[BIZTPOL] Magyarország

azért azt tudod hogy a import-munkás gazdaság hova vezetett Németországban és a többi Ny. Ejrópai országban ? És hogy a magyarok születés száma hol tart..
Ettől az átlag magyar gazdagabb nem lesz, több gyerek nem fog születni...de cserébe lesz kva sok Ukrán meg miegyébb ami ide fial.
"Ide fial"
A jellem mutatja meg, hogy mi érsz.
Ez egy idézet, nem én találtam ki.
 
  • Vicces
Reactions: L.O.B
Mint Gödön?
Azt kéne már felfognotok, hogy van egy állatorvosi lovunk, ami lassan szétkúrja a dunakanyar vízháztartását. De biztos jó ötlet máshol, ahol még duna sincs
A gödit ki kell vizsgálni, de mi köze ennek Debrecenhez?
Azért ne legyen Debrecenben beruházás, mert esetleg valamit elrontottak Gödön?
Nooooormális? :)
Ha a szomszédod szemetel, te ne kapd meg az építési engedélyt?
 
A gyár vízigényére vonatkozó kérdésre Tóth Roland szakértő elmondta, hogy a napi 3 ezer köbméternyi vízigény 85 százaléka a hűtésre kell és mindössze 125 köbméternyi víz érintkezik nehézfémekkel a gyártás során. Az ebből keletkező szennyvizet előtisztítás után engedik majd a debreceni szennyvíztelepre.
 
Nolimpia érzésem van. :(
Ha sikerül innen elkergetni a gyárat, akkor másnap bejelentik Németországban vagy Franciaországban, ahol örülnek majd neki.
Aki ellenzi, attól azért megvonnám az állami támogatásokat és a nyugdíjat se emelném. Mert ezeket az itteni cégek adóiból tudja fizetni az állam.
 
Ha ez meg is történne, szerinted meddig tűrnék a Franciák vagy a Németek a kva hangos zajokat ?Hogy, nem tudnak este aludni rendszeresen, vagy hogy nappal nem értik egymás szavát?

Ezért jönnének Magyarországra mert itt nem felelnek semmiért és olcsón építhetik fel a gyárat nem törődve a kibírhatatlan zaj generálással és víz szennyezéssel amiért kibasznák nyugatról.

Lezt jól is csinálni. Csak azt nem az occsó kínai fogja. Vagy a mindent tellibeszaró FIDESZ akik bármit beáldoznak..
 
Azért erre nézz rá, hol mennyi akkumulátor gyartó kapa lesz

orsz%C3%A1gos%20bont%C3%A1s.png

Lítium-ion akkumulátorok gyártási kapacitása és kereslete
 
És az időt ki fogja? :rolleyes:

Senki. Ezt majd azokkal kell megbeszélni akik leszerződtek az RM-el a kb. soha ide nem érő tankora.

Miért Ukrajna felszereléséért rajong egy rakás elméletileg nem ukrán ember kicsiny fórumunkon? Miért akarják odaküldeni amire itt szükség lenne?

Ismered az álláspontomat. Még most is úgy állnak a dolgok, hogy lenne használt technika, ami ugyan annyi idő alatt érne ide, mint az 1000 éve megrendelt új technikánk, valószínűleg fele annyi pénzért.
A másik oldala a dolognak az, hogy én például azért szurkolok a fölösleges NATO technika ukrajnában való elégetésének, mert ott jelentik Európa békéjére a legkevesebb veszélyt.
Ha elfogynak ezek a betárolt tankkészletek, egyszerűen nem lesz mivel háborúzni, és akkor háború sem lesz a NATO és az Oroszok között.
És ha az ukránok használják ezeket a cuccokat az kevésbé hatékony, mintha a lengyelek tennék azt NATO légierő mellet.
Szóval én stratégiai érdeknek gondolom azt, hogy:
1. Ukrajna szűnjön meg az Oroszok által.
2. A Lengyeleknek ne legyen pillanatnyilag a világbékére veszélyes haderejük.
3. Ebből kifolyólag küldjék csak a nehéz technikát ukrajnába. Égjen el ott apránként.
4. Tegyék ezt a többi értéktelen EU-s nehéztechnikával is (pl. Marder, Leo 2A4)
5. Miután ez megtörtént, idő ezeket pótolni, vagyis csökken a NATO-Orosz háború esélye.
6. Új technika beszerzése válik szükségessé, vagyis kénytelen az Európai hadipar fejlődni. Gondolok itt az EMBT-re vagy hasonló projektekre.

