Muhi csata (1241.04.11.) / Tatárok elleni harcok (1241-1292)

  • Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.

    Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned.
  • Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.

    Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.

    Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.

  • Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.

    --- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---

    A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!

    Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz

    Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.

    Az új szabályzat teljes szövege itt olvasható el.

  • Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, és a kialakult helyzet kapcsán szeretnénk elkerülni a (többek között az ukrán topikban is tapasztalható) információs zajt, amit részben a hazai sajtóorgánumok hozzá nem értő cikkei által okozott visszhang gerjeszt. Mivel kizárható, hogy a hazai sajtó, vagy mainstream szakértők többletinformációval rendelkezzenek a fórumhoz képest a Wagner katonai magánvállalat oroszországi műveletével kapcsolatban, így kiegészítő szabály lép érvénybe a topik színvonalának megőrzése, javítása érdekében:

    • a magyar orgánumok, közösségi média oldalak, egyéb felületek hírei és elemzései (beleértve az utóbbi időkben elhíresült szakértőket is) nem támogatottak, kérjük kerülésüket.
    • a külföldi fősodratú elemzések, hírek közül az új információt nem hordozók szintén kerülendők

    Ezen tartalmak az oldal tulajdonosának és moderátorainak belátása szerint egyéb szabálysértés hiányában is törölhetők, a törlés minden esetben (az erőforrások megőrzése érdekében) külön indoklás nélkül történik.

    Preferáltak az elsődleges és másodlagos források, pl. a résztvevő felekhez köthető Telegram chat-ek, illetve az ezeket közvetlenül szemléző szakmai felületek, felhasználók.

Szittya

Well-Known Member
2016. szeptember 22.
20 674
32 303
113
Ezert nincs myoma erosennpncelozott sztyeppei lovassagnak a az kalandozok vagy az orszagot vedo honfoglalok korebe. A koplyas fo fegyverzetu elemek is ezert hianyoznak /mig a sztyeppei/ harcaszatban szinte nelkulozhetetlennek tartott elem. /a magyar csapatok fo fegyvere az ij volt a kelevez a masodlagos egyes csapatok kopjaval rendelkeztek de a zome fokossal es kardal a kozelharcra./ egy konnyu felderito jellegu hadsereg volt. Ami egyebkent a sztyeppen se onallo hadero hanem a hadero egy resze. Nallunk ebbol alt a gerinc. Es a tudasnak es tapasztalatnak hala nagy sikerekkel alkalmaztuk.
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg

Szittya

Well-Known Member
2016. szeptember 22.
20 674
32 303
113
A mai vilagba atultetve olyan mindha a mai hadsereg gerincet a melysegi felderitok es a kulonleges alakulatok adnak. Es ezeket folytonos tamadasba vetnenk be tervszeruen. /a mai vilagba ezzel kvazi teljesen megszuntetnek a "frontvonalakat" ellenseges teruleten vivnank a harcot melysegbe... Egyszerre tobb ponton. /kvazi egy guerilla hadviselest alkalmaznank csak nem hazai hanem ellenseges teruleten nagy erokkel./ ugye ebbe az esetbe is mind az osmagyarok kalandozasanal egy emberre egy jol megpakolt pickupot lehetne szamolni ami onvezetoketnt kovetne tulajdonosat :D. Es helikopterek szallitanak aznutanpotlas tovabbi reszet es a zsakmanyt a sebesulteket el... /innet latszik hogy mekkora tudas is volt akkor./ ez a tudas tobbek kozott annak koszonheto hogy korabban egy nagyobb hadsereg reszekent kiepult kitapasztalt tudas es hatter rendelkezesre allt./mimdha az orosz secnaz ahogy van attelepulne donbasba es a mar ismert tudodott rendszer szerint mukodne tovabb... De ha donbas akarna a teljes hadsereget specnaz szintre hozni nem igen menne./

ON
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg

Loki19

Well-Known Member
2019. március 21.
259
343
63
Eggyetertunk csak el irunk egymas mellett. A felderito jelleget nem a celkent ertettem hanem a vegrehajtas jellegekent. A cel az anyagi haszonszerzes volt. Vagy mas egyeb. A feladat vegrehajtasara irtam hogy kvazi felderitokent viselkedtek a komplett kalandozo sereg. /mid fegyverzet mind utanpotlas mind maniver tekintetebe mind szervezes teren./ egyebkent ez nem is olyan meglepo hisz a kazar birodalomba felderito szerepet toltottek be zomebe a magyarra egyesult torzsek. Igy ebbe volt tapasztalat hagyomany es rutin... Ezert volt a harcmodor is olyan amilyen.

Így már világos, és tkp rendben is van, bár azért a felderítő jelleget már erősen árnyalja a zsákmányszerzés megtörténte utáni tevékenységük, hiszen menetben/lábon/szekéren kellett hajtani-szállítani az emberi-állati-tárgyi zsákmányt, kijekölt helyeken táborozva kiváltatni, nagy elosztóközpontokbakísérni, vagy éppen a KM-be, ez már más jellegű tevékenységet követelt meg mint az "odaúti" jelleg. Nem véletlen, hogy ilyenkor voltak a könnyűlovas portyázó seregek a legnagyobb veszélyben, felsorolni is hosszú lenne, hogy mi hány betörő besenyő-kun-tatár-török portyázó sereget vertünk szét az évszázadok során azok kivonulása közben.
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg

Szittya

Well-Known Member
2016. szeptember 22.
20 674
32 303
113
Így már világos, és tkp rendben is van, bár azért a felderítő jelleget már erősen árnyalja a zsákmányszerzés megtörténte utáni tevékenységük, hiszen menetben/lábon/szekéren kellett hajtani-szállítani az emberi-állati-tárgyi zsákmányt, kijekölt helyeken táborozva kiváltatni, nagy elosztóközpontokbakísérni, vagy éppen a KM-be, ez már más jellegű tevékenységet követelt meg mint az "odaúti" jelleg. Nem véletlen, hogy ilyenkor voltak a könnyűlovas portyázó seregek a legnagyobb veszélyben, felsorolni is hosszú lenne, hogy mi hány betörő besenyő-kun-tatár-török portyázó sereget vertünk szét az évszázadok során azok kivonulása közben.
Valoszinuleg ezt a felfedezest tettek a nyugatiak is es ezert volt letiltva a nyugati kalandozas es ezert volt tervben egy nagy deli hadjarat bizanc ellen a bolgarokkal /egyeb bolgar vazallusa valt nepekkel / es besenyokkel karoltve. Amit ugye a Lehel es Bulcsu keresztbe huzott... Vesztukre... /ami buntetes kepp a torvenyek szerint kizarasra kerultek torzseik a kesobbi hadjaratokbol kitudja mennyi ideig./ nem csak a kalandozasban resztvevok hanem kolektiven a ket torzs./ ami nem is elsosorban a kiesett embermemmyiseg miatt volt jelentos hanem azok jellege miatt. /egy komplett szarny kerult buntetesbol letiltasra./ igy a magyar sereg kvazi felkaruva valt volna egy idegenbe indulo hadjarat eseren ami egsenlo lett volna a vereseggel. /nem tudtak volna potolni mas torzsekkel a kiesoket azok mas manoverekre feladatokra voltak kikepezve a lovaik is fegyvereik is minden harcmodorig./
 

migfun

Well-Known Member
2013. május 28.
2 217
4 568
113
Mondjuk az tény, hogy az építés előtti leletmentő ásatáskor egy templom sarka "lógott be" a kutatási területbe, és a pályaszelvényben tényleg voltak településnyomok, de nem követtem a leletmentés utáni publikációkat, így nem emlékszem, mit is találtak ott pontosan... A folyómeder évek alatt is változtathatja a helyét, nemhogy évszázadok alatt, ebben is van igazság.
 
  • Tetszik
Reactions: Wilson
W

Wilson

Guest
Ez a csel mentette meg a magyar király életét

"A tatárok megnyitották az ostromgyűrűt, IV. Béla elhagyta a csatateret, de nem arra ment, amerre a mongolok számítottak rá. A Sajó-menti csata után több száz kilométert nyargalt közvetlen életveszélyben, menekülését kísérői helyismeretének és önfeláldozásának köszönhette. Szövetségese kirabolta, megzsarolta, végül mégis biztonságban eljutott Zágrábba, ahol berendezte új főhadiszállását.

Az 1241-42-es tatárjárás, illetve az azt megelőző muhi (helyesebben Sajó-menti) csata történelmünk legnagyobb tragédiáinak egyike, a köztudatban mégis nagyon ködös a képe. Pontosabban egy rendkívül kényelmes, leegyszerűsített, még bűnbakkal is szolgáló uralkodó narratíva a legerősebb.

Béla kicselezte Batu kánt

A Sajó-menti csata még akkor sem dőlt el végleg, amikor 1241. április 11-ének éjjelén a mongolok áttörték a híd védelmét, két helyen is átkeltek a folyón, és körbezárták a keresztény tábort. A szekérerőd védelméből a magyarok többször keményen rárontottak az ellenségre, főként a johannita és a templomos lovagok, Csák nembeli Ugrin kalocsai érsek és Kálmán királyi herceg csapatai okoztak komoly veszteségeket a mongoloknak. Közben megvirradt, a nap túllépett a delelőn, majd nyugovóra indult, de a nagyjából kétszeres mongol túlerő még mindig nem bírt a magyarokkal.

