Visszajelzések és javaslatok

Ukrajna már most erősebb katonailag mint volt ez tény
Nem, ez egy alátámasztatlan kijelentés. Tény akkor lenne, ha bármi fogalmunk lenne a valós veszteségekről, de nincs.

nyugat élén az USA-l elindította az Ukrajna újjáépítését célzó programját és ehhez fel akarják használni az oroszoktól lefoglalt 300 milliárd dollárnyi deviza tartalékot is.
Igen, és? Hitler még a Führerbunkerben is tervezte a Birodalmi fővárost. Most meg van építve? Avagy előbb meg kéne nyerni azt a háborút

És azt mondtam, hogy Putyin nem érte el a célját ezzel az invázióval...
Miért, befejeződött?
 
Ukrajna már most erősebb katonailag mint volt ez tény,
Ez igy nem igaz,mert gyengébb.A szállitott nyugati fegyverzet javarészt egy védelmi felörlő háborúhoz jó,minden más tekintetben az AUF ütőképessége csökkent.
Ez várhatóan addig igy marad,mig a nyugati ipar fel nem pörög,illetve a nyugati komlexebb fegyverrendszerekre az átképzés tömegesé nem vállik-amiknek meg még meg is kell elöbb érkeznie,tömegesen.
 
Igazán történhetne már valami Ukrajnában, hetek óta csend van itt meg hírek hiányában mindenki egymásnak esik...
 
A hétvégén jókat derültem rajtatok, olyanok voltatok, mint a megszeppent kisiskolások. Látszott, hogy senki nem akarta magát az ukrán topicról letiltatni 3 napra pont május 9 előtt :) Persze abban is biztos voltam, hogy hétfőn ismét elszabadul a topic. Hétfőn 9-en tolták túl annyira, hogy az már megért 3 napot.
 
Csak kerdeznem, miert nem tudok hozzaszolast irni az ukran topkba? Nem talaltam ott a a nickem a buntetett tagok toplistajan. Egyebkent meg az ukranok kartekony fergezese, stb.. , mint rasszista megnyilvanulasokat, meg a burkolt vagy nyilt zsidozasokat kellene jobban szankcionalnatok, mert azert ezek jogszabalyokat is sertenek, megis engeditek ezeket, hetek ota....
 
A hétvégén jókat derültem rajtatok, olyanok voltatok, mint a megszeppent kisiskolások. Látszott, hogy senki nem akarta magát az ukrán topicról letiltatni 3 napra pont május 9 előtt :) Persze abban is biztos voltam, hogy hétfőn ismét elszabadul a topic. Hétfőn 9-en tolták túl annyira, hogy az már megért 3 napot.
Megkerdezhetem, miert nem tudok irni az ukrajnai topikba? Meg meddig?
 
  • Vicces
Reactions: kiskrumpli

Én olyasmin gondolkodtam a napokban, hogy olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás. Természetesen függetlenül az illető korábbi előéletétől a topikban. Ezzel persze a topikban hozzászólók legalább 99%-a pár nap alatt topic eltávra kerülne. De ha akarja, akkor rövid időn belül ismét tud építő hozzászólásokkal jelentkezni ott. Azt' ha nem sikerül akkor instant 3 nap ismételten kiróva. Aki meg trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban.

Pár hete már napi max. 2-3 oldalnyi releváns hozzászólás születik csak - 30-40 oldalnyi off-topic, meg szardobálás mellett. Mindenki kiscsilliószor leírta már melyik felet utálja, senki nem kíváncsi a hittérítésre. Én meg szívok esténként a grafomán brigád napi chat produkciójának felszámolásával. Mondjuk ahelyett hogy szépen morzsolnék fel egy adagnyi HTKA kötődésű fejlesztést. Mostanra lett elegem :)
 
Oke, ebben igazad lehet, de en pld. Az ukran topicba sokszor hireket filmeket toltottem fel. Minden kommentar nelkul, hogy ne tamafjanak. Bameg dokan tudnak angolul, oroszul meg en is tanultam, aztan alapfokon megerten legalabb a filmek cimeit... Mi volt ezzel a problemad, mikor pld. az orosz oldal spam-nak nyilvanitotta az altalam feltett hireket, filmeket? Allitom sok kotekedot engedtek kommentelni, de akit tamadtak, azt nem... Ez elegge szelektiv es elegge szubjektiv...
 
Teleszemetelted a témát a személyes agymenéseiddel, a családod jelenkori és közelmúltbeli dolgaival, meg azzal, hogy mekkora házad/kerted/napelemed van.
És néha sikerül egy, már hússzor megosztott videót betenned, mindennemű kommentár nélkül.
 
Te meg arrol vagy hires, hogy masokat csak csesztetni tudsz. Ami tortebelmi es sajat peldat felhoztam, az relevans volt kapcsolodott a topichoz...
 
Mondjuk ezt tole kerdeztem es nem toled....Az altalad problemadnak gondolt tartalmakat a moderator nem torolte, ugyhogy nem azzal lehetett a gond...
Tekintve hogy nem követem csak ritkán a félhülyék orgiáját amit az ukrán topiknak neveznek fingom sincs miket posztoltàl és őszintén szólva nem is érdekel.

A moderátor így ítélte meg valamiért ennyi.
 
Te meg arrol vagy hires, hogy masokat csak csesztetni tudsz. Ami tortebelmi essajat peldat felhoztam, az relevans volt kapcsolodott a topichoz...
Abbahagynád a történelmi topikok spammelését? Szerinted hányan ülnek neki mindet vegignézni? Hányan néznek meg csak egyet is miután csak teleszarod videókkal a topikokat érdemi közlési kísérlet nélkül? Belekúrhatnék száz jutúb videót én is, hogy látszódjon mennyire tudok videót nézni de nem teszem mert FASZSÁG!
 
Szerintem szint alatti amit irsz. Azok a videok magukert beszelnek. Ha nem nezed meg, az a Te bajod... Vannak, akik megnezik es tetszik nekik. Nos nekik rakom fel, nem neked es a hozzad hasonloknak. Allitolag nemzeti elkotelezettseguek vagytok, de szerintem meg eletetekben nem neztetek vegig egy igenyes tortenelmi eloadast ( mert az MTA az nalatok szitokszo), nemhogy elolvastatok volna egy szakkonyvet. Aki nem akar ismereteket szerezni, azzal nincs ertelme beszelni sem... Meg irni sem neki... A hozzaszolasod nem ram, hanem rad vetit negativ fenyt, meg a teged lajkolokra. Ki tiltja meg azt, hogy hova mit rakhatok fel? Ne haragudj, de itt csak bunkok vannak??..
 
Abbahagynád a történelmi topikok spammelését? Szerinted hányan ülnek neki mindet vegignézni? Hányan néznek meg csak egyet is miután csak teleszarod videókkal a topikokat érdemi közlési kísérlet nélkül? Belekúrhatnék száz jutúb videót én is, hogy látszódjon mennyire tudok videót nézni de nem teszem mert FASZSÁG!
Azt nem ertem, hogy ha valami nem tetszik, akkor miert nem tudod szo nelkul hagyni vagy feltenni olyan dolgokat, amikkel te szimpatizalsz? Akkor lehetne csak vitatkozni, ha lennenek ellentetes elkepzelesek, ervek, tenyek, stb... De, ha magat a vitaanyag feltetelet akarod megtiltani, az mar ne haragudj meg, mindennek az alja....A hozzaszolasodnak sem volt semmilyen tortenelemmel kapcsolatos tartalma... En a valo eletben ilyen emberekkel nem talalkozom, nem beszelek, mert mas tarsasagban forgok, azert jarok ide, hogy lassam, milyen az a tarsasag, ami kivul van az en sajat komfort zonamon, de calosagos velemennyel birnak.... Hat, abszolut nem tetszik a hozzaallasod. Ha meg nem akarod latni a " szemeteimet", tegyel ignorra. Egy percig sem fogom banni es ezt ajanlom az osszes elvbaratodnak is... Remelem erted, amit irtam?