A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Inkább egy rakétás osztályt tudok elképzelni második tüzérosztálynak, ami esetleg "öngyilkos drón" / loitering ammo képességgel is bír, meg van SRBM is benne.
Több helyen olvastam, hogy a PZH automtaizáltsága miatt levesebb járművel is nagyobb tűzerőt képviselnek mint pl. egy M109 vagy Gvoznyika osztály tudott. (Adott idő egység alatt célba juttatott gránátok illetve pontosságterén)
Nekem mániám SMArt 155 ami gazdaságosabb nagy hatótávolságú páncéltörő lenne, mint a Spike NLOS. Utóbbi nyilván sokoldalúbb, de harckocsik harc járművek ellen inkább az okos 155-ös.
A SMArt 155 javított változatának gyártását 2023-ban újra kezdik az RM, mert ellőtték/lejártak a meglévő készeletek - talán pont várpalotán fogják gyártan...

A litván NASAMS beszerzés adatai alapján egy elég nagy rendszer vásároltunk mi is:
Litvánia 2020 októberében kapta meg két NASAMS-3 ütegét, ütegenként 4 indítóberendezéssel, 2 Raytheon MPQ-64F1 Sentinel radarral valamint ismeretlen számú FDC központtal. Az üzlet értéke 110millió Euró volt. Ez alapján feltételezhető, hogy magyar beszerzés 410 millió euróért: 6-8 üteg méretű lehet. Ez legalább 24 indtót, 10-12 radar berendezést és 6-8 FDC központot jelenthet. Egy tűzközpont (FDC) 12 indítót képes kezelni maximum. A norvégoknál azt hiszem 5 indító jut egy FDC-re: náluk ennyi az egy "üteg". A mi rendszerünk 24 és 48 indító között lehet valahol, mivel a hagyományos "tüzérmatek" szerint a 6 tűzeszköz/üteg a "szokás".
Az egyes elemek 20+ km-re telepíthetőek és ekkora hatótávolságot sima AMRAAM is tud - az AMRAAM-ER meg akár 50km-et is. (ESSEM motorjára épül aminek a hivatalos hatótávolsága 27+ tengeri mérföld)
Szóval az ország elég jelentős része lefedhető NASAMS-szel - legalábbis, ami fontosabb bázisokat, ipari központokat és városokat illeti. Még egy közepes SAM-osztályt feleslegesnek tartok és szerintem nem is lesz.

Ha lesz második üteg, akkor az egy rakétavédelmi célú nagyhatótátvolságű rendszer lesz. Erre utalt már Maróth hogy ez képesség "még hiányzik". Ezen a téren izraeli (pl. Arrow) és európai rendszer (Aster30) jöhetne szóba - mind kettő elég drága, szóval ez inkább az évtized második felében lehetséges - szerintem. Addigra talán új, jobb ABM rendszerek is megjelennek.

Egy MANTIS jellegű bázis védő gépágyús-rakétás (C-RAM) rendszer fontosabb is lenne. Pl. a fontosabb bázisokat illetve radar állomásokat ezzel védeném. A széttelepítésen és hálózatos hadviselésen kívül az radarok aktív védelme a kulcsa a hatékony légvédelemnek.
Minden radar bemérhető, de ha az 400+km hatótávolságú ELTA radarok köré rakunk egy 5 gépágyús üteget 1-2 konténer Skyknigthtal vagy Iron Dommal, akkor igen csak problémás lesz kiiktatni a légvédelmünket.
15-20 ilyen pontvédelmi üteg kellene - minden fontosabb bázis és radar állomás kapna egy ilyet.
Szerintem a régiónkban kb. senki nem lenne képes áttörtni egy ilyen légvédelmen - pláne nem 1-2 tucat gépes légierőkkel amik a szomszédainknál vannak.