Batu kán taktikát váltott, megnyitotta az „ostromgyűrűt”, kiutat kínált a szorongatott keresztényeknek – bevált stratégia volt ez a saját károk minimalizálása érdekében, ha az ellenség elszántan harcolt. A menekülő kisebb csoportokat ugyanis sokkal egyszerűbb volt egyenként lemészárolni, illetve könnyebb volt az uralkodót is kézre keríteni. Több példát ismerünk, hogy a mongolok ezzel a taktikával fogták el a meghódítandó terület fejedelmeit."

https://24.hu/tudomany/2021/08/14/tatarjaras-csata-bela-kiraly-menekules-sajo/
 
W

Wilson

Guest
d__us20160419011-masolat-1024x576.jpg

UJVÁRI SÁNDOR / MTI

Teljesen elpusztították Magyarország közepét​

Bihari Dániel
2021. 09. 19. 10:59

A mongol hódítás hazánkban is a megfélemlítésre, a terrorra épült, a halottak száma tízezres, sőt százezres nagyságrendű volt, a foglyokat saját népük ellen hajtották csatába. Az ellenállásra különös kegyetlenség volt a válasz, a pusztítás mértéke az ország középső területein volt a legnagyobb: egész falvak, városok tűntek el a föld színéről. Az újabb kutatások egymás után tárják fel a tragédia kézzel fogható nyomait.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Az 1241 tavaszán a Sajó-mentén vívott „muhi” csata a korszak legnagyobb szabású összecsapása volt, amelyről a mongol források is elismerik, hogy a birodalmuk történetében az egyik legkeményebb összecsapásának bizonyult. Sőt, egy ponton csaknem fel is adták azt. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy a tatárok győzelmet arattak: egyházi és világi előkelők maradtak holtan a helyszínen, Kálmán királyi herceg halálos sebet kapott, IV. Béla pedig az életéért futott. A magyar had szétszóródott, részben megsemmisült, az ország keleti és középső része védelem nélkül maradt az ellenség kényének kedvének kiszolgáltatva.

Egész országrészek váltak pusztasággá, és a mongolok brutális kegyetlensége nemcsak a ma emberét, de a sokat látott, lágyszívűnek cseppet sem nevezhető európai közvéleményt is elborzasztotta. Ahogy egy későbbi siratóénekben leírták: „Mind hanyatlunk a halálba, / híres harcosok levágva,… / Vére omlik asszonyoknak, / kisfiúk már nem zsibongnak, / szenny és szégyen vár a lányra, / agg és aggnő kardra hányva, / mindnek vére ontatik.”
Korábban a szakemberek úgy gondolták, hogy a szemtanúk leírásai a borzalmakról talán túlzóak lehetnek, ám a legújabb kutatások egyre több közvetlen és közvetett bizonyítékkal támasztják alá, hogy bizony igazat szóltak.
Lemészárolt emberek maradványai, felgyújtott települések, sőt az éhínség nyomán jelentkező emberevés régészeti nyomai kerültek napvilágra.

Mindezek értelmezését is tűzte ki célul az ELTE vezetésével és számos intézmény részvételével alakult kutatócsoport. A „Tatárjárás 1241 – A tatárjárás Magyarországon és a mongol hódítás eurázsiai összefüggései” című projekt modern szemlélettel, tudományágak összefogásával vizsgálja újra a magyarországi tatárjárás eseményeit és következményeit. A részletekről, új eredményekről és értelmezésekről több cikkben számolunk be a 24.hu-n, a folytatásban Dr. Laszlovszky József régésszel, a Közép-európai Egyetem (CEU) professzorával beszélgettünk arról, hol volt a legnagyobb a pusztulás, mi indokolhatta a mongolok brutalitását, illetve miként próbálta megvédeni magát a magára hagyott falvak lakossága.

Tatárjárás Magyarországon​

A sorozat részeként eddig megjelent cikkeink:

Ismert cselnek dőltek be a magyarok
Óriásit hibáztak a magyarok az utolsó pillanatban
Magyarország segítséget kért, de senki nem mozdult
Ezért hordták körbe a véres kardot Magyarországon
Elnyeli a föld a magyar tragédia helyszínét
Kiengedték a kelepcéből a magyarokat
Ez a csel mentette meg a magyar király életét
Ellenünk vívták a legkeményebb csatájukat a tatárok

Első a győzelem kivívása​

Közvetlenül a Sajó-menti csata után legalább három, de inkább több nagyobb létszámú mongol had tartózkodott a Magyar Királyság területén. A muhi térségében harcba bocsátkozó fősereg a Vereckei-hágón át érkezett, a Sajóig vezető útján rabolt, fosztogatott és gyújtogatott, de komoly pusztítást nem végzett:

Tudták, hogy jelentős ellenállásra számíthatnak a királyi had részéről, ezért siettek, nyilvánvalóan a legmegfelelőbb helyet akarták kiválasztani a sorsdöntő ütközethez, ahol saját taktikájukat kényszeríthették rá a magyar seregre

– mondja a 24.hu-nak Laszlovszky József.

A győzelem után ez a kontingens vélhetően – ha csak átmenetileg is, de – részekre szakadt, egy jelentős csoport IV. Bélát próbálta kézre keríteni, mások a menekülőket üldözték. A Kárpátok hágóin még legalább két ponton törtek be az ellenséges erők, írott források sora számol be a nagyarányú pusztításról, amit Erdélyben véghez vittek, miközben az ország közepe felé haladtak.

d_kom20210625014-masolat.jpg
KOMKA PÉTER / MTIGáspár Péter felvidéki szobrászművész alkotása, IV. Béla szobra Besztercebányán.

A központi területeket dúlták​

És hogy teljes legyen az átkarolás, egy harmadik sereg Szilézián keresztül Morvaországba vonult, majd északnyugatról tört a Kárpát-medencére. E hadműveletre a bekerítésen túl még egy nyomós indok mutatkozott, mégpedig a lengyel haderő szétzúzása.
A Piastokkal fennálló remek családi kapcsolatok révén ugyanis Béla joggal remélhetett katonákban kifejezhető segítséget II. (Jámbor) Henrik lengyel nagyfejedelemtől, ezt akarták a tatárok meggátolni. Szinte a Sajó-menti csatával megegyező időpontban, 1241. április 9-én a legnicai csatában a mongolok fényes győzelmet arattak, Henrik is életét vesztette a harcban.

Említettük, hogy ez a sereg Morvaország felől jött, de mozgását illetően innentől kezdve nagy a bizonytalanság. Jelentős erőről van szó, amely valahol valamikor elérte a Dunát, és a pusztítás nyomaiból ítélve a bal parti mellékfolyók völgyeit dúlta végig. Nem tudjuk, hogy aztán egyesült-e a fősereggel és az Erdélyből érkezőkkel, de a lényeg, hogy 1241 nyarán és őszén a mongolok fő tevékenységi területe az ország központi része, azaz az Alföld déli, délkeleti tájai egészen a Duna vonaláig.

Itt rendezték a legnagyobb vérfürdőket, egész falvakat, városokat tüntettek el a föld színéről
– ahogy arról az egyik szemtanú, Rogerius mester részletesen beszámol Siralmas énekében. Számos település és velük együtt gyakran a helységnév is eltűnt, a tatárjárás után többé nem (vagy földrajzilag nem ugyanott) fordul elő az oklevelekben. A Kiskunság és Nagykunság, mint tájegységi elnevezés mögött is a korábbi pusztulást találjuk: IV. Béla a lakatlanná vált területre telepítette később a kunokat.
 
W

Wilson

Guest
2.

Elásott kincsek​

Hazánk keleti részén gyakorlatilag nem maradt település érintetlenül, csaknem 800 év távlatából viszont a régészek elsősorban a legnagyobb pusztítások helyszíneit tudják azonosítani. A legújabb kutatások nemcsak kiegészítik, de árnyalják is mindazt, amit eddig szinte kizárólag írott források alapján tudtunk – vagy pontosabb úgy fogalmazni, hogy amire következtettünk.
Nem megyünk bele mélyen a szakmai részletekbe, Laszlovszky József három olyan, újdonságnak számító tényezőt említ, ami nemcsak a kutatók számára hordoz rengeteg információt, de a laikusnak is segít megfoghatóbbá tenni a tragédiát.

Az egyik, hogy az utóbbi időben egyre-másra kerülnek elő a korra datálható kincsleletek. Ilyeneket korábban is találtak már, de számuk egyre gyarapszik, többek között a fémkeresős kutatásoknak köszönhetően. Múzeumaink százszámra őriznek edényekben vagy textilbe tekerve elásott érméket, ékszereket, amelyeket a menekülők rejtettek – reményeik szerint – biztonságos helyre. Még úgy is rengeteg a lelet, hogy ezek általában útépítéskor, alapozáskor, szántás során bukkannak elő a földből, így vélhetően nem mindegyik jut el a tudomány képviselőihez.
hirdetés
A kincsleleteket a térképre helyezve egyeznek az írott források beszámolóival: ott sűrűsödnek, ahol a mongolok több időt töltöttek, nagyobb pusztítást végeztek
– magyarázza a szakember. Hozzáteszi, Erdélyben érdekes módon nem ismerünk ilyeneket, pedig ott is jelentős pusztulással számolhatunk – erre a furcsa ellentmondásra tehát meg kell találni a választ. A legnagyobb számban a fent említett tájakon, elsősorban az Alföldön, azaz az ország közepén, a Duna balparti mellékfolyóinak mentén, illetve nagyjából a Székesfehérvár és a Duna közt húzódó területen bukkantak elő ilyenek.

d__us20161020010-masolat.jpg
UJVÁRI SÁNDOR / MTI Tatárjárás kori aranyozott ezüst hajékszer a Tázlár-Templomhegyen folytatott feltáráson 2016. október 20-án.

Az értékek elrejtése sokat elárul az akkori kaotikus viszonyokról és a páni félelemről is. A hírek futótűzként terjedtek a kíméletet nem ismerő ellenség közeledéséről, az emberek nem tudták, merre meneküljenek, hol és mikor ütköznek portyázókba. Arany vagy még inkább ezüst ékszereiket, a korszak jellemző ezüstpénzeit, vagyis felhalmozott vagyonukat és ékszereiket sem merték magukkal vinni meneküléskor, inkább elásták. Ráadásul maga a tény, hogy a kincseket mi találjuk meg, két dolgot jelent.

