A pénz világa

Természetesen jobb az államkötvény, mint a bankbetét, párnaciha, de csak az infláció követő, és az is csak utólag követi le azt.
Nekem, és sok sorstársamnak most az a legjobb befektetés, hogy gondoskodunk a 7X-re felemelt gáz árának kiváltására a fűtésben.
Padlásszobás, szuterénos, 150m2 körüli ház. Padlásszoba már régen nincs használva, fűtve. Amikor építették a szüleink a 80-as években, nem számítottak ilyen árakra!
Szerencsére a nyílászárók már korábban le lettek cserélve, SPLIT klíma már télen lett véve, tavasszal felszerelve.
Csak a klíma árán 95.000ft-ot spóroltam fél év alatt. 225.000ft-ról 320.000ft-ra emelkedett fel az ára ennyi idő alatt, és azóta is töretlenül emelkedik!
Az autó vételről lecsúsztam, ennek köszönhetem most, hogy napelemet tudok venni a tetőre, az arra félretett pénzből. Közben marad a 22 éves Opel, ami szerencsére jól tartja magát!
Viszont nagyon sokan vannak, akiknek nincs befektetni valójuk, ellenben a hitelkamatok is az égbe szöktek, így vakarják most a fejüket, hogy mi lesz velük télen!?
A padlásszobába az a jó, hogy ha nem akarod használni, akkor le lehet könnyen zárni, mikor még megvolt a ház, akkor szüleim csináltattak rá szigetelt ajtót. A hátrány, hogy padlásszobánál födémet utólag nemigen lehet szigetelni, csak nagy macerával és a nyolcvanas években a tető szigetelése is igen csak mai szemmel nézve kevésbé volt megoldott.

Mennyit spórólsz a klímával? Mennyi idő alatt térül meg az ára?
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
A PMÁP jövőre biztosan 10+% kamatot fog adni.
Ha pár hónap múlva lejáró Diszkont kincstárjegyet veszel, az most 8,48% hozamot ígér.
A Magyar Államkötvények között is látok 11+%-os papírokat. (2023/A, 2024/B, 2024/C)
A MÁP+-aimat többségében már lecseréltem a fentiekre. Lehet nem maxoltam így sem ki a befektetéseim, de tuti jobban járok, mintha abban hagytam volna a vagyonkám.

Az inflációkövető PMÁP jó lehetőség most az infláció miatt akinek hitele van. Még számolgatnom kell, hogy azzal járok-e jobban, ha előtörlesztek, vagy berakom PMÁP-ba a cuccot, mivel hitelkamat fix, a PMÁP kamat viszont masszív lesz az infláció miatt. A forint meg forint marad.
 
  • Tetszik
Reactions: BJani
Amit a történelemkönyvekben olvasol azok olyan időkben történtek, amikor még nem volt olyan szintű infrastruktúra kiépítve mint ma. A városi közműrendszer, energiahálózat, közszolgáltatások új helyre telepítése ma olyan költséges, hogy nem éri meg.
Szerinted amikor nem fog rajta (mármint a közműrendszeren) semmi sem folyni, se ki se be, akkor az éhhalál szélén álló Joskapistát fogja érdekelni, hogy mennyiből épült ki? És, hogy bevillannak a milliárdok, ezért nem fog elköltözni?
Ha már annyira leromlott egy helyen az élet minősége, hogy nincs kilátás a javulásra, akkor az érintett el fog költözni, ahogy a nagy Maja városokból is egyik napról a másikra elköltöztek. Egy ellátás nélkül maradt város pedig, az maga a reménytelenség.
DE a remény okán, abban bíznak a költözők és túlélni vágyók, hogy máshol jobb lesz. Szétszóródnak vidéken, aztán egyesek megmaradnak, mások pedig elhullnak. A káoszba hullott városban még ennyi esély sem lenne. A romai birodalom városaiban élőket sem érdekelte, hogy elődeik hány millió szeszterciuszból építették ki a csatorna és vízhálózatot. Egyszerűen elhagyták, amikor már úgy ítélték meg, hogy eljött az idő a költözéshez.
 
