"Kuai Zhou rapid-response orbital launch system" Nem is tudom, mi lehetne a magyar elnevezése. Gyorsreagállású űr-indítójármű?
Űrkutatás
- Téma indítója Luthero
- Indítva
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
Sacc per kábé igen. Mókás, hogy mind a Szojvetunió/Oroszország, mint az Egyesült Államok tervezgette ezt a képességet, ám sose rendelkezett vele valójában (az Orbital Pegasus megfelel neki, ám katonai célra sose vették számba).
A Hosszú Menetelés 6 is valami hasonló koncepicót követ. De habár "gyors" mégis néhány hét míg fellőhetnek vele valamit.
Viszont ebben az esetben, ha mindent előre beszereltek, gondolom pár nap és indíthatják.
Az nem "rapid response". Itt inkább órákról van szó.
Ami pedig különösen kínos, ha a hordozott műholdak valójában "vadászműholdak", tehát jelentős pályaváltoztatásra képes ASAT műholdak - márpedig itt logikus lenne ilyen célú alkalmazásban gondolkodni.
A BaiDou GNSS műholdakat vagy GEO pályán keringő kommunikációs műholdakhoz ez túlságosan kis rakéta, tehát az nem opció, marad a LEO pályán keringő műholdak esete. LEO-n főleg kémműholdak keringenek, de azok jellemzően nagyobb darabok, ha csak nem Cubesat / Microsat szintű megoldásokban gondolkodnak...
Néhány napja pont ez történt. Egy rakéta kettőt is felvitt.
http://www.xinhuanet.com/english/2018-01/19/c_136908689.htm
Yepp, a HM11 teherbírása ~750kg LEO / ~350kg SSO, szóval a két műhold egyenként esélyesen csak 100-200kg lehet.
Ezt most olvastam, és több részben osztom meg:
"
Hogyan utazzunk a fénynél gyorsabban - a fizika törvényeinek megsértése nélkül
A fény sebessége (jele: c, a latin „celeritas", azaz fürgeség szóból) abszolút fizikai állandó. A fény fotonja 299'792'458 (kb. 3*10^8) métert tesz meg másodpercenként, azaz 1'079'252'827,2 (kb. 1,08*10^9) km-t tesz meg óránként. Ezt az értéket ilyen pontosan 1926-ban Albert A. Michaelson rögzítette, viszont már 1849-ben is ki tudták számítani megközelítőlegesen ezt az elképesztően nagy sebességet. Mindegy, hogy hol helyezkedünk el a Világmindenségben, hogy milyen relatív sebességgel haladunk a célunk felé, a fény sebessége a vákuumban ugyanaz marad. Ezt gyakran úgy redukáljuk, - már-már dogmatikusan - hogy semmi nem lehet gyorsabb a fénynél, ám a dolgok nem ilyen egyszerűek. Valójában sok minden gyorsabban utazhat a fénynél, attól függően, hogy hogyan definiáljuk a "valamit", az "utazást" és a "fénynél gyorsabban" komponenseket.
Az egyes objektumok sebességét általában egy referencia-rendszerben határozzuk meg. A külső szemlélő a rögzített A és B pontok távolságát ismeri és megméri, hogy az adott objektumnak mekkora időre volt szüksége ahhoz, hogy megtegye az ismert távolságot. A távolság és az idő hányadosaként megkapjuk a sebességet. Ez azonban a megfigyelő által rögzített sebesség, és ez eltér attól, amit maga az objektum tapasztal. Maga a foton mindig c-vel halad (az adott közegnek megfelelő c-vel) míg a test sebessége lehet c-nél kevesebb vagy több, függően attól, hogy ki méri a két pont között eltelt időt.
Optikai és stelláris lökéshullámok
Az egyik megoldás, hogy megjegyezzük, a fény állandó sebessége egyedül a vákuum közegében haladva vonatkoztatható. Amidőn a fény anyagon hatol át, az effektív sebessége lecsökken, ezt gyakran refrakcióban, azaz fénytörésben adják meg, ahol a fény valódi sebessége c/n, és ahol az n szinte mindig nagyobb egynél. Például, ha a fény vízen halad át, a sebessége nagyjából 0,75 c. Ennek köszönhetően a megfigyelő szemszögéből tapasztalhatunk olyat, hogy a fotonok c-nél nagyobb vagy kisebb átlagsebességgel haladtak.
Például az atomreaktorokból kibocsátott elektronok akkora energiával indulnak útjukra, hogy megközelítik a fény sebességét. Miközben a hűtőanyagként szolgáló vízen haladnak át, sebességük nagyobb a fény vízben elérhető maximumánál, ezáltal túllépték a fénysebességet. A hangrobbanás, a hangsebesség átlépésekor keletkező lökéshullám viszonylag közismert, ez pedig segít megérteni az ekkor bekövetkező eseménysort, amit Cserenkov-sugárzásnak nevezünk és a reaktorok kékes fényét adja. Egész egyszerűen az elektronok átlépik az adott közegre érvényes fénysebességet, (mely kisebb a vákuumban mért c-nél) és egy optikai lökéshullámot hoznak létre.
Egy másik jelenség, ami képes a fénynél gyorsabban haladni bizonyos közegben, az a csillagok belsejében kialakuló rezgéshullám. A Napban, és minden más csillagban, a fény a magban keletkezik, a nukleáris fúzió eredményeként. Fénysebességgel haladva két-három másodperces utat járna be a Nap felszínéig, ám a Nap belseje olyan sűrű, tele töltéssel rendelkező részecskékkel, hogy a fény képtelen egyenes vonalon haladni. Nagy átlagban a Nap magjában keletkező foton egyetlen centimétert halad, mielőtt egy ionba csapódik, ahonnan véletlenszerű irányba tér ki. Képzeljünk el egy fotont, ami megpróbálja elhagyni a Napot, azonban minden centiméteren akadályokba ütközik. Ez a kiadós "fénytúra" okozza azt, hogy a fotonok 20-150 ezer év közötti idő alatt jutnak ki a Nap felszínére, ahonnan aztán felveszik az ismert, 300 ezer km/s sebességet.
A rezgéshullámok máshogy működnek. Valójában nyomáshullámokról van szó, amik energiát áramoltatnak az anyagon keresztül ahelyett, hogy magát az anyagot szállítanák. Ennek köszönhetően nem "zaklatják" őket az ionok a magban, így a rezgéshullámok több ezer méter per szekundummal roboghatnak át a Napon, vibrációt okozva a hatalmas testben. Az ezzel foglalkozó tudományágat helio-szeizmológiának, más csillagok esetén asztro-szeizmológiának hívják. A rezgések analízisével olyan információk birtokába juthatunk, amik a Nap sűrűségére és a magban uralkodó nyomásra utalnak.
Ez mind szép és jó, mondanák a földi halandók, ám egyetlen jelenség sem gyorsabb a fény valódi sebességénél. Mozoghat valami gyorsabban a vákuumban terjedő fénynél? Igen, hála az általános relativitás-elméletnek.
