A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Amíg mi vagyunk az egyetlen vevő addig az.
Dehogy az.
Megint oda lyukadtunk ki, hogy túlzásokba esel, és teljesen rossz szavakat használsz a helyzet leírására.

Még1x: légvár= amiből semmi nem lett.
Ehhez képest van gyár, benne gyártás, és már vannak Lynxek is.
Hívhatod akár csődnek vagy kudarcnak is felőlem ezek után, ugyanakkora túlzó hülyeség lesz, mint a légvárnak hívni.

Pukkantak ki itt lufik amikről ti sosem hallottatok olyan járulékos kötvezményekkel amik évekkel vetik vissza a haderőfejlesztést.
A lőszer és robbanóanyag gyár ami teljesen pozitív eddig.
Lehet, elhiszem. Én a túlzott, nagyon is túlzó pesszimizmusodra céloztam, arra írtad a légvárat, ami egyből újabb példa ugyanarra...
 
Ezt nem értem.
Konkrétumok nélkül szeretnék kérni egy kis pontosítást.
a. úgy érted, hogy volt olyan vásárlás, ami ilyen-olyan okból nem valósult meg, és ez vetette vissza a haderőfejlesztést
vagy
b. olyan hazai hadiipari fejlesztés, amibe pénzt/energiát öntöttünk, és mégis befuccsolt, és ez okozott hátrányt?
vagy
c. valami egészen másról van szó.

Elég ha csak a megfelelő betűvel válaszolsz. :cool:
Ok de ne privátban.:D

Èn tippelek.

A/B/C.
 
d, D, Déé
 
Dehogy az.
Megint oda lyukadtunk ki, hogy túlzásokba esel, és teljesen rossz szavakat használsz a helyzet leírására.

Még1x: légvár= amiből semmi nem lett.
Ehhez képest van gyár, benne gyártás, és már vannak Lynxek is.
Hívhatod akár csődnek vagy kudarcbak is felőlem ezek után, ugyanakkora túlzó hülyeség lesz, mint a légvárnak hívni.

Lehet, elhiszem. Én a túlzott, nagyon is túlzó pesszimizmusodra céloztam, arra írtad a légvárat, ami egyből újabb példa ugyanarra...
A pesszimizmusom megalapozott a ti optimizmusotok pedig az információ hiányán alapszik. Mivel a kudarcokról nemigen mennek a hírek sem a bedőlt tervekről. Neked meg főleg a nagy vízen túlról van egy hagymázas rózsaszín elkèpzelésed az egészről ami a valóságtól távol áll.

De a jó végülis a lynx program nem légvár mert nevezhetjük részsikernek hiszen csak az export stratégia dőlt be teljesen.
 
Nekem igazából semmilyen képem nincs, pont azért, mert csillio projectet láttam már, és tudom, hogy végtelen módon elcsuszhat, valtozhat stb mindegyik.
Én az elképzelést nézem, van-e benne ráció, logika, meg az outputot. A többi deklaráltan hangosan gondolkodás. :)

De a jó végülis a lynx program nem légvár mert nevezhetjük részsikernek hiszen csak az export stratégia dőlt be teljesen.
Na, közeledünk...
 
  • Tetszik
Reactions: Vipera kapitány
2015 óta ömlik a pénz a Honvédségbe, minden ami most van vagy lesz akkor kezdődött. Tényleg azt gondoljátok, hogy a Lynx vagy bármilyen más ipari beruházásunk azóta datálódik, hogy nyilvánosságra került? De halkan kérdezném meg, hogy hol van a kézifegyverekbe való lőszert gyártó gyárunk? Hol készülnek a Gidránok?
 
Ezt nem értem.
Konkrétumok nélkül szeretnék kérni egy kis pontosítást.
a. úgy érted, hogy volt olyan vásárlás, ami ilyen-olyan okból nem valósult meg, és ez vetette vissza a haderőfejlesztést
vagy
b. olyan hazai hadiipari fejlesztés, amibe pénzt/energiát öntöttünk, és mégis befuccsolt, és ez okozott hátrányt?
vagy
c. valami egészen másról van szó.

Elég ha csak a megfelelő betűvel válaszolsz. :cool:
Pontosan ebben a sorrendben történtek meg :rolleyes:
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány and krisss
Én az elképzelést nézem, van-e benne ráció, logika, meg az outputot. A többi deklaráltan hangosan gondolkodás. :)
Az elképzelésben van ráció és logika ezt sosem vitattam viszont csak a best case scenario-t figyelembe véve kerül implementàlásra amikor az elemzések már jó ideje nem abba az irányba mutatnak..
 