Egykori tulajdonosuk nem tudott érte visszamenni, mert megölték, illetve a dúlás nyomán annyira megváltozott a táj, hogy már nem talált rájuk. Persze a régészek nem tudnak az összes elvesztett vagy elpusztult vagyonnak a nyomára akadni, hiszen a korszakban a gazdagság jobbára földben vagy állatokban volt kifejezhető.

A terror a hódítás alapja​

A kiskunsági Szank templomának a közelmúltban történt feltárása is sokatmondó eredménnyel járt. A templomot jókora árokkal vették körül, ráadásul nagyon gyorsan – erre utal, hogy még a templom körüli temető sírjainak egy részét is átvágták vele, nem volt idő tervezni, kegyeleti okokat figyelembe venni. Az árokban több holttestet is találtak, akik a mongol támadásnak estek áldozatul, hősiesen védve településüket és a környék lakóit. Az egyikük nyakában egy, a mongolok által használt csont nyílhegy volt. A Rosta Szabolcs által vezetett ásatás tehát egy falu végnapjait tárta fel, a küzdelem és a sokáig temetetlen halottak egyértelmű régészeti nyomaival.

A modern régészeti technikáknak köszönhetően pedig már azt is tudjuk, az ott „látottak” általánosak voltak a tatárok által keményen pusztított területeken. A lakosok egy-egy jól védhető, stabil kőépület – általában a templomok voltak ilyenek – köré gyűltek, sáncot emeltek, és árkot ástak maguk köré védelmi célból. Bármilyen furcsán hangzik, de talán épp ez az elkeseredett, és minden esetben eredménytelen védekezés volt a vesztük oka, pontosabban ez is magyarázhatja a mongolok elképesztő kegyetlenségét, amivel a települések teljes lakosságát lemészárolták.

A tatárok ugyanis nem tűrték az ellenállást. A Sajó-menti győzelem után a területet a magukénak, lakosságát a nagykán szolgáinak tekintették, főben járó bűn volt a szemükben, ha valaki ezek után megtagadta az engedelmességet. Főleg, ha fegyvert is ragadott.
Ilyen esetben mindig a totális pusztítás, szinte a teljes népesség kiirtása volt a válasz – napnál világosabb üzenet, hogy a Mongol Birodalomnak ellenállni nemcsak felesleges, de egyenesen őrültség.

Ez persze nem azt jelenti, hogy aki behódolt, az élhette tovább az életét, sőt: a mongol hódítás a tudatos erőszakra, megfélemlítésre, terrorra épült – de ha a lakosok megbékéltek a sorsukkal, tűrték, hogy rendszeresen kirabolják őket, erőszakot tesznek rajtuk, akkor nem kellett mindenkinek meghalnia. Ugyanakkor a magukat megadó népesség kardforgatásra alkalmas része, akár már másnap a támadó mongolok seregének első sorában harcolt – mert mást nem tehetett – saját népe ellen, vagy éppen élő „ároktölteléknek” használták őket a tatár csapatok.

Templomok és helységnevek​

A pusztulás régészeti nyomai mellett más, talán kevésbé látványos jelei is vannak a kegyetlen hódításnak: kissé szakmaibb, ám érdekes a településnevek alakulása. Már a nagy középkortörténész, Győrffy György is felvetette, hogy az -egyház, -egyháza utótagú helynevek feltehetően azon településeket jelölik, ahol a romos templomon kívül más nem maradt a tatárok elvonulása után. Az új kutatás pontosabb adatsorok segítségével újraértelmezte ezt az elméletet, és arra jutott, hogy több rétege van az ilyen helyneveknek. A Fehéregyház, mint helységnév az ország peremterületein is megtalálható volt, és külön csoportot alkot.
Ám az összességében sokkal nagyobb számban megfigyelhető, mindenféle előtaghoz kapcsolódó -egyház, -egyháza utótagos nevek (például Olaszegyház, Kéregyház, Nyíregyháza, Hódegyház stb.) a középkorban óriási koncentrációt mutatnak az ország összterületéhez képest viszonylag kisebb területen: háromnegyedük az Alföld említett, legnagyobb pusztításnak kitett tájain állt.

Jelzésértékkel szolgálnak ma is álló Árpád-kori templomaink is – már csak a puszta létezésükkel. A tény, miszerint megmaradtak, arra utal, hogy vagy elkerülték a tatárok, vagy maradt a népesség, amely újjá tudta építeni – nem véletlenül Nyugat-Magyarországon találjuk a legtöbbjüket.

A Dunát védhették​

Nem tudjuk, hogy ebben az időszakban, 1241 tavaszán és őszén hány ártatlan embert ölhettek meg, ezres, tízezres vagy még ennél is nagyobb tömegről lehet szó. Az oklevelekben található helynevek vagy éppen az elnéptelenedett falvakat említő írott szövegek alapján történészek különféle becsléseket fogalmaztak meg a pusztulás mértékéről. Akadtak olyan kutatók, akik egyes régiókban 70–80 százalékos vagy akár még ennél is nagyobb település-, illetve népességpusztulásra következtettek.

Mások ezt túlzó mértéknek tartják, de az ország egészére nézve még becsléseket is alig lehet megfogalmazni, hiszen hiányoznak azok az adatok, amelyek alapján a veszteségeket számszerűsíteni lehetne. Nem tudjuk azt sem kiszámítani, hogy az egész országnak mekkora lehetett ekkor a népessége,
de biztosak lehetünk abban, hogy több tízezres, sőt százezres nagyságrendű lehetett a halottak száma.

Ezek közé számolhatjuk a harcokban elesetteket, a lemészároltakat, de azokat is, akik a pusztulást követő éhínségben haltak meg. És abban is biztosak lehetünk, hogy a legjobban pusztult terület az ország keleti fele, azon belül is az Alföld egy része lehetett. A Dunán innen a tatárok azt tettek, amit csak akartak, a folyón való átkelést viszont ekkor még nem kockáztatták meg. Furcsa ez annak tudatában, hogy a kor legprofibb haderejéről beszélünk, ráadásul e műveletnek is a mesterei voltak.
A választ ismét az utóbbi idők kutatásai adhatják meg, amelyek szerint nyugaton maradt még ütőképes magyar haderő, IV. Béla pedig a Sajó-menti csata után a Duna védelmi vonalára alapozta a maradék területek védelmét. A mongol vezérek kockázatosnak tartották az átkelést egészen addig, míg a szokatlanul hideg tél miatt a folyó be nem fagyott. Közben a királynak még az ország közepétől távoli Zágrábból is tovább kellett menekülnie, üldözői vérebként eredtek a nyomába.
Ezekről is beszámolunk majd sorozatunk további részeiben.


 
W

Wilson

Guest
És ha màr IV Béla szóba került...

Egy magánmedence alatt rejtőzik IV. Béla király elveszett sírja?​

2021.10.08. 06:07

Nagy várakozások előzik meg az Árpád-házi uralkodó és családja elveszettnek hitt, ám több évtizede ismert sírhelyének feltárását.
Minden földi halandó a saját útját járja, még akkor is, ha azt mások sírja fölött teszi. Ilyen a történelem. Esztergomban azonban különös esettel néznek szembe történészek és régészek. A város barokk házai között és alatt rejtőzhet az eddig elveszettnek hitt királyi sír, amely IV. Béla hamvait őrzi.
Ezt a nyughelyet sokan és sokfelé kutatták már, erről alighanem látványos kalandfilmet lehetne forgatni, de azt alighanem egyetlen forgatókönyvíró sem tudta volna kitalálni, hogy a királyi maradványok fölé egy úszómedencét építhettek. Pedig könnyen lehet, hogy IV. Béla hamvai fölött manapság széltében-hosszában úszik és lubickol a jelen.

Hárman nyugszanak a sírban​

A történelem kútfőinek egész sora tanúsítja, hogy a második honalapítónak tartott IV. Béla magyar király, felesége, a bizánci császár lánya, Laszkarisz Mária és legkisebb közös fiúgyermekük, Béla herceg holttestét az esztergomi Segítő Szűz Mária tiszteletére szentelt ferences templomban temették el. A Képes Krónika, Antonio Bonfini és IX. Bonifác pápa 1400-as keltezésű bullája hatalmas méretű bazilikaként jellemezte az Árpád-házi uralkodó nagy költséggel és műgonddal megépített templomát, amelyet Itáliából és francia honból érkező mesteremberek segítségével emeltek. A szakrális hely üzemeltetéséért és fenntartásáért Szent Ferenc kisebbik rendje, a minoriták feleltek.
A KORABELI BESZÁMOLÓK SZERINT A BAZILIKA MÉRETEIBEN VETEKEDETT AZ ESZTERGOMI VÁRHEGYEN ELTERÜLŐ, SZENT ISTVÁN ÉPÍTTETTE SZENT ADALBERT-SZÉKESEGYHÁZZAL,
amelynek egyharmadára 1822 és 1869 között épült rá a mindenki által jól ismert Hild József tervezte kupolás bazilika.

A ferences Szent Anna templom sírkamrájának barátsírjai.