Egyébként várhatóan mi lesz szerintetek a jobb valuta befektetés? EUR, USD, CHF, rubel, yüan?
EURO, USD-t felejteném, mert ha nem jön össze nekik a nagy Ukrán kaland, akkor jelentőset fognak gyengülni, sőt az EU akár meg is szűnhet.
Rubel, Yüan is rizikós, mert ha nyugatiaknak bejön a számítása és Oo. megtérdel, akkor Kína lesz a soron, így mindkét nemzeti valuta bukik.
Én a CHF-re tennék nagyobb összegben, mert az egy olyan valuta, amit mindenki meg akar védeni, lévén, hogy az összes simlis ott tarja a gyanús és kevésbé gyanús pénzeit.
 
A padlásszobába az a jó, hogy ha nem akarod használni, akkor le lehet könnyen zárni, mikor még megvolt a ház, akkor szüleim csináltattak rá szigetelt ajtót. A hátrány, hogy padlásszobánál födémet utólag nemigen lehet szigetelni, csak nagy macerával és a nyolcvanas években a tető szigetelése is igen csak mai szemmel nézve kevésbé volt megoldott.

Mennyit spórólsz a klímával? Mennyi idő alatt térül meg az ára?
Sajnos nálunk sincsen szigetelve a födém. A lépcsőfeljárót egyelőre hungarocellel zártam le.
A lenti szobák gipszkartonozásán gondolkodom, mert hamarosan festeni is kell.
Nem tudom még biztosra mondani, hogy mennyit takarítok meg a klímával, mert idén lett beszerelve, és még nem fűtöttem vele. Az lenne az igazi, ha H-tarifára mehetne a fogyasztása, külön mérőórára. De ez majd attól függ, hogy berakják-e a plusz mérőórát a villanyóra szekrénybe. Hely lenne benne még kettőnek is.
Most 2 villanyóránk van, az éjszakai áramnak (bojler) van külön.
Napközben elég lenne egyébként 1 helységet fűteni, arra elég lenne a klíma, és szeretnék venni még 1 norvég/infra panelt, amit szintén a napelemről táplálnánk.
Az éves gázszámlánk a tavalyi fogyasztással számolva 730.000 forint körül lenne úgy, hogy mellette sokszor vegyes tüzelésű kazánnal (fával) üzemelt a központi fűtés. Szerintem a villany jobb alternatívát nyújt, olcsóbb, főleg ha a 3. órát is be lehet szerelni a H-tarifához, ami az éjszakai áramnál is olcsóbb lenne.
A napokban beszélek az áramszolgáltatóval.
 
Az nálunk is úgy lett megcsinálva, hogy az asztalos csinált egy ilyen csapóajtót, két réteg közé hungarocell. Kulturáltan is néz ki, meg szigetel is. Nem volt akkor egy ökör ára.
Önmagában nem vagyok híve a gipszkartonnak, szerintem nagy hülyeség, de ízlések és pofonok; akkor érdemes vele foglalkozni, ha rendes szigetelést raksz fölé. Nálunk alapvetően nagyon nagy belmagasság van, a szobák egy részén le van hozva gipszkartonnal a mennyezet mai kor szokása szerinti magasságra, pár szobában meg a régi belmagasság van; de olyan nagy különbséget nem érezni.
Vége lesz a fűtési szezonnak, mire új mérőórát tudsz használni. Persze, attól még jól jöhet jövőre is.

Igazából annyiban szkeptikus vagyok, hogy mire villanyfűtésileg mindent felszerelsz, megveszel; az ellátásbiztonság növelésén kívül valóban megéri-e, vagy évtizedekig ki tudnád belőle a plusz gázt és fát fizetni belőle.
Szigetelve van a házad? Nem érné meg inkább egy combosabb szigetelést felrakni?
 
Ez azért a HUF-ra valószínűleg még nagyobb csapást jelentene.
Ez egyértelmű!
Ti. ezen valutákhoz van kötve az árfolyam. Pl. az EURO sem egy mindenkitől független pénz (annyit lehet belőle nyomtatni, amennyi USA kötvényt vásárol az EKB a FED-től, vagyis az EURO fedezete USA kötvény - jól ki van ez találva, és még azt mondják, hogy az USA nem uralja az EU-t).
 