Hazánk szempontjából ami fontos, hogy:
1. Ne létezzen ukrajna
2. Ne legyen szlovák, cseh, román nehéztechnika. Menjen szépen ukrajnába.
3. A lengyeleknek ne legyen eszközük a megőrülésre.
4. A német technikáról derüljön ki az igazság a fronton, és ez hátha okoz valami épelméjű változást a magyar fegyverbeszerzésekben.
Persze itt már sok minden véglegesen el van k*rva, de néhány dologban látok esélyt a korrekcióra.

Én így látom. Nem azt jelenti, hogy nekem van igazam, de ez az én logikám ez ügyben. :)
 
A gyár vízigényére vonatkozó kérdésre Tóth Roland szakértő elmondta, hogy a napi 3 ezer köbméternyi vízigény 85 százaléka a hűtésre kell és mindössze 125 köbméternyi víz érintkezik nehézfémekkel a gyártás során. Az ebből keletkező szennyvizet előtisztítás után engedik majd a debreceni szennyvíztelepre.
Köszönöm én csak erre voltam kíváncsi. :cool: Ilyen gyárból van Debrecenben is egy jópár és innentől nem értem mi a sok proli problémája.
 
Ha ez meg is történne, szerinted meddig tűrnék a Franciák vagy a Németek a kva hangos zajokat ?Hogy, nem tudnak este aludni rendszeresen, vagy hogy nappal nem értik egymás szavát?

Ezért jönnének Magyarországra mert itt nem felelnek semmiért és olcsón építhetik fel a gyárat nem törődve a kibírhatatlan zaj generálással és víz szennyezéssel amiért kibasznák nyugatról.

Lezt jól is csinálni. Csak azt nem az occsó kínai fogja. Vagy a mindent tellibeszaró FIDESZ akik bármit beáldoznak..
Ha a déli ipari park beruházásra gondolsz mint akkupark, az legalább 2,5 km-re van Debrecentől... A reptér meg konkrétan Debrecen seggében van. Zaj aha....
Btw, én is benne voltam a semcorp alállomás tervezésében és kábeles összeköttetés létesítésének tervezésében. Nem tudom az a kurva nagy gyár ami már a területen van az nem zavarja a kedves ott lakókat?
 
Ne idegesítsd magad rajta soha Debrecen közelében nem járt csak nyomja itt a hülyeséget amit valahol felkapott.
 
Senki. Ezt majd azokkal kell megbeszélni akik leszerződtek az RM-el a kb. soha ide nem érő tankora.

Ismered az álláspontomat. Még most is úgy állnak a dolgok, hogy lenne használt technika, ami ugyan annyi idő alatt érne ide, mint az 1000 éve megrendelt új technikánk, valószínűleg fele annyi pénzért.
A másik oldala a dolognak az, hogy én például azért szurkolok a fölösleges NATO technika ukrajnában való elégetésének, mert ott jelentik Európa békéjére a legkevesebb veszélyt.
Ha elfogynak ezek a betárolt tankkészletek, egyszerűen nem lesz mivel háborúzni, és akkor háború sem lesz a NATO és az Oroszok között.
És ha az ukránok használják ezeket a cuccokat az kevésbé hatékony, mintha a lengyelek tennék azt NATO légierő mellet.
Szóval én stratégiai érdeknek gondolom azt, hogy:
1. Ukrajna szűnjön meg az Oroszok által.
2. A Lengyeleknek ne legyen pillanatnyilag a világbékére veszélyes haderejük.
3. Ebből kifolyólag küldjék csak a nehéz technikát ukrajnába. Égjen el ott apránként.
4. Tegyék ezt a többi értéktelen EU-s nehéztechnikával is (pl. Marder, Leo 2A4)
5. Miután ez megtörtént, idő ezeket pótolni, vagyis csökken a NATO-Orosz háború esélye.
6. Új technika beszerzése válik szükségessé, vagyis kénytelen az Európai hadipar fejlődni. Gondolok itt az EMBT-re vagy hasonló projektekre.

