Űrkutatás

Ez nem igaz. Nagyrészt mások pénzéből kolt. A saját érdemi befektetett tőkéje nem jelentős.
Ez akkor sem adófizetői pénz. A befektető meg csak hagy kockáztassa a pénzét. Az is az Ő dolga.
Nem tudom, honnan veszed a szamokat. A SpaceX meg èrdemben csak pár millió profitot termelt. Jellemzoen Csak égetik a pénzt.
Mivel a Starlink a SpaceX egyik divíziója, így azért nem meglepő, hogy viszi a pénzt a hálózat kiépítése. Inkább az a meglepő, hogy ezzel együtt is tud profitot felmutatni időnként a SpaceX konglomerátum.
A Boeignál tényleg olcsóbbak, de világ voszonylatban már nem olcsó a Dragonok reptetése. Az emberes missziók kifejezetten drágák, egy Szojuz vagy egy Hosszu Meneteléshez képest.
Nekik alapvetően csak a Boeingnél kell olcsóbbnak lenniük. Sem a Soyuz, sem a LM nem opció a NASA-nak jó ideig.
Ami a költségeket illeti. Musk be is ismerte, hogy tudnának olcsóbbak lenni, de nem kell, mert így is ők a NASA számára a legolcsóbbak. Meg így marad pénz a cég többi tevékenységére.
Arról nem is beszélve, hogy a Soyuz egy űrhajósra vetített költsége nem sokkal jobb, mint a Crew Dragoné. Sőt! Én a Soyuzra 48M/launch árat is olvastam. Úgy viszont a 4 fős Crew Dragon 55M/lauch-a kimondottan jó.

Kéretik nem elfelejteni az Amerikai/Nyugati hordozó piac még nem a világ!
Ez így van, de ebből az ábrából látszik, hogy mekkora az előnyük (FH, F9).
 
Emberes ISS repülésben nincs benne a kiképzés meg az ISS költsége? A Nasa felé valami 55 millió csak fuvarköltségre emlékszem (bár könyen lehet, hogy rosszul).

A másik tényező, hogy a F9 magasan vezet megbízhatóságban a többi hasonlóan olcsó rakétához képest.
A legutóbbi Nasa rendelés alapjan 88M
Ha 55M lenne mire menne el a fennmaradó $45M?

Boeing, in flying 24 astronauts, has a per-seat price of $183 million. SpaceX, in flying 56 astronauts during the same time frame, has a seat price of $88 million. Thus, NASA is paying Boeing 2.1 times the price per seat that it is paying SpaceX, inclusive of development costs incurred by NASA.

A megbizhatósággal a Szojuzoknál sincs gond. Az emberes Hosszú Menetelés is hibátlan, de az Atlasz is patent.
Az oroszok is nagyon elszálltak az árakkal ott is már $80M egy ülés ami ugye régen vagy 25 volt. De ugye belatjuk, hogy infláció ide vagy oda ennyit tuti nem drágultak. Csak ugye kell a lóvé.
 
Ez akkor sem adófizetői pénz. A befektető meg csak hagy kockáztassa a pénzét. Az is az Ő dolga.
Világos, nem is ezt mondtam. de nem is a saját pénzét viszi vásárra.
Mivel a Starlink a SpaceX egyik divíziója, így azért nem meglepő, hogy viszi a pénzt a hálózat kiépítése. Inkább az a meglepő, hogy ezzel együtt is tud profitot felmutatni időnként a SpaceX konglomerátum.

Nekik alapvetően csak a Boeingnél kell olcsóbbnak lenniük. Sem a Soyuz, sem a LM nem opció a NASA-nak jó ideig.
Ami a költségeket illeti. Musk be is ismerte, hogy tudnának olcsóbbak lenni, de nem kell, mert így is ők a NASA számára a legolcsóbbak. Meg így marad pénz a cég többi tevékenységére.
Arról nem is beszélve, hogy a Soyuz egy űrhajósra vetített költsége nem sokkal jobb, mint a Crew Dragoné. Sőt! Én a Soyuzra 48M/launch árat is olvastam. Úgy viszont a 4 fős Crew Dragon 55M/lauch-a kimondottan jó.
$88M/ülés lessz az a dragonnál. És a Szojuzok is már 80-nál járnak. Csak ott tudjuk, hogy ugyanaz a konfigban pár éve még 25 volt vagyis inflációval se lehet több kb 40M-nél.