Tekintve, hogy a Voda még mindig cipeli a UPC sallangjainak a nagy részét...
Nem kell azon majd meglepődni, ha 1-2 éven belül masszív nyereségbe fognak átfordulni.
Nem mélyedtem el a témában, de tankönyvi esetben az ilyen típusú be/felvásárlás esetén a szinergiák megtalálása és felhasználása hatékonyság növekedést és profitabilitást jelenthet.
 
Nem mélyedtem el a témában, de tankönyvi esetben az ilyen típusú be/felvásárlás esetén a szinergiák megtalálása és felhasználása hatékonyság növekedést és profitabilitást jelenthet.
Írd és mond, a mai napig külön kezelik a régi UPC-s ügyfeleket. A tavalyi, és a tavaly előtti mérleg adatokra brutális hatással kellett lennie az akvizíciót követő technikai átállás. Ráadásul baromira nem ment zökkenőmentesen a dolog, szóval biztosan sok mérnöki, fejlesztői kiadásuk volt.
Különben röhelyes, hogy egy-egy ilyen akvizíciót meddig nyöghet egy cég. Az MVM már több mint 1 éve átvette az ELMÜ ügyfeleit, de a mai napig is még mindig külön kell kezelniük őket. Konkréta 2 különböző elektronikus ügyfélszolgálat van rájuk. Pedig mindkettőt frissen csinálták.
 
  • Tetszik
Reactions: enzo
Sok érdekes hsz volt. : ) Próbálok néhányra reagálni.
Ez nem ötlet. Ez egy prognózis. Hogy a kormány semmit nem fog csinálni az éghajlatváltozással ahogy eddig, csak a nagyvárosoknak lesz pénzük arra, hogy csináljanak valamit, mert a sok lakos adója kitermeli a forrást rá. Mert a kormánynak lesz elég pénznyelője az éghajlatváltozás elleni küzdelem nélkül is. Persze dönthetnek máshogy is, de korlátos pénzünk van, és ha csinálunk valami értelmeset az nem lesz olcsó.
A mindenkori kormány lényegében semmit nem tud tenni az éghajlatváltozás ellen, a környezetvédelem érdekében meg lényegében bármit.
Az meg, hogy vidéken mi lesz? Ez:

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Mikor jöttem haza egy heti vidéki tartózkodás után bementem a kukorica meg a napraforgóföldekre.... teljesen kiábrándító ami van korábban ragyogó termőterületeken...
Ez egy sokkal bonyolultabb kérdés, és nem történt érdemi változás az éghajlatunkban.
Van egy ún. PAI. Ez az aszályindex elnevezése. 1931-2010 adatait összesítették ebben a tanulmányban:
Az látható a 3. ábrán, ahol is két 40 éves időszakra bontották ezt a 80 évet átölelő időintervallumot, hogy 1970-ig az aszály index egy csökkenést mutatott, 2010-ben pedig a kiindulópont (1931) feletti értéket kaptunk.
Ez is egy jól adatolt cikk, ajánlom figyelmébe:

Ne haragudj, de Te is kevered a szezon a fazonnal.
Például a műtrágya használatának csökkentéséhez is több út van.
Egyik az nagyobb volumenű állattartás. Több állat többet szarik (mű trágya helyett mú-trágya), több pillangós kell neki.
Másik, a precíziós gazdálkodás.

Illetve ezeknek ötvözete.

Ezen felül az is egy járható lépés, ha újabb fajokat, vagy fajtákat vonunk be a termelésbe; pl. szárazságtűrőeket, vagy fehérjetakarmányokat.

Egyébiránt ha részt tudunk venni ezekben a fejlesztésekben, akár a technológiai oldalról, akár az állat/növény nemesítés oldaláról (illetve szaporító anyag előállításából) elég nagy pénzeket lehetne generálni a gazdaságba.
Teljesen egyetértek.

Ha valóban hatékony vízgazdálkodást szeretnénk folytatni, akkor olyan országokat kell másolnunk, ahogy ebben élenjárnak. Ha ezt a kérdést mindenféle ideológia és politika mentesen akarjuk vizsgálni, akkor ebben a legsikeresebb a II. VH óta Izrael. Akit tényleg érdekel ez a téma, ez egy elég jó beszélgetés erről:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Én úgy látom, hogy alkalmazkodnunk kell, nem csak a változó világ miatt, hanem mert ez az érdekünk, s nem az a lényeg, hogy ki miben hisz, vagy nem hisz a klímaváltozással kapcsolatban.