A relativitás-elmélet kitételei
Gyakran hivatkoznak arra dogmatikusan, hogy Einstein az egyenleteiben tiltja a c-feletti sebesség elérését. Az igazság az, hogy egyrészt a valószínűtlenség a pozitív tömeggel rendelkező objektumokra van kimondva, másrészt hogy a speciális relativitás-elméletnek az alapfeltételezései és előrejelzései között nem szerepel az, hogy a fény sebessége a legnagyobb sebesség. A 300 ezer km/s-ot, mint maximális sebességhatárt a relativitás-elmélet következtetései közt sem találjuk meg. Olyannyira nem, hogy az einsteini egyenleteket felhasználva el lehet gondolatban játszani olyan elméleti részecskékkel, (pl. tachionokkal) amik a teljes létezésük során a fénynél nagyobb sebességgel haladnak (Koncz H. Attila: Mik is pontosan a tachionok? Ha pedig gyorsabbak a fénynél, akkor valójában milyen gyorsan képesek haladni? 2015.04.19. Link: https://www.facebook.com/koncz1987/photos/pb.1772024769689644.-2207520000.1456923810./1826501767575277?type=3&source=42). Ha tényleg léteznének ilyen részecskék, és ha mondjuk gyakorlatilag is lehetne általuk információt eljuttatni, akkor az olyan abszurd, erősen problémás eshetőségeket valósítana meg, mint a múltba való időutazás, a kauzalitási elv megsértése. Emiatt a fizikusok azt feltételezik, hogy valószínűleg nincs a fénysebesség felett történő információtovábbítás. Viszont ez így nem következtethető magából az elméletből.
Einstein ezt írta le konkrétan: „A tapasztalat arra a meggyőződésre vezetett, hogy egyfelől érvényes a (szűkebb értelemben vett) relativitás-elv, másfelől a fény terjedési sebessége vákuumban c-állandóval veendő egyenlőnek." Ez a két ún. posztulátum, melyet Einstein megírt és ebből vezette le teljes relativitás-elméletét. A már Galileinél is felmerült relativitás-elv (nem pedig relativitás elmélet) azt jelenti ki, hogy fizikai kísérletekkel az abszolút nyugvó vonatkoztatási rendszer kimutatása lehetetlen. Eszerint bármely, egymáshoz képest egyenletes sebességgel, egyenes irányban mozgó vonatkoztatási rendszer egyenértékű, bennük a fizikai törvényeknek ugyanolyan jellegűnek kell lenniük, és így bennük a fény sebességének is egyformán c-nek kell lennie.
Ugyanakkor bár sokak számára rejtve marad, ám ténylegesen egy szóval sem lett említve az, hogy nem létezhet c-feletti sebesség. Csupán azt feltételeztük, hogy c állandó a vonatkoztatási rendszertől függetlenül. Mivel a speciális relativitás-elmélet posztulátumai nem nyilvánítják ki a fénysebesség határ voltát, ezért ha valami a fénynél gyorsabban halad, az még nem feltétlenül jelenti egyenesen a relativitás-elméletnek a cáfolatát.
A fénynél nagyobb sebességet lehet érzékeltetni kísérletekkel is a könnyebb megértés végett, azonban vigyázni kell ezekkel a demonstrálásokkal, mert félrevezetőek tudnak lenni. Feltételezzük azt a szituációt, hogy nagy távolságról szembe állsz egy jó hosszú és magas fallal, majd fogsz egy zseblámpát és annak a fénycsóvájával balról jobbra gyorsan végigvilágítasz az előtted levő fal felületén. A fényfolt haladási sebessége a fénysebesség sokszorosa is lehet. Ezt így gyakorlatban elég nehéz volna kipróbálni, ám biztosan ki lehetne találni egyszerűbb és realisztikusabb gondolatkísérletet is. Mindenesetre én most tovább kavarom a példa eseményeit. Az egyik barátom, akit a fal bal oldalán ér el a fénycsóvám, nem tud a fénycsóvával üzenetet küldeni a fal jobb oldalán álló barátomnak. Az információ tőlem feléjük, nem pedig a bal oldali embertől a jobb oldali felé terjed. Információ nem terjedt a fénynél nagyobb sebességgel.
Ez már frappánsabb gondolatkísérlet, ám természetesen erről sem szólt egyik relativitás-elméletbeli kitétel sem. Viszont érdekes lehet, hogy a posztulátumokból logikai úton le lehet-e helyesen valami sebességlimitet vezetni, mert ha igen, akkor az hasonló prioritású feltétellé lépne elő, mint az einsteini kitételek. Einstein erről így ír: „A Lorentz-transzformációból az következik, hogy a relativitás elméletében a fénysebesség olyan határsebesség szerepét tölti be, melyet valóságos test el nem érhet, valamint túl sem szárnyalhatja."
"
Hogyan utazzunk a fénynél gyorsabban - a fizika törvényeinek megsértése nélkül
A fény sebessége (jele: c, a latin „celeritas", azaz fürgeség szóból) abszolút fizikai állandó. A fény fotonja 299'792'458 (kb. 3*10^8) métert tesz meg másodpercenként, azaz 1'079'252'827,2 (kb. 1,08*10^9) km-t tesz meg óránként. Ezt az értéket ilyen pontosan 1926-ban Albert A. Michaelson rögzítette, viszont már 1849-ben is ki tudták számítani megközelítőlegesen ezt az elképesztően nagy sebességet. Mindegy, hogy hol helyezkedünk el a Világmindenségben, hogy milyen relatív sebességgel haladunk a célunk felé, a fény sebessége a vákuumban ugyanaz marad. Ezt gyakran úgy redukáljuk, - már-már dogmatikusan - hogy semmi nem lehet gyorsabb a fénynél, ám a dolgok nem ilyen egyszerűek. Valójában sok minden gyorsabban utazhat a fénynél, attól függően, hogy hogyan definiáljuk a "valamit", az "utazást" és a "fénynél gyorsabban" komponenseket.
Az egyes objektumok sebességét általában egy referencia-rendszerben határozzuk meg. A külső szemlélő a rögzített A és B pontok távolságát ismeri és megméri, hogy az adott objektumnak mekkora időre volt szüksége ahhoz, hogy megtegye az ismert távolságot. A távolság és az idő hányadosaként megkapjuk a sebességet. Ez azonban a megfigyelő által rögzített sebesség, és ez eltér attól, amit maga az objektum tapasztal. Maga a foton mindig c-vel halad (az adott közegnek megfelelő c-vel) míg a test sebessége lehet c-nél kevesebb vagy több, függően attól, hogy ki méri a két pont között eltelt időt.
Optikai és stelláris lökéshullámok
Az egyik megoldás, hogy megjegyezzük, a fény állandó sebessége egyedül a vákuum közegében haladva vonatkoztatható. Amidőn a fény anyagon hatol át, az effektív sebessége lecsökken, ezt gyakran refrakcióban, azaz fénytörésben adják meg, ahol a fény valódi sebessége c/n, és ahol az n szinte mindig nagyobb egynél. Például, ha a fény vízen halad át, a sebessége nagyjából 0,75 c. Ennek köszönhetően a megfigyelő szemszögéből tapasztalhatunk olyat, hogy a fotonok c-nél nagyobb vagy kisebb átlagsebességgel haladtak.