A szittya hadosztálynak a neve nem tetszik - legalábbis nekem. Maga szervezeti kialakítása, bevetési módja lehet jó - ehhez nem értek. Engem inkább a technikai oldal érdekel... :)
Nézd már át ezt a hozzászólást!
Kevered a katonai szervezeti szinteket, vagy ezek neveit. Szittya HADOSZTÁLY??? o_O :eek:
Az üteg a tüzérség (légvédelmi is) század szintű alegysége. 6-8 üteg már egy légvédelmi rakétás ezredet jelentene. Olyanunk már van.

Először talán a csöves tüzérséget kellene olyan szintre emelni, hogy ne rajtunk röhögjön a fél NATO. Amíg ez nincs meg, addig ne nagyon álmodozz másról!
Szóval kellenek azok a technikai eszközök, amiket leírtál, de csak szépen sorban.
 
Tippelhetünk csak. Az én tippem, hogy lesz tartalékos szegmense is ezeknek a zászlóaljaknak. Lévén a végére 7 területvédelmi tartalékos ezreddel számolnak. Biztosra veszem, hogy az 5 új bázis, valahol ott lesz, ahol most nincs, vagy távolabb van csak laktanya a területvédelmi zászlóaljak központjától. Mert azt nehezen képzelem el, hogy nagyságrendi illetményemelés nélkül, fel tudnak tölteni pluszban még 5 zászlóaljat kizárólag hivatásos és szerződéses katonákból.

Új lövészzászlóaljak felállításával részben vissza fogunk térni azokba a megyékbe, ahol jelenleg nincs katonai alakulat.

Hazánkban jelenleg kilenc megyében nincs katonai alakulat. Akad köztük viszont olyan megye, amelynek szülöttjei közül jelenleg háromezren szolgálnak a Magyar Honvédségben.
 
ezt elírtam...
Az üteg a tüzérség (légvédelmi is) század szintű alegysége. 6-8 üteg már egy légvédelmi rakétás ezredet jelentene. Olyanunk már van.
Az eszközök számát tekintve szerintem megalapozott a becslésem - elosztás szervezet hogy lesz azt nem tudom biztosan.
Amit én mondok, hogy legalább 6-8 önálló tevékenységre képes légvédelmi rendszerünk lesz egyenként 4-6 indítóval. legalább 1-2 radarral és tűzközponttal. Ez a széttelepíthetőség miatt is több ezer km2-t tud lefedni légvédelemmel.

Először talán a csöves tüzérséget kellene olyan szintre emelni, hogy ne rajtunk röhögjön a fél NATO. Amíg ez nincs meg, addig ne nagyon álmodozz másról!
Szóval kellenek azok a technikai eszközök, amiket leírtál, de csak szépen sorban.
Kerekes 155 jöhetne majd, de egyelőre még azok az egységek sem alakultak ki és "töltődtek fel", amiket támogatni kellene ezekkel.

Megvettem az összes Zrínyi fiataloknak szóló kiadványt. A Leopardos rész (ami döntően a hk-s kiképzésről szól) és többi átolvasása után eléggéűé lejött a brutális ember és "tudáshiány" - komplett szakágak, fegyvernemek szűntek meg az elmúlt 20 évben. Az önjáró tüzérségi szakmát szó szerint nulláról kell újra tanulnia a Honvédségnek. Konkrétan vért izzadnak hogy 24 PZH-ra legyen elég legalább alapszinten kiképzett ember, mire megérkeznek 2022 februárjában. Tök fölösleges ide még jó pár évig további tüzérosztály, mert nem lenne rá ember. 1-2 év mire PZH-s osztály is hatékonyan tud működni - annyira az elején vannak a tanulásnak.
A Leokra is még most képzik az embereket - nem véletlen, hogy nem sürgetik KMW-t at A7-esek szállításával: konkrétan nem tudnák hova leparkolni őket mer még mindig tart a tatai bázis modernizálása, átépítése...
A humán és infrastrukturális faktor jelenleg az egyik legnagyobb akadályozója a gyorsabb haderőfejlesztésnek.
 
Új lövészzászlóaljak felállításával részben vissza fogunk térni azokba a megyékbe, ahol jelenleg nincs katonai alakulat.