Lehet, hogy tudnának olcsóbbak lenni. Èn csak azokra az állitásoddal reagáltam, hogy hú de olcsóak! Nem azok! Max a saját piacukon.
 
Pont tegnap jött ki Thunderfoot egy újabb Elon Musk videóval ahol bár kicsit fura stílusban de elég profán módon rámutat sok hazugságára.
Na ne! Ez most komoly egy Musk hater youtube channel olyan polgárpukkasztó sztorival jön, hogy a NASA 3 BILLION!!!!! USD-t addot ennek a rohadéknak, és hová jutottunk! Meg hogy 1967-ben az Apollóval milyen kurv@gyorsan sikerült eljutni a Holdra.
Jah közben mennyi pénz is ment el erre a bulira? Akkori áron 25+Mrd USD? Mennyi is az mai áron? Alig több, mint 250Mrd.
Meg olyan teljesen nevetséges hazugságokkal házal, hogy az SLS 2Mrd-ból ment fel a Holdat megkerülni. Közben meg....
 
Én sem értek egyet mindennel, de sok igazság is van a videóban.
Az SLS indítási költsége nem hazugság. Az egy dolog, hogy a fejlesztèsre mennyi ment el, de ugye a SpaceX kapszuláinak fejlesztésére elment milliárdokat se számoljuk bele a mostani indítási költségbe.
 
Bo
Világos, nem is ezt mondtam. de nem is a saját pénzét viszi vásárra.

$88M/ülés lessz az a dragonnál. És a Szojuzok is már 80-nál járnak. Csak ott tudjuk, hogy ugyanaz a konfigban pár éve még 25 volt vagyis inflációval se lehet több kb 40M-nél.

Lehet, hogy tudnának olcsóbbak lenni. Èn csak azokra az állitásoddal reagáltam, hogy hú de olcsóak! Nem azok! Max a saját piacukon.
Bocs, a /launch, és a /seat árakat valószínűleg kevertem, de a 88-ban benne van a SpaceX utólag kifizetésre kerülő fejlesztési költsége is.
Gondolom, hogy ezt az első nagyívű szerződésben ki is fizettetik. Az 55M valószínűleg az ettől megtisztított költség.
De tegyük hozzá, hogy itt megintcsak arról van szó, hogy a SpaceX-nek bőven nem ennyi az ököltségi ára.
A Soyuz esetén nem kell már ilyen fejlesztési költségeket fizetni. Mint ahogy később már a Crew Dragon mission-ökre sem.
Ráadásul a CrewDragon kapszulák újrahasznosításával az egyes újrahasznosított küldetések egyre olcsóbbak lesznek.
A NASA ugye 14 küldetést fizetett ki/rendelt Crew Dragonból. Jelenleg 4 aktív Crew Dragon kapszula van, az 5. épül. De egy kapszula élettartamát 15 küldetésre tervezték. Azaz minden kapszula 3. indítása után már ingyen viszi a népet. És akkor még azt nem vettük számításba, hogy mi van akkor, ha a 16. indításra teherűrhajóként küldik fel. Mert attól, hogy esetleg Crew Dragonnak már nem jó, sima Dragonként még simán használható.
 
  • Tetszik
Reactions: gergo55
Én sem értek egyet mindennel, de sok igazság is van a videóban.
Az SLS indítási költsége nem hazugság. Az egy dolog, hogy a fejlesztèsre mennyi ment el, de ugye a SpaceX kapszuláinak fejlesztésére elment milliárdokat se számoljuk bele a mostani indítási költségbe.
Ahogy az előbb belinkelt cikkből megtudtuk, dehogynem.
 