Például az atomreaktorokból kibocsátott elektronok akkora energiával indulnak útjukra, hogy megközelítik a fény sebességét. Miközben a hűtőanyagként szolgáló vízen haladnak át, sebességük nagyobb a fény vízben elérhető maximumánál, ezáltal túllépték a fénysebességet. A hangrobbanás, a hangsebesség átlépésekor keletkező lökéshullám viszonylag közismert, ez pedig segít megérteni az ekkor bekövetkező eseménysort, amit Cserenkov-sugárzásnak nevezünk és a reaktorok kékes fényét adja. Egész egyszerűen az elektronok átlépik az adott közegre érvényes fénysebességet, (mely kisebb a vákuumban mért c-nél) és egy optikai lökéshullámot hoznak létre.
Egy másik jelenség, ami képes a fénynél gyorsabban haladni bizonyos közegben, az a csillagok belsejében kialakuló rezgéshullám. A Napban, és minden más csillagban, a fény a magban keletkezik, a nukleáris fúzió eredményeként. Fénysebességgel haladva két-három másodperces utat járna be a Nap felszínéig, ám a Nap belseje olyan sűrű, tele töltéssel rendelkező részecskékkel, hogy a fény képtelen egyenes vonalon haladni. Nagy átlagban a Nap magjában keletkező foton egyetlen centimétert halad, mielőtt egy ionba csapódik, ahonnan véletlenszerű irányba tér ki. Képzeljünk el egy fotont, ami megpróbálja elhagyni a Napot, azonban minden centiméteren akadályokba ütközik. Ez a kiadós "fénytúra" okozza azt, hogy a fotonok 20-150 ezer év közötti idő alatt jutnak ki a Nap felszínére, ahonnan aztán felveszik az ismert, 300 ezer km/s sebességet.
A rezgéshullámok máshogy működnek. Valójában nyomáshullámokról van szó, amik energiát áramoltatnak az anyagon keresztül ahelyett, hogy magát az anyagot szállítanák. Ennek köszönhetően nem "zaklatják" őket az ionok a magban, így a rezgéshullámok több ezer méter per szekundummal roboghatnak át a Napon, vibrációt okozva a hatalmas testben. Az ezzel foglalkozó tudományágat helio-szeizmológiának, más csillagok esetén asztro-szeizmológiának hívják. A rezgések analízisével olyan információk birtokába juthatunk, amik a Nap sűrűségére és a magban uralkodó nyomásra utalnak.
Ez mind szép és jó, mondanák a földi halandók, ám egyetlen jelenség sem gyorsabb a fény valódi sebességénél. Mozoghat valami gyorsabban a vákuumban terjedő fénynél? Igen, hála az általános relativitás-elméletnek.
A relativitás-elmélet kitételei
Gyakran hivatkoznak arra dogmatikusan, hogy Einstein az egyenleteiben tiltja a c-feletti sebesség elérését. Az igazság az, hogy egyrészt a valószínűtlenség a pozitív tömeggel rendelkező objektumokra van kimondva, másrészt hogy a speciális relativitás-elméletnek az alapfeltételezései és előrejelzései között nem szerepel az, hogy a fény sebessége a legnagyobb sebesség. A 300 ezer km/s-ot, mint maximális sebességhatárt a relativitás-elmélet következtetései közt sem találjuk meg. Olyannyira nem, hogy az einsteini egyenleteket felhasználva el lehet gondolatban játszani olyan elméleti részecskékkel, (pl. tachionokkal) amik a teljes létezésük során a fénynél nagyobb sebességgel haladnak (Koncz H. Attila: Mik is pontosan a tachionok? Ha pedig gyorsabbak a fénynél, akkor valójában milyen gyorsan képesek haladni? 2015.04.19. Link: https://www.facebook.com/koncz1987/photos/pb.1772024769689644.-2207520000.1456923810./1826501767575277?type=3&source=42). Ha tényleg léteznének ilyen részecskék, és ha mondjuk gyakorlatilag is lehetne általuk információt eljuttatni, akkor az olyan abszurd, erősen problémás eshetőségeket valósítana meg, mint a múltba való időutazás, a kauzalitási elv megsértése. Emiatt a fizikusok azt feltételezik, hogy valószínűleg nincs a fénysebesség felett történő információtovábbítás. Viszont ez így nem következtethető magából az elméletből.
Einstein ezt írta le konkrétan: „A tapasztalat arra a meggyőződésre vezetett, hogy egyfelől érvényes a (szűkebb értelemben vett) relativitás-elv, másfelől a fény terjedési sebessége vákuumban c-állandóval veendő egyenlőnek." Ez a két ún. posztulátum, melyet Einstein megírt és ebből vezette le teljes relativitás-elméletét. A már Galileinél is felmerült relativitás-elv (nem pedig relativitás elmélet) azt jelenti ki, hogy fizikai kísérletekkel az abszolút nyugvó vonatkoztatási rendszer kimutatása lehetetlen. Eszerint bármely, egymáshoz képest egyenletes sebességgel, egyenes irányban mozgó vonatkoztatási rendszer egyenértékű, bennük a fizikai törvényeknek ugyanolyan jellegűnek kell lenniük, és így bennük a fény sebességének is egyformán c-nek kell lennie.
Ugyanakkor bár sokak számára rejtve marad, ám ténylegesen egy szóval sem lett említve az, hogy nem létezhet c-feletti sebesség. Csupán azt feltételeztük, hogy c állandó a vonatkoztatási rendszertől függetlenül. Mivel a speciális relativitás-elmélet posztulátumai nem nyilvánítják ki a fénysebesség határ voltát, ezért ha valami a fénynél gyorsabban halad, az még nem feltétlenül jelenti egyenesen a relativitás-elméletnek a cáfolatát.
A fénynél nagyobb sebességet lehet érzékeltetni kísérletekkel is a könnyebb megértés végett, azonban vigyázni kell ezekkel a demonstrálásokkal, mert félrevezetőek tudnak lenni. Feltételezzük azt a szituációt, hogy nagy távolságról szembe állsz egy jó hosszú és magas fallal, majd fogsz egy zseblámpát és annak a fénycsóvájával balról jobbra gyorsan végigvilágítasz az előtted levő fal felületén. A fényfolt haladási sebessége a fénysebesség sokszorosa is lehet. Ezt így gyakorlatban elég nehéz volna kipróbálni, ám biztosan ki lehetne találni egyszerűbb és realisztikusabb gondolatkísérletet is. Mindenesetre én most tovább kavarom a példa eseményeit. Az egyik barátom, akit a fal bal oldalán ér el a fénycsóvám, nem tud a fénycsóvával üzenetet küldeni a fal jobb oldalán álló barátomnak. Az információ tőlem feléjük, nem pedig a bal oldali embertől a jobb oldali felé terjed. Információ nem terjedt a fénynél nagyobb sebességgel.
Ez már frappánsabb gondolatkísérlet, ám természetesen erről sem szólt egyik relativitás-elméletbeli kitétel sem. Viszont érdekes lehet, hogy a posztulátumokból logikai úton le lehet-e helyesen valami sebességlimitet vezetni, mert ha igen, akkor az hasonló prioritású feltétellé lépne elő, mint az einsteini kitételek. Einstein erről így ír: „A Lorentz-transzformációból az következik, hogy a relativitás elméletében a fénysebesség olyan határsebesség szerepét tölti be, melyet valóságos test el nem érhet, valamint túl sem szárnyalhatja."