Hazánkban jelenleg kilenc megyében nincs katonai alakulat. Akad köztük viszont olyan megye, amelynek szülöttjei közül jelenleg háromezren szolgálnak a Magyar Honvédségben.
RSzR reagált, korrigált a legutóbbi kritikákra. Ezt korrekt volt így helyretenni.

A Magyar Honvédség parancsnoka leszögezte: nem kérdőjelezheti meg senki a Magyar Néphadseregben szolgált katonák magas szintű szakmai képességeit, elhivatottságát, a régi hadseregről a társadalom sajnos vegyes képet alakított ki. Mint mondta, a professzionális Magyar Honvédség ezt nem engedheti meg magának, mert ha elvész a társadalom támogatottsága, akkor a jó irányba indult, nagy lendülettel haladó fejlődés is megáll. Ez pedig veszélyezteti az ország biztonságát.
 
Ideje volt, Ezt már vagy két hete el kellett volna mondani. De jobb későn mint soha. Nem hiszem, hogy RSzR találta egyébként ki ezt a szerencsétlen mondatokat, hanem a stábja.. Sajnos több esetben rossz "háttérmunkát" végeztek kommunikációban.
 
Inkább egy rakétás osztályt tudok elképzelni második tüzérosztálynak, ami esetleg "öngyilkos drón" / loitering ammo képességgel is bír, meg van SRBM is benne.
Több helyen olvastam, hogy a PZH automtaizáltsága miatt levesebb járművel is nagyobb tűzerőt képviselnek mint pl. egy M109 vagy Gvoznyika osztály tudott. (Adott idő egység alatt célba juttatott gránátok illetve pontosságterén)
Nekem mániám SMArt 155 ami gazdaságosabb nagy hatótávolságú páncéltörő lenne, mint a Spike NLOS. Utóbbi nyilván sokoldalúbb, de harckocsik harc járművek ellen inkább az okos 155-ös.
A SMArt 155 javított változatának gyártását 2023-ban újra kezdik az RM, mert ellőtték/lejártak a meglévő készeletek - talán pont várpalotán fogják gyártan...

A litván NASAMS beszerzés adatai alapján egy elég nagy rendszer vásároltunk mi is:
Litvánia 2020 októberében kapta meg két NASAMS-3 ütegét, ütegenként 4 indítóberendezéssel, 2 Raytheon MPQ-64F1 Sentinel radarral valamint ismeretlen számú FDC központtal. Az üzlet értéke 110millió Euró volt. Ez alapján feltételezhető, hogy magyar beszerzés 410 millió euróért: 6-8 üteg méretű lehet. Ez legalább 24 indtót, 10-12 radar berendezést és 6-8 FDC központot jelenthet. Egy tűzközpont (FDC) 12 indítót képes kezelni maximum. A norvégoknál azt hiszem 5 indító jut egy FDC-re: náluk ennyi az egy "üteg". A mi rendszerünk 24 és 48 indító között lehet valahol, mivel a hagyományos "tüzérmatek" szerint a 6 tűzeszköz/üteg a "szokás".
Az egyes elemek 20+ km-re telepíthetőek és ekkora hatótávolságot sima AMRAAM is tud - az AMRAAM-ER meg akár 50km-et is. (ESSEM motorjára épül aminek a hivatalos hatótávolsága 27+ tengeri mérföld)
Szóval az ország elég jelentős része lefedhető NASAMS-szel - legalábbis, ami fontosabb bázisokat, ipari központokat és városokat illeti. Még egy közepes SAM-osztályt feleslegesnek tartok és szerintem nem is lesz.

Ha lesz második üteg, akkor az egy rakétavédelmi célú nagyhatótátvolságű rendszer lesz. Erre utalt már Maróth hogy ez képesség "még hiányzik". Ezen a téren izraeli (pl. Arrow) és európai rendszer (Aster30) jöhetne szóba - mind kettő elég drága, szóval ez inkább az évtized második felében lehetséges - szerintem. Addigra talán új, jobb ABM rendszerek is megjelennek.

