WTF? Akkor mi a f@szt csinál Ukrajnában 2022 február óta?
2008 óta kezdődött az oroszok páriává válása, amerikai-globalista nyomásra.
Nem is ment egyből, mert az akkor még jóval szuverénebb Nyugat-Európa nem kért a dajkameséből és esze ágában se volt megszakítani a kapcsolatot az oroszokkal, sőt, inkább mélyítették az együttműködést.
De aztán évről-évre egyre több globalista-amerikai ügynök került kulcspozícióba az EU-ban, élükön a nettó dilettáns, de annál arogánsabb Ursulával, aki egykoron csak szolgálta Merkelt, majd technikailag az ő pozíciója (német kancellár) fölé nőtt - senki által se megválasztva.
Igazából a Majdannal kezdődött, ami egy külföldről, a globalisták által szervezett puccs volt a törvényesen megválasztott ukrán elnök és hivatala ellen.
Az oroszok kapcsoltak és rájöttek (igaz, kicsit későn) hogy ez az EU és ez a Nyugat már nem az, akikkel ők még kooperálni akartak.
Ekkor, szó szerint a 24. órában egy zseniálisat léptek és mentették a menthetőt: annektálták a Krímet.
Az oroszokat mindig is Untermensch-nek tekintő Nyugat nagyon meglepődött és tehetetlen dühében forrni kezdett a dühtől.
Ekkor dőlt el Ukrajna sorsa is. Belőlük a Nyugat mindenképp egy feláldozható eszközt, csatateret, ágyútölteléket akart csinálni, csak, hogy befejezze, amit elkezdett.
Minszk mutatta meg, hogy az oroszokat továbbra is hülyének nézik és, hogy mindenképpen ki fogják provokálni a háborút, mindenképpen végzetes lépéshelyzetbe kényszerítve Putyint, mert annyira bíztak abban, hogy össze fog dőlni az orosz gazdaság. Főleg, hogy már előre, jóval a háború kitörése előtt megvolt a szankciós tervezet.
És mivel ez az istennek se akar sikerülni, azóta megy az agymosó narratíva, hogy az oroszok gonoszok. És fegyverkezni kell és amerikai fegyvert kell venni.
Ilyen körülmények közt nincs mese, az oroszoknak mindenképpen gonosznak kell lennie, de annak is kell maradnia!
Különben mire volt jó ez az egész?
A leválás lényege, hogy máshová is kiépítjük a csövet.
Ne feledd: mi csövet maximum csak az országhatárig építhetünk.
Ezek után vedd rá a lengyelt, románt, szlovákot, akárkit, hogy a mi kedvünkért építsen csövet a földjén keresztül, ami felett így majd ő gyakorol kontrollt.
Addig volt jó, amíg a Barátság kőolajvezeték nem Ukrajna, hanem a Szovjetúnió földjén ment keresztül.
A szovjet olajat a szovjet csövön keresztül kaptuk, ami a szovjet-magyar határon jött be az országba.
Ha Moszkvával megállapodtunk valamiben, azt Kiev nem húzta keresztül.
Nekünk ez volt a jó, ez is lenne a jó ismét.