"
Érdemes kicsit kibogozni ezt az einsteini állítást. Egy valóságos, "tardionos" objektumról van szó, mely a megfigyelőhöz képest valamidőn akár nyugalomban is lehetett volna. Egy ilyen testet semmiképpen nem lehet felgyorsítani az ismert erőterekkel egészen a fénysebesség pontjára, evidens hogy túlszárnyalni sem lehetséges. Nem létezhet olyan másik mozgó megfigyelő sem, akihez képest ez az objektum c-vel, vagy annál gyorsabban mozogna. Lehet modellezni sokféleképpen ezt a dolgot, ám nem utazhatunk egy, c-nél gyorsabb űrhajóban, más esetleges űrlény-civilizáció sem teheti meg.
Azonban létezhet olyan, nyugalomban lévő megfigyelő, akinek a szemszögéből az adott test az adott utat annyi idő alatt tette meg, mely esetén a távolság-idő tört c-nél nagyobb értéket ad! Erről részletesebben a Koncz H. Attila: Gyorsabban a fénynél - a téridő, a távolság és a sebesség viszonylagos természete a speciális relativitás-elmélet keretei közt c. 2015.05.22-ei cikkemben (https://www.facebook.com/koncz1987/photos/pb.1772024769689644.-2207520000.1456919322./1844959729062814?type=3&source=42) lehet olvasni.
Végeredményben - és ezt a témát immár mélyen érintve, mondjuk ki határozottan - eredetileg a fénysebesség vákuumban történő gyorsabb mozgásának (avagy az információ továbbításának c-nél gyorsabb haladásának) a tiltása se nem posztulátuma, se nem általános következménye a speciális relativitás-elméletnek. Abban kiindulásként a c-nek "az inerciarendszertől való függetlensége" szerepel. Az elegáns elmélet kidolgozása közben az derült ki, hogy a Világmindenségükben az eredetileg c-nél kisebb sebességgel mozgó objektumok (Ezeket nem hivatalosan tardionoknak hívják: tardy + ion= lassú vándor. A tardion kategória minden objektumot jelent, ami nem foton és tachion.) nem tudnak felgyorsulni c-re - persze nagyon speciális, extrém körülmények között ezt a sebességlimitet elméletileg átléphetik.
Ezen következtetés tartópillérét könnyű megérteni: a gyorsulással együtt járó tömegnövekedésről van szó, ami a szokásos körülmények esetén végtelenné tenné a c-pontját elérő gyorsuló tardionos objektumok tömegét. Ez az abszurd jelenség pedig egyértelműen paradoxonhoz vezetne. Viszont ez a következtetés egyrészt semmit nem nyilvánít ki arról, ha valami már eleve c-nél gyorsabban mozog (nem is tilthatja az ilyenek, pl. tachionok elméleti létezését), másrészt azt se "teszi tabuvá", hogy ha egy szituációban a tömegnövekedést kikompenzálja valami, akkor mégis lehetséges az ilyen felgyorsulás. Összefoglalva: a speciális relativitás-elmélet a c-feletti sebességekre való tardionos felgyorsulásról állítja valójában, hogy igen nehéz, valószínűtlen - nem pedig elvi lehetetlenséget bizonyít. Az általános relativitás-elmélet pedig számos potenciális, szabályos módot tár fel a c-nél gyorsabb mozgások lehetőségére nézve.
A tudományos vérkeringésben ez a fénysebességes limit-elv sajnálatosan felelőtlenül merevvé vált pályát futott be. A kezdeti részleges következmény státuszból általánosan bevonatkoztatott "szent tudományos dogmává" változott pár évtized alatt. Napjainkra már a legtöbb fizikai és matematikai szakcikkek, előadások, és egyetemi tankönyvek is úgy hivatkoznak reá, mint a Világmindenség egyik alapvető, fősarokkőbeli szabályára, amit a relativitás-elmélet "felfedezett" volna, valamint alapvető kiindulópontja, általános következménye lenne.
Ezek a görcsösen homogén felfogások viszont hibásak. Valójában, ha holnap felfedeznénk egy c-nél gyorsabban mozgó új részecskét, akkor a relativitás-elmélet alapjait nem kellene a kukába hajítanunk, hiszen egyrészt a kvantumelméletre amúgy sem érvényesek a relativitás-elmélet szabályai, másrészt akár bejegyezhetnénk egy új felfedezést egy tachion-fajta detektálása által. Ennek ellenére persze a szenzációhajhászat jegyében a bulvároldalak és a fősodrású média tele lennének olyan torz szalagcímekkel, hogy „Megdöntötték Einsteint" és „A relativitás-elméletet hibás, kidobhatjuk a fejlődés ablakán!". Hogy miért módosult alaptalanul ilyen dogmatikus tilalomfává, az kétségtelenül jogos és érdekes kérdés is egyben. Talán az emberiség ennyire vonzódik a korlátokhoz, a tiltó szabályokhoz, ezáltal a gondolati tehetetlenséghez? A kérdés költői, ideje továbbhaladnunk a témában.
A Világmindenség tágulási sebessége
Az Univerzum tágulási sebességét gyorsabbnak nyilvánítani a fénynél csak részigazság. A Világmindenség térfogata ugyanis az ún. metrikus tágulás szerint nő. Ez azt jelenti, hogy maga a téridő növekszik mindenütt az Univerzumban. A térnek ezt a megnyúlását nehéz észlelni közeli, pl. egy galaxison belüli objektumok között, mivel itt a gravitáció összetartó ereje jóval nagyobb. A legkönnyebben úgy figyelhető meg a jelenség, hogy megfigyeljük a távoli galaxisok vöröseltolódását. Az 1920-as évek óta tudjuk, hogy minél távolabbi egy galaxis, annál nagyobb a vöröseltolódás mértéke és annál gyorsabban távolodónak tűnik az objektum. Más szavakkal: minél messzebb van tőlünk egy galaxis, a belőle érkező fény annál inkább el van tolódva a vörös szín felé - vagyis a nagyobb hullámhossz felé - ez pedig azt mutatja, hogy minél messzebb van tőlünk valami, annál gyorsabban távolodik tőlünk. A vöröseltolódás és a távolság közötti aránypárt Hubble törvénye írja le. Az idő folyamán reájöttünk arra, hogy ez nem egyetlen pontból, egy kiinduló Ősrobbanás következtében elvágtázó galaxisok miatt van, hanem annak köszönhetően, hogy az űr, sőt az egész Univerzum térideje maga is metrikusan tágul.
A kozmikus expanzió ütemét a Hubble-konstans határozza meg. Jelenlegi legjobb tudásunk szerint a konstans értéke 21,47 km/s millió fényévenként. Ez azt jelenti, hogy két, űrben található, egymástól egymillió fényévre levő pont majdnem huszonegy és fél kilométert távolodik egymástól másodpercenként. Az Univerzum bármelyik pontján állva igaz ez, bárhonnan nézzük. Mivel az egész Világmindenség tágul, minél nagyobb a távolság a két pont között, annál gyorsabban távolodnak. Egy bizonyos távolságban ez a távolodás, amit a téridő folyamatos megnyúlása okoz, eléri a fénysebességet, sőt az azon túli objektumok ennél gyorsabban is távolodnak tőlünk. Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos távolságon túl lévő csillagok fénye soha nem fog elérni hozzánk, mert a köztünk lévő út hossza gyorsabban növekszik, mint amit a fény képes megtenni. Ennek köszönhetően, ha két, kellően távoli pontot határozunk meg, akkor gyorsabban távolodnak egymástól, mint a fény sebessége. Mivel a fénysebesség közel 300 ezer km/s, a jelenlegi Hubble-konstans szerint a kritikus pont valahol 13,9 milliárd fényév körül jön el.