A másik dolog a város vs falu vita volt, amihez még röviden hozzászólnék.
A városnak számos előnye van a faluval szemben, de melyek azok a hátrányok, amiről ritkán beszélünk?
Alapvetően el szoktuk felejteni, hogy a kiépített infrastruktúrát nem csak megépíteni szükséges, hanem karbantartani is. Ebből alapvetően az következik, hogy minél nagyobb az épített környezet, annak a karbantartási költsége is folyamatosan emelkedik. Csak a különböző hálózatok (víz, gáz, áram) karbantartása és folyamatos monitorozása egy óriási költség, és részint megoldatlan probléma. Például az ország vízhálózatainak vesztesége elég magasnak tekinthető a különböző csőtörések okán.
A hálózati veszteségünk 20% (magyarán minden 5 köbméterből 1 "eltűnik"), a 100 ezer kilométernyi lefektetett vízvezetékünk 45%-a(!) túl van az ún. műszakilag hasznos élettartamán egy 2018-as tanulmány szerint. Ezen például viszonylag kis befektetéssel, úgy javíthatnánk, hogy a vízhálózatunk folyamatos monitorozása érdekében okos-mérőket helyeznénk el, amelyek által jobban meghatározható lenne egy-egy probléma helye, illetve arra gyorsabban is tudnánk reagálni. Ezt részint akadályozza, hogy egy decentralizált formában működik, s 38 szolgáltatóról beszélhetünk. Egyébként 2019-es adatok szerint, ha ezeket a mérőket, csak az ivóvíz gerincvezetékekben helyeznénk el, akkor is ~70 ezer kilométernyi vezetékről kell beszéljünk.
A másik jelentős gond, hogy az urbanizáció számos egyéb tényező mellett, az egyik fő oka népességfogyásnak. Erről persze lehet vitatkozni, de a különböző országok adatait szemlézve megállapítható, hogy ugyan változó mértékben - mint írtam nem egyedüli kiváltó oka ennek -, de ha népesség minél nagyobb része él városi körülmények között (s itt ismét különbséget lehetne tenni, akár a városok lélekszáma alapján), annál kisebb termékenységi arányszámmal találkozhatunk. Egyébként ebben hazánk sem kivétel, konkrétan Budapesten mélyen 1 alatti az a mutató, aminek 2,1-nek kellene lennie.
 
Írd és mond, a mai napig külön kezelik a régi UPC-s ügyfeleket. A tavalyi, és a tavaly előtti mérleg adatokra brutális hatással kellett lennie az akvizíciót követő technikai átállás. Ráadásul baromira nem ment zökkenőmentesen a dolog, szóval biztosan sok mérnöki, fejlesztői kiadásuk volt.
Különben röhelyes, hogy egy-egy ilyen akvizíciót meddig nyöghet egy cég. Az MVM már több mint 1 éve átvette az ELMÜ ügyfeleit, de a mai napig is még mindig külön kell kezelniük őket. Konkréta 2 különböző elektronikus ügyfélszolgálat van rájuk. Pedig mindkettőt frissen csinálták.
Általában mikor két nagyobb cég összeolvad, akkor három lehetőség van informatikai oldalról. A és B cégnek is megvannak a legacy rendszerei, amik különböznek üzleti logikában, funkciónalitásban stb.
1. Felmérik a felvásárolt cég rendszereit és azok képességeit, funkciót és ezeket hozzáfejlesztik a saját legacy rendszereikhez. Költséges, körülményes.
2. Párhuzamosan működtetik a rendszereiket, minimális leginkább front-end összeolvadás történik. Rövid távon jó lehet, de hosszútávon nem hatékony és költséges.
3. A teljes cég IT-ját új alapra helyezik. Ilyenkor új beszállító által új IT rendszer kerül bevezetésre. Ha jól választott a vezetés, akkor hatékony, eredményesebb alapot kapnak. Általában az összes ilyen új rendszernél ki szokott derülni, hogy bizonyos funkciókat, amit a régi rendszer tudott az új nem tud, de összességében jobban járnak.
 