Bonfini és Wadding Lucas tudósításaiból azt is tudjuk, hogy a tetszetős külleme miatt Szép-templomnak is hívott kora gótikus székesegyház hármas csúcsívben végződő Mária-oltára előtt állt IV. Béla és családja 1276 körül elkészült vörös márványból kifaragott síremléke, amelyen egy latin nyelvű epigramma volt olvasható. Ezt a versikét Geréb László irodalomtörténész a következőképpen fordította le Kálti Márk korabeli beszámolója alapján:
Mária oltáron, nézd, nyugszik sírban a három, Béla, neje, s a herceg — örvendjenek ők az egeknek! Míg lehetett, ült trónja felett a királyi hatalomban: Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan.
A törökök 1543-ban foglalták el Esztergomot, és a város – nem számítva a közbeeső tíz esztendőnyi kérészéletű keresztény uralmat – 130 évig volt a félhold uralma alatt. A muszlimok a többszögű toronnyal ékesített bazilikát dzsámiként használták. A ferences/minorita templomot a vár védői – a város többi épületével együtt – az 1594–1595-ös ostrom ideje alatt rombolták le, nehogy fedezéket nyújtsanak az ostromlóknak. A pusztítás mértéke olyan nagy volt, hogy Allah és Mohamed uralma után az
EGYKORI KIRÁLYI VÁROSBA 1687-BEN VISSZATELEPÜLŐ FERENCESEK A ROMOK ÉS FALMARADVÁNYOK KÖZÖTT MÁR NEM TALÁLTÁK MEG ŐSI TEMPLOMUKAT ÉS ZÁRDÁJUKAT.
A koldulórend ekkor kapta meg a városi tanácstól azt a mai Bottyán János, Főapát, Kossuth Lajos és IV. Béla utcák között elterülő háztömbnyi telket, ahol egy középkori templomrom alapjaira építették fel a ma is látható Szent Annáról elnevezett szentegyházukat, mellé kolostorukat, mögé pedig az 1931-ben megnyíló Temesvári Pelbártról elnevezett fiúgimnáziumukat.
Mivel Esztergom egykori középkori templomaira vonatkozó korabeli írások és oklevelek igen szűkszavúak és töredékesek, az eddig megismert régészeti objektumokkal történő összevetése nehéz feladat. A beazonosítást az is nehezíti, hogy a régészeti lelőhelyek sűrűn beépítettek, az Árpád-kori járószint pedig igen nagy mélységben,
A MAI FELSZÍN ALATT 1,5–4,5 MÉTER MÉLYEN FEKSZIK.

A felhasználható adatok többsége így nem is ásatásokból, hanem építkezés, csatorna-, vízvezeték-fektetés és egyéb munkák során végzett megfigyelésekből, leletmentésekből származik. A középkori forrásokból ismert templomok közül eddig csupán néhányat tudtak beazonosítani.
Annak ellenére, hogy a történészek és a régészek leginkább Bél Mátyás történetíró leírása és a hagyomány alapján a Szent Annáról elnevezett ferences templom és zárda szűkebb környékére vizionálják a második honalapító elveszett bazilikáját és sírhelyét, az eddig napvilágra került tárgyi relikviák (emberi csontok, félig beomlott katakombarendszer, XII. századi mészkőből készült palmettás oszlopfő-töredék, tizenhat szögletű csiszolt vörös-márványoszlop, edénytöredékek, kőtok, vaskulcs, gyűrű, középkori ispotály és zarándokház kőfalai stb.) ellenére eddig nem igazolták felvetéseiket.
Egy tavaly alakult független szakértői csoport szerint ez nem a véletlen műve. A Balassi Bálint Múzeum és a Nemzeti Múzeum munkatársai mindvégig rossz úton jártak és nem a megfelelő helyen keresgéltek.

Napba néző szentek: amikor a szakralitás alkotta az építészetet​

Ráadásul a kutatók vezetője, Gombkötő Csaba szakgimnáziumi magyartanár elmondása szerint a megoldás mindvégig az orruk előtt hevert, csak az elmúlt pár száz év alatt senkinek sem jutott az eszébe, hogy a szakrális építészet alapjain kellene elindulni és megkeresni az elveszett templomokat. Ennek függvényében az első lépés a keletelés meghatározása volt. (A módszer ismerős lehet az Indiana Jones-történetekből, amikor is a régészprofesszor Az elveszett frigyláda fosztogatói című filmben a föld alatti makettvárosban ezzel módszerrel határozta meg, hol rejtőzik a Szövetség Ládája.)
A nyugati kereszténység ókori minták alapján mindig kelet-nyugati irányú tengelyek mentén építtette templomait, amely szokást csak a barokk kor kezdetén szüntettek meg az akkor kibontakozó urbanisztikai igények és a városfejlesztési tervek miatt. A templomok belső elrendezését úgy alakították ki, hogy a hívők és a pap folyamatosan a felkelő Nap irányába imádkozhassanak. Ezért kellett a főoltárnak és a szentélynek kelet felé néznie. Háromféle tájolásról tudunk.
A Napéjegyenlőségi, a Napfordulós és a Magyarországon elterjedt Védőszenthez igazított keletelésről, amely a templom patrónusának neve napján, a felkelő Nap horizonthoz viszonyított kelésének megfigyelésével történt. A központi égitest a szentély ablakain besütve ilyenkor mindig „földöntúli fénnyel világította meg a helyesen betájolt oltárokat.” A templomok főtengelye a csillagászati égtájakkal különböző szöget zárnak be.

A ferences gimnázium udvarán feltárt középkori ispotály és zarándokház.
Galéria: Egy magánmedence alatt rejtőzik IV. Béla király elveszett sírja?Fotó: Jamrik Levente / Index
 
W

Wilson

Guest
Mivel Esztergom csaknem összes középkori templomának neve ismert, így a keletelés végeztével a korabeli metszetek és hadügyi térképek (Custos Dominicus, Meyerpeck, Houfnagel, Krey, Ruda, Szalóky stb.) segítségével a topográfiai meghatározás már gyerekjáték volt. A számításokat Máhr Géza mélyépítő mérnök, geodéta végezte el.
MOST CSAK KÉT TEMPLOMRÓL RÁNTOM LE A LEPLET.
A Bottyán János utca 14. szám alatt álló ferences templom védőszentje Szent Anna. A Gergely-naptárban ezt az ünnepnapot július 26-án, a Julianus naptárban augusztus 5-én tartották. A barokk templom így hiába épült egy középkori templom alapjaira, fizikailag nem lehet azonos a középkori ferences/minorita Segítő Szűz Mária bazilikával, amelynek feltételezhetően Kisboldogasszony volt a védőszentje, amelyet a Gergely-naptár szerint szeptember 8-án, a Julianus-naptár alapján szeptember 18-án ünnepeltek. A két templom napkeltéhez viszonyított építéskori irányszög-eltérése 19,7 fok. Ez jelentős szögeltérés.
A KÉT TEMPLOM KELET-NYUGATI HOSSZTENGELYE TEHÁT NEM EGY ÉS UGYANAZ, HISZEN EZ MÁR FÖLDRAJZILAG IS JELENTŐS TÁVOLSÁG.

Máhr Géza geodéta mérései alapján az egykori Árpád-házi uralkodó építtette bazilika hosszabbik tengelye a mai Jókai utca 5 és 7., illetve a Deák Ferenc utca 22 és 24 számú lakóházak közötti szakaszra esik.
A Jókai utca 7. szám alatti lakóház, amelynek a hátsó frontja alatt lehet IV. Béla király sírja.
Galéria: Egy magánmedence alatt rejtőzik IV. Béla király elveszett sírja? Fotó: Jamrik Levente / Index

A IV. Béla ép vagy megsérült sírját is rejtő szentélyt a Jókai utca 7. szám alatti lakóház hátsó traktusának magasságában sejtik. A mérnök számításait ráadásul megerősítette a korabeli metszetek első hiteles katonai térképrajzra vetítése is, amely 1:6 arányban szintén a Kis-Duna-ághoz közeli Jókai utca 7. számra mutattak, s nem a Bottyán János utcai Szent Anna templomra, vagy a Belváros bármelyik más pontjára.
A „dogmatikusan hivatalossá tett” helyi régész-történész felfogásnak ráadásul az is ellentmond, hogy a mai ferences templom azért sem épülhetett a második országalapító építtette Segítő Szűz Mária bazilika alapjaira, mert
A JELENLEGI SZENTÉLY SZINTE TELJESEN MEGEGYEZIK A KÖZÉPKORI SZENT JAKAB TEMPLOM APSZISÁNAK TÁJOLÁSÁVAL.
Ez utóbbi szent ünnepét ugyanis a Gergely-naptár szerint július 25-én tartják, amelyet csak egy nap választ el Szent Anna ünnepétől. Pont ennek a minimális, 1,4 foknyi eltérésnek köszönhető, hogy a középkori szentély „napba nézése” és kelet-nyugati hossztengelye csaknem azonos a barátok ma is használatos templomának főhajójával.
MATEMATIKAI BIZONYOSSÁGGAL KIJELENTHETŐ, HOGY MÁHR GÉZA MÉLYÉPÍTŐ MÉRNÖK- GEODÉTA A KÖZÉPKORI METSZETEK ELSŐ KATONAI TÉRKÉPEKRE VETÍTÉSÉVEL EGYÉRTELMŰ HELYZETET TEREMTETT, HISZEN A TÉRKÉPKOORDINÁTÁI MEGJELÖLIK AZ ELPUSZTULT SEGÍTŐ SZŰZ PONTOS HELYÉT A KÖZÉPKORI VÁROSBAN, NEM ANNAK KÖZÉPVONALÁBA, HANEM A KIS-DUNA-ÁG KÖZELÉBEN HELYEZVE EL, SZENTÉLYÉT PEDIG A JÓKAI UTCA 5. ÉS 7. TÉRSÉGÉBEN VÉLELMEZI.

Pont ezért tartja Gombkötő Csaba légből kapottnak Horváth István régész, egykori múzeumigazgató 1979-ben publikált „Komárom megye régészeti topográfiája” című könyve azon állítását is, hogy a Szent Jakab templomot csak azért kellene az Eszperantó és a Jókai utca kereszteződésében keresni, mert itt 1904-ben és 1926-ban találtak egy jelentősen megbolygatott temetőt és egy gótikus szentségtartó-fülke töredéket, amelyek egy közeli elpusztult templomot sejtetnek.