Egy tizennégy milliárd fényévre levő galaxis a fénysebességnél gyorsabban távolodik tőlünk, ennek ellenére engedelmeskedik a relativitás-elmélet szabályainak. Végső soron, annak a galaxisnak a szemszögéből mi mozgunk a fénynél gyorsabban, a sebesség pedig viszonylagos. Kulcsfontosságú, hogy emlékezzünk reá, ez a mozgás a Világmindenség, és nem a galaxisok mozgása. Felmerülhet a kérdés, hogy ez nem ütközik-e a relativitáselmélettel, azonban a válasz egy határozott nem. Ettől még semmilyen tardionos test nem haladhat normál esetben a fénynél gyorsabban, csupán a két pont közti út hossza változik meg ilyen nagy ütemben. A relativitás-elmélet szerint - az előző részben kifejtettem - normális esetben, pozitív tömeggel rendelkező, tardionos objektum nem mozoghat az űrön keresztül gyorsabban a fénynél, ám a téridőnek a mozgására nincsen hasonló megkötés.
Az Univerzumnak nincs origója, nincs benne egyetlen kötött vagy rögzített, nem mozgó pont, amihez képest pontosan meg lehetne határozni a benne mozgó objektumok sebességét. Ezért a szomszédos galaxisok sebességét az egymáshoz képesti elmozdulásból kalkuláljuk. A csillagok sebességét a galaxis központi magjához képest számítjuk ki, ez pedig így mind egy hamis illúziót fest számunkra, mert közben minden mozog mindenhez képest. Így ha őszinték akarunk lenni, a Világmindenségben egyetlen objektum valódi sebességét sem ismerjük, csak a többiekéhez képesti relatív sebességét, valamint az Univerzum tágulását. Ezért lehetetlen egyelőre precíziósan hibátlanul számolni, mert matematikailag nem levezethető két, egymáshoz képest gyorsuló koordináta-rendszerek közötti transzformáció, márpedig a Világmindenségben minden gyorsul minden máshoz képest.
Összegezve tehát nincs abban semmi ellentmondás, ha a tér egyes részei egymáshoz képest a fénysebességnél nagyobb sebességgel tágulnak, ugyanis ezen esetben nem vonatkoztatási rendszerek térben történő relatív mozgásáról van szó, hanem a téridő metrikájának időfüggéséről. A téridő c-nél gyorsabb tágulása azért sem sérti a relativitás-elméletet, mert a téridő nem anyag, nincs tömege, tehát neki ez nincs megtiltva. Továbbá a mai elképzelésünk szerint a felfúvódás is messze fénysebességnél nagyobb sebességgel történt egykoron. Pontosan kell tudni értelmezni a relativitás-elméletet, mert a fénysebesség nem csak azt jelenti hogy 300 ezer km/mp, hanem hogy ez létezési sebesség, mivel az anyag mozgásból keletkezik, más néven és időben létezik. Ezért nem lehet 0t, azaz fénysebesség vagy fölé -1t gyorsítva, mert akkor már negatív időben létezne t-300 ezer km/s vagyis a múltjában. Ez pedig bizony időgép volna visszafelé és ez erősen ok-okozati sérülést, tehát kivitelezhetetlen paradoxont eredményezne."
Érdemes kicsit kibogozni ezt az einsteini állítást. Egy valóságos, "tardionos" objektumról van szó, mely a megfigyelőhöz képest valamidőn akár nyugalomban is lehetett volna. Egy ilyen testet semmiképpen nem lehet felgyorsítani az ismert erőterekkel egészen a fénysebesség pontjára, evidens hogy túlszárnyalni sem lehetséges. Nem létezhet olyan másik mozgó megfigyelő sem, akihez képest ez az objektum c-vel, vagy annál gyorsabban mozogna. Lehet modellezni sokféleképpen ezt a dolgot, ám nem utazhatunk egy, c-nél gyorsabb űrhajóban, más esetleges űrlény-civilizáció sem teheti meg.
Azonban létezhet olyan, nyugalomban lévő megfigyelő, akinek a szemszögéből az adott test az adott utat annyi idő alatt tette meg, mely esetén a távolság-idő tört c-nél nagyobb értéket ad! Erről részletesebben a Koncz H. Attila: Gyorsabban a fénynél - a téridő, a távolság és a sebesség viszonylagos természete a speciális relativitás-elmélet keretei közt c. 2015.05.22-ei cikkemben (https://www.facebook.com/koncz1987/photos/pb.1772024769689644.-2207520000.1456919322./1844959729062814?type=3&source=42) lehet olvasni.
Végeredményben - és ezt a témát immár mélyen érintve, mondjuk ki határozottan - eredetileg a fénysebesség vákuumban történő gyorsabb mozgásának (avagy az információ továbbításának c-nél gyorsabb haladásának) a tiltása se nem posztulátuma, se nem általános következménye a speciális relativitás-elméletnek. Abban kiindulásként a c-nek "az inerciarendszertől való függetlensége" szerepel. Az elegáns elmélet kidolgozása közben az derült ki, hogy a Világmindenségükben az eredetileg c-nél kisebb sebességgel mozgó objektumok (Ezeket nem hivatalosan tardionoknak hívják: tardy + ion= lassú vándor. A tardion kategória minden objektumot jelent, ami nem foton és tachion.) nem tudnak felgyorsulni c-re - persze nagyon speciális, extrém körülmények között ezt a sebességlimitet elméletileg átléphetik.
Ezen következtetés tartópillérét könnyű megérteni: a gyorsulással együtt járó tömegnövekedésről van szó, ami a szokásos körülmények esetén végtelenné tenné a c-pontját elérő gyorsuló tardionos objektumok tömegét. Ez az abszurd jelenség pedig egyértelműen paradoxonhoz vezetne. Viszont ez a következtetés egyrészt semmit nem nyilvánít ki arról, ha valami már eleve c-nél gyorsabban mozog (nem is tilthatja az ilyenek, pl. tachionok elméleti létezését), másrészt azt se "teszi tabuvá", hogy ha egy szituációban a tömegnövekedést kikompenzálja valami, akkor mégis lehetséges az ilyen felgyorsulás. Összefoglalva: a speciális relativitás-elmélet a c-feletti sebességekre való tardionos felgyorsulásról állítja valójában, hogy igen nehéz, valószínűtlen - nem pedig elvi lehetetlenséget bizonyít. Az általános relativitás-elmélet pedig számos potenciális, szabályos módot tár fel a c-nél gyorsabb mozgások lehetőségére nézve.
A tudományos vérkeringésben ez a fénysebességes limit-elv sajnálatosan felelőtlenül merevvé vált pályát futott be. A kezdeti részleges következmény státuszból általánosan bevonatkoztatott "szent tudományos dogmává" változott pár évtized alatt. Napjainkra már a legtöbb fizikai és matematikai szakcikkek, előadások, és egyetemi tankönyvek is úgy hivatkoznak reá, mint a Világmindenség egyik alapvető, fősarokkőbeli szabályára, amit a relativitás-elmélet "felfedezett" volna, valamint alapvető kiindulópontja, általános következménye lenne.