Hazánk szempontjából ami fontos, hogy:
1. Ne létezzen ukrajna
2. Ne legyen szlovák, cseh, román nehéztechnika. Menjen szépen ukrajnába.
3. A lengyeleknek ne legyen eszközük a megőrülésre.
4. A német technikáról derüljön ki az igazság a fronton, és ez hátha okoz valami épelméjű változást a magyar fegyverbeszerzésekben.
Persze itt már sok minden véglegesen el van k*rva, de néhány dologban látok esélyt a korrekcióra.

Én így látom. Nem azt jelenti, hogy nekem van igazam, de ez az én logikám ez ügyben. :)

Nagyon jó összefoglalója annak amit már kb. egy éve mondunk(részletekben) 3-4-en !

U,I,: A SzU összeomlását is előre látták a Szakértők! Jaaa: NEM!

...de a 2008-as válságot "kristály-tisztáőn" megmondták a "hivatalos Szakértők"! Jaaa: NEM!!!

Most is "Szakértők" véleménye alapján születtek a Zrínyi-terv döntései!!! :oops:

.
 
Last edited:
Senki. Ezt majd azokkal kell megbeszélni akik leszerződtek az RM-el a kb. soha ide nem érő tankora.

Ismered az álláspontomat. Még most is úgy állnak a dolgok, hogy lenne használt technika, ami ugyan annyi idő alatt érne ide, mint az 1000 éve megrendelt új technikánk, valószínűleg fele annyi pénzért.
A másik oldala a dolognak az, hogy én például azért szurkolok a fölösleges NATO technika ukrajnában való elégetésének, mert ott jelentik Európa békéjére a legkevesebb veszélyt.
Ha elfogynak ezek a betárolt tankkészletek, egyszerűen nem lesz mivel háborúzni, és akkor háború sem lesz a NATO és az Oroszok között.
És ha az ukránok használják ezeket a cuccokat az kevésbé hatékony, mintha a lengyelek tennék azt NATO légierő mellet.
Szóval én stratégiai érdeknek gondolom azt, hogy:
1. Ukrajna szűnjön meg az Oroszok által.
2. A Lengyeleknek ne legyen pillanatnyilag a világbékére veszélyes haderejük.
3. Ebből kifolyólag küldjék csak a nehéz technikát ukrajnába. Égjen el ott apránként.
4. Tegyék ezt a többi értéktelen EU-s nehéztechnikával is (pl. Marder, Leo 2A4)
5. Miután ez megtörtént, idő ezeket pótolni, vagyis csökken a NATO-Orosz háború esélye.
6. Új technika beszerzése válik szükségessé, vagyis kénytelen az Európai hadipar fejlődni. Gondolok itt az EMBT-re vagy hasonló projektekre.

Hazánk szempontjából ami fontos, hogy:
1. Ne létezzen ukrajna
2. Ne legyen szlovák, cseh, román nehéztechnika. Menjen szépen ukrajnába.
3. A lengyeleknek ne legyen eszközük a megőrülésre.
4. A német technikáról derüljön ki az igazság a fronton, és ez hátha okoz valami épelméjű változást a magyar fegyverbeszerzésekben.
Persze itt már sok minden véglegesen el van k*rva, de néhány dologban látok esélyt a korrekcióra.

Én így látom. Nem azt jelenti, hogy nekem van igazam, de ez az én logikám ez ügyben. :)
Nem akarlak megbántani, de ezek a jelenlegi realitásokat figyelembe véve vágyálmok.
 
  • Tetszik
Reactions: Kopi2000
Ha ez meg is történne, szerinted meddig tűrnék a Franciák vagy a Németek a kva hangos zajokat ?Hogy, nem tudnak este aludni rendszeresen, vagy hogy nappal nem értik egymás szavát?