Egy MANTIS jellegű bázis védő gépágyús-rakétás (C-RAM) rendszer fontosabb is lenne. Pl. a fontosabb bázisokat illetve radar állomásokat ezzel védeném. A széttelepítésen és hálózatos hadviselésen kívül az radarok aktív védelme a kulcsa a hatékony légvédelemnek.
Minden radar bemérhető, de ha az 400+km hatótávolságú ELTA radarok köré rakunk egy 5 gépágyús üteget 1-2 konténer Skyknigthtal vagy Iron Dommal, akkor igen csak problémás lesz kiiktatni a légvédelmünket.
15-20 ilyen pontvédelmi üteg kellene - minden fontosabb bázis és radar állomás kapna egy ilyet.
Szerintem a régiónkban kb. senki nem lenne képes áttörtni egy ilyen légvédelmen - pláne nem 1-2 tucat gépes légierőkkel amik a szomszédainknál vannak.

A szittya hadosztálynak a neve nem tetszik - legalábbis nekem. Maga szervezeti kialakítása, bevetési módja lehet jó - ehhez nem értek. Engem inkább a technikai oldal érdekel... :)
A hadosztály kivételével egész jó dolgokat írtál most.
 
Tippelhetünk csak. Az én tippem, hogy lesz tartalékos szegmense is ezeknek a zászlóaljaknak. Lévén a végére 7 területvédelmi tartalékos ezreddel számolnak. Biztosra veszem, hogy az 5 új bázis, valahol ott lesz, ahol most nincs, vagy távolabb van csak laktanya a területvédelmi zászlóaljak központjától. Mert azt nehezen képzelem el, hogy nagyságrendi illetményemelés nélkül, fel tudnak tölteni pluszban még 5 zászlóaljat kizárólag hivatásos és szerződéses katonákból.
Én is így látom. Kizárólag hivatásos és szerződéses állománnyal nehezen lehetne a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben feltölteni az állományt, valószínű, hogy lesz tartalékos állománya az új alakulatoknak. Mondjuk abban is biztos vagyok, hogy a területi elhelyezkedés mellett a másik fő szempont a szabad munkaerő volt. Tippre Pécs, Miskolc, Nyíregyháza készülhet.
 
  • Tetszik
Reactions: honved
A szittya hadosztálynak a neve nem tetszik - legalábbis nekem. Maga szervezeti kialakítása, bevetési módja lehet jó - ehhez nem értek. Engem inkább a technikai oldal érdekel... :)
A légvédelmet érintő véleménnyel teljesen egyetértek, a környék hagyományos légierős eszközei számára --mostani hírek/terveik szerint-- elegendő elrettentő erővel bír.
A drón-területet jelenleg sem védelem/sem támadó ezsköz részről nem lehet még 5 évre sem előre látni a rohamos fejlődés miatt. itt egyetlen dolgot lehet tenni, pénzt tartalékolni rá, saját fejlesztő/gyártó/képességbővítő központot kiépíteni a tervezett eszközeink számára, amiket ezen okok miatt inkább a nyitott, továbbfejleszthető, rugalmasabb eszközökből kellene összeválogatni, mert akkor a rugalmasság képes hellyettesíteni/kompenzálni a "szénné-specializál" --ezért csillagászati árú, kis beszerzett darabszámú, és a rohamos fejlődés miatt relatívan gyorsan elavuló-- drónok papíron szerényebb, de valójában jobb --harctéri/harcképességi-- összértékét!

Lehet a "kuruc" elnevezés jobban tükrözte volna az alakulatok harcászati jellegét.
Korábban én is --más is-- felvetette egy(de inkább több) több napos/1-2 hetes önálló harctevékenységre képes harc-csoport összeállításának lehetőségét, szükségességét.
Ilyen (SpecOp-közeli profilú) képesség birtokában lévő haderő egy támadás esetén --a Kárpát-medence távolságai között) órák alatt szétszedi az utánpótlási vonalakat, zűrzavart kelt, kommunikációt zavar.
Ha csak a lehetőséggel rendelkezünk, sokkal komplexebb egy támadó --bármilyen-- katonai művelet tervezése, ugrásszerűen megnőtt kockázat...
...és a megtorló csapás képessége/lehetősége!

