A Hitront Kaposvárra mondták, a Gidránok mellett.
De gondolom majd azon is múlik, hogy melyik üzem lesz jobban leterhelve, hol van nagyobb szabad kapacitás.

Már jó ideje úgy fogalmaz MG, hogy csak a tervezés lesz a 8*8-nál Kaposváron és Zalában gyártják majd azt is. Én nagyon pártolom, hiszen mind a Lynx, mind a 8*8 100% RM termék. És neki nem érdeke, hogy egy olyan műhelybe vigye, ahol egy török céggel kell megférnie, aki az APC-be semmi K+F-et nem rakott bele. Vagyis Kaposon is két külön helynek kéne épülnie, még ha mind a kettő "gumis".
Mondom magyarul, lenne 3 telephelye 2 cégnek... Miközben fenntartani csak pár év termelésre kellene őket. Utána a szél fújna a csarnokban.
Amíg valaki nincs tisztában egy fémipari üzemmel, addig logikus volt, hogy a kerekes technológiailag nagyon eltér, a láncostól és inkább gumisat a gumishoz csoportosítjuk, a láncosat a láncoshoz. A valóságban meg ez a megoldás sokkal jobb, 5-7 évig gyártunk IFV-t, utána átrendezzük a csarnokot APC-hez és ugyan annak a cégnek ugyan úgy járműgyárában termelünk. (Persze ez nem azt jelenti, hogy ha egy harmadikvilágbeli iparral nem rendelkező államnak kell Lynx, azt átállítás előtt nem fogjuk még gyorsan kicsapni. Ha megvan a gyártási szisztéma, akkor nagyon gyorsan oda-vissza lehet állítani a termelést, amivel első alkalommal sokat szenved mindenki, az a próbagyártás.)
 
A harcjármű gyártást ne úgy képzeld el, mint az autógyártást, hogy 20 percenként legördül egy szgk. Ez teljesen manufakturális, szó nincs gyártósorról: 3 vagy 4 járművet addig szerelnek amíg el nem készül, ha évi 45 (ez a legutolsó info) a kapacitás akkor havi kevesebb, mint 4 db-ot fognak összeszerelni, nincs mit szétbarmolni. Minden adott hozzá, hogy ne csak Lynxet szereljenek össze hanem pld Skyrangert vagy Panthert is. Pontosan erre utal, hogy a daru teherbírása meghaladja a Leopárd súlyát is, hogy azt is lehessen szervízelni.
Egyrészt a zalai már ennél modernebb, azaz nem a teljesen manufakturalis nemet, roman stb harcjármű-uzemek szerint épült, másrészt az altalad leírtak szerint is siman megáll @pöcshuszár második műszakja, hiszen azalatt megcsinálják az éppen szerelés alatt állókon, amit a másnap reggeli műszak csinálna.
 
Az RM-nek NINCS lynx gyártásra specializált üzeme
SENKINEK nincs Lynx gyártására specializált üzeme.ZEG sem lesz az.
A specializált üzem jelentené a direkt a Lynx gyártására felszerszámazott GYÁRTÓSORt.No,ez nem lesz nálunk se.HA az amcsik kivállasztják a Lynxet,és rendelnek belőle,hasamracsapok,5ezer db-ot,arra a mennyiségre már bizton csinálnak majd maguknak egy gyártósort.Arra a mennyiségre már megéri.
ZEGen meg simán lehet ilyen alacsony ütemű manufakturális gyártással mást is gyártani.
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag 250805

Te mirol beszelsz? Milyen "specializalt" gyartosor letezik szerinted 2022-ben?
Minden gyar, foleg jarmugyartasban, teljesen ujraprogramozhato rendszerekkel dolgozik mar vagy 10+ eve. A "retooling" ma mar ezeknek az (alapvetoen szoftveres) atallitasat-atprogramozasat, majd annak a beszabalyozasat (lasd probagyartas) jelenti csak.
 