Persze találnának itt kápolnát – ha keresnének –, csak azt sohasem hívták Szent Jakabnak,

– mondja a kutatásvezető. A királyi városnak ebben a szegletében 1231-ben okleveles említés történik a Szent Mártonról elnevezett domonkos rendi templomról és kolostorról.

A szent és a profán: úszónadrágot bámul a király, az ara és a herceg​


A történet onnantól válik még izgalmasabbá, amikor a tavaly koronavírusban elhunyt Harcsa Gábor sportújságíró korábbi szóbeli és írásos vallomásaiból tudjuk, hogy a Jókai utca 7. szám alatti, részben emeletes házat a nagyapja az 1920-as évek legelején egy fakereskedő örököseitől vette meg. Amikor a ház hátsó traktusában a Duna irányába kifutó boltíves pince végében egy csizmadia műhelyt akart családja kialakítani, akkor a földes talaj alól egy nagy méretű vörös márványlap került elő. Az elmozdított sztélé alatt egy hatalmas üreg tátongott. A csizmadiamester segédei rögtön égő újságpapírokat dobáltak le a mélybe, melyek vörös színű márványkoporsókat világítottak meg. A segédek hirtelen kötelet és fáklyákat kerítettek, s már ereszkedtek is volna lefele, amikor a halottak nyugalmát tiszteletben tartó, a régészeket a háta közepére kívánó babonás Harcsa mester azt üvöltötte:
Aki lemegy, kereshet más munkahelyet!
Ekkor érkezett ide a mesterember lánya, Harcsa Irén, aki az 1990-es években adott nyilatkozatában még azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy ő még a falba vájt fülkeszerűségeket is látott. A szellemileg friss asszony nevetve hozzátette:
Ha egy kis vasalót találnak a valamikori feltárás során, akkor azt ne nézzék középkorinak, mert azt véletlenül én ejtettem az üregbe.
A családfő ezután ment el a legközelebbi kocsmába, ahol az ott poharazgató fuvarosoktól földet rendelt. Huszonvalahány púpozott stráfkocsinyi, mintegy 75-80 köbméternyi föld került ekkor a sírkamrába. A biztonság kedvéért a pincének ezt a szakaszát hatalmas, szürke kváderkövekkel le is falazták. Harcsa Gábor nagyszülei házát bár az ötvenes évek elején államosították, ám a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztályának 48977/1 számú utasítása alapján a Dorogi Járási Földhivatal 1978. november 28-án régészetileg mégiscsak kiemelten védett területnek minősítette a telket.

A Jókai utca 3. pincerendszere. Hátul jól látható a sírok feletti pincébe vezető szakasz elfalazása.
12

Galéria: Egy magánmedence alatt rejtőzik IV. Béla király elveszett sírja?Fotó: Jamrik Levente / Index
A betemetett sírok feletti pinceszakaszt 2012 tájékán szerezte meg Esztergom egyik legvagyonosabb vállalkozója, hogy a járat helyén megépíthesse saját használatú medencéjét.
AZ ÜZLETEMBER ANNAK ELLENÉRE MEGKAPTA AZ ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEKET, HOGY A SZAKMINISZTÉRIUM RÉGÉSZETI VÉDELME ELLENÉRE EZEN A TELKEN SOHASEM VOLT ÁSATÁS, DOKUMENTÁLTAN CSAK KÉTSZER VOLT FELSZÍNES TEREPSZEMLE.
Ahhoz, hogy megtudjuk, mi rejlik a mélyben, s hogy ott valóban királyi sírhely található, túl kell lépni a kutatási protokollokon. A terület ugyanis magánterületet érint. Ami a lehetőségeket illeti, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Múzeumi Főosztályának vezető történésze Székely Gábor szerint a tulajdonosnak úgynevezett tűrési kötelezettsége van, azaz a Miniszterelnökség élni fog azzal a jogával, hogy a pince földradaros vagy egyéb, akár roncsolásos vizsgálatát elvégezze.

Az egyre szövevényesebb királysírkeresés történetét folytatjuk.

 
W

Wilson

Guest

Megcáfoltak egy fontos elméletet a tatárjárásról​


Batu már a nagykán halálhírének érkezése előtt eldönthette, hogy feladja Magyarország meghódítását. Ha esetleg érkezett is hír az uralkodó rossz egészségéről, a tatárok távozásának nem ez, de nem is a kánválasztás volt a fő oka.

A magyarok országára törő mongol hadak 1241 tavaszán Muhinál szétszórták a feltartóztatásukra indult királyi sereget, majd télen átkeltek a Duna jegén. Nem tudni, ez pontosan mikor történt, de innentől kezdve az ellenség főerői már a nyugati országrészben tevékenykedtek. Ostrom alá fogták a konokul kitartó várakat, miközben egyes csapatok széltében-hosszában randalíroztak a Dunántúlon, egy jelentős egység pedig IV. Béla királyt igyekezett elfogni.

Karakorumból a Dunántúlra​

Aztán váratlanul, valamikor 1242 márciusában (nem tudjuk, a hónap folyamán mikor) a Batu kán vezette teljes mongol had a Duna folyását követve a Balkán felé vette az irányt, és elhagyta hazánk területét. A távozás okára és időzítésére korábban a történész szakma csupán egyetlen közvetett bizonyíték alapján következtetett, ám ez annyira logikus és kézenfekvő volt, hogy látszólag értelmetlen lett volna megkérdőjelezni.
1242. december 11-én ugyanis meghalt Ögödej nagykán, a hírre pedig a magyarországi hadjáratot vezető Batu a birodalom fővárosába, Karakorumba indult. A birodalomalapító Dzsingisz unokájaként elvben ő is az esélyesek közé tartozott, de legalábbis részt akart venni a fontos döntésben. Így tanultuk az iskolában, sokáig ez volt a szakmailag elfogadott álláspont. Csakhogy a legújabb kutatások erősen megkérdőjelezik ezt a forgatókönyvet, hiszen
nem volt elég idő arra, hogy Ögödej halálhíre Karakorumból megérkezzen a Dunántúlra, majd Batu eldöntse, megszervezze az indulást, és még el is hagyja a Kárpát-medencét. De legalábbis nagyon kicsi erre az esély.

033_5743833_5c35f8d9ec9c1.jpg


VALENTIN CHEREDINTSEV / SPUTNIK / AFPKínai rajz Batu kánról.

Az ELTE vezetésével számos intézmény részvételével alakult kutatócsoport „Tatárjárás 1241 – A tatárjárás Magyarországon és a mongol hódítás eurázsiai összefüggései” néven, amely hosszú idő után modern szemlélettel, tudományágak összefogásával vizsgálja újra a magyarországi tatárjárás eseményeit és következményeit. A részletekről, új eredményekről és értelmezésekről több cikkben számolunk be a 24.hu-n. A folytatásban Dr. Uhrin Dorottya történésszel, az ELTE BTK Középkori Történeti Tanszék egyetemi tanársegédjével beszélgettünk arról, miért nem valószínű, hogy a tatárok a kánválasztás miatt hagyták el Magyarországot.

Tatárjárás Magyarországon​

A sorozat részeként eddig megjelent cikkeink:
Ismert cselnek dőltek be a magyarok
Óriásit hibáztak a magyarok az utolsó pillanatban
Magyarország segítséget kért, de senki nem mozdult
Ezért hordták körbe a véres kardot Magyarországon
Elnyeli a föld a magyar tragédia helyszínét
Kiengedték a kelepcéből a magyarokat
Ez a csel mentette meg a magyar király életét
Ellenünk vívták a legkeményebb csatájukat a tatárok
Teljesen elpusztították Magyarország közepét
Tatárjárás: keményen ellenálltak a magyarok

A harmadik fiú „örökölt”​

Dzsingisz kán még életében rendelkezett a trónutódlásról oly módon, hogy mind a roppant kiterjedésű birodalom széthullását, mind a hatalomért vívott belharcokat megelőzze. A „szabály” szerint az első feleségétől, Börtétől származó elsőszülött fiú örökölt volna, ám a nagykán halála előtt felosztotta a birodalmát fiai között úgy, hogy mindőjük „fölé” a harmadikként született Ögödejt jelölte ki nagykánnak.
Hogy miért éppen őt? Mert az elsőszülött Dzsocsi származására árnyék vetült. Börte ugyanis már Dzsingisz asszonya volt, amikor a merkitek fogságába esett, ahonnan terhesen tért vissza – itt írtunk erről részletesen. Az uralkodó elismerte saját fiának, de a másodszülött Csagatáj nem: bátyját fattyúnak tartva nem ismerte el jogát a trónra, amivel komoly viszály lehetőségét teremtette meg.
A választás végül Ögödejre esett, Dzsingisznek sikerült családon belül és az előkelőkkel is kompromisszumot kötni, halála után akaratának megfelelően cselekedtek. Az uralkodóváltás zökkenőmentesen ment végbe, a testvérek nem törtek egymás ellen a későbbiekben sem
– mondja a 24.hu-nak Uhrin Dorottya.
Itt érdemes kitérni a negyedik, egyben legkisebb fiú, Toluj sorsára. Az egyik elsődleges korabeli forrás, a Mongolok titkos története szerint ugyanis Ögödej nagykán egy hadjárat után súlyosan megbetegedett, eszméleténél is alig volt. A sámánok „kiderítették”, az épp meghódított nép oltalmazó szellemei tombolnak, bosszúért lihegve a káni család egy tagjának életét követelik. Hogy megbékítsék őket, Toluj – állítólag önként – vállalta az áldozat szerepét, fenékig ivott egy méreggel teli poharat: a nagykán ezután visszanyerte egészségét.