...és "csak kíváncsiságból" felvetném, hogy szerintetek a jelenlegi és tervezhető környező erőviszonyokat figyelembe véve kb. mekkora/milyen erő kellene/lenne képes ilyen feladatra3 nap-1 hét, utána légi/más(?) úton-módon utánpótlás) ?

Drón támogatást/felderítést a jelenlegi anyagi/finanszírozási előnyünkből adódóan feltételezek a fenti --Szittya/Kuruc/Hadik ( ;) :oops: :cool: )-- harc-csoportnak!!!
 
Tehát: fejlődik! :)

Es emiatt meg is erdemli a pontot:
10406294.jpg
 
Last edited by a moderator:
Ideje volt, Ezt már vagy két hete el kellett volna mondani. De jobb későn mint soha. Nem hiszem, hogy RSzR találta egyébként ki ezt a szerencsétlen mondatokat, hanem a stábja.. Sajnos több esetben rossz "háttérmunkát" végeztek kommunikációban.
Dehogy kellett ezt kimondani. Totál alkoholistákat, hogy a retekbe lehet olyan pozíciókban megtűrni, ahol emberéletekről döntenek? Hogyan lehet kiváló szakembernek titulálni totál alkoholistákat?
 
Tippelhetünk csak. Az én tippem, hogy lesz tartalékos szegmense is ezeknek a zászlóaljaknak. Lévén a végére 7 területvédelmi tartalékos ezreddel számolnak. Biztosra veszem, hogy az 5 új bázis, valahol ott lesz, ahol most nincs, vagy távolabb van csak laktanya a területvédelmi zászlóaljak központjától. Mert azt nehezen képzelem el, hogy nagyságrendi illetményemelés nélkül, fel tudnak tölteni pluszban még 5 zászlóaljat kizárólag hivatásos és szerződéses katonákból.

Én is így látom. Kizárólag hivatásos és szerződéses állománnyal nehezen lehetne a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben feltölteni az állományt, valószínű, hogy lesz tartalékos állománya az új alakulatoknak. Mondjuk abban is biztos vagyok, hogy a területi elhelyezkedés mellett a másik fő szempont a szabad munkaerő volt. Tippre Pécs, Miskolc, Nyíregyháza készülhet.

Első körben nézzük is meg, hogy melyik az a 9 megye, ahol jelenleg nincsen MH alakulat: Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Zala .

Miskolc és Nyíregyháza szerintem jó tipp lesz. Pécs viszont nem. Ez miért? Kb. halálcsapda. Egy képzelt fennforgás esetén maximum a Mecsekbe vethetnék be magukat partizánkodni. Egyébként izolálod, továbbmész és utánpótlás hiányában annyi ... Maximum akkor tartanám életképesnek, ha Dombóváron lenne mittudomén egy Lynx -es hivatásos lövész zlj ... Egyébként nem ...

A logikához szerintem érdemes figyelembe venni az MH jelenlegi lokációinak kiválasztásának logikáját. Fontossági sorrendben:

  • fontos vasúti csomópont legyen (!!). Ez kb. a legalapabb alap. Adott esetben a nehéz(ebb) technika szállításánál ez kritikus. Utánpótlás szempontjából is az. Sztráda illetve fontos közúti csomópont szerep a másodlagos hatalmas "jó pont".
  • annyira ne legyen a határra tolva ...

Ezt a két dolgot tudod, akkor azt is tudod, hogy hol vannak jelenleg MH alakulatok - és miért pont ott ... Alább egy vasúti térkép (teljes méretű kép):

2560px-Magyarorsz%C3%A1g_vas%C3%BAti_t%C3%A9rk%C3%A9pe.svg.png

Tehát:

  • Nyíregyháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg)
  • Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén)

kiváló tipp, mert az összes feltételnek megfelel. Plussz egy Nyíregyháza hír aminek köze lehet ehhez: Önkéntes területvédelmi tartalékos központot alakít ki a HM Nyíregyházán

Az én további tippjeim az alábbiak lennének, ha követnénk az eddigi logikát a továbbiakban is:

- Dombóvár (Tolna déli sarka - de kb. Baranya is letudva) - Aki uralja Dombóvárt azé a Dunántúl is alhangon a Balaton Székesfehérvár vonaláig. Diszlokálni lehet: nyugat/Kaposvár felé (hadiüzem) , kelet / Bajai vasúti Duna híd felé, délre Pécs/Mecsek felé . Avagy akár északra ahonnan az utánpótlás/erősítés is jöhet ... Meg persze a környéken nincs más MH ...