Azonkivűl,hogy bizonyitod milyen eszetlen vagy,ez mégis mit akar jelenteni?
megelőzöm huszár több oldalas szövegét

azt kéne felfognod hogy a világon KURVÁRA kevés nemzet tud TELJESEN nulláról megépíteni pl egy harckocsit, nem a németek sem, sőt, az oroszok sem :D sőt, az amik sem igazából
na és innentől fogva a GYÁRTÓSOR fogalmadat ici-picit kalibráld már át mert kezd rohadt idegesítő lenni ( ami persze szuverén jogod, én csak megemlítem) hogy állandóan jössz ezzel a SAJÁT GYÁRTÓSOR mizériáddal....
 
Te mirol beszelsz? Milyen "specializalt" gyartosor letezik szerinted 2022-ben?
Minden gyar, foleg jarmugyartasban, teljesen ujraprogramozhato rendszerekkel dolgozik mar vagy 10+ eve. A "retooling" ma mar ezeknek az (alapvetoen szoftveres) atallitasat-atprogramozasat, majd annak a beszabalyozasat (lasd probagyartas) jelenti csak.
Attol még van gyártósor.Aminek van egy rugalmassága,de annak van korlátja is.Egy motorbicigli gyártásra kialakitott soron tudsz egy tipus több altipusát gyártani,rugalmas rendszerben esetleg másik tipusát is egy tipuscsaládnak-de nem tudsz kisautót csinálni a gyártósoron,még egy düne-buggyt se,ami az adott motorbicigli hajtásláncára épül.Egy nagyon eltérő termékhez át kell állitani a gyártósort.Ha meg nagyon eltérő a termék,akkor új gyártósort kell csinálni.
 
megelőzöm huszár több oldalas szövegét

azt kéne felfognod hogy a világon KURVÁRA kevés nemzet tud TELJESEN nulláról megépíteni pl egy harckocsit, nem a németek sem, sőt, az oroszok sem :D sőt, az amik sem igazából
na és innentől fogva a GYÁRTÓSOR fogalmadat ici-picit kalibráld már át mert kezd rohadt idegesítő lenni ( ami persze szuverén jogod, én csak megemlítem) hogy állandóan jössz ezzel a SAJÁT GYÁRTÓSOR mizériáddal....
Előbb talán legyél tisztába a fogalmakkal,hogy értelmezni tudjad amiket irok....
Specializált gyártósor telepitésétől még nem leszünk képesek a komplett hazai gyártásra-merthogy az egy másik fogalom......
Viszont manufakturális gyártásban is lehetne komplett hazai gyártás-ha meglenne hozzá a háttériparunk.
 
megelőzöm huszár több oldalas szövegét

azt kéne felfognod hogy a világon KURVÁRA kevés nemzet tud TELJESEN nulláról megépíteni pl egy harckocsit, nem a németek sem, sőt, az oroszok sem :D sőt, az amik sem igazából
na és innentől fogva a GYÁRTÓSOR fogalmadat ici-picit kalibráld már át mert kezd rohadt idegesítő lenni ( ami persze szuverén jogod, én csak megemlítem) hogy állandóan jössz ezzel a SAJÁT GYÁRTÓSOR mizériáddal....
Még a hőn áhított Izrael sem!
 
  • Tetszik
Reactions: Vogon
A Hinterberger hazazalatához annyit, hogy az osztrák munkást is idetolja VIktor??? Mert az már szakképzett, és ott évtizedekig gyártás folyt. Itt meg betanítás stb. kéne, nem 1941-ben vagyunk, mikor Moszkából a távol-keletre, szibériába gyárakat telepítettek. Lásd a LM Greenvile-i gyárát. Ma napig nincs F-16 termelés, mert nincs humán erőforrás... Gépek leszállításával 2-4 éves késésben vannak. pedig az LM!!!
Biztos hogy benne, hogy hazahozzák?. A Várpalotai egy új gyár lesz. Most is le van fedve a Hirtenberger kapacitása több évre nyugati, osztrák, francia, holland, dán stb megrendelésekkel. Február óta az igények nem csökkenek. Sztem az itthoni kapacitásbővítés lesz és a vezérkar, a központ költözik Magyarországra, de az osztrák gyártás egy része marad.. 100% magyar állami tulajdonnal ez így logikus.
 
