Persze, de az emberek társulnak és társulásaik állandó formája az intézmény. A társulat mögötte kompromisszum alapján határozza meg a közös akaratát. Ez a közös akarat már nem egyéni akarat, hanem az intézményi akarat lesz maga. Szóval de, minden intézménynek akarata van a mögötte álló emberek révén, de ez már nem az egyének akarata, hanem valami más, valami önálló. Mivel erre a kompromisszumra visszahat egy nagyon fontos tényező: az intézmény léte. Nemcsak egymással kötnek kompromisszumot, hanem a valóságnak azzal a szeletével is, ami nem rájuk, hanem az intézményre van hatással, annak hatalomgyakorló képességére. Ez olyan jelentős visszahatás, hogy már az intézményi akaratnál is alapvetően olyan tényezők érvényesülnek többségében, amik nem emberi, hanem más inétzményi akaratból fakadnak.
Egyszerűen megfogalmazva: az emberi akarat alulmarad az intézményi akarattal szemben, dehát pont ezért hozunk létre tartós társulásokat! Különben nem is lennének működőképesek, hiszen azért hozzuk létre őket, hogy kikényszerítsenek egy akaratot.
Nyilván ez az akarat a létrehozó akarata, de a végrehajtó akarata szükségszerűen és elkerülhetetlenül része lesz a képletnek, bármilyen olyan felvetés, hogy az intézménynek tisztán a létrehozó akaratát kellene végrehajtania elmebeteg szinten valószerűtleg hallucináció. Ilyen valóság nincs, nem létezett soha és nem is fog létezni soha. Ugyanaz az emberi egyéni akarat hozza létre az intézményi akaratot, amely az intézményt létrehozó akarat mögött is áll. Végső soron ez a konfliktus nem más, mint annak a szükségszerűsége, hogy két ember akarata elkerülhetetlenül nem azonos. Nagyon sok emberé, meg méginkább nem és végül olyan bonyolult viszonyrendszerbe kerülünk, ahol hatalmas intézmények és kevéske emberek együtt léteznek és az emberi csekélység csak a sok kevés összeadása: társulások és azok megszilárdítása révén intézmények révén érvényesíthető.
Ezt hívjuk civilizációnak. Intézmények sokaságát és olyan sűrű szövedékét, ahol már joggal beszélhetünk az intézmények önálló akaratáról, mert ez valóságos létező az egyén emberi mivoltától nem függetlenül, de látszólagosan joggal elválasztva. Nagyon fontos ez a "látszólagos", mert igen, tényszerűen minden valahol az origónál az egyén akaratából fakad, de ez olyan mélységben található, hogy kibogozhatatlanul elveszett a valóság számára, ahol az intézmény jól láthatóan a létezők közé tartozik!