Bo

Bocs, a /launch, és a /seat árakat valószínűleg kevertem, de a 88-ban benne van a SpaceX utólag kifizetésre kerülő fejlesztési költsége is.
Gondolom, hogy ezt az első nagyívű szerződésben ki is fizettetik. Az 55M valószínűleg az ettől megtisztított költség.
De tegyük hozzá, hogy itt megintcsak arról van szó, hogy a SpaceX-nek bőven nem ennyi az ököltségi ára.
A Soyuz esetén nem kell már ilyen fejlesztési költségeket fizetni. Mint ahogy később már a Crew Dragon mission-ökre sem.
Ráadásul a CrewDragon kapszulák újrahasznosításával az egyes újrahasznosított küldetések egyre olcsóbbak lesznek.
A NASA ugye 14 küldetést fizetett ki/rendelt Crew Dragonból. Jelenleg 4 aktív Crew Dragon kapszula van, az 5. épül. De egy kapszula élettartamát 15 küldetésre tervezték. Azaz minden kapszula 3. indítása után már ingyen viszi a népet. És akkor még azt nem vettük számításba, hogy mi van akkor, ha a 16. indításra teherűrhajóként küldik fel. Mert attól, hogy esetleg Crew Dragonnak már nem jó, sima Dragonként még simán használható.
Azt kell nezni mennyit fizetnek konkrétan, mert az a biztos. Ennyiért rendeltek emberes kuldetest;
A 14 misszió 5Milliárd 88/ülésre jön ki. A később hozzáadott extra 5-öt külön számolva azok 72M jön ki.
 
Na most akkor valami 2.4 milliárdra emlékszem mint Crew Dragon fejlesztési pénz, ami 20 indításra 120 millió ami székre lebontva 30 millió. Csak magában a fejlesztés. Ezt a Spacex megkapta. Azt nem tudom, hogy az F9B5-re mennyit költött ebből.
 
Igenám, csakhogy elvileg a szerződéseket kisebb csomagokban írták alá. És kiderült, hogy a 7-9-es Crew missziók ülésára ennél jóval jobb volt (64,7M).
Az eredetileg tervezett 6 küldetésre a NASA maga 55M-t számolt a SpaceX-nek. . Elvileg az eredeti árhoz képest kalkulált ár korrelál az inflációval.
Mint ahogy az általad berakott 1,4Mrd-os 10-14-es 5 missziós ár is elsősorban azért magasabb, mert számoltak egy inflációs nyomással.
Az infláció kalkulátor azt dobja ki, hogy a 2014-es 55M USD, az mostanra 71,48M-ra jön ki.
Hja és ne felejtsük el, hogy a NASA az elején kikötötte, hogy csak teljesen szűz hordozóval, és űrhajóval kell lebonyolítani az emberes küldetéseket, ugyanakkor menet közben a nagyon pozitív eredmények miatt mégis engedélyezte az újrahasznosítást. Érdekes, hogy valami miatt a Crew 5-től visszatértek megint a vadiúj hordozókhoz. Ez pedig nyilvánvalóan növeli a költségeket.
Nekem a kijött árakból. (Első 6 küldetés 108M/ülés, 7-9: 64,7M, 10-14: 71M) nyekem nyilvánvaló, hogy az első 2,6Mrd-os szerződésnek mindenképpen kellett tartalmaznia további fejlesztési költségeket is.
A NASA programleírásai különben egyértelműsítik is ezt. A CCtCap (erre fizetnek összesen valami 4,9Mrd-ot a SpaceX-nek) leírása is tartalmazza, hogy a szerződés nem csak magát az indításokat, hanem fejlesztést, és tesztelést is tartalmaz.
 
Ebben a teljes program le van vezetve.
Ez meg a NASA anyaga.
Aztán elver 45 milliárdot a Twitterre, amit maga is már megbán közben, de ki kellett fizetnie, felszámol sok munkahelyet aztán most épp úgy néz ki, hogy csődbe viszi.
Jah, csak közben azt is elfelejted, hogy a Twitterrel hozzájut egy irgalmatlan adatmennyiséghez teljesen legálisan, aminek gyakorlatilag nincs szerzői jogi vonzata, és legálisan használhatja fel ezen adattömeget a saját AI fejlesztéséhez.
A jelenlegi AI-k egyik legnagyobb támadhatósága az lesz, ha sorban meg fognak bukni, mivel az AI fejlesztése magában foglalja egy csomó ember szerzői joggal védett adatát. Vagy előlről kezdik a tanítást, vagy nem is tudom, mert utólag a mákból a rizst nagyon nehéz kiválogatni.
Mindenesetre a Twitter egy olyan jelenség, amit nem fognak tudni megfojtani a hírdetők. Az alkalmazottak elzavarása szerintem egy igen komoly egyensúlyjavulást eredményezett a cégnél. Egyes pletykák szerint majdnem 80%-kal kevesebb a Twitter alkalmazott.
 