033_ria09-399461_2462.jpg


RUDOLF KUCHEROV / SPUTNIK / AFPBatu kán erői felgyújtották és feldúlták az orosz kolostorokat 1237–1238-ban.

Remek vezető, de kegyetlen ember​

Ögödej, ha nem is örökölte apja zsenialitását, több forrás is karizmatikus személyiségnek írja le, akit szerettek a testvérei, a valóságban azonban a hercegek viszonya koránt sem volt ideális, igaz, az ellentéteiket kordában tudták tartani.
Világhódító, állandóan vérben gázoló, nagyhatalmú és büszke férfiakról beszélünk, elsődleges eszközük az erőszak volt – ehhez képest valóban nagy szó, hogy nem estek egymásnak, sőt a birodalom érdekében össze is tudtak dolgozni. Ögödej maga az italt szerette nagyon, és itt nem is igyekezett kompromisszumot kötni, halálát is idült alkoholizmus okozta a már említett, 1241. december 11-ei napon.
A Mongol Birodalom az uralkodása alatt élte egyik fénykorát. Keleti és nyugati irányban is erőteljesen folytatta a hódításokat, a leigázott területeket gyorsan és hatékonyan olvasztotta a birodalmába. Az egyes tartományok – mongolul uluszok – élére helytartókat nevezett ki rokonai köréből, megszervezte az adminisztrációt, a száraz tájakat kutak ásatásával virágzó vidékekké változtatta. Megtartotta a birodalom egységét, növelte a területét, törvényeket hozott, az adózást pedig úgy formálta, hogy a szegényeknek se kelljen nélkülözniük.
A Mongolok titkos története viszont négy negatívumot – úgynevezett főbűnöket – is kiemel. Mértéktelen bor- és kumiszfogyasztásán nyilván környezete is megütközött, máskülönben nem tartották volna fontosnak feljegyezni, ám ennél nagyobb szörnyűség is száradt a lelkén.
Amikor egy frissen meghódított nép, az ojrátok nem akartak nőket küldeni a háremébe, Ögödej több ezer, hét év alatti kislány megerőszakolására utasította katonáit, majd a lányokat és asszonyokat elhajtották és prostitúcióra kényszerítették.

 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
W

Wilson

Guest

Nem ér ide a futár, de el sem indult?​

Felvéve történetünk fonalát, a nagykán egyik legnagyobb tette a kortársak és az utókor szemében is a postahálózat kiépítése volt. Az utak mentén 25–50 kilométerenként postaállomásokat létesíttetett, ahol a hírvivő már messziről, kürtszóval jelezte a közeledését, így a személyzet friss lóval, ellátmánnyal várta, hogy késlekedés nélkül folytathassa az útját. A gyors információáramlás a Mongol Birodalom sikerének egyik fontos záloga volt, hasonló hatékonyságot legközelebb az újkorban sikerült elérni.
Térjünk most vissza oda, hogy az általánosan elterjedt álláspont szerint a tatárok hirtelen távozásának oka Ögödej halála és Batu igyekezete volt, hogy személyesen vegyen részt az új uralkodó megválasztásán. Ehhez két kérdést érdemes tisztázni: ideérhetett-e a nagykán halálhíre még 1242 márciusában, illetve vajon mennyire igyekezett Batu „hazafelé”.

XIII. századi európai utazók a mongol postahálózat előnyeit is kihasználva a tavaszi és nyári kedvező időjárás mellett is 5–5,5 hónap alatt tették meg az utat Közép-Európából a mongol fővárosba, Karakorumba. A futár nyilván gyorsabban halad, de akkor is óriási a távolság, ráadásul tél volt. A mongolok magyarországi kivonulása témájából PhD-t író kanadai történész, Stephen Pow aprólékosan kiszámolta, hogy
ha a nagykán halálának másnapján, hajnalban útnak indították a futárt, akkor elméletben lehetséges, hogy talán március 31-re megérkezhetett a Dunántúlra.
Csakhogy nagyon valószínű: az a bizonyos hírvivő nem indult el másnap, sőt a következő napon, majd azt követően sem. Nézzük részleteiben.

gettyimages-500839909.jpg


UNIVERSAL HISTORY ARCHIVE / UNIVERSAL IMAGES GROUP / GETTY IMAGES Ögödej kán.

Négy évig nem sikerült kánt választani​

Ögödej (Batu nagybátyja) első vagy „fő” felesége nem szült örököst, ám második asszonya, Töregene öt fiúval ajándékozta meg, közülük volt a legidősebb Güjük. Töregene rendkívül erős akaratú, ambiciózus nő volt, komoly hatást gyakorolt a nagykánra, akinek halála után igen bonyolult helyzet állt elő.
Maga Ögödej Siremünt, kedvenc unokáját szemelte ki utódjának, Güjük elsőszülöttként formált jogot a trónra, de anyja is harcba szállt a hatalomért. Mindez pedig oda vezetett, hogy Ögödej halálát feltehetően napokig titkolták, arról egy ideig csak a legszűkebb környezete tudott – nem ismert, hogy végül mikor hozták nyilvánosságra, vagy küldtek futárokat a trónöröklésben érdekelteknek. A kánválasztó kurultáj összehívásának a kezdeményezése is csak 1243–44-ben kezdődhetett.
Ögödej halála után egyből rivalizálás alakult ki, hogy ki gyakorolja a régensi hatalmat: elsőként az első feleség, Möge, majd Töregene irányított. Úgy tűnik, utóbbi minden erejével a kánválasztás elodázásán volt, és sikerrel is járt: négy évig régensként kormányozta a birodalmat, Güjüköt csak 1246-ban sikerült megválasztani.

Nem a kánválasztás volt a fő ok​

Batu Dzsocsi fia volt, miután apja korán, még Dzsingisz életében meghalt, így ő kapta a nyugati területeket, és vitte végig a nyugati irányú hódítást az orosz fejedelemségektől a kunokon át Magyarországig. Dzsingiszida hercegként mindenképp beleszólása volt a kánválasztásba, de semmiképpen nem érezhette magát esélyesnek a trónra. A legnagyobb favoritnak tartott Güjükkel ráadásul kifejezetten rossz viszonyt ápolt, így neki is érdeke volt a kánválasztás elodázása. Végül el sem ment a fontos eseményre.
gettyimages-1036182570.jpg
ANDIA / UNIVERSAL IMAGES GROUP / GETTY IMAGESDzsingisz kán lovas szobra Mongóliában.

Főleg úgy nem indokolt a sietsége, hogy távozásával – mondhatni – a célegyenesben adta fel egyik legfontosabb hódítását, kiengedte karmaiból a magyarok királyát. A kutatócsoport értékelése szerint tehát a Batu vezette mongol had
már Ögödej halálhírének érkezése előtt eldönthette Magyarország elhagyását, ha esetleg érkezett is hír az uralkodó rossz egészségéről, nem a kánválasztás volt a távozás fő oka.
Akkor mégis miért hagytak itt csapot-papot a tatárok annyi áldozat után, egy karnyújtásnyira a hódítás sikeres befejezésétől? Erre sorozatunk következő részeiben keressük a választ.

 
W

Wilson

Guest
d__us20160401009-masolat-1024x576.jpg

UJVÁRI SÁNDOR /MTI

Valójában a magyarok legyőzték a tatárokat?​

Bihari Dániel
2021. 12. 19. 06:51

A tatárjárás hazánk történetének legsúlyosabb tragédiája volt, győzelemről semmiképpen nem beszélhetünk. A kitartó ellenállás, az időjárás és a király sikeres menekülése azonban végül oda vezetett, hogy a Mongol Birodalom feladta Magyarország meghódítását. Ögödej nagykán halálának ebben nem volt szerepe.

A Belső-Ázsiában született Mongol Birodalom társadalmának, gazdaságának, egész létének alapvető feltétele volt a hódítás. Dzsingisz kán vezetésével a XIII. század elején elképesztő ütemű terjeszkedésbe kezdtek, a század utolsó évtizedére pedig létrehozták a történelem valaha volt legnagyobb, egybefüggő területre kiterjedő birodalmát a Sárga-tengertől a Földközi-tengerig.
A mongol felfogás szerint a világ minden földje és minden népe feletti uralom a nagykánt illeti, behódoltatásuk volt a terjeszkedés indoka. E céllal tört be roppant nagy tatár haderő a Magyar Királyság területére is 1241 tavaszán, de meg akarta büntetni a magyar uralkodót azért is, mert befogadta a tatárok által korábban legyőzött kunokat – ez pedig megbocsáthatatlan cselekedet volt a mongolok szemében. Ezt követően, április 11–12-én pedig megrendítő vereséget mért IV. Béla magyar király seregére. Óriási pusztítás vette kezdetét, hazánk középső területei gyakorlatilag elnéptelenedtek, akik túlélték a hódítók fegyvereit, azokat éhínség és járványok sújtották.

Félbeszakadt Magyarország meghódítása​

A hódítás befejezését a katonai birtokbavétel mellett a kormányzó elit kiiktatása jelentette, mindenek előtt a király elfogásával vagy meggyilkolásával. A Magyar Királyság leigázása azonban nem történt meg: a mongolok 1242 márciusától kezdve több hullámban elhagyták az országot.
Miért szakították meg a hadjáratot a végső győzelem előtt? A kérdés évszázadok óta foglalkoztatja a tudományt és nem kevésbé a közvéleményt. Válaszok is születtek a nagykán halálától a klímaváltozáson át a magyar győzelem ábrándjáig, ám ezek mind önmagukban próbálják megadni a választ.

Erre viszont egyik sem alkalmas, sőt,
a legszélesebb körben ismert magyarázatot – miszerint Ögödej nagykán halálának hírére Batu kán hanyatt-homlok sietett Magyarországról Karakorumba a kánválasztásra – akár el is vethetjük.