Ezek a görcsösen homogén felfogások viszont hibásak. Valójában, ha holnap felfedeznénk egy c-nél gyorsabban mozgó új részecskét, akkor a relativitás-elmélet alapjait nem kellene a kukába hajítanunk, hiszen egyrészt a kvantumelméletre amúgy sem érvényesek a relativitás-elmélet szabályai, másrészt akár bejegyezhetnénk egy új felfedezést egy tachion-fajta detektálása által. Ennek ellenére persze a szenzációhajhászat jegyében a bulvároldalak és a fősodrású média tele lennének olyan torz szalagcímekkel, hogy „Megdöntötték Einsteint" és „A relativitás-elméletet hibás, kidobhatjuk a fejlődés ablakán!". Hogy miért módosult alaptalanul ilyen dogmatikus tilalomfává, az kétségtelenül jogos és érdekes kérdés is egyben. Talán az emberiség ennyire vonzódik a korlátokhoz, a tiltó szabályokhoz, ezáltal a gondolati tehetetlenséghez? A kérdés költői, ideje továbbhaladnunk a témában.
A Világmindenség tágulási sebessége
Az Univerzum tágulási sebességét gyorsabbnak nyilvánítani a fénynél csak részigazság. A Világmindenség térfogata ugyanis az ún. metrikus tágulás szerint nő. Ez azt jelenti, hogy maga a téridő növekszik mindenütt az Univerzumban. A térnek ezt a megnyúlását nehéz észlelni közeli, pl. egy galaxison belüli objektumok között, mivel itt a gravitáció összetartó ereje jóval nagyobb. A legkönnyebben úgy figyelhető meg a jelenség, hogy megfigyeljük a távoli galaxisok vöröseltolódását. Az 1920-as évek óta tudjuk, hogy minél távolabbi egy galaxis, annál nagyobb a vöröseltolódás mértéke és annál gyorsabban távolodónak tűnik az objektum. Más szavakkal: minél messzebb van tőlünk egy galaxis, a belőle érkező fény annál inkább el van tolódva a vörös szín felé - vagyis a nagyobb hullámhossz felé - ez pedig azt mutatja, hogy minél messzebb van tőlünk valami, annál gyorsabban távolodik tőlünk. A vöröseltolódás és a távolság közötti aránypárt Hubble törvénye írja le. Az idő folyamán reájöttünk arra, hogy ez nem egyetlen pontból, egy kiinduló Ősrobbanás következtében elvágtázó galaxisok miatt van, hanem annak köszönhetően, hogy az űr, sőt az egész Univerzum térideje maga is metrikusan tágul.
A kozmikus expanzió ütemét a Hubble-konstans határozza meg. Jelenlegi legjobb tudásunk szerint a konstans értéke 21,47 km/s millió fényévenként. Ez azt jelenti, hogy két, űrben található, egymástól egymillió fényévre levő pont majdnem huszonegy és fél kilométert távolodik egymástól másodpercenként. Az Univerzum bármelyik pontján állva igaz ez, bárhonnan nézzük. Mivel az egész Világmindenség tágul, minél nagyobb a távolság a két pont között, annál gyorsabban távolodnak. Egy bizonyos távolságban ez a távolodás, amit a téridő folyamatos megnyúlása okoz, eléri a fénysebességet, sőt az azon túli objektumok ennél gyorsabban is távolodnak tőlünk. Ez azt jelenti, hogy egy bizonyos távolságon túl lévő csillagok fénye soha nem fog elérni hozzánk, mert a köztünk lévő út hossza gyorsabban növekszik, mint amit a fény képes megtenni. Ennek köszönhetően, ha két, kellően távoli pontot határozunk meg, akkor gyorsabban távolodnak egymástól, mint a fény sebessége. Mivel a fénysebesség közel 300 ezer km/s, a jelenlegi Hubble-konstans szerint a kritikus pont valahol 13,9 milliárd fényév körül jön el.
Egy tizennégy milliárd fényévre levő galaxis a fénysebességnél gyorsabban távolodik tőlünk, ennek ellenére engedelmeskedik a relativitás-elmélet szabályainak. Végső soron, annak a galaxisnak a szemszögéből mi mozgunk a fénynél gyorsabban, a sebesség pedig viszonylagos. Kulcsfontosságú, hogy emlékezzünk reá, ez a mozgás a Világmindenség, és nem a galaxisok mozgása. Felmerülhet a kérdés, hogy ez nem ütközik-e a relativitáselmélettel, azonban a válasz egy határozott nem. Ettől még semmilyen tardionos test nem haladhat normál esetben a fénynél gyorsabban, csupán a két pont közti út hossza változik meg ilyen nagy ütemben. A relativitás-elmélet szerint - az előző részben kifejtettem - normális esetben, pozitív tömeggel rendelkező, tardionos objektum nem mozoghat az űrön keresztül gyorsabban a fénynél, ám a téridőnek a mozgására nincsen hasonló megkötés.
Az Univerzumnak nincs origója, nincs benne egyetlen kötött vagy rögzített, nem mozgó pont, amihez képest pontosan meg lehetne határozni a benne mozgó objektumok sebességét. Ezért a szomszédos galaxisok sebességét az egymáshoz képesti elmozdulásból kalkuláljuk. A csillagok sebességét a galaxis központi magjához képest számítjuk ki, ez pedig így mind egy hamis illúziót fest számunkra, mert közben minden mozog mindenhez képest. Így ha őszinték akarunk lenni, a Világmindenségben egyetlen objektum valódi sebességét sem ismerjük, csak a többiekéhez képesti relatív sebességét, valamint az Univerzum tágulását. Ezért lehetetlen egyelőre precíziósan hibátlanul számolni, mert matematikailag nem levezethető két, egymáshoz képest gyorsuló koordináta-rendszerek közötti transzformáció, márpedig a Világmindenségben minden gyorsul minden máshoz képest.
Összegezve tehát nincs abban semmi ellentmondás, ha a tér egyes részei egymáshoz képest a fénysebességnél nagyobb sebességgel tágulnak, ugyanis ezen esetben nem vonatkoztatási rendszerek térben történő relatív mozgásáról van szó, hanem a téridő metrikájának időfüggéséről. A téridő c-nél gyorsabb tágulása azért sem sérti a relativitás-elméletet, mert a téridő nem anyag, nincs tömege, tehát neki ez nincs megtiltva. Továbbá a mai elképzelésünk szerint a felfúvódás is messze fénysebességnél nagyobb sebességgel történt egykoron. Pontosan kell tudni értelmezni a relativitás-elméletet, mert a fénysebesség nem csak azt jelenti hogy 300 ezer km/mp, hanem hogy ez létezési sebesség, mivel az anyag mozgásból keletkezik, más néven és időben létezik. Ezért nem lehet 0t, azaz fénysebesség vagy fölé -1t gyorsítva, mert akkor már negatív időben létezne t-300 ezer km/s vagyis a múltjában. Ez pedig bizony időgép volna visszafelé és ez erősen ok-okozati sérülést, tehát kivitelezhetetlen paradoxont eredményezne."
