A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Konkrétan idén arányosan elég jól el lett költve, már legutóbb betettem az államiincstár számait.

Nincs rajtam olyan szemüveg, mert buzis,
Mert a kettő együtt igaz. Többet költenek, de.ez a több is kevés.
Főleg 22/23-ban, amikor jóval kisebb inflára tervezték a büdzsét és mellé még a hiány is elszállt, ezért a budzséből is faragtak.
Ezzel együtt jó sansszal évről évre többet költ a HM, de amikor már nem pár T-72 döcög, hanem drágább fenntartásu és nyugati technika, akkor a több is kevés.

Tudom hogy Bobó hülye meg minden, de nem demográfiai növekedést mondott, sajnálom.

Gyenge számok ez tény.
De ha megnézed a térségi trend nagyon együtt mozog.
Viszont évek óta nem volt gazdasági növekedés alatt mit értettél??
Az utóbbi négyből háromban volt.. Az utóbbi nyolcból hatban is .
Mindenxarista VS, tények. ;)

Megint a szokásos faszság. Senki nem írja, hogy ezerrel dübörög a haderőfejlesztés. Elakadt.

Picit kiegészítettem néhány tévedést, amit két NERezés, még Bobó milyen hülye között írtál.
Ne szívd mellre!

Az a baj 18tol 2022ig felfele ívelő pályan volt a hm majdnem minden téren, aztán 23-24 stagnált illetve 24 nyarától elkezdődött a lejt menetel (ezt kívülről nem sokan látták)es most az idei év lesz víz választó hogy megállt a lejtőn es ujra felívelő pályára kerül vagy megy tovább a lejtőn. Ezert vagyunk néhányan ilyen keserűk, nem minden szar amugy de rossz hirek keringenek mar egy eve hm teren.
 
Egyedül a NATO-elvárás emelésében lehet bízni, mert a mostani 2%-nál biztos több lesz.
Trump tegnap megint bedobta az 5%-ot, ami nyilván nem komoly mert az USA is csak 3,6% körül költ védelemre. Ennek ellenére a 2,5% lesz az alja valószínűleg.

A NATO minimumot meg azért hozni akarják...
 
Lényeg hogy egyesek úgy módosítsák maguknak a dolgokat hogy belepasszoljon a tényektől elrugaszkodott alternatív elképzelt valóságukba. Bobo egy használhatatlan idióta, a hadifejlesztés lejtmenetben és a választás miatt abban is lesz a többit meg megint sikerül majd lenyulni mint Bobo és a varázslatos repülőbeszerzésben történt. Mutatóban legalább lesz 3 huszár aki megvédelmez a népnemzeti szablyával.
 
Nem azért hogy mindig bxziskodjsak, de most jön időben, 22-ben jött korábban, csak bexartak MZP-től.(20-ban adtak először, csak még nem a teljes formában)
Ez mondjuk jogos.
(egyébként egye fene adják választásonként nekem nem fáj és örölük, hogy kapunk)
Ettől függetlenül költségvetésileg idénre volt tervezve és úgy lett 26-ra tolva.
 
Vasútállomások közös katonai-polgári felhasználáshoz kacsolódó tervezés-előkészítés MÁV közbeszerzés. 2026 elejére csak a tervekenk kell meglennie. (mondjuk ha engedélyezés is van, és még csak fut a közbeszerzés, frászt lesz addigra engedély). Meg azt sem értem miért nem egyesével írják ki. Mindenesetre ez itt tart, ha megy az ütemtervük szerint akkor sem lesz ebből építkezés 2026. vége elöttm de ez inkébb 2027-ben indulhat.
 
Ha Ausztria adott helyzetben átengedne NATO vonatokat, azzal oda is lenne a semlegessége.
 
????
Békében simán átengedik a vonatokat az osztrákok 2018 vgy 2019-ben láttam én is ott holland katonavonatot, talán kettőt is. (mondjuk főként teherautók és földmunkagépek voltak a szerelvényen)
 
Vasútállomások közös katonai-polgári felhasználáshoz kacsolódó tervezés-előkészítés MÁV közbeszerzés. 2026 elejére csak a tervekenk kell meglennie. (mondjuk ha engedélyezés is van, és még csak fut a közbeszerzés, frászt lesz addigra engedély). Meg azt sem értem miért nem egyesével írják ki. Mindenesetre ez itt tart, ha megy az ütemtervük szerint akkor sem lesz ebből építkezés 2026. vége elöttm de ez inkébb 2027-ben indulhat.
Ha jól látom, akkor ez nem egy új dolog, hanem még mindig az a történet, ami legutóbb 2024. novemberében került elő. Ugyanezt linkelted már 2023. június 21-én is.
 
