sincs arra vonatkozólag, hogy a KB-11-nél a hatvanas éveket követően sorozatban gyártottak volna termonukleáris szabadesésű légibombákat a Tu-95-ös vagy a 3M készletébe. Ahogy a központi 12 ГУ МО-nál se írnak semmiféle ilyen jellegű fegyvert, holott az RN-24-esekt és az RN-28-asokat, mi több, a rakéták fejrészeit ismerni lehet. Az RDSz-6Sz volt a Tu-95A "fegyvere" mert ez oldotta Szemipalatyinszk felett. Az RDSz-27 és 37 pedig a Tu-16-osokhoz került. De ezekből se volt nagy darabszám.
http://www.proatom.ru/modules.php?name=News&file=article&sid=2352
https://docplayer.ru/39054044-V-ofo...vana-illyustraciya-hudozhnika-v-petelina.html
Itt van kép az IAB-3000-esről is.
Papíron lehet, hogy 90-ben nullázódott le a Tu-95, mint fegyverrendszer (ekkorra alakították át a megmaradt példányokat Tu-95U-vá és MU-vá), de a gyakorlatban már évtizedekkel korábban.
Összesen 31 (más források szerint 50) darab olyan gép készült, amit Tu-95-nek nevezünk. Ebből 18 (19) darab készült Tu-95M-ként, tehát NK-12M légcsavaros gázturbinával. 1955-től 1958-ig tartott a gyártás.
Ezekben a Rubidium-M bombázó radart a Rubin-1D váltotta fel.
És ebből a 18 darab Tu-95M-ből került átalakításra a spec bombakamrájú Tu-95A (inenn a Tu-95MA jelölés helyenként, néhány forrás szerint) a termonukleáris fegyverek hordozására. Ebből csak pár példány operált, elsősorban nukleáris teszteknél. 2.5 MT-tól a 20MT-ig (1960 tavasza, Szari-Sagan felett oldotta a egy Tu-95A) terjedő hatóerővel.
A 70-es években elvégzett nagyjavításokkal még üzemben maradtak a Tu-95 és Tu-95M gépek a FAB-3000M54 és FAB-9000M54 hagyományos bombák bevetésére.
Viszont ezeket a bombákat elsősorban a Mjasziscsev 3M gépek és a Tu-16-osok, illetve később a Tu-22M2/M3-asok kapták meg.
A nyolcvanas évekre megamaradó Tu-95-ös állományból lettek a Tu-95U és MU gépek, de egy részüket még a hatvanas években elektronikus zavarógépnek is átépítettek.
Amúgy nem tudom, honnan jött neked ez az APA dolog, mert én nem ilyen forrásokat szoktam használni...
Az egyetlen táblázat, ahol típusszámok vannak, de dátum alig, darabszám meg egyátalán. Mivel a szovjetek a nukleáris aknákat hatékony eszköznek tartották, ugyanakkor az USA-val ellentétben a nukeáris töltetek nagy részét (kivéve a készültségben tartott ICBM-eket) a 12 GU MO központi tárolóhelyen tárolták, így szerintem sok, a Tu-142-es fegyverzetébe tartozó eszközt a Tu-95/3M készletébe vettek be a SALT idején.
Miközben az USAF összes hadrendbe állított szabadesésű nukleáris eszköze ismert, addig mind a mai napig semmit se tudni arról, hogy miféle fegyver volt pl a 245N "hadászati termonukleáris", mikor készült, mi volt a hordozóplatform, stb.
https://www.globalsecurity.org/wmd/world/russia/nuke-bomb.htm
Miközben az USAF összes hadrendbe állított szabadesésű nukleáris eszköze ismert, addig mind a mai napig semmit se tudni arról, hogy miféle fegyver volt pl a 245N "hadászati termonukleáris", mikor készült, mi volt a hordozóplatform, stb.
https://www.globalsecurity.org/wmd/world/russia/nuke-bomb.htm
Elnézést, hogy bele trollkodok.
A kezdetekben a Tu-20 jelölést is használták (főleg USA), ami egy idő után már csak a Szu.-n kívül volt használva. Még az 1970-es években megjelent NDK-s 1:100 makett jelölse is Tu-20 volt.
