A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Most egy kicsit átjönnék ide a harci drónos topicból, mert azt gondolom, hogy fontos.
Először is gratula a @Giskard -nak a mai véletlen leleplezéséhez. Nem gondolom, hogy ne kellene hinni a szemének, tehát valószínűleg az EGYIK drónos beszerzés napfényre került (gondolom, csak pár nappal korábban, mint kéne) a jóvoltából. Ugyanakkor ne feledjük el a @SilvioD által berakott 75M USD-s másik Hermes 900-as rejtélyes ügyletet sem.
Vegyük hozzá, hogy bár a románoknál igen erős az Elbit jelenléte, de ez elsősorban az eddig megrendelt, és leszállított technikákra, és egyéb üzletekbe beszállításban merül ki.
Az Elbit vagy 5 éve masszírozza a román vezetést, hogy rendeljenek már tőle drónt. Már minden IS be van igérve: új gyár, beszállítói lánc.
2 éve konkrét tenderrel zsibbasztják egymást, amit meg is nyert az Elbit a 450-essel. Már megvolt a román gyár, amelyiknek a gyártást kellene csinálni.
Ehhez képest június közepén mindent borítottak a románok, és leállították a Watchkeeper beszerzését....
Mi történt azóta?
Újra Orbán országos cimbije - Netanjahu - van Izraelben kormányon. Meg lennék lepve, ha nem segítettük volna a hatalomra jutását. De ne feledjük, hogy Trump után elsőként ismertük el Jeruzsálem izraeli státuszát.
Mi van, ha ez a drónbeszerzés egy nagyobb lélegzetű (már-már RM szintű) izraeli buli első eleme lenne?
Soroljuk csak azon elemeket, amiben szerintem a Fórum 80%-ka megegyezne, hogy must have, és hogy izraeli:
  • Spike ATGM (teljes család) - gyakorlatilag már bezsákolva
  • ELM radarok - megrendelve
  • sat-kom cég - megvéve
  • Hermes drónok - már lehet, hogy meg is köttetett
  • PULS rakétatüzérség - ugye nem kell részleteznem? Már csak az említése csontosodást okoz egyesekben a Fórumon.
  • Iron Dome - csak kerülgetjük-kerülgetjük
  • olcsó önjáró kerekes tüzérség (az ATMOS 2000 évek óta rendszerben van az IDF-ben. Biztosan meg akarjuk/tudjuk várni a HX3 löveget?
  • repülő fedélzeti fegyverek
  • stb.

Ha csak a fele jön is össze, Izrael már most tapsikolhat az üzlet mértékén. Ennek feléért is lazán telepítenék ide az "ellentételezéses" gyárakat.
 
Én a RM kerekes lövegét jövő időbe teszem. Van jó néhány más - már harcban próbált - és megfelelő löveg a piacon, szlovák, cseh, francia. Előbbi V4 (ha még létezik ilyen). A francia drága, és sajnos felszámoltuk a gépjárműgyártást, tehát ez sem roboghat Rábán, mint a cseheknél Tátrán. Ott a szerbek gyártása is, bár szerintem nagyobb mennyiséget nem tudnak határidőre gyártani, Ők sincsenek az új változatokból ellátva, de lehetne együttműködés. Nem kéne ATMOS Izraelből, közelebb is van a három ország, harci-technikai képességek közel azonossak, gyorsabb a szupport,..
 
  • Tetszik
Reactions: bel
2024-nél spike van ?:rolleyes:

318121015_505320528291785_6348209933367836341_n.jpg
 
2022. november 9.

Közbeszerzési értesítőből

Részvételi felhívás

Nehézgépszállító vontató beszerzése

A közbeszerzés mennyisége: 1 darab

Főbb műszaki paraméterek:
,,N3 járműkategória'': több mint 12 t megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik, vontatók

  • Hajtásképlet: 6x4
  • Motor: dízelüzemű, EURO-6 környezetvédelmi besorolású
  • Motor minimális teljesítménye: 390 kW
  • Vezetőfülke: 1, és legalább + 1 személyes
  • Automata, vagy automatizált nyomatékváltó
  • Fényezés: egyszínű (ide értve valamennyi fényezett elemet is), az Eladó által ajánlott felár nélküli sötét árnyalatú színek (különösen zöld, fekete, kék, barna, szürke)
  • Nyeregterhelés min 23 565 kg
  • A vontató legyen alkalmas min. 65 t teherbírású (az MH-ban használt Faymonville F-S45-1AAG típusú) félpótkocsival történő egységes járműszerelvényként történő alkalmazásra
A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.