  • Tetszik
Reactions: phaidros and DTheo
Az nálunk is úgy lett megcsinálva, hogy az asztalos csinált egy ilyen csapóajtót, két réteg közé hungarocell. Kulturáltan is néz ki, meg szigetel is. Nem volt akkor egy ökör ára.
Önmagában nem vagyok híve a gipszkartonnak, szerintem nagy hülyeség, de ízlések és pofonok; akkor érdemes vele foglalkozni, ha rendes szigetelést raksz fölé. Nálunk alapvetően nagyon nagy belmagasság van, a szobák egy részén le van hozva gipszkartonnal a mennyezet mai kor szokása szerinti magasságra, pár szobában meg a régi belmagasság van; de olyan nagy különbséget nem érezni.
Vége lesz a fűtési szezonnak, mire új mérőórát tudsz használni. Persze, attól még jól jöhet jövőre is.

Igazából annyiban szkeptikus vagyok, hogy mire villanyfűtésileg mindent felszerelsz, megveszel; az ellátásbiztonság növelésén kívül valóban megéri-e, vagy évtizedekig ki tudnád belőle a plusz gázt és fát fizetni belőle.
Szigetelve van a házad? Nem érné meg inkább egy combosabb szigetelést felrakni?
A szobák belmagassága nálunk is elég nagy, ezért a gipszkartonnal a fűtendő légteret is szűkítenénk, és mivel a meleg felfelé száll, hőszigetelésként is jól funkcionálna.
Sajnos a falak, tető nincsenek szigetelve, és mivel elég nagy a ház, az sokkal nagyobb tétel lenne, mint a napelem.
Bár van az az áram ár, ami felett már az lenne kifizetődőbb, de akkor rámenne a gatyám is a szigetelésre.
A következő 2 télre megvan a tüzifa is, így a H tarifás mérőóra nem életbevágóan sürgős.
Viszont remélem hogy nem baj hogy a villanyóra nincs portán kívül (kb. 3-4 méterre a kaputól), mert ha azt ki kell vinni, az pénzben is vagy 4-500.000ft., időben is sokkal tovább tartana megcsinálni, és sokkal lassabban is térülne meg a befektetés.
 
  • Tetszik
Reactions: DTheo and phaidros
"Két út van:
  • Ha megelégszik az Európai Bizottság a magyar kormány által a levélben vázolt, az uniós pénzosztást érintő felajánlásokkal ... Ebben az esetben tényleg reális az, amit Navracsics mondott, hogy a jövő év első hónapjaiban már jönnek az első új uniós pénzek (ezek összege várhatóan csak kicsi lesz kezdetben, mert az előleg/előfinanszírozás mértéke a kohéziós pénzeknél csekély, a helyreállítási programban pedig nincs is ilyen lehetőség már számunkra, így tehát csak az itthon már előfinanszírozással létrejött fejlesztési számlákat tudjuk kiküldeni.
  • Ha nem elégszik meg a felajánlásokkal a Bizottság és így a tagállamokat tömörítő Tanács felé viszi a dolgot, azaz a szankciós szakaszba jut az eljárás, akkor teljesen bizonytalan, hogy mikor jöhetnek az első uniós pénzek Magyarországra. Az eljárás ugyanis leghamarabb októberben, legkésőbb januárban lezául azzal, hogy minősített többséggel döntenek a tagállamok arról, hogy milyen pénzügyi szankciót tartanak arányosnak a magyarországi jogállamisági problémákra tekintettel. A Bizottság a jelzések szerint súlyos, tehát nem csak szimbolikus pénzügyi szankciókban gondolkodik, ami akár az új uniós pénzek+helyreállítási alap kifizetései nagy részének blokkolását is jelentheti. Így tehát ilyen szankció esetén a megszabott feltételek teljesítéséig nem jönnének az átutalások Magyarországra."

Szerintem is két út van:
  • A legyelek és/vagy a magyarok "megvétózzák" a befizetések emelését ősszel, ami a közös hitelfelvétel miatt szükséges.
  • Ha megszavazzák, de az eb tovább "mérföldkövezik"/szankcionál, akkor egy 2027-ig tartó "királyságnak" nézünk elébe, mivel biztosan nem lesz következő uniós költségvetés.
 
Ez esetben tényleg ki kell küldeni egy táblát vétó felirattal, és egy üzivel, hogy amikor megérkezik a pénz akkor valaki kimegy, és megnézi melyikeket vonjuk vissza.