Indiaiak és európaiak jövőbeli tervei után egy kis japán:
Sikeresen lezaljottak a 2020-ban debütáló H3 rakéta második, hidrogén hajtású hajtóművének első tesztjei. Az előző két kollégához hasonlóan itt is az alábbi irányokat követik:
- korábban már kiforrott, megbízható platformot próbálják néhol olcsósítani
- nagyobb teherbírás (több műhold geostacioner pályára tolásával az egy tonnára eső költségeket csökkenteni)
- flexibilis kialakítás többféle fairing és szilárd hajtóanyagú fokozat illesztésével (szóval a gyenge főhajtómű = rugalmasság)
- gyorsabb felkészítés küldetésre: Ariane esetében is elérték az elmúlt 2 hónapban a 4 fellövést
- hidrogén mint hajtóanyag (hideg)
Ez a konvencionális megközelítés erősen eltér a kereskedelmi cégekétől (SpaceX, Blue Origin):
- megbízhatóság az még nagyon nincs
- meretnövekedés stimmel
- olcsósítás újrahasznosított első fokozattal
- flexibilitásra nincs szükség az újrahasznosítás miatt, ha kényeskedsz ott a gyári fokozat, ha meg olcsó kell, akkor az 1. 2. 3. körös paci
- gyors fellövés: SpaceX múlt hétvégén felhajított két rakétányi cuccot az égre és 2-án már megy is a következő adag:
Mondhatjuk persze, hogy erősen feltorlódtak a negyed éves szünet miatt 2016 végén.
- kerozin illetve metán alapú üzemanyag mert olcsóbb és kapható más bolygón is
Kérdések persze vannak:
- bővül-e a műhold/szonda piac a jövőben ennyi kapacitáshoz? (elvileg így is többlet van)
- beindul-e legalább robotos szinten a "zűrmeghódíccsa (TM)", hogy ne csak LEO és GTO pályákon idetlenkedjünk
- ISS után hogyan működik majd a Deep Space Gateway program, ha működik?
- lesz-e turizmus?
Megannyi kínzó kérdés, amit már feltettünk az áprilisi közgázszemle cikkben is, de azóta rengeteg, eddig pozitív irányú változas történt amerikai fronton. A leendő angol nyelvű cikkben már inkább európai szempontból elemezném a brutális elmaradásunkat, ha a szerzőtárs végre lefordítaná angolra az eddigi cikket (nem mintha én nem tudnám megtenni, vagy ráértem volna, csak gondoltam adok masnak is a kenyérből...).