Attol még van gyártósor.Aminek van egy rugalmassága,de annak van korlátja is.Egy motorbicigli gyártásra kialakitott soron tudsz egy tipus több altipusát gyártani,rugalmas rendszerben esetleg másik tipusát is egy tipuscsaládnak-de nem tudsz kisautót csinálni a gyártósoron,még egy düne-buggyt se,ami az adott motorbicigli hajtásláncára épül.Egy nagyon eltérő termékhez át kell állitani a gyártósort.
Nem erted illetve rosszul hasznalod a fogalmakat megint, gyanitom, mert 20-30 evvel ezelotti gyarakban gondolkodsz.

Ha a valtozas jon, akkor standard change mgmt szerint azt szepen lebontod a nagy kulonbsegekre, majd azt kisebbekre, majd scope out, azokbol lesz nagy taskok meg subtaskok, majd ezekhez rendelsz resource listat, ami ujabb tasklistakat general - peldadnal maradva bicikli utan kisauto jon, akkor lesz kasztnigyartas, akkor ahhoz venni kell par tovabbbi KUKA robotot es felprogramozni, beallitani stb.

Ennek semmi koze semmifele "specialis gyartosorhoz", azokat utana ugyanugy masra is at lehet programozni.

Ha meg nagyon eltérő a termék,akkor új gyártósort kell csinálni.
Nem, erre mondom, hogy ez nem "specializalt" semmiben, maximum at lett programozva, beraktak egy uj sort stb - de ettol nem lesz specialis mar benne semmi, mindenki ujraprogramozhato rendszereket hasznal 10-15 eve legalabb.
 
Előbb talán legyél tisztába a fogalmakkal,hogy értelmezni tudjad amiket irok....
talán szerényebben is mehetne :oops::oops:
Specializált gyártósor telepitésétől még nem leszünk képesek a komplett hazai gyártásra-merthogy az egy másik fogalom......
senki sem mondta :D , innen is látszik hogy fogalmi problémáid vannak
 
Nem erted illetve rosszul hasznalod a fogalmakat megint, gyanitom, mert 20-30 evvel ezelotti gyarakban gondolkodsz.

Ha a valtozas jon, akkor standard change mgmt szerint azt szepen lebontod a nagy kulonbsegekre, majd azt kisebbekre, majd scope out, azokbol lesz nagy taskok meg subtaskok, majd ezekhez rendelsz resource listat, ami ujabb tasklistakat general - peldadnal maradva bicikli utan kisauto jon, akkor lesz kasztnigyartas, akkor ahhoz venni kell par tovabbbi KUKA robotot es felprogramozni, beallitani stb.

Ennek semmi koze semmifele "specialis gyartosorhoz", azokat utana ugyanugy masra is at lehet programozni.

Nem, erre mondom, hogy ez nem "specializalt" semmiben, maximum at lett programozva, beraktak egy uj sort stb - de ettol nem lesz specialis mar benne semmi, mindenki ujraprogramozhato rendszereket hasznal 10-15 eve legalabb.
Irj magyarul.
Ha átállitasz egy gyártósort,és ahoz meg kell változtatni a gyártósor összetételét,akkor az már egy másik gyártósor.
Maradva a példánál.A motorbicigli gyártásra kialakitott gyártósoron fizikailag nem fér el az autó.Újra kell ahoz alkotnod a gyártósort,hogy alkalmas legyen az autógyártásra.És az már egy új gyártósor-még akkor is,ha egyes elemek belekerülnek a régi gyártósorbol.
 