"
A kvantumkorreláció információcseréje
Talán a legbizarrabb fénynél (látszólag!) gyorsabb kölcsönhatást a kvantumösszefonódás adja. Tegyük fel, van egy bajkeverő barátunk, aki meg akar tréfálni minket és mindkettőnknek egy pár kesztyű egyik darabját küldi. Szépen becsomagolja, feladja a postán, és jókat röhög a markába. Fülünkbe jut a tréfa híre, ezért tudjuk, hogy kesztyűt fogunk kapni, viszont azt nem, hogy melyiket, addig míg ki nem nyitjuk a magunk dobozát. Amidőn ez megtörténik, egyikőnk a bal kesztyűt kapja meg, és ekkor tudja, hogy nekem a jobb kesztyűt kellett kapnom.
Ez az alapötlete az Einstein-Podolsky-Rosen kísérletnek, az EPR-jelenségnek (Koncz H. Attila: Kvantumösszefonódás - az EPR-párok kísérteties kölcsönhatása. 2016.02.14. Link: https://www.facebook.com/koncz1987/photos/pb.1772024769689644.-2207520000.1456919322./1979158665642919?type=3&source=42&ref=bookmarks) A kesztyűk szintjén ez nem egy nagy durranás, mert a kesztyűk nem kvantumos objektumok. A kvantumelméletben viszont lehetséges, hogy a testeknek köztes állapota legyen, míg meg nem figyeljük/mérjük őket. Ez pontosan olyan, mintha a dobozban egy pár valami lenne (cipő, zokni, kesztyű), de egy bizonyos, meghatározó tulajdonságuk a mérés pillanatáig nem létezne.
A kvantumelméletben azt mondanánk, hogy a dobozokban a lehetséges kimeneteleknek a szuperpozíciója van, és a kimenetel csak akkor jön létre, midőn megfigyelik. Eszerint a dobozaink kinyitása össze van kötve egymással. Az egyik doboz tartalmának az ismerete meghatározza a másik doboz tartalmát. Ezt a kísérletet már végrehajtottuk fotonokkal, atomokkal és hasonló részecskékkel, és tényleg működött.
A kísérletek javarészt kizárták a rejtett elemek és előre meghatározott eredmények lehetőségét. Alapjáraton ezt azzal értük el, hogy a dobozokat "feladtuk" és utána indítottuk a generátort, hogy mi is a teszt alanya, "cipő", "kesztyű" vagy valami más. Mivel maga az alany meghatározása véletlenszerű és a kísérlet kezdete táján történik a kiválasztás, nincs esély arra, hogy a rendszer előzetesen tudomást szerezzen a végkimenetelekről. Elviekben milliárd fényéves távolságban is el lehetne végezni az EPR-kísérletet. Volt arra vonatkozó javaslat is, hogy használjuk a kvazárok fényét annak eldöntésére, hogy mit vizsgálunk egy generátor helyett.
Ha az alapvető koppenhágai interpretációt használjuk a kvantumelméletre, akkor az állapot megfigyelése összeomlasztja az összefonódott rendszer hullámfüggvényét. Mivel az összeomlás azonnali, gyorsabbnak kell lennie a fénynél, ám nem vét a relativitás-elmélet ellen, mivel a rendszerről való információ nem utazik gyorsabban a fénynél. Más szavakkal, a te, másik megfigyelő jövőben megteendő megfigyeléséről szerzett tudásod senkinek nem ad a fénysebességnél gyorsabban információt, a megfigyelések, amikre mások képesek, változatlanok lesznek az eldöntetlen állapothoz képest, amíg arról hírt nem kapnak tőled, hogy mi van az összefonódott rendszerükben.
Valódi kísérletre fordítva a szót: ha összefonódott fotonokat vizsgálunk, akkor mindkét megfigyelőnek el kell döntenie, hogy mit vizsgál (mondjuk a polarizációt). Ha úgy döntök, hogy a vertikális polarizációt mérem és "fel" eredményt kapok, akkor csak azt tudom, hogy ha te is a vertikális polarizációt méred, akkor "le" eredményt kell kapnod. Ha a horizontális polarizációt méred, akkor fogalmam sincs, hogy milyen eredményre fogsz jutni. Még ha előre megegyezünk, és mindketten vertikális mérést hajtunk végre, a másik eredményének a tudása akkor sem árul el nekünk semmit, mert a kimenetelek véletlenszerűek. Ez azt jelenti számunkra, hogy sajnos nincs lehetőségünk a fénynél gyorsabb információküldésre.
Összegzés
Jó pár dolog képes a fénynél gyorsabban utazni, és ugyancsak előremutató, ha erre képes szerkezeteket építünk, mert a relativitás-elmélet nem akadályozza meg a fénysebességen túli utazást. Amit megakadályoz, az az információ, vagy a pozitív tömeggel rendelkező testek űrön át, fénynél nagyobb sebességgel való utaztatása. Szóval, hacsak a térdidő extrém hajlítását és a féregjáratokon keresztüli utazást nem tökéletesítjük, évszázadokba vagy évezredekbe fog telleni, hogy új csillagrendszerekbe jussunk.
Kép: A fény vákuumbéli csúcssebességének, mint egyetemes sebességhatár korlátozásának a karikatúra rajza. Einstein a relativitás-elméletek kidolgozásával nem állított szigorú tilalomfát a fény sebességének eléréséhez, vagy annak esetleges túllépéséhez. A speciális relativitás-elmélet a c-feletti sebességekre való tardionos felgyorsulásról állítja valójában, hogy igen nehéz, valószínűtlen - nem pedig elvi lehetetlenséget bizonyít. Az általános relativitás-elmélet pedig számos potenciális, szabályos módot tár fel a c-nél gyorsabb mozgások lehetőségére nézve.
Szöveg: Koncz H. Attila
Lektorálta: Horváth András (CalTech)
Gondolati forrásfelhasználás: Kovács János Attila (ELTE, fizika tanszék)
Nem utolsósorban, segített a matematikai számolgatásokban: Balog Diána (ELTE, meteorológia szakos hallgató)
A kvantumkorreláció információcseréje
Talán a legbizarrabb fénynél (látszólag!) gyorsabb kölcsönhatást a kvantumösszefonódás adja. Tegyük fel, van egy bajkeverő barátunk, aki meg akar tréfálni minket és mindkettőnknek egy pár kesztyű egyik darabját küldi. Szépen becsomagolja, feladja a postán, és jókat röhög a markába. Fülünkbe jut a tréfa híre, ezért tudjuk, hogy kesztyűt fogunk kapni, viszont azt nem, hogy melyiket, addig míg ki nem nyitjuk a magunk dobozát. Amidőn ez megtörténik, egyikőnk a bal kesztyűt kapja meg, és ekkor tudja, hogy nekem a jobb kesztyűt kellett kapnom.
Ez az alapötlete az Einstein-Podolsky-Rosen kísérletnek, az EPR-jelenségnek (Koncz H. Attila: Kvantumösszefonódás - az EPR-párok kísérteties kölcsönhatása. 2016.02.14. Link: https://www.facebook.com/koncz1987/photos/pb.1772024769689644.-2207520000.1456919322./1979158665642919?type=3&source=42&ref=bookmarks) A kesztyűk szintjén ez nem egy nagy durranás, mert a kesztyűk nem kvantumos objektumok. A kvantumelméletben viszont lehetséges, hogy a testeknek köztes állapota legyen, míg meg nem figyeljük/mérjük őket. Ez pontosan olyan, mintha a dobozban egy pár valami lenne (cipő, zokni, kesztyű), de egy bizonyos, meghatározó tulajdonságuk a mérés pillanatáig nem létezne.