Ezért jönnének Magyarországra mert itt nem felelnek semmiért és olcsón építhetik fel a gyárat nem törődve a kibírhatatlan zaj generálással és víz szennyezéssel amiért kibasznák nyugatról.

Lezt jól is csinálni. Csak azt nem az occsó kínai fogja. Vagy a mindent tellibeszaró FIDESZ akik bármit beáldoznak..
Az nem zavar, hogy Németországban sokkal több aku'-gyár van? Sőt, épp ugyan ilyen kínai is.
Vagy egyáltalán, bármiféle gyárból is több van. Szerinted a bajor alpesi legelők termelték meg a német jólétet?
Sőt, ami nekem kicsit megdöbbentő volt, mikor kamionos videókat néztem, hogy sok kisebb üzem simán bent van a község központjában. Sőt, van, hogy viszonylag nagy tehenészet is bent van a faluban, vagy a falu mellett. Mégse halnak bele.
Ez csak itthon divat, hogy legyen jólét, de ne legyen sehol semmi. Esze megáll az embernek.
 
Senki. Ezt majd azokkal kell megbeszélni akik leszerződtek az RM-el a kb. soha ide nem érő tankora.

Ismered az álláspontomat. Még most is úgy állnak a dolgok, hogy lenne használt technika, ami ugyan annyi idő alatt érne ide, mint az 1000 éve megrendelt új technikánk, valószínűleg fele annyi pénzért.
A másik oldala a dolognak az, hogy én például azért szurkolok a fölösleges NATO technika ukrajnában való elégetésének, mert ott jelentik Európa békéjére a legkevesebb veszélyt.
Ha elfogynak ezek a betárolt tankkészletek, egyszerűen nem lesz mivel háborúzni, és akkor háború sem lesz a NATO és az Oroszok között.
És ha az ukránok használják ezeket a cuccokat az kevésbé hatékony, mintha a lengyelek tennék azt NATO légierő mellet.
Szóval én stratégiai érdeknek gondolom azt, hogy:
1. Ukrajna szűnjön meg az Oroszok által.
2. A Lengyeleknek ne legyen pillanatnyilag a világbékére veszélyes haderejük.
3. Ebből kifolyólag küldjék csak a nehéz technikát ukrajnába. Égjen el ott apránként.
4. Tegyék ezt a többi értéktelen EU-s nehéztechnikával is (pl. Marder, Leo 2A4)
5. Miután ez megtörtént, idő ezeket pótolni, vagyis csökken a NATO-Orosz háború esélye.
6. Új technika beszerzése válik szükségessé, vagyis kénytelen az Európai hadipar fejlődni. Gondolok itt az EMBT-re vagy hasonló projektekre.

Hazánk szempontjából ami fontos, hogy:
1. Ne létezzen ukrajna
2. Ne legyen szlovák, cseh, román nehéztechnika. Menjen szépen ukrajnába.
3. A lengyeleknek ne legyen eszközük a megőrülésre.
4. A német technikáról derüljön ki az igazság a fronton, és ez hátha okoz valami épelméjű változást a magyar fegyverbeszerzésekben.
Persze itt már sok minden véglegesen el van k*rva, de néhány dologban látok esélyt a korrekcióra.

Én így látom. Nem azt jelenti, hogy nekem van igazam, de ez az én logikám ez ügyben. :)
Szerintem meg az a jó nekünk hogy léteik valamekkora Ukrajna, ami távol tartja tőlünk az oroszokat. Az orosz fenyegetettség meg arra kényszeríti Ukrajnát, hogy komplett haderejét a keleti határain állomásoztassa non-stop, így ránk sem jelentenek veszélyt.
 
Az nem zavar, hogy Németországban sokkal több aku'-gyár van? Sőt, épp ugyan ilyen kínai is.
s a német lakkosság is ugyan úgy panaszkodik mint a Gödiek? Nem zavar hogy nem arról beszéltem hogy van e vagy nincs hanem arról hogy mit engednek meg nekik és mit nem?