Amíg mi vagyunk az egyetlen vevő addig az.
Pukkantak ki itt lufik amikről ti sosem hallottatok olyan járulékos kötvezményekkel amik évekkel vetik vissza a haderőfejlesztést.
A lőszer és robbanóanyag gyár ami teljesen pozitív eddig.
De ha legalább biztos lenne, hogy a hibákból és a sikertelen projektekből levonják a megfelelő konzekvenciákat… Kár, hogy a politikusok nem erről híresek :(
 
Ezt nem értem.
Konkrétumok nélkül szeretnék kérni egy kis pontosítást.
a. úgy érted, hogy volt olyan vásárlás, ami ilyen-olyan okból nem valósult meg, és ez vetette vissza a haderőfejlesztést
vagy
b. olyan hazai hadiipari fejlesztés, amibe pénzt/energiát öntöttünk, és mégis befuccsolt, és ez okozott hátrányt?
vagy
c. valami egészen másról van szó.

Elég ha csak a megfelelő betűvel válaszolsz. :cool:
Tipp:
A: az elején Boxer beszerzés (azóta sem vettünk kerekes APC-t)
B: na ez a Gidrán gyártás. Meg lehet nézni hol tart 3-4 év után. Egyszerűbb lett volna megvenni a törököktől.
C: pld évekig szemeztünk a Himars-al ahelyett, hogy vettünk volna Izraelből vagy a törököktől sorozatvetőt.
 
a ti optimizmusotok pedig az információ hiányán alapszik.

Ez így igaz, ez egy alapvetően civilek alkotta fórum, néhány aktív katonával. Akik viszont érthetően, nem mindenről beszélhetnek nyilvánosan. Így a jellege, a fórumnak ez, ami. Viszont jó dolog hasonló érdeklődésű embereknek, az ország sok részéből érkezve ide, elbeszélgetni virtuálisan. Amit nem tehetünk meg esetleg saját környezetünkben, mások érdeklődésének híján.
Valamint, ha csak 1 gondolattal is segítettük a honvédelem ügyét, mióta van ez az oldal, már megérte, még ha csak egy kósza figyelemfelkeltéssel is, mondjuk egy adott témára.
 
Tipp:
A: az elején Boxer beszerzés (azóta sem vettünk kerekes APC-t)
B: na ez a Gidrán gyártás. Meg lehet nézni hol tart 3-4 év után. Egyszerűbb lett volna megvenni a törököktől.
C: pld évekig szemeztünk a Himars-al ahelyett, hogy vettünk volna Izraelből vagy a törököktől sorozatvetőt.

... "és még sokan mások" ....
 
De ha legalább biztos lenne, hogy a hibákból és a sikertelen projektekből levonják a megfelelő konzekvenciákat… Kár, hogy a politikusok nem erről híresek :(
A KF-51 kapcsán látszik, hogy szeretnek szűkös erőforrásainkkal kaszinózni: aztán vagy bejön, vagy nem.
Még Orbán szerint is kockázatos: „Majd meglátjuk, melyik fut be, a kutatások szerint talán a Párduc."
Ez a talán nekik megér 120 milliárd Ft-ot, amiből kijönne, amúgy egy osztálynyi PULS, vagy 45-50 db ATMOS önjáró löveg. Mindkettő fontosabb lenne mint újabb, kétes jövőjű harckocsit fejleszteni, amivel szeme a legnagyobb európai harckocsivásárlók saját fejlesztési projektet futtatnak...
Sőt, szinte biztos hogy ha az RM azt a feltételt kapja az összeurópai tank-projektbe beszállásért, hogy dobja a kínálatából a Panthert, akkor tutira megteszi!
 
Mi a különbség pénzügyi szempontból?
120 mrd a Panther projektre, 120 mrd PULS.

Alapból a rakétasorozatvető árát elutalod Izraelbe, aztán tschüss.

A Panthernél meg egy befektetés. Rövid távon az, hogy Zalában folyik majd a fejlesztés, minden plusz munkaerő, befektetés, technologia transzfer, járulékok, adóvonzattal. Közép távon, ha veszünk biztosan olcsóbban fejlesztőként, mint aki csak vásárló. Másrészt ha vha, vki más megveszi megállapodástól függően sok egyéb járulékos bevétel lehet. Nemcsak akkor, ha itt gyártjuk le nekik.
Ezenfelül ami itthon ragad tudás magyar szaki oldalról az is plusz.

Persze a PULS-nál is lehet hadiipari egyéb vonzata, de pl. A Leopardnál nem volt és ha lesz is, jó eséllyel kisebb nagyságrend, mint a LYNX vagy a Panther projekt.

Ez csak a pénzügyi szempont. Van rengeteg más is, csak fent az összegre hegyezted ki.
 
A PULS tutira működik és nagyon kell!
Böröndi is ezt modja.
Ráadásul 120 mrd-ért egy darab tankot nem kapunk, csak "fejlesztjük" majd ha akarjuk gyárthatjuk is - akár csak az ukránok :p . Utána mondhatja Papperger hogy 40 millió euró darabja, de ti megkaphatjátok 30ért! Hányat kértek?
Kösz vazze!
Papperger mindenkinek megígér bármit!