A kvantumelméletben azt mondanánk, hogy a dobozokban a lehetséges kimeneteleknek a szuperpozíciója van, és a kimenetel csak akkor jön létre, midőn megfigyelik. Eszerint a dobozaink kinyitása össze van kötve egymással. Az egyik doboz tartalmának az ismerete meghatározza a másik doboz tartalmát. Ezt a kísérletet már végrehajtottuk fotonokkal, atomokkal és hasonló részecskékkel, és tényleg működött.
A kísérletek javarészt kizárták a rejtett elemek és előre meghatározott eredmények lehetőségét. Alapjáraton ezt azzal értük el, hogy a dobozokat "feladtuk" és utána indítottuk a generátort, hogy mi is a teszt alanya, "cipő", "kesztyű" vagy valami más. Mivel maga az alany meghatározása véletlenszerű és a kísérlet kezdete táján történik a kiválasztás, nincs esély arra, hogy a rendszer előzetesen tudomást szerezzen a végkimenetelekről. Elviekben milliárd fényéves távolságban is el lehetne végezni az EPR-kísérletet. Volt arra vonatkozó javaslat is, hogy használjuk a kvazárok fényét annak eldöntésére, hogy mit vizsgálunk egy generátor helyett.
Ha az alapvető koppenhágai interpretációt használjuk a kvantumelméletre, akkor az állapot megfigyelése összeomlasztja az összefonódott rendszer hullámfüggvényét. Mivel az összeomlás azonnali, gyorsabbnak kell lennie a fénynél, ám nem vét a relativitás-elmélet ellen, mivel a rendszerről való információ nem utazik gyorsabban a fénynél. Más szavakkal, a te, másik megfigyelő jövőben megteendő megfigyeléséről szerzett tudásod senkinek nem ad a fénysebességnél gyorsabban információt, a megfigyelések, amikre mások képesek, változatlanok lesznek az eldöntetlen állapothoz képest, amíg arról hírt nem kapnak tőled, hogy mi van az összefonódott rendszerükben.
Valódi kísérletre fordítva a szót: ha összefonódott fotonokat vizsgálunk, akkor mindkét megfigyelőnek el kell döntenie, hogy mit vizsgál (mondjuk a polarizációt). Ha úgy döntök, hogy a vertikális polarizációt mérem és "fel" eredményt kapok, akkor csak azt tudom, hogy ha te is a vertikális polarizációt méred, akkor "le" eredményt kell kapnod. Ha a horizontális polarizációt méred, akkor fogalmam sincs, hogy milyen eredményre fogsz jutni. Még ha előre megegyezünk, és mindketten vertikális mérést hajtunk végre, a másik eredményének a tudása akkor sem árul el nekünk semmit, mert a kimenetelek véletlenszerűek. Ez azt jelenti számunkra, hogy sajnos nincs lehetőségünk a fénynél gyorsabb információküldésre.
Összegzés
Jó pár dolog képes a fénynél gyorsabban utazni, és ugyancsak előremutató, ha erre képes szerkezeteket építünk, mert a relativitás-elmélet nem akadályozza meg a fénysebességen túli utazást. Amit megakadályoz, az az információ, vagy a pozitív tömeggel rendelkező testek űrön át, fénynél nagyobb sebességgel való utaztatása. Szóval, hacsak a térdidő extrém hajlítását és a féregjáratokon keresztüli utazást nem tökéletesítjük, évszázadokba vagy évezredekbe fog telleni, hogy új csillagrendszerekbe jussunk.
Kép: A fény vákuumbéli csúcssebességének, mint egyetemes sebességhatár korlátozásának a karikatúra rajza. Einstein a relativitás-elméletek kidolgozásával nem állított szigorú tilalomfát a fény sebességének eléréséhez, vagy annak esetleges túllépéséhez. A speciális relativitás-elmélet a c-feletti sebességekre való tardionos felgyorsulásról állítja valójában, hogy igen nehéz, valószínűtlen - nem pedig elvi lehetetlenséget bizonyít. Az általános relativitás-elmélet pedig számos potenciális, szabályos módot tár fel a c-nél gyorsabb mozgások lehetőségére nézve.
Szöveg: Koncz H. Attila
Lektorálta: Horváth András (CalTech)
Gondolati forrásfelhasználás: Kovács János Attila (ELTE, fizika tanszék)
Nem utolsósorban, segített a matematikai számolgatásokban: Balog Diána (ELTE, meteorológia szakos hallgató)
Február 6 vagy az azt követő hét vidám lészen:
Vagyis relative képes vagyok a fénysebesség meghaladására,de objektive nem megyek vele semmire,mert az ezt lehetővétevőé tevő téridőtágulás közben eggyuttal a célpontomat jelentő térrészt is ugy távolitja,hog a közelitési sebességem a fénsebeség alat marad?
Sacc/kb.Valami kinai/óegyiptomi hieroglifák a táblán......Mengelejev.táblázaton túli dolgok nékem csak kinai érgekességek.Más szóval...
Kelly hősei,részlet:
-Én csak vezetem a tankot,azt nemtudom,hogy mitöl megy!
Csodabogár ettöl még jó harckocsiparancsnok volt
Jó kérdés.Einstein biztos tudná is rá a választ.Szerintem az én szintemre ezt értelmezni úgy tudom,hogy:
100km/h-val repesztek az uton.Ehez kell tér,amiben van még ut 100km-nyi ut is.Hogy sebességed legyen,kell az idő,hisz a sebesség az egségnyi idő alat megtett távolság,A kettő egymás nélkül értelmezhetetlen.
T
Törölt tag 1526
Guest
A téridő a három térbeli dimenzió és az idő mint negyedik egyesített rendszere. Einstein előtt azt hitték az idő a tértől független stabilan ketyegő valami, de a habókos Albert pusztán elmélkedéssel rájött, hogy az anyag hozza létre maga körül a teret és az időt is, ezért van az, hogy a GPS műholdban lévő óra másképpen ketyeg mint az autóban lévő óra és ahhoz, hogy szinkronban legyenek az egyiket kompenzálni kell, pontosan annyival amennyit Einstein téridő rendszere előre jelzett.
T
Törölt tag 1526
Guest
Nem az a kérdés, hogy lesz-e polgári űrrepülés, hanem az, hogy mikor. Lehet nem az SS1 vagy az SS2 visz majd először turistákat az űrbe, de biztosan elmondják majd az első üzemelő polgári űrrepülő fedélzetén, hogy az SS1 és SS2 nélkül most ők sem lehetnének odafent.
A polgári Hold-roverrel ugyanez a helyzet. Egyszer majd középiskolások reptetnek fel holdjárót fizika órán a suli a parkjából ugyanúgy ahogy ma a meteorológiai ballonokat eregetik. De ahhoz előbb le kell futni ezeket a köröket, amik lehet sikertelenek, de nem feleslegesek.