A teljesítés fő helyszíne: MH Katonai Közlekedési Központ, Táborfalva

Ajánlatok benyújtásának határideje: 09/12/2022

Közbeszerzési értesítőből

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Nehézgépszállító vontató beszerzése

Az eljárás eredménye: Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően az Ajánlati felhívást visszavonta a Kbt. 53. § (1) bekezdése alapján.
 
Közbeszerzési értesítőből

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Nehézgépszállító vontató beszerzése

Az eljárás eredménye: Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően az Ajánlati felhívást visszavonta a Kbt. 53. § (1) bekezdése alapján.
Minden hónapban veszünk egyet? így gereblyézzük össze ez elég soká fog tartani. :D
 
Pont az a lényeg hogy nem vettünk...
hát ez az olyan lassan haladunk hogy csak na. Ezért írkáljuk, hogy hozzuk már el a sercliket a világból. Nem csak a tankok és repüllőp a fontosak hanem a kiegészítők is! Tessék menjen az új hadügyminiszter vissza a munkahelyére angliába és hozzon el minden ilyesmit bronco, hx3 ponton és mindet egy csomagba! Majd itthon átrakjuk a kormányt meg felújítjuk ha kell.
 
Megújul a Magyar Honvédség

Milyen új parancsnokságok alakultak november elsejével❓

Miért volt erre szükség, és mit vár ettől a Magyar Honvédség❓

Milyen fázisai vannak az átalakításnak❓

Mik a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program következő állomásai❓

A válaszokat csütörtökön hallgathatod meg a Spirit FM Katonadolog című műsorában, 14:30-kor Sándor Zsolt altábornagytól, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettesétől ️
 
A Honvédség egy újabb hiányossága jött elő a napokban. Amire nem került vólna sor ha a Tartalékos rendszere költenek és lehetőséget adtak vólna a már bocsánat kicseszett objektumfejlesztésre.... Ha időbe megkezdődhettek vólna a munkálatok most a megyeszékhelyeken és a nagyobb városokba már katonai objektumok lennének ahol a zömének saját üzemanyag tőltő állomása lenne. ezzel nem csak raktárkészletek keletkeztek vólna de most a mentők tűtóltók és rendőrök zökkenőmentesen vételezhetnének üzemanyagot...

de hát nem még a nyári események sem döbbentették rá az illetéeseket hogy vannak bizonyos képességek amik elengedhetetlenek... Én már esküszöm fela is adtam az egészet a picsába mert már olyan érzésem van hogyha égne a világ a 3. világháborúba ezek a helyörségek még akkor sem jöhetnének létre mert qvára úgy néz ki valaki ezt nagyon nem akarja...
 
Mire gondolsz pontosabban?
öszíntén szólva már én sem tudom. de hogy ennyire ne tegyen senki lépést .
azt tudom hogy már évek óta mindenki kér követel könyörög minden színten azokéért a kicseszett objektumokért . de semmi nincs...
egyszerűen semmi. és az sem hatja meg őket odafent hogy egy zászlóalj papíron 48 m2 van. (1 zászlóalj)
az sem zavarja hogy ezek miatt eggyes megyékbe már számottevő a kiáramlás...
és bele sem merek menni...

de semmi lépést nem tesz senki aki pozícióba van ennek ajvítása érdekében...

itt ez az üzemanyag helyzet... állami szférát mentők tűzoltók rendőrök egyáltalán nem éríntené az üzemanyaghiány vagy a sorok a kutakon ha lenne objektuma a tartalékosoknak... de nincs PEDIG ERE AZ ESHETŐSÉGGEL MÁR ÉVEKKEL KORÁBBAN FEL LETT HÍVVA A FIGYELEM... MINT SZEMPONT csomó igénybe szerepelt.
 
A Honvédség egy újabb hiányossága jött elő a napokban. Amire nem került vólna sor ha a Tartalékos rendszere költenek és lehetőséget adtak vólna a már bocsánat kicseszett objektumfejlesztésre.... Ha időbe megkezdődhettek vólna a munkálatok most a megyeszékhelyeken és a nagyobb városokba már katonai objektumok lennének ahol a zömének saját üzemanyag tőltő állomása lenne. ezzel nem csak raktárkészletek keletkeztek vólna de most a mentők tűtóltók és rendőrök zökkenőmentesen vételezhetnének üzemanyagot...

de hát nem még a nyári események sem döbbentették rá az illetéeseket hogy vannak bizonyos képességek amik elengedhetetlenek... Én már esküszöm fela is adtam az egészet a picsába mert már olyan érzésem van hogyha égne a világ a 3. világháborúba ezek a helyörségek még akkor sem jöhetnének létre mert qvára úgy néz ki valaki ezt nagyon nem akarja...
Ne add fel.
 
  • Tetszik
Reactions: BJani and Pogány