  • Tetszik
Reactions: endre
Ha jól látom, akkor ez nem egy új dolog, hanem még mindig az a történet, ami legutóbb 2024. novemberében került elő. Ugyanezt linkelted már 2023. június 21-én is.
Akkor máj megpróbálom megnézni hol van az aktualis, most van folyamatban a kozbeszerzes, meg nem vonták vissza, lassan eljön az ajanlatadasi határidő.
Közben ha jól tudom, zajlik a tataiaknak egy új rakodó építésének közbeszerzések is. Az is lassan zárul.
 
Ha jól látom, akkor ez nem egy új dolog, hanem még mindig az a történet, ami legutóbb 2024. novemberében került elő. Ugyanezt linkelted már 2023. június 21-én is.
Ez az aktuális közbeszerzési kiírás a vasútállomások tervezésére:

Itt van hogy az EU jóváhagyta a tatai rakodó építését:

Baráti beszélgetésekből úgy tudom, hogy mindjárt véget ér a kivitelező kiválasztása a tatai rakodó kivitelezésére, de sajnos azt nem találtam a közbeszerzési kiírásokban. Persze simán lehett hogy a MÁV FKG-n keresztűl lesz megépítve, ők meg ne közbeszereznek.
 
Pavel: Öt éven belül a GDP három százalékára növelhetjük a védelmi kiadásokat

3% akarnak alapbol kibulizni iden nem hiaba dobta be trump az 5% onnan nezve a 3% ig “le alkudni” maga az alom
Na valarhatjak a fejuket nalunk milyen mini miniszterumot es a koltsegveteset rakjak a hm ala hogy papiron meg legyen a 3% es cserebe ne keljen semmitse kolteni ra csak a minimum minimumat termeszetesen.
Kivancsi vagyok a csehek tukroznek ezzel vagy tenyleg ra forditjak a penzt.
 
Ez az aktuális közbeszerzési kiírás a vasútállomások tervezésére:

Itt van hogy az EU jóváhagyta a tatai rakodó építését:

Baráti beszélgetésekből úgy tudom, hogy mindjárt véget ér a kivitelező kiválasztása a tatai rakodó kivitelezésére, de sajnos azt nem találtam a közbeszerzési kiírásokban. Persze simán lehett hogy a MÁV FKG-n keresztűl lesz megépítve, ők meg ne közbeszereznek.
Bizony a MÁV FKG és a Rail Tours az a két MÁV Csoport cég, amelyen keresztül fejik az állami támogatást a NER-től elsősorba azért mert nem tartoznak közbeszerzési törvény alá, mint kötelezően közbeszerző szervezetek. Önként sem léptek be (amit egyébként se tehetnének, mert a tulajdonos nem engedné :)... vagy inkább sírjak rajta :-(
 
3% akarnak alapbol kibulizni iden nem hiaba dobta be trump az 5% onnan nezve a 3% ig “le alkudni” maga az alom
Na valarhatjak a fejuket nalunk milyen mini miniszterumot es a koltsegveteset rakjak a hm ala hogy papiron meg legyen a 3% es cserebe ne keljen semmitse kolteni ra csak a minimum minimumat termeszetesen.
Kivancsi vagyok a csehek tukroznek ezzel vagy tenyleg ra forditjak a penzt.
Ezt trükközést mindig elmondod, csak nem hinném, hogy működik. Sem Trump-kormány sem a NATO-központ nem hülye, hogy ilyeneknek bedőljön. Pontosan tudják fillérre hogy mire költünk, mit vettünk és mit nem.
 
Ennyire azért nem pontosan. Az egész európai nato ott hazudja el a költést ahol tudja a lengyeleken kívül.
 
Oké, de Trumppal új szelek fújnak. Pl. nem hiszem, hogy huszárkodást meg még ennyire sem odavaló témákat beszámítanának.
Meg amúgy a kézzel fogható dolgok számítanak gondolom: X képesség / dandár combat ready kell legyen határidőre. Nyilván bizonyos GDP % befektetés nélkül ezek nem hozhatóak. Ha minden igaz idén emelni fogják nem csak a %-ot a NATO-csúcson, ha nem hogy mit kell betegyünk a közösbe. Egy sima nehéz dandárnál többet kell felajánlani majd valószínűleg egy hozzánk hasonló méretű országnak - pl. egy kerekes közepes dandárt meg nagyobb hatótávú légvédelmet is produkálni kell. (Csak tipp..)

Ennek örülnék is mert magától úgy tűnik itt egy kormány sem csinál többet a NATO-minimumnál.