A lényeg az hogy megváltótok a fidesz a "hogyan"-t jól elbaszta.
 
Hadjad már ezt az ürülék dumát, hogy kinek mi a megváltója. Amúgy is nekem Jézus Krisztus és nem a "fidesz".
Szerinted Németországban más tevékenységeket végeznek a gyárakban? Vagy itt direkt lebasszák mondjuk a kamionról, hogy hagyszójjjon, mert megtehetjük, mert NER, meg kutyafüle?

És nem, nem azért jönnek, mert mit engednek meg nekik. Azért, mert itt még mindig több munkaerő van, mint tőlünk Nyugatabbra; vannak autógyárak, akik értelemszerűen a potenciális felhasználói a termékeknek; vannak nem harmadikvilágbeli szakembereink (akik tudnak "külföldiül" és érdekes mód az angol után legtöbben németül); rövidek a távolságok még kontinensen belül is; jó az infrastruktúra. És egyéb ilyen hülyeségek szólnak amellett, hogy ide jöjjön néhány gyár. De nyilván csak is azért jön ide, mert hangoskodhat és szennyezhet.

Az a gond, hogy csak idegből, meg politikai indulatból képesek sokan hozzászólni, még egy gyár kérdéséhez is. Pedig úgy gondolom, illetve azt tapasztaltam, hogy még a hülyeségek sem pártpolitikai kérdések.

De egyébként jóval vitázol, én nem támogatom az akkumulátor gyárakat sem, és egy marha nagy ludita vagyok; de valahogy érdekes, hogy milyen sokszor egybe esik, hogy a 'szar a megélhetés'-t mantrázók és a 'rossz-gyárak'-at mantrázók, sőt még a zöldek is egy közös metszetet adnak ki. De ilyen érdekes közösségek a engedjük be a papír nélküli bevándorlót - és a ne jöjjenek vendégmunkások és külföldi tőke (de magyar se, mert az meg már NER-lovag és "oliharga") emberek is.

Jó, mindenki maradjon a seggén, én nagyon támogatom; de akkor ennek a következményeit is el kell fogadni és nem ér ám mutogatni, hogy bezzeg a német-osztrák életszínvonal, meg dzsídípí és haderő ésésés...
 
Nolimpia érzésem van. :(
Ha sikerül innen elkergetni a gyárat, akkor másnap bejelentik Németországban vagy Franciaországban, ahol örülnek majd neki.
Aki ellenzi, attól azért megvonnám az állami támogatásokat és a nyugdíjat se emelném. Mert ezeket az itteni cégek adóiból tudja fizetni az állam.
Persze hogy az, felheccelték a hasznos idiótákat mint a legtöbb ilyen esetben, beröffentették a média hadsereget megrendelésre aztán a politikai haszonlesők rámennek azért a kis figyelemért amit amúgy nem kapnának meg mert egy épkézláb ötletük nincsen.
Mint amikor az olaszoknál a fegyvergyár előtt addig tüntettek az idióták hogy felmondta a szerződést a szaudiakkal mert azok embert ölnek a fegyverekkel!!! felháborító, fegyverrel ölni.... azóta is ugyan úgy bombáznak csak más gyártól veszik meg. A legtöbb ilyen odakötözzük magunkat és kiállunk érte erről szól,valakik hasznot húznak belőle, anyagit meg politikait.
Nem az a baj hogy átláthatóságot követelnek az emberek, ez így helyes, és elfogadható,sőt szükséges a sikerhez ,de a sok hülye élhetetlen kimászik a jurtából rátelepszik minden konteóra és rombol, nem tudom melyikre haragudjak jobban, a nyíltan nemzetellenesre, vagy arra amelyik nemzetiszínbe bugyolálva árt a hazának ahol tud ezzel taszítva magától azokat a nemzetieket akik nem csak ellenséget látnak a világban, és nem abban látják a jövőt hogy szőrén üljük meg a lovat és sterilizálunk pár százezer embert, hanem ravaszul, kitartóan a modern világnak megfelelően építenék a nemzetet. Szóval politikai kurvulás ez, külső megrendelésre meg szereplési vágy megélésére.