Tu-95/1 - Első prototípus Kuznetsov 2TV-2F hajtóművel
Tu-95/2 - Második prototípus Kuznetsov NK-12 hajtóművel
Tu-95 - Alap változat Bear-A
Tu-95K/Tu-95KD - Rakéta fegyverzetű változat Bear-B, Kh-20 rakétával
Tu-95KM - A Tu-95K továbbfejlesztett változata korszerűbb felderítő rendszerrel Bear-C
Tu-95RT - a Bear-A változatból a haditengerészetnek átalakított EW változat, Bear-D
Tu-95M - Új, Kuznetsov NK-12M hajtóművel
Tu-95M-55 - Rakéta hordozó
Tu-95MR - a Bear-A változatból a haditengerészetnek átalakított fotó-felderítő Bear-E
Tu-95K22 - a régi bombázó változatok átépítésével, modernebb fedélzeti elektronikával rendelkező, a Raduga Kh-22 rakéták hordozására alkalmas változat Bear-G
Tu-95MSz - A Tu-142 törzsének alapján kifejlesztett változat Bear-H, ami a Raduga Kh-55 robotrepülőgépek hordozására alkalmas
Tu-95MSz6 - 6 db Kh-55, Kh-55SzM, Kh-555 robotrepülőgép hordozására volt alkalmas a belső forgó fegyvertartón (32 db)
Tu-95MSz16 - 16 db Kh-55, vagy 14 db Kh-55SzM hordozására volt alkalmas a belső forgó fegyvertartón (56 db)
Tu-95MSzM - A Tu-95MSz16 tovább fejlesztett változata, korszerűbb rádió-lokátorral, a Glonasz bázisú célmeghatározó/navigációs rendszerrel, amely már az új Raduga
Kh-101/102 típusú, stealth robotrepülőgépekből 8 db-t hordoz a külső szárny alatti fegyvertartókon (19 db), Szíriában ezeket vetették be.
Tu-95U - Kiképző változat a Bear-A változat átpítésével Bear-T
Tu-95V - A cár bomba hordozására átalakított változat
A Tu-95 LAL (Летающая Атомная Лаборатория), vagy Tu-119 - A kísérleti atom reaktorral szerelt változat. (Érdekesség, hogy 2014-től már a fúziós meghajtással
kísérleteznek "Lockheed-Martin", amit 2024-re ígérnek.
Tu-96 - Nagy magasságú (16.000-18.000m) repülésre kialakított prototípus TV-16 hajtóművekkel (AO, van valami infód erről a hajtóműről)
A kezdetekben a Tu-20 jelölést is használták (főleg USA), ami egy idő után már csak a Szu.-n kívül volt használva. Még az 1970-es években megjelent NDK-s 1:100 makett jelölse is Tu-20 volt.
Tu-95/1 - Első prototípus Kuznetsov 2TV-2F hajtóművel
Tu-95/2 - Második prototípus Kuznetsov NK-12 hajtóművel
Tu-95 - Alap változat Bear-A
Tu-95K/Tu-95KD - Rakéta fegyverzetű változat Bear-B, Kh-20 rakétával
Tu-95KM - A Tu-95K továbbfejlesztett változata korszerűbb felderítő rendszerrel Bear-C
Tu-95RT - a Bear-A változatból a haditengerészetnek átalakított EW változat, Bear-D
Tu-95M - Új, Kuznetsov NK-12M hajtóművel
Tu-95M-55 - Rakéta hordozó
Tu-95MR - a Bear-A változatból a haditengerészetnek átalakított fotó-felderítő Bear-E
Tu-95K22 - a régi bombázó változatok átépítésével, modernebb fedélzeti elektronikával rendelkező, a Raduga Kh-22 rakéták hordozására alkalmas változat Bear-G
Tu-95MSz - A Tu-142 törzsének alapján kifejlesztett változat Bear-H, ami a Raduga Kh-55 robotrepülőgépek hordozására alkalmas
Tu-95MSz6 - 6 db Kh-55, Kh-55SzM, Kh-555 robotrepülőgép hordozására volt alkalmas a belső forgó fegyvertartón (32 db)
Tu-95MSz16 - 16 db Kh-55, vagy 14 db Kh-55SzM hordozására volt alkalmas a belső forgó fegyvertartón (56 db)
Tu-95MSzM - A Tu-95MSz16 tovább fejlesztett változata, korszerűbb rádió-lokátorral, a Glonasz bázisú célmeghatározó/navigációs rendszerrel, amely már az új Raduga
Kh-101/102 típusú, stealth robotrepülőgépekből 8 db-t hordoz a külső szárny alatti fegyvertartókon (19 db), Szíriában ezeket vetették be.
Tu-95U - Kiképző változat a Bear-A változat átpítésével Bear-T
Tu-95V - A cár bomba hordozására átalakított változat
A Tu-95 LAL (Летающая Атомная Лаборатория), vagy Tu-119 - A kísérleti atom reaktorral szerelt változat. (Érdekesség, hogy 2014-től már a fúziós meghajtással
kísérleteznek "Lockheed-Martin", amit 2024-re ígérnek.
Tu-96 - Nagy magasságú (16.000-18.000m) repülésre kialakított prototípus TV-16 hajtóművekkel (AO, van valami infód erről a hajtóműről)