Igenám, csakhogy elvileg a szerződéseket kisebb csomagokban írták alá. És kiderült, hogy a 7-9-es Crew missziók ülésára ennél jóval jobb volt (64,7M).
Az eredetileg tervezett 6 küldetésre a NASA maga 55M-t számolt a SpaceX-nek. . Elvileg az eredeti árhoz képest kalkulált ár korrelál az inflációval.
Mint ahogy az általad berakott 1,4Mrd-os 10-14-es 5 missziós ár is elsősorban azért magasabb, mert számoltak egy inflációs nyomással.
Az infláció kalkulátor azt dobja ki, hogy a 2014-es 55M USD, az mostanra 71,48M-ra jön ki.
Hja és ne felejtsük el, hogy a NASA az elején kikötötte, hogy csak teljesen szűz hordozóval, és űrhajóval kell lebonyolítani az emberes küldetéseket, ugyanakkor menet közben a nagyon pozitív eredmények miatt mégis engedélyezte az újrahasznosítást. Érdekes, hogy valami miatt a Crew 5-től visszatértek megint a vadiúj hordozókhoz. Ez pedig nyilvánvalóan növeli a költségeket.
Nekem a kijött árakból. (Első 6 küldetés 108M/ülés, 7-9: 64,7M, 10-14: 71M) nyekem nyilvánvaló, hogy az első 2,6Mrd-os szerződésnek mindenképpen kellett tartalmaznia további fejlesztési költségeket is.
A NASA programleírásai különben egyértelműsítik is ezt. A CCtCap (erre fizetnek összesen valami 4,9Mrd-ot a SpaceX-nek) leírása is tartalmazza, hogy a szerződés nem csak magát az indításokat, hanem fejlesztést, és tesztelést is tartalmaz.
Akárhogy is nézzük bár olcsóbb a Boeingnél olcsónak egyáltalán nem nevezném.
Illetve az is hülyeség (már bocs), hogy 3repüles után már nincs költség vele, hiszen a második fokozat is hozzá tartozik a misszióhoz + ugye ott az eldobandó Trunk szekció az Ablációs hőpajzs, az ernyő tárolojának ajtaja. De talán az ernyőkét sem használják újra. Persze ez nem akkora tétel, de nem is 100%-ban újrahasznosítható!

***
Szuper felvételen a Tiangong állomás;
IMG-20231129-183944.jpg

Először azt hittem valami CGI de a legutóbbi Shenzhou hajó készítette. Jó látni a bedokkolt emberes kapszulát illetve az ellentétes oldalon a Teherhajót. Jó nagy, nem véletlenül a legtöbb terhet ez tudja vinni.
A képet nézegetve tünt csak fel, hogy nem láthatóak vizuális hűtő panelek az állomáson. Pedig biztos van valami fajta hűtés csak lehet máshogy oldják meg?!
 
El

Élérték már a jenki 90evekbeli színvonalát űrtechologia terén ?
 
  • Imádom
Reactions: Kim Philby
El
Élérték már a jenki 90evekbeli színvonalát űrtechologia terén ?
Bőven. Főleg ha azt nézzük az usának is az ISS az első moduláris allomása.
De koncepció szinten még az Orosz vonalon haladnak. Elég csak ránézni a MIR-re;
IMG-20221019-171531.jpg

Ha leveszed a sallangot, és a régi napelemeket kiköpött Tiangong.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
2025-től az Amazon is kiépítit a saját nagysebességű műholdas internetszolgáltatását Project Kuiper néven, ami 3236 műholddal fog üzemelni globális lefedettségnél. Az első három fellövéshez a konkurens SpaceX Falcon 9-esét fogják használni.
 
  • Hűha
Reactions: Kim Philby