Alapból a rakétasorozatvető árát elutalod Izraelbe, aztán tschüss.
De valóban kapunk érte valamit, nem csak egy ígéretet!
A Panthernél meg egy befektetés. Rövid távon az, hogy Zalában folyik majd a fejlesztés, minden plusz munkaerő, befektetés, technologia transzfer, járulékok, adóvonzattal. Közép távon, ha veszünk biztosan olcsóbban fejlesztőként, mint aki csak vásárló. Másrészt ha vha, vki más megveszi megállapodástól függően sok egyéb járulékos bevétel lehet. Nemcsak akkor, ha itt gyártjuk le nekik.
Ezenfelül ami itthon ragad tudás magyar szaki oldalról az is plusz.
Hát ebben nagyon sok a feltételezés - "szokásos" túloptimista megközelítéssel...
Ha projekt végén minden költséget és hasznot összeadunk, kivonunk a MH számára talán megvett sacra 88 harckocsira elosztjuk és olcsóbb mint a Leopard-2A8, akkor TALÁN megérte. Egyelőre ez nem látszik.
Orbán szövegéből az jön le nekem, hogy Papperger elhúzta előtte az "óriási export" feliratú mézesmadzagot és ő meg ráharapott.
Most már két összeurópai hk. projekt van (bár a végén sztem csak egy lesz) + a lengyelek K2PL-je. original K2, Altay.
Erre nálunk azt gondolják, hogy a Panther jól fog futni a külpiacokon. Ez elég valószínűtlen.

A 130-as löveg jelenleg és következő 10-15 évben nem igazán szempont a vásárlóknak. Több a hátráya van, mint az előnye és amíg az oroszok a kohószökevényeket porolják le és küldik Ukrajnába, a "Armata-sebességgel" fejlesztenek új típusokat addig nem is lesz prioritás bevezetni sehol.
Így meg alig lesz jobb mint bármelyik kortársa - lényegében egy Leopard-2 klón APS-sel.

A magyar hadipar addig nem lesz míg nem lesznek saját termékei. Az RM bármit hoz ide, azzal a magyar fél nem rendelkezik semennyire.
Egy rohadt RCWS-t nem tudtak (vélhetően nem is akartak sajnos) összerakni, pedig az sok százas mennyiségben kellene és egyáltalán nem nagy szám megcsinálni! Az apró Szlovéniának van ilyeneket gyártó cége...
Porkoláb hetente kiáll stand-upolni innopvációs bulshittel, produkció meg nulla! Pedig az eredeti Z2026 végéhez közeledik és még mindig nincs saját legalább 51%-ban magyar hadipari termék, aminek eladásához nem kell engedély senki mástól! RMmel bármit gáyrtunk közösen ott a végső kontrol Papperger kezében van - erről soha nem is fog lemondani.
Nagy jó indulattal a Pro-Patria radarja lehet export képes eredménynek mondani, bár ők nem Z-programból nőttek ki - meg az ELBIT áll mögötte.
Esetleg a Gestamen kézifegyverekből lehet válami, bár nagy export ott sem lesz, mert eléggé telített ez a piac. Protár drónnál szintén ez a helyzet.

Persze a PULS-nál is lehet hadiipari egyéb vonzata, de pl. A Leopardnál nem volt és ha lesz is, jó eséllyel kisebb nagyságrend, mint a LYNX vagy a Panther projekt.
Ha be tudnánk húzni az európai PULS rakétagyárat az ezerszer jobb üzlet lenne!
Mivel fele annyiba kerül a PULS mint a HIMARS, így tuti hogy venni fogják mint a cukrot! A lőszer meg tutira jó üzlet mert fogyó eszköz...

Ez csak a pénzügyi szempont. Van rengeteg más is, csak fent az összegre hegyezted ki.
A többi szempont sem meggyőző szerintem - lásd fentebb. Te is mindig a "best case" szcenárióval számolsz...

Eddig egedül a várpalotai lőszergyár ami biztos jó üzlet lesz. A Lynx exportban nem hiszek: mindenki vagy vett már valamit, vagy magának fejleszt, vagy ha Lynxben is gondolkodik akkor saját gyártással. Papperger meg lelkesen ajánlgatja is ezt fúnek-fának.
 
Szerintem 300 millió euróért akár szerb Lazanski projektet is megvehetnénk minden joggal együtt, feltéve ha tényleg olyan jó a járgány mint amilyennek tűnik.
8x8-aból nekünk is kellene sok száz darab (jóval több mint harckocsiból) és akkor lenne valamink amit saját hatáskörben fejleszthetnék és exportálhatnánk...lehetne közös cég is a szerbekkel rá, csak nálunk legyen a többségi tulajdon. Végre nem kellene engedélyt kérni senkitől az eladáshoz, meg nem ajánlgatná senki máshol gyártásra a mi pénzünkön kifejlesztett fegyvereket!
Rheinmetall-ból is vehetnénk többségi tulajdont. Nyílván nem 300 millióból. De a haszon is több volna.