Az ELTE vezetésével számos intézmény részvételével alakult kutatócsoportTatárjárás 1241 – A tatárjárás Magyarországon és a mongol hódítás eurázsiai összefüggései” néven, amely hosszú idő után modern szemlélettel, tudományágak összefogásával vizsgálja újra a magyarországi tatárjárás eseményeit és következményeit.
A részletekről, az új eredményekről és értelmezésekről már több cikkben beszámoltunk a 24.hu-n, a folytatásban ezúttal Dr. Laszlovszky József régésszel, a Közép-európai Egyetem (CEU) professzorával beszélgettünk arról, milyen összetett okok vezethettek a hódítás megszakításához, a tatárok távozásához.

A nagykán halálát elvethetjük​

A tatárok távozásáról egy érthető, logikus, egyértelmű magyarázat él a köztudatban, ezt tanítják az iskolákban is. Úgy kezdődik, hogy 1241. december 11-én meghalt Ögödej nagykán. A magyarországi hadjáratot vezető Batunak Dzsingisz kán unokájaként (és Ögödej unokaöccseként) reális esélye volt a trón megszerzésére, ezért a hírt megkapva azon nyomban elindult haza. Nyilván nem kell hosszan érvelni, hogy egy kánválasztáson mennyire fontos a személyes – és akár fegyveres – jelenlét, ráadásul tökéletesen illik a képbe, így aztán könnyen vert mély gyökereket a történelmi tudatban.

A legújabb kutatások azonban bebizonyították, hogyha a futárt a kán halálának napján elindították Karakorumból, az akkor még korántsem biztosan kiépített – később viszont korát bőven meghaladónak tekinthető – mongol postahálózat ellenére is legkorábban március utolsó napjaira érhetett a Kárpát-medencébe. A kivonulás viszont már – úgy tűnik – márciusban megindult.

hirdetés
Másrészt jó okkal gondolhatjuk, hogy a nagykán halálát legszűkebb környezete mindaddig titkolta, amíg a hatalom közelében lévő személyek saját pozícióikat biztosították. A rivalizálás eredményeként végül a kánválasztó kurultáj is csak 1243–44-ben kezdődhetett el, Ögödej utódja, Güjük pedig csupán 1246-ban vehette át a trónt – itt írtunk minderről részletesen.
Nem ismerjük Batu álláspontját, terveit, de azt tudjuk, hogy sem ő, sem vezérei nem siettek Karakorumba. Hazánkat elhagyva még hónapokig, sőt évekig a Balkánon, majd orosz területeken tartózkodtak
– mondja 24.hu-nak Laszlovszky József.

033_5743833_5c35f8d9ec9c1-masolat-425x660.jpg
VALENTIN CHEREDINTSEV / SPUTNIK / AFPBatu kán egy kínai rajzon.
Fentiek alapján pedig a kutatócsoport úgy véli, Ögödej nagykán halála és utódjának megválasztása nem indokolta, döntő mértékben nem is befolyásolhatta a magyarországi hódítás felfüggesztését.

Extrém időjárás​

Az extrém időjárás viszont már jelentős, de még mindig nem egyedüli tényező lehetett. Az egyre modernebb technológiáknak és tudományágak összefogásának köszönhetően egyre jobban ismerjük a múlt éghajlati viszonyait, ezzel párhuzamosan pedig mind közismertebbé válik a kis jégkorszak fogalma. Az első ezredforduló környékén még tapasztalható „klímaoptimumot” – a maihoz hasonló, sőt valamivel enyhébb időjárást – fokozatos lehűlés követte egészen a XVI–XVII. századig, amikor is újból melegedésnek indult a klíma.

A XIII. század közepén már biztosan erősen érezhetők voltak az olyan negatív hatások, mint az évszakok eltolódása, a hűvös nyarak, az extrém hideget hozó telek vagy a szélsőségesen sok csapadék. De az időjárás a Kárpát-medencében inkább csak a XIV. század elején vetette vissza a mezőgazdaságot, kiszámíthatatlanná téve az élelmiszer-termelést, gyakorivá váltak a „szűk esztendők”.

Egy új szempontokat felvető, nagyszabású kutatás 2016-ban arra a következtetésre jutott, hogy a tatárok kivonulása összefügg a rendkívüli időjárással. Pontosabban azért hagyták el a Magyar Királyságot, mert – nyilvánvalóan kisarkítva – éheztek, és állataikat sem tudták etetni. Főleg úgy, hogy már korábban is felmerült: a kor színvonalán a Kárpát-medence képtelen volt eltartani egy ilyen létszámú hadsereget. A magyar kutatócsoport véleménye szerint viszont az extrém időjárás ugyan minden bizonnyal jócskán hozzájárult a tatárok távozásához, de nem lehetett kizárólagos ok.

Nem megyünk bele a tudományos vita részleteibe, csak annyit jegyzünk meg, hogy a pusztító élelemhiány elsősorban a tatárjárás következménye volt, ami jórészt a magyar lakosságot, nem pedig a hódítókat sújtotta. Illetve több forrás – köztük a helyzete okán minden elérhető információval rendelkező IV. Béla is – említi, hogy hazánk adottságai nagyon is elnyerték az ellenség tetszését. A magyarok részben ezért is tartottak később annyira a tatárok visszatérésétől.

Mostoha körülmények​

Számunkra a lényeg, hogy a kis jégkorszak következményei a védelmet erősítették. Az intenzív esőzések sok áradást okoztak, jócskán megszaporították a mocsaras területek kiterjedését és számát az amúgy is gyakran „járhatatlan” országban. Ez például különösen jól jött Székesfehérvár védelménél, amelyet éppen a mocsarak óvtak meg a tatár ostrom idején.
 
  • Tetszik
Reactions: svajcibeka
W

Wilson

Guest
A mongolok hozzá voltak szokva a nagy folyókon való átkeléshez, de az olyan kiterjedt, vizenyős területek, amelyekkel itt találkoztak például a Duna mentén, idegen és nehéz terep lehetett számukra. Szó se róla, alkalmazkodtak és megbirkóztak vele, de a természeti körülmények jelentősen hátráltathatták őket mozgásukban és céljaik elérésében.

Úgy gondoljuk, hogy az időjárásból adódó mostoha viszonyok lényeges eleme lehetett a hadjárat befejezésének, de nem az egyetlen
– fogalmaz a szakember, és hozzáteszi: ehhez szükség volt még a magyarok részben sikeres ellenállására és a király ügyes menekülésére is.

d__us20160401011-masolat.jpg
UJVÁRI SÁNDOR / MTIRégészek dolgoznak egy tatárjárás kori régészeti lelőhelyen Kiskunmajsa közelében 2016. március 31-én.

Hatékony magyar ellenállás​

Előbbit illetően egyre erőteljesebben jelenik meg a tatárjárást relativizáló álláspont, miszerint a muhi csatában nem is szenvedtünk „olyan nagy” vereséget, és ha nem is egyik napról a másikra, de csak kivertük innen a tatárokat. Ez így mindenképpen szélsőséges és tudományos érveket nélkülöző elmélet, de az ellenkezője sem kritika nélkül elfogadható álláspont: a magyar ellenállásnak igenis volt szerepe a mongol visszavonulásban, sőt, fontosabb tényező lehetett az időjárásnál.

A mongol források egyértelműen a legkeményebb csatáik közé sorolják a muhi összecsapást, a birodalomban külön temetőket szenteltek a Magyarországon elesett hőseiknek, a IV. Bélának írt leveleket pedig tengernyi fegyvert irányító hatalmas királynak címezték.

A rekonstruálható tények azt mutatják, hogy az ország keleti felét egyértelműen meghódították a tatárok, de a Dunántúl és a Felvidék jelentős részén – bár rabolva és fosztogatva végigvonultak – nem vették át az uralmat. Voltak még olyan katonai egységek, amelyek nemcsak állták a sarat, de lehetetlenné tették a katonai ellenőrzés átvételét – királyunk egy pápának írott levelében tételesen felsorolta a sikerrel ellenálló erősségeket, amelyek körzetében adatolható az enyhébb pusztítás. Összességében tehát a professzor megerősíti:

A muhi csata után Nyugat-Magyarországon akadtak még olyan katonai erők, amelyek egyre több helyen voltak képesek hatékony ellenállást kifejteni.
Részleteket nem ismerünk, nem tudjuk, összességében hányan lehettek, pontosan hol helyezkedtek el, de azt igen, hogy jelentős erőt képviseltek. Sőt, a Dalmáciába nyomuló egyik mongol seregre súlyos vereséget mértek, amiről érdekes módon egy spanyolországi forrás őrzött meg információkat.

Ellenállás, időjárás és a király​


A legfrissebb kutatási eredmények tehát azt mutatják, a magyarországi tatár hódítás feladása nem egyetlenegy okra vezethető vissza, hanem több indokkal magyarázható. A királyság keleti felén megvalósult a mongol katonai hegemónia, de északon és nyugaton csak részleges volt a győzelem. Fontos tény, hogy a hódítók IV. Bélát sem tudták elfogni: Trau (ma Trogir) városáig űzték, de a szigeten kiépült és falakkal jól védett városba már nem tudtak betörni. Ha pedig mégis sikerült volna az üldözőknek a szigetre betörniük, a készenlétben álló hajók azonnal Itáliába menekítették volna a királyt.

b_rkl20120626022-masolat-407x660.jpg


RÓKA LÁSZLÓ / MTVAIV. Béla idealizált ábrázolása a Hősök terén.

