Visszajelzések és javaslatok

HPASP nem bírta a kritikát. Ennyi.
Semmivel sem jobb a hozzáállása, mint akiket kritizált. A tudás meg egy másik dolog.
Már régóta tele van a tököm az "egybites", "oroszfan", "komcsi" stb. jelzővel, amiket egyesek előszeretettel használnak, csak mert másnak nem az a véleménye, mint nekik. Ugyan olyan arrogánsan állnak egyesek a nyugati felsőbbrendűségükkel, imádatukkal a többiekhez, mint az ottani vezetők.
Úgy, hogy engem is lehet törölni a névsorból.

Köszönöm, hogy itt lehettem közöttetek, további jó fórumozást.
 
Érdekes látni ami most megy. Csapkodva felállások, durcás távozások. Nagyjából jelentős részben az van számonkérve, hogy van valóság és az behatol a fórumra. Emberek regisztrálnak látványosan tömegesen mostanság, feltételezem jó részük eddig olvasója volt a fórumtevekenységnek és akiket eddig olvastak es akikhez gondolom hozzászólnának, azok most miattuk drámakirálynőként elájulnak aztán mikor latják, hogy a hiszti nem megoldás, akkor meglépnek. Pusztán azért, mert egy nyílt fórumon, ahol mindenkinek joga van regisztrálni és megkísérelni megosztani a gondolatait immáron nem privát klub érzetet nyújt. Értem, hogy felpörgött minden topik emiatt, az embernek nincs annyi napja egy héten, hogy mindent elolvasson, de hát ugye a drámaszakosok jellemző kifogása a haditechnikai tartalomtól való eltérés széleskörű témaanyaggal, a megfelelő topikokban, ait ugye a drámakirálynők ezek szerint nem is akarnak követni? :rolleyes: o_O

Olyan ez mint amikor a kocsma megszokott közönsége már nem bírja ugyanúgy a piát, de azért lejárnak aztán megjelenik egy csorda ifjú. Nem ugyanazokat a zenéket dobják be a gépben, bírják a piát, egészen kis bugyuta a vilagnézetük a veterán kiegett lelkű közepkor mellett. Ugyanez megy itt is most. Ha mindent el akartok olvasni, akkor hajrá lehet beleönteni az időt, figyelmet. Ha csak megmondani akartok, akkor mi a probléma? Szomorú, hogy van ellenvélemény egy adott(titeket hivatalosan nem érdeklő) témában?

Sajnálom hogy meghatározó arcok távoznak, de a hiszti előtt némi önkritikát és belátást gyakorolnék a helyükben.
 
Ilyenkor az öregek egy új lebújt keresnek, ahol maguk közt vannak megint egy ideig.
 
A Flanker topik átment eskuvoi videó szerkesztésbe, kék rája pár rövid sorozat a 30 millkósból.... :)
 
Érdekes látni ami most megy. Csapkodva felállások, durcás távozások. Nagyjából jelentős részben az van számonkérve, hogy van valóság és az behatol a fórumra. Emberek regisztrálnak látványosan tömegesen mostanság, feltételezem jó részük eddig olvasója volt a fórumtevekenységnek és akiket eddig olvastak es akikhez gondolom hozzászólnának, azok most miattuk drámakirálynőként elájulnak aztán mikor latják, hogy a hiszti nem megoldás, akkor melépnek. Pusztán azért, mert egy nyílt fórumon, ahol mindenkinek joga van regisztrálni és megkísérelni megosztani a gondolatait immáron nem privát klub érzetet nyújt. Értem, hogy felpörgött minden topik emiatt, az embernek nincs annyi napja egy héten, hogy mindent elolvasson, de hát ugye a drámaszakosok jellemző kifogása a haditechnikai tartalomtól való eltérés széleskörű témaanyaggal, a megfelelő topikokban, ait ugye a drámakirálynők ezek szerint nem is akarnak követni? :rolleyes: o_O

