A hatvanas–hetvenes évek jellemzõje, hogy a Külügyminisztérium egyre fokozottabb szabadságot kapott a hivatalosan meghirdetett irányvonal végrehajtására, a párt „régi harcosait” fokozatosan szakemberekre cserélték, újra követelmény lett a nyelvtudás. A fontos döntések azonban a pártvezetés fórumán születtek. Eleinte a szovjetekkel történõ elõzetes konzultáció volt szükséges minden jelentõsebb lépés megtételéhez, bár feltûnõ, hogy amerikai viszonylatban nem mindig „fogadták meg” a szovjet tanácsot, ha az a kapcsolatok javítására irányult. Kikérték a szovjet véleményt például a magyarkérdés és az amnesztia összekapcsolásáról, 1972-ben pedig az amerikai külügyminiszter budapesti látogatásáról. A hetvenes évek végétõl viszont, legalábbis az eddig kutathatóvá vált iratok szerint, Moszkvát többször csak utólag tájékoztatták egyes döntésekrõl. Egyértelmû, hogy a legfontosabb külpolitikai kérdésekben a pártvezetõ, Kádár János mondta ki a végsõ szót. Csak az illusztráció kedvéért: nem engedte, hogy Münnich javaslatára megszakítsák a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államokkal, fölülbírálta a javaslatot, hogy a Budapesti Nemzetközi Vásáron elítéljék az Egyesült Államok vietnami politikáját, hogy a távol-keleti konfliktus miatt Kodály Zoltán ne fogadhassa el amerikai meghívását.88 1969-ben az elsõ titkár döntött arról, hogy ne jöjjenek Magyarországra az amerikai ûrutasok. Kádár kivételével a magyar vezetés egyetlen tagjáról sem derül ki, hogy kül- vagy biztonságpolitikai kérdések foglalkoztatták volna. A Politikai Bizottság vitáiból kiderül, hogy a párt felsõ vezetése a nemzetközi politikát a marxista-leninista ideológia szempontjából nézte, két világrendszer küzdelmeként. Kádár néhány jól körülhatárolható tételben gondolkodott. Az osztályharcot a nemzetközi színtéren is érvényesnek tekintette, bár nem számított a „szocializmus” gyõzelmére a nyugati államokban, célul a fennálló helyzet elismerését várta: „Meg kell mondanom, nincsenek illúzióink abban a tekintetben, hogy az Egyesült Államok szocialista vagy kommunista állam lesz. Mi, magyar kommunisták realisták vagyunk.”89 Ezért a Varsói Szerzõdés kohéziója, a Szovjetunió támogatása minden más megfontolást felülírt. Világos volt számára, hogy egy katonai konfliktus a nyugati hatalmakkal nukleáris összecsapásba torkollna, ami a magyarság pusztulásával járna.90 A párt vezetõ testületének néhány tagja szinte egy világhatalom képviselõjének tekintette magát,
Kádár azonban tisztában volt Magyarország világpolitikai súlytalanságával. https://tti.abtk.hu/images/kiadvanyok/folyoiratok/tsz/tsz2010-2/209-236_borhi.pdf