Egyértelmű, „definíciószerű” kijelentést tehát nem tehetünk, az okokat jelen tudásunk szerint így lehet a legtömörebben összefoglalni:

Az erődítményekre támaszkodó, szervezett védekezés, a király menekülése és az extrém időjárás okozta nehézségek együttesen vezettek oda, hogy a mongolok számítása nem jött be. A döntő csatát megnyerték, ám a hadjárat nem haladt elég hatékonyan, Bélát nem sikerült elfogni, eljött az a pont, amikor már „nem érte meg” folytatni.

Visszavonultak, de nem adták fel tervüket a hódításra. Kína egyes területein találunk arra példát, hogy ahol nem tudtak gyors győzelmet kivívni, ott »feladták« a harcot egy időre, és csak évek, évtizedek múltán tértek vissza
– emeli ki a professzor.

A magyar vezetők is ettől tartottak, amint sorozatunk későbbi részeiben látni fogjuk. Nem is alaptalanul, hiszen már a magyarországi kivonulás utáni években újabb és újabb tatár támadások érték a Balkánt és Lengyelországot.

Kétfázisú hódítás?​

Végezetül érdemes még egy elméletet megemlíteni, ami úgy szól, hogy a tatárok 1241–42-ben nem is akarták meghódítani Magyarországot. Hanem csak lerohanni és pusztítani, mert lett volna egy olyan mongol stratégia, amelyben az első fázisban minél nagyobb veszteségeket okoznak az adott államalakulatnak, ahova később visszatérnek, és véglegesen elfoglalják a már meggyengített országot.

Ezen elképzelés szerint a magyar tatárjárás is egy ilyen „első lerohanás” volt, de ekkor még nem is akartak berendezkedni hazánkban. Laszlovszky József ezt mindenképpen érdekes, tetszetős elképzelésnek tartja, ám van vele egy fontos probléma: semmiféle forrásunk nincs arra vonatkozóan, hogy valóban lett volna egy ilyen tudatosan elgondolt koncepció. A professzor úgy gondolja, ha a mongoloknak sikerült lerohanniuk egy országot, és úgy látták, hogy azt meg tudják tartani, akkor azt már az első fázisban el is foglalták. Rengeteg példát lehet erre sorolni.

Hazánk esetén inkább arról lehetett szó, hogy nem voltak biztosak az ország elfoglalásában, mert nagyobb volt az ellenállás, mint amire számítottak. A tatár vezetők között is lehettek belső ellentétek – nemcsak a kán halála után, hanem már azt megelőzően is –, ezek pedig oda vezettek, hogy visszavonultak, és más területeken pusztítottak, hódoltattak tovább.

Ebbe pedig az is belefér, hogy a későbbiekben vissza akartak térni, de nem eleve kétfázisos stratégiát követtek. Az pedig, hogy a második kísérlet hogyan sikerült, már egy másik történet, és az úgynevezett „második tatárjárás” kutatásával foglalkozó szakemberek számára jelent újabb tudományos kihívást.

 

antigonosz

Well-Known Member
2013. június 30.
28 583
63 950
113
A mongolok hozzá voltak szokva a nagy folyókon való átkeléshez, de az olyan kiterjedt, vizenyős területek, amelyekkel itt találkoztak például a Duna mentén, idegen és nehéz terep lehetett számukra. Szó se róla, alkalmazkodtak és megbirkóztak vele, de a természeti körülmények jelentősen hátráltathatták őket mozgásukban és céljaik elérésében.


– fogalmaz a szakember, és hozzáteszi: ehhez szükség volt még a magyarok részben sikeres ellenállására és a király ügyes menekülésére is.

d__us20160401011-masolat.jpg
UJVÁRI SÁNDOR / MTIRégészek dolgoznak egy tatárjárás kori régészeti lelőhelyen Kiskunmajsa közelében 2016. március 31-én.

Hatékony magyar ellenállás​

Előbbit illetően egyre erőteljesebben jelenik meg a tatárjárást relativizáló álláspont, miszerint a muhi csatában nem is szenvedtünk „olyan nagy” vereséget, és ha nem is egyik napról a másikra, de csak kivertük innen a tatárokat. Ez így mindenképpen szélsőséges és tudományos érveket nélkülöző elmélet, de az ellenkezője sem kritika nélkül elfogadható álláspont: a magyar ellenállásnak igenis volt szerepe a mongol visszavonulásban, sőt, fontosabb tényező lehetett az időjárásnál.

A mongol források egyértelműen a legkeményebb csatáik közé sorolják a muhi összecsapást, a birodalomban külön temetőket szenteltek a Magyarországon elesett hőseiknek, a IV. Bélának írt leveleket pedig tengernyi fegyvert irányító hatalmas királynak címezték.

A rekonstruálható tények azt mutatják, hogy az ország keleti felét egyértelműen meghódították a tatárok, de a Dunántúl és a Felvidék jelentős részén – bár rabolva és fosztogatva végigvonultak – nem vették át az uralmat. Voltak még olyan katonai egységek, amelyek nemcsak állták a sarat, de lehetetlenné tették a katonai ellenőrzés átvételét – királyunk egy pápának írott levelében tételesen felsorolta a sikerrel ellenálló erősségeket, amelyek körzetében adatolható az enyhébb pusztítás. Összességében tehát a professzor megerősíti:


Részleteket nem ismerünk, nem tudjuk, összességében hányan lehettek, pontosan hol helyezkedtek el, de azt igen, hogy jelentős erőt képviseltek. Sőt, a Dalmáciába nyomuló egyik mongol seregre súlyos vereséget mértek, amiről érdekes módon egy spanyolországi forrás őrzött meg információkat.

Ellenállás, időjárás és a király​


A legfrissebb kutatási eredmények tehát azt mutatják, a magyarországi tatár hódítás feladása nem egyetlenegy okra vezethető vissza, hanem több indokkal magyarázható. A királyság keleti felén megvalósult a mongol katonai hegemónia, de északon és nyugaton csak részleges volt a győzelem. Fontos tény, hogy a hódítók IV. Bélát sem tudták elfogni: Trau (ma Trogir) városáig űzték, de a szigeten kiépült és falakkal jól védett városba már nem tudtak betörni. Ha pedig mégis sikerült volna az üldözőknek a szigetre betörniük, a készenlétben álló hajók azonnal Itáliába menekítették volna a királyt.

b_rkl20120626022-masolat-407x660.jpg


RÓKA LÁSZLÓ / MTVAIV. Béla idealizált ábrázolása a Hősök terén.

Egyértelmű, „definíciószerű” kijelentést tehát nem tehetünk, az okokat jelen tudásunk szerint így lehet a legtömörebben összefoglalni:

Az erődítményekre támaszkodó, szervezett védekezés, a király menekülése és az extrém időjárás okozta nehézségek együttesen vezettek oda, hogy a mongolok számítása nem jött be. A döntő csatát megnyerték, ám a hadjárat nem haladt elég hatékonyan, Bélát nem sikerült elfogni, eljött az a pont, amikor már „nem érte meg” folytatni.


– emeli ki a professzor.

A magyar vezetők is ettől tartottak, amint sorozatunk későbbi részeiben látni fogjuk. Nem is alaptalanul, hiszen már a magyarországi kivonulás utáni években újabb és újabb tatár támadások érték a Balkánt és Lengyelországot.

Kétfázisú hódítás?​

Végezetül érdemes még egy elméletet megemlíteni, ami úgy szól, hogy a tatárok 1241–42-ben nem is akarták meghódítani Magyarországot. Hanem csak lerohanni és pusztítani, mert lett volna egy olyan mongol stratégia, amelyben az első fázisban minél nagyobb veszteségeket okoznak az adott államalakulatnak, ahova később visszatérnek, és véglegesen elfoglalják a már meggyengített országot.

Ezen elképzelés szerint a magyar tatárjárás is egy ilyen „első lerohanás” volt, de ekkor még nem is akartak berendezkedni hazánkban. Laszlovszky József ezt mindenképpen érdekes, tetszetős elképzelésnek tartja, ám van vele egy fontos probléma: semmiféle forrásunk nincs arra vonatkozóan, hogy valóban lett volna egy ilyen tudatosan elgondolt koncepció. A professzor úgy gondolja, ha a mongoloknak sikerült lerohanniuk egy országot, és úgy látták, hogy azt meg tudják tartani, akkor azt már az első fázisban el is foglalták. Rengeteg példát lehet erre sorolni.

Hazánk esetén inkább arról lehetett szó, hogy nem voltak biztosak az ország elfoglalásában, mert nagyobb volt az ellenállás, mint amire számítottak. A tatár vezetők között is lehettek belső ellentétek – nemcsak a kán halála után, hanem már azt megelőzően is –, ezek pedig oda vezettek, hogy visszavonultak, és más területeken pusztítottak, hódoltattak tovább.

Ebbe pedig az is belefér, hogy a későbbiekben vissza akartak térni, de nem eleve kétfázisos stratégiát követtek. Az pedig, hogy a második kísérlet hogyan sikerült, már egy másik történet, és az úgynevezett „második tatárjárás” kutatásával foglalkozó szakemberek számára jelent újabb tudományos kihívást.

Plusz elelmiszerhiany meg? 1241-ben lepusztitottak az orszag keleti felet. Hogy az ellenallas okan vagy a hatalmas sereg eltartasa vegett, mindegy, mert lepusztitottak. Nem volt erdemi aratas mert a jobbagyokat leoltek, allatokat elhajtottak. A telet a rablasokbol epphogy kihuzhattak, kozben tenyekkel bizonyitott hogy a magyarok kinjukban kannibalkodtak is. Plusz rengetegen meghaltak a tatarok, a bujkalas alatti teli xar eletkorulmenyek, es az ehezes miatt.
Senki sem vetett, aratott volna a tatarnak 1242-ben. Egy felegetett, kifosztott, lakatlan teruleten voltak, csak a sajat birodalmukban volt elletmanyuk.