talán szerényebben is mehetne :oops::oops:

senki sem mondta :D , innen is látszik hogy fogalmi problémáid vannak
Továbbra is-elöbb legyél tisztába egy fogalom értelmével,mielött nekiálsz szöbegelni.....
És de,mondva lett (konkrétan @krisss -nek irtam pár napja,hogy ne irjon komlett hazai gyártásrol...),sőt,folyton azt képzelitek,hogy a helyi összeszerelés az önálló gyártás.....Nem az.Mint a szlovák tender is mutatja,bárki kap egy ilyen összeszerelő üzemet,ki eleget rendel a Lynxből (ami azt illeti,RM direkt igy is árulja)
 
Te mirol beszelsz? Milyen "specializalt" gyartosor letezik szerinted 2022-ben?
Minden gyar, foleg jarmugyartasban, teljesen ujraprogramozhato rendszerekkel dolgozik mar vagy 10+ eve. A "retooling" ma mar ezeknek az (alapvetoen szoftveres) atallitasat-atprogramozasat, majd annak a beszabalyozasat (lasd probagyartas) jelenti csak.

Segítek kicsit. Nem fogsz meggyőzni senkit semmiről. 2 éve hallgatom, hogy lesznek olyan gépek benne, hogy megnyomsz egy gombot rajta, egyik végén bemegy a lemez, a másik oldalt kijön a készre szerelt Lynx. És ezek a gépek más nem tudnak. És jegyezzük már meg végre, hogy egyes (mérnök szakon végzett) politikusok hibásan használják a tankgyár kifejezést, csupán az ő hiányosságuk, ez a gyár csak Lynxet tud gyártani.
És ennek egyik élharcosa @Negan , aki még megspékeli annyi hülyeséggel, hogy nem, mert ez egy manifaktuáris, elavult üzem, ahol csak összeszerelés folyik. Mégpedig olyan összeszerelés, lásd a fentebb leírt széles körben elterjedt nézetet, ahol csak egy fajta gépet lehet összeszerelni, minden más előállítása borzasztó költséges és időigényes, új gépek beszerzését igénylő átállással lehetséges.

Még egyszer mondom, hogy ereszd el a füled mellett! Senkit nem fogsz meggyőzni, hogy egy hajlító gép nem csak 30 fokban fog tudni neked lemezt hajlítani.
 
  • Tetszik
  • Vicces
Reactions: kamm and Negan

No,véled is csak többen vagyunk,de többek nem leszünk általad,az biztos.
 
Továbbra is-elöbb legyél tisztába egy fogalom értelmével,mielött nekiálsz szöbegelni.....
És de,mondva lett (konkrétan @krisss -nek irtam pár napja,hogy ne irjon komlett hazai gyártásrol...),sőt,folyton azt képzelitek,hogy a helyi összeszerelés az önálló gyártás.....Nem az.Mint a szlovák tender is mutatja,bárki kap egy ilyen összeszerelő üzemet,ki eleget rendel a Lynxből (ami azt illeti,RM direkt igy is árulja)
A szlovák ajánlat végszerelésre vonatkozott.
 
Ahogy a miénk is.Söt,a jobb állapotban lévő szlovák háttéripar miatt ők több beszállitói ajánlatot kaptak.
Ma már egyszerűen igy mennek az exportok.Persze,csak addig a szintig,amig a vásárló iparilag képes a bedolgozásra.Még csak nem is annyira új dolog ez.Csak manapság az importáló országok többsége képes igy importálni,meg igényli is ezt a metódust.De pl anno a németek saját gyártással vették az F104 gépeket,ahogy a taljánok és a japánok is.Maraduer járőr MARPot meg Singapurtol Kazahsztánig lett exportálva igy.Kinek olyan az ipara,koplett az egészet legyártja,kinek nincs,az meg összelegózza magának a másutt gyártott elemekböl.
 
  • Vicces
Reactions: Törölt tag