- Celldömölk - Szombathely között (Vas) VAGY Zalaegerszeg (Zala). Fontos hadiüzem (Lynx). Vasúton könnyen el lehet indulni bármerre. Nyugati - Dél-Nyugati irány elég "vérszegény" most ... Mielőtt valaki a munkaerőpiaccal jönne - ugye egy zlj. -ről lenne szó, ráadásul vegyesen hivatásos és tartalékos elemekkel. Ennyit elbírhat a környék.

- Hatvan (Heves - nyilván Nógrádot és bevonzhatná). Gyöngyös sincs messze. Fontos vasúti csomópont illetve vonal és sztráda. Fontos erőmű a közelben. Nem mellesleg ezzel a Budapest keleti része is meglenne - ugye ezzel a Pest megyével szomszédos megyék teljesen le lenne fedve MH alakulatokkal ...
 
Miskolc, Nyíregyháza lehet. Én nem zárnám ki Pécset, D-Dunántúlon kb. semmink nincs, vagy Kaposvár felturbózását.
Kalocsa esetleg?
 
Nekem meg mindig Pecs a tippem, ott volt a Zrinyi es a tuzereket most epitik majd ujra. Oda peldaul siman mehetnek PULS/MLRS egysegek, azok ugyis ellovoldoznek 300+ kilometerre is a taktikai ballisztikus raketakkal, ha kell.
 
  • Tetszik
Reactions: vasszekely
Miskolc, Nyíregyháza lehet. Én nem zárnám ki Pécset, D-Dunántúlon kb. semmink nincs, vagy Kaposvár felturbózását.
Kalocsa esetleg?

Pécset írtam miért nem favorizálnám. Dombóvár pl. nem elég "D-Dunántúl"? Kalocsa helyett inkább Kiskőrös (mind a kettőben szolgáltam sorkatonaként :) ). Csak a logisztika miatt ... Avagy esetleg Kiskunhalas vagy Kiskunfélegyháza a logikádat követve (hogy Kecskeméttől délre is legyen valami). Egyébként Bács-Kiskun -ban van MH alakulat már - lehet nem emelték volna ki ezt a "megyei" szempontot, ha terveznek olyan megyében ahol van már alakulat ...

Nekem meg mindig Pecs a tippem, ott volt a Zrinyi es a tuzereket most epitik majd ujra. Oda peldaul siman mehetnek PULS/MLRS egysegek, azok ugyis ellovoldoznek 300+ kilometerre is a taktikai ballisztikus raketakkal, ha kell.

Lehet pont ezért (is) nem lenne érdemes olyan helyre rakni ahol a szomszédból még egy parittyával is agyon lehet csapni ... No meg játszi könnyedén elszigetelni illetve kivonni a forgalomból ...
 
Első körben nézzük is meg, hogy melyik az a 9 megye, ahol jelenleg nincsen MH alakulat: Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Zala .

Miskolc és Nyíregyháza szerintem jó tipp lesz. Pécs viszont nem. Ez miért? Kb. halálcsapda. Egy képzelt fennforgás esetén maximum a Mecsekbe vethetnék be magukat partizánkodni. Egyébként izolálod, továbbmész és utánpótlás hiányában annyi ... Maximum akkor tartanám életképesnek, ha Dombóváron lenne mittudomén egy Lynx -es hivatásos lövész zlj ... Egyébként nem ...