Olyan ez mint amikor a kocsma megszokott közönsége már nem bírja ugyanúgy a piát, de azért lejárnak aztán megjelenik egy csorda ifjú. Nem ugyanazokat a zenéket dobják be a gépben, bírják a piát, egészen kis bugyuta a vilagnézetük a veterán kiegett lelkű közepkor mellett. Ugyanez megy itt is most. Ha mindent el akartok olvasni, akkor hajrá lehet beleönteni az időt, figyelmet. Ha csak megmondani akartok, akkor mi a probléma? Szomorú, hogy van ellenvélemény egy adott(titeket hivatalosan nem érdeklő) témában?

Sajnálom hogy meghatározó arcok távoznak, de a hiszti előtt némi önkritikát és belátást gyakorolnék a helyükben.
Ha utáljuk, hogy hülyékkel vagyunk körülvéve, mehetünk mindjárt a Dunának, mert ilyen a világ mióta világ a világ...
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
Sajnálom hogy meghatározó arcok távoznak, de a hiszti előtt némi önkritikát és belátást gyakorolnék a helyükben.
Nagy szavak attól, aki nagyrészt csak szemetet gyártott ide.
Nem tűnik fel, hogy valahogy a tartalmat gyártók léptek le eddig, akik a műszaki vonalon villantottak?
Esetleg nem merül fel, hogy kvalitásaik által az átlag gyök2 szintje felett vannak nem csak technikai téren, mert mondjuk használják az agyukat is?
 
Nem csak Te írsz/írtál cikket az oldalra, más is... ;)
 
és ti tényleg átlag felettinek tartjátok magatokat?. :) :) ....akkor használjátok egy kicsit az agyatokat ti átlag felettiek.. :rolleyes: :rolleyes: :rolleyes:
"Ne legyél sértődékeny, mert a sértődés az ostobák keblében nyugszik."......
 
Pogány tudása láncos technikában finoman szólva sem elhanyagolható.
 
Nem csak Te írsz/írtál cikket az oldalra, más is... ;)
Igen, jó rég. 2017 óta az oldalra gyártott tartalom mennyisége 90% én és lektorok.
Hpasp és a többi a maradék 10%. Elég csak végigpörgetni az oldalt. Az HTÖ egymaga 800 oldal.
Kíváncsai lennék, hogy az összes többi tartalom van-e egyáltalán 800 oldal.

Azert nehezen èrtem, mièrt hâborodik fel valaki, aki technikai tartalmat gyárt azon, hogy mi zajlik a biztpol topikokon. Egyszerüen nem kellene megnézniük ès kész.
Ettöl függetlenül sajnâlom , hogy visszavonulnak innen.
Mert a hülyeség átszivárog máshova is és kb. a fos ömlése olvashatatlanná teszi a többi topikot is.

és ti tényleg átlag felettinek tartjátok magatokat?. :) :) ....akkor használjátok egy kicsit az agyatokat ti átlag felettiek.. :rolleyes: :rolleyes: :rolleyes:
"Ne legyél sértődékeny, mert a sértődés az ostobák keblében nyugszik."......
Szerintem az írások minőségére nézzél rá és szóljál, ha találsz bármilyen nyelven anyagot, ami úgy magyarázza el a teljes légvédelmi evolúciót, ahogy mi tettük Hpasp-pal és a többiekkel...

Amíg külföldön is ez a minőség, hogy ezt a fost ajnározzák, amiben szinte egy pontos megállapítás sincs...?
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Érdekes látni ami most megy. Csapkodva felállások, durcás távozások. Nagyjából jelentős részben az van számonkérve, hogy van valóság és az behatol a fórumra. Emberek regisztrálnak látványosan tömegesen mostanság, feltételezem jó részük eddig olvasója volt a fórumtevekenységnek és akiket eddig olvastak es akikhez gondolom hozzászólnának, azok most miattuk drámakirálynőként elájulnak aztán mikor latják, hogy a hiszti nem megoldás, akkor meglépnek. Pusztán azért, mert egy nyílt fórumon, ahol mindenkinek joga van regisztrálni és megkísérelni megosztani a gondolatait immáron nem privát klub érzetet nyújt. Értem, hogy felpörgött minden topik emiatt, az embernek nincs annyi napja egy héten, hogy mindent elolvasson, de hát ugye a drámaszakosok jellemző kifogása a haditechnikai tartalomtól való eltérés széleskörű témaanyaggal, a megfelelő topikokban, ait ugye a drámakirálynők ezek szerint nem is akarnak követni? :rolleyes: o_O

Olyan ez mint amikor a kocsma megszokott közönsége már nem bírja ugyanúgy a piát, de azért lejárnak aztán megjelenik egy csorda ifjú. Nem ugyanazokat a zenéket dobják be a gépben, bírják a piát, egészen kis bugyuta a vilagnézetük a veterán kiegett lelkű közepkor mellett. Ugyanez megy itt is most. Ha mindent el akartok olvasni, akkor hajrá lehet beleönteni az időt, figyelmet. Ha csak megmondani akartok, akkor mi a probléma? Szomorú, hogy van ellenvélemény egy adott(titeket hivatalosan nem érdeklő) témában?

Sajnálom hogy meghatározó arcok távoznak, de a hiszti előtt némi önkritikát és belátást gyakorolnék a helyükben.
A kedvenc valósagom az volt, amikor vki beböfögte h az ukránok kitweetelték,h fel akarják robbantani csernobilt...
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
Hát, ha már így szóba került...

ySBi3yc.png

Összesen 4 millió 400 ezer karakter az írásaim itt a HTKA-n, a Militavia korszak előtt.
Ebből 132 ezret Cifu írt a HTÖ-be és a Osza töri közös meló volt. Egy igen nyers angol fordítás lett átdolgozva.
Csak viszonyításképpen, egy elég sűrű teleírt oldalon van 3500 karakter 11-es Calibri mérettel, 1,15-ös sorköz és 6-os bekezdésközzel.
Ez akkor kb. 1250 oldalnyi írott anyag. For free...

A militaviás anyagoknál 1 perc az kb. 820 karakter. Kb. 7-8 órányi anyag van fent, akkor az 60*7*820 = 344 ezer karakter tartalom.
Igaz, hogy a HTÖ egy része újrahasznosítva, de akkor is meg kellett írni újra...
Meg ugye ott rajzolgattam bőszen meg animáltam is.
 
És tökéletesen érthető, de ameddig cikkből több bejegyzés van tőlem, min hírből...
És a kettő terjedelme nagyon nagy ua... :)
Nem ugyanaz, viszont régen pörgött a fórum, mivel volt alap-haditechnikai hírek, amit kilehetett tárgyalni...
Szép és jó amit csináltál, de egy haditechnikai fórumnak naponta híreket kellene közölnie(cikkeket nem lehet naponta), máskülönben a biztpol kerül fókuszba. Lásd az ukrán konfliktus. Ez rengeteg új embert vonz az oldalra, lásd az új regisztrálók vagy a fórumot egyszerre olvasók számát(online tagok).
 
Híreket sem írt senki.
Bár amikor az idegennyelv tudás ma már alap, kb. csak link hírgyűjtemény is elég lenne erre.
Szerintem.

A valódi next level, amikor érted is, hogy miről szól a hír.
Ne, ez nem megy sokaknak.
 
Bár amikor az idegennyelv tudás ma már alap
Dehogy az.Pl az angolok sem beszélnek általában semmilyen idegen nyelvet (wellsiek viszont igen-az angolt....).
De a forditó progik ma már egész jók.Szakszövegekkel vannak még gondok,de az átlag hirekhez már elegek.
Azért vannak még hirek,pl @Wilson -ra még számithatsz.