A logikához szerintem érdemes figyelembe venni az MH jelenlegi lokációinak kiválasztásának logikáját. Fontossági sorrendben:

  • fontos vasúti csomópont legyen (!!). Ez kb. a legalapabb alap. Adott esetben a nehéz(ebb) technika szállításánál ez kritikus. Utánpótlás szempontjából is az. Sztráda illetve fontos közúti csomópont szerep a másodlagos hatalmas "jó pont".
  • annyira ne legyen a határra tolva ...

Ezt a két dolgot tudod, akkor azt is tudod, hogy hol vannak jelenleg MH alakulatok - és miért pont ott ... Alább egy vasúti térkép (teljes méretű kép):

2560px-Magyarorsz%C3%A1g_vas%C3%BAti_t%C3%A9rk%C3%A9pe.svg.png

Tehát:

  • Nyíregyháza (Szabolcs-Szatmár-Bereg)
  • Miskolc (Borsod-Abaúj-Zemplén)

kiváló tipp, mert az összes feltételnek megfelel. Plussz egy Nyíregyháza hír aminek köze lehet ehhez: Önkéntes területvédelmi tartalékos központot alakít ki a HM Nyíregyházán

Az én további tippjeim az alábbiak lennének, ha követnénk az eddigi logikát a továbbiakban is:

- Dombóvár (Tolna déli sarka - de kb. Baranya is letudva) - Aki uralja Dombóvárt azé a Dunántúl is alhangon a Balaton Székesfehérvár vonaláig. Diszlokálni lehet: nyugat/Kaposvár felé (hadiüzem) , kelet / Bajai vasúti Duna híd felé, délre Pécs/Mecsek felé . Avagy akár északra ahonnan az utánpótlás/erősítés is jöhet ... Meg persze a környéken nincs más MH ...

- Celldömölk - Szombathely között (Vas) VAGY Zalaegerszeg (Zala). Fontos hadiüzem (Lynx). Vasúton könnyen el lehet indulni bármerre. Nyugati - Dél-Nyugati irány elég "vérszegény" most ... Mielőtt valaki a munkaerőpiaccal jönne - ugye egy zlj. -ről lenne szó, ráadásul vegyesen hivatásos és tartalékos elemekkel. Ennyit elbírhat a környék.

- Hatvan (Heves - nyilván Nógrádot és bevonzhatná). Gyöngyös sincs messze. Fontos vasúti csomópont illetve vonal és sztráda. Fontos erőmű a közelben. Nem mellesleg ezzel a Budapest keleti része is meglenne - ugye ezzel a Pest megyével szomszédos megyék teljesen le lenne fedve MH alakulatokkal ...
A magyar honvédség háború esetén nem számol vasúti szállítással. Túlságosan könnyen megbénítható. Egyébként nincsenek óriási távolságok, ezért szükség esetén a nehéz technika is bárhová eljut lábon, szállítás nélkül. :)
 
Pécset írtam miért nem favorizálnám. Dombóvár pl. nem elég "D-Dunántúl"? Kalocsa helyett inkább Kiskőrös (mind a kettőben szolgáltam sorkatonaként :) ). Csak a logisztika miatt ... Avagy esetleg Kiskunhalas vagy Kiskunfélegyháza a logikádat követve (hogy Kecskeméttől délre is legyen valami). Egyébként Bács-Kiskun -ban van MH alakulat már - lehet nem emelték volna ki ezt a "megyei" szempontot, ha terveznek olyan megyében ahol van már alakulat ...

Lehet pont ezért (is) nem lenne érdemes olyan helyre rakni ahol a szomszédból még egy parittyával is agyon lehet csapni ... No meg játszi könnyedén elszigetelni illetve kivonni a forgalomból ...
Hat ilyen alapon sehova nem tudod tenni, baszki. Farzseb meretu orszag.
Nem, a megoldas nem fosni a masiktol, hanem pont arra pozicionalni magadat, hogy koran tele tudsz vagni barmit, mert lotavolon belul van es jobba a felszerelesed, jobb a kikepzettseged.
Amigy meg egy emelt készültség meleltt már mem a laktanyakban ulnek az utegek, hanem mozognak ill